Itt van az ősz, itt van. Újra.

 Ilyenkor, ősszel kicsit mindig elfog egy belső szomorúság.

Tán az elmúlástól való félelem, mert ahogy öregszik az ember, egyre több, számára közeli lélek hagyja maga mögött az evilágot.

Írországban, ahol élek nagyon sok a népi hiedelem, legenda, főleg erre az időszakra vonatkozóan, Halloween tájékán, Halottak Napja környékén. Némelyik érdekes, némelyik megható, mondhatni kedves, de sokszor ijesztő is.

Ahogy csökken a fény, a világosság, azzal arányosan csökken a jókedve az embereknek, a motiváltság. Jó bevackolni magunkat a meleg lakásba, a kandalló mellé, a tv elé, egy jó ír kávéval, vörösborral.. kinek-kinek mi a favorit.

Sokan esnek ilyenkor depresszióba, mondják nem véletlen, hogy az írek isznak.

Sokat.

Nekem ilyenkor semmilyen mennyiségű gyertya, fényfűzér nem elég, hogy hangulatossá varázsoljam magam körül a környezetet! Ilyenkor nagyon bekapcsol a kreatív énem, hogy alkossak, tegyem színessé a szürkülő környezetet.

Ilyenkor itt ritka kincs a nap fénye, ha véletlenül kisüt a Liszi, akkor én megyek: a parkba, az erdőbe, a tó mellé és kihasználom a jó időt, Freddie sétája ilyenkor nem  a kertben zajlik. Ez mindjárt okod ad a gyüjtögetésre is, amiből otthon tettlegesség is lesz.

Tudom otthon, jó Magyarországon még nem spórol a nap, van bőven fény, de amikor beköszönt az esős évszak és bekényszerülünk a házba, akkor kell kezdeni magunkkal valamit.

Ezért amíg jó az idő, érdemes gyűjtögetni, már az alkotóknak... a többiek szerinzem igyanak egyet! 😉

Arra gondoltam, hogy megosztom veletek a defektjeimet, hátha lesz akinek ötletet adok későbbre, vagy kedvet csinálok esőnapokra.

Írország, azaz Tündérfölde, vagy Koboldfölde gyönyörű smaragzölt télen-nyáron egyaránt. Vannak helyek, amelyeknek teljesen mindegy, hogy napsütés van, vagy masszív eső, köd, fagy... whatever....

Na én ezt becihelem a lakásba is...

2,5 éve építem a Tündérkénknek a kertjét.... idebent. Ugyanis a kis rohadék vadnyulak ellen még nem találtam megoldást...😭😭😭😭

Mindent megesznek, megrágnak.

Mindent IS!!!

Semmi sem szent előttük, legyen az miniatűr bútor, agyagból gomba, kavicsból kút, vagy járda, mohából szőnyeg... Semmi!!

Szerencsere próbából kitettem az agyag gombákból párat, kisütve, festve, lelakkozva... borssal, kávézaccal kötbeszórva...

Nos az eső nem okozott kárt bennük, de a nyúl meg a meztelen csiga annál inkább. Onnantól kezdődött ádáz harcom velük... Itt tilos bárminemű méreg használata, nekem nem is állt szándékomban ehhez folyamodni, lévén van egy kis kutyám, és nehogy véletlenül.... bármi... baleset történjen.

Szóval jött a kávézacc, őrölt bors, kutyaszőr, só... 

Jelenleg a csigák együtt kávézbak a nyulakkal reggelente, igen jó hangulatban, aminek gyanítom a tárgya én vagyok az erőlködésemmel. De nem adtam fel még, csiga ügyben a sóval hatékonyan csökkentettem a populációjukat. Reggeli első pisi Freddievel annyit tesz, hogy én gumicsizmás eleganciára váltok a hálóköntösöm mellé és derékban 90°-os elhajlással bóklászok a gyepen a sóval a kezemben.... Mint egy idióta.

Ja.

És ha belebotlok egy-egy szép, vagy csúnya példányba, enyhén megfűszerezem a napját... a napomat. Nem hangzik szépen, de ha nem zabálnák le a legszebb virágaimat, békén is hagynám őket...

Mert az első évben EGYETLEN EGY VIRÁGOM SEM MARADT! Leettek mindent.

Idén már volt virágom... na.

Visszaterve az eredeti okhoz, azt fogom tenni, hogy megosztom veletek (ha erdekel, ha nem) a dekorációt, amit készítek.

Igyekszem fázisfotókkal segíteni a jövőben,  a kis gombáimhoz azt hiszem nem csináltam.

Amire szükséged lesz:

- ledsor (pici, rövid, elemes)

- egy darab fa (uszadék, ág, bármi)

- ragasztópisztoly

- moha

- bogyok, magvak, ágak, stb

 A ledsorral kezded: a véget odaragasztod a fához, majd elvezeted arra, amerre szeretnéd, meghajlítod rögzíted, viszed tovább, ahol gombát szeretnél, ott visszahajlítod a led drótját és rögzíted a ragasztóval.

Elkészíted a gombák fejeit: sütőpapírra nyomsz ragasztót a ragasztópisztolyból, semmi extra tudás nem kell, ahogy nyomod, majd szépen magától kerekre terül. Itt csak arra figyelj, hogy annyit adagolj, amekkora fejeket szeretnél. Tedd félre száradni, mire kelleni fog, megszárad.

Ha ezzel megvagy, akkor a gombák szárát szépen bekened a ragasztópisztollyal, olyan kis rusztikusra... nem kell "szép" legyen.

Majd rendezd be a terepet mohával, tobozzal, bogyókkal ágakkal, amit a fantáziád szeretne.

Ha ez megvan ragaszd fel a gombák fejeit! Nem kell egyenesen álljon, lehet picit ferde, csálé... csak természetesen...

Ha megvan, kapcsold fel!!!

Tádámm!

Gratulálok, megcsináltad! Most lehet benne gyönyörködni és keresni újabb fát, mert nem lesz elég egy belőle....

Ha kérdésed van, keress bátran.

Kellemes időtöltést és szép őszt kívánok!

egy Vacsuti, innen a szomszédból...

AZ ajándék

 

🌲 A "LEG"-karácsony. 🌲

Minden kétséget kizáróan számomra az idei Karácsony🌟 ezzel az előljáró szóval jellemezhető LEGinkább:
- a LEGmesszebb otthonról,
- a LEGmagányosabb...
- a LEGcsendesebb,
- a LEGszomorkásabb, ám mégis valahogy boldogságos,
- a LEGnagyobb ajándékkal, amit ember kaphat...
- a LEGszívmelengetőbb érzéssel megajándékozva...
- a LEGtöbb könnyel elsózva minden...
- a LEGszélsősegesebb érzésekkel teli...
És ezt még hosszan tudnám sorolni.

 
Napok óta egy karácsonyi ajándékon dolgoztam (már nem titok)... egy pöttömnyi kutyus -az én imádott kis Freddiem portréját rajzoltam, ajándékba az "apukájának". 

Freddie

Ahogy az a filmekben lenni szokott: éppen befejeztem és elrejtettem a leendő tulajdosa elől, amikor ő hirtelen betoppant a szobámba. Az arcán akkor még számomra érthetetlen kifejezéssel... kissé kipirosodott és csillogó szemekkel.
Sírt?...

Csak nem!

De miért??

És akkor a kezembe nyomott egy piros borítékot, rajta a felirat: Judith.

-"Merry Cristmas to you!"

Értetlenkedve fogtam meg, merthogy  még csak december 22.-e van...

Lassan nyitottam ki, mert kavarogtak a gondolataim, hogy miért most kapom ezt?! 

Egy karácsonyi képeslap volt benne, egyszerű, de elegáns, hangulatos - pont amilyent én magam is választanék... 

Benne egy kék nyomtatvány, amit félre is húztam akkor, mert a kézzel írt szöveg érdekelt leginkább.

Ahogy olvastam a szavakat... melegség... majd értelmezve a szavakat, felfogva mi is van odaírva... a döbbenet, meghatottság... döbbenet... és újra a döbbenet.... de már folytak is össze a betűk a szemem előtt, a könnyeimtől már semmit nem láttam...

Nem tudtam felfogni, leblokkolt az agyam....

"To Judith,

Have a very happy Christmas to you and Freddie!

It now time for you to adopt Freddie.

xxx    Pj"

Akkor, ott megállt az idő... és egyszerre éreztem elviselhetetlen fájdalmat és boldogságot.

Rám bízza! 

Az egyetlen gyerekét...

Reagálni sem tudtam, csak törölgettem  a könnyeimet, próbáltam lélegezni, értelmezni, hogy mi történik.

Nincsenek szavak... ❤️💚🐕

Viszont van egy pici Ír gyerekecském, akivel annyira szeretjük egymást, amennyire az lehetséges!

Innentől hivatalosan is én vagyok az "anyukája", bár számomra ő továbbra is Pj's doggy. Mert az ő kisfia...

Mindörökre...

Köszönöm! Teljes szívemből...

Thank you.  With all my heart...

Honvágy

 

Írország, Castleisland

Messze kerültem otthonról...

Az embert nem elég, hogy kínozza, gyötri a gyerekei, a családja és a szeretett barátai hiánya, egy reggel arra ébred, hogy komoly honvágya van.💧

Amikor hiányzik a barkaág, hiányzik a hóvirág 💔 azt nehéz megmagyarázni. :)

De amikor reggel arra ébredsz hajnalban, hogy  NINCS KOKÁRDÁM!!! - és elkezdesz agyalni azon, hogy miből lehet kokárdát készíteni.... Nincs semmi piros cuccom (MERT KIVÁGNÁM BELŐLE, AZ BIZTOS!). De még zöldem sincs... Hogy a viharba tud ez is ennyire hiányozni???

A városban van virágbolt! Biztosan van szalagjuk.... lesz kokárdám!! 

Hallgassátok szeretettel és ha nektek is potyognak a könnyeitek, ne szégyelljétek! Mindenkit üdvözlök!

Hogyan hagyjuk cserben önmagunkat?

 Hogyan hagyjuk cserben önmagunkat?

Hát ennek rengeteg módja van....

Hogy miért tesszük? Amikor benne vagyunk nem vesszük észre, nem észleljük s nem is tudjuk, hogy éppen azt tesszük. ha valami, valaki felhívja rá a figyelmet, akkor szembesülünk "valamivel", ami még mindig nem biztos, hogy a felismerés.

Ha mégis, akkor jön a hasba-akasztás, arculcsapás, döbbenet....

És rohadtul fáj.

Hogy mik ennek a cserbenhagyásnak a jelei?

- Bocsánatot kérünk (akár saját magunktól) azért, amit érzünk, vagy olyasmiért, amiért egyáltalán nem kellene.

- Konfliktus kerülés - akkor is, ha az csak szóban történik és nem fáj senkinek.

- Saját igényeink figyelmen kívül hagyása másokkal szemben.

-  Amikor valami bánt, vagy fáj, olyasmiket teszel, amivel eltereled a figyelmed saját magadról.

- Nem állsz ki magadért, ha megbántanak, becsapnak, kihasználnak, semmibe vesznek.

- Nem szabsz határokat és nem mondasz NEM-et!

- Túlhajtod magad, hogy bizonyíts... bármiben.... 

- Irreálisan meg akarsz felelni...

- Nem fogadod el  a dicséretet, azonnal magyarázkodni kezdesz, hogy itt kellett volna jobban csinálni...

- Másokhoz viszonyítod magad. (a legtöbbet ez árt)

- A fókusz nem azon van, hogy mennyi mindent csináltál jól, hanem azon, ha valahol hibáztál. És a hibát természetesen magadban keresed. Mert azt mondták....

- Inkább a háttérbe húzódsz, még akkor is, ha igazából elismerésre vágysz éppen.

- Negatív jelzőkkel illeted magad...

- Nem érzed azt semmivel kapcsolatban, hogy megérdemled..

- Amikor valami jó dolog történik veled, képes vagy lelkiismeret furdalást érezni, mert boldog lettél tőle...

- Nehezen hozol meg saját magadért döntéseket, de mások érdekeiért a világ másik végéig is elmennél.

- Ajándékot adsz, vagy nagy szívességeket teszel olyanoknak is, akik nem értékelik, azért hogy érezhesd, hogy szükség van rád.

- Bántó belső monológot folytatsz önmagaddal...

- Másoktól függ, hogy érzed magad...

- Amikor rossz kedved van palástolod mások előtt, mert még ezt sem engedheted meg magadnak - különben nem vagy érdekes s hátat fordítanak neked.

- Nem kérsz segítséget, amikor neked van rá igazán szükséged. Csendben megoldod egyedül, és van hogy néha "belehalsz."

- A legapróbb dolgokat is túlagyalod, mert nem bízol meg önmagadban.

- Megtartod mások titkait, ám amikor ezt ők nem teszik meg neked, hagyod magad bajba sodródni, elhallgatva a rágalmakat... Hogy megvédd magad ki kellene adnod, amit megígértél, hogy nem teszel.

- Mindig megértő vagy másokkal szemben, akkor is, amikor veled kellene megértőnek lenniük.

- Túl sokat adsz, akkor és ott is, ahol tudod, hogy sosem kapsz belőle vissza egy fikarcnyit sem.

 

És még sorolhatnám.

Hogy mi a megoldás?? Amíg nem mered felvállalni, hogy nem vagy tökéletes, hogy vannak hibáid, hogy lehetsz gyenge és szabad félned, szabad sírnod, szabad gyengének lenned - addig nincs megoldás. Amíg olyan közegben vagy, ahol kihasználnak, felhasználnak - addig nincs megoldás. Amíg nem tudod megfogalmazni és előtérbe helyezni időnként az igényeidet - addig nem lesz megoldás.

Na hajrá!

Derült égből covid......

 Pedig naggggyon megfogadtam, hogy erről sose...

Hogy nem írok, nem foglalok állást, nem minősítek.

Na, de mit lehet tenni, ha egyszer csak benne találod magad?!

Mit ad Isten.... azaz hogy, hogy nem elvtársak, Bence fiam kis barátnőjének egyik napról a másikra: volt/nincs szaglása, ízérzékelése. Mint olvasott és megfelelően tájékozott emberek ezt úgy tudtuk, hogy biztos jele a Covid 19 vírusfertőzésnek. A tény megállapítása után, mint a Motkány a jégkorszakban, enyhén rángatózó alsó szemhéjjal meredtünk egymásra, hogy akkor most hogy a viharba lesz ez itt?

Telefonok, információ gyűjtés, kinek a háziorvos, ÁNTSZ, kinek a főnök volt az első gondolata - bár az én esetemben bölcsebb erről hallgatni... Minek utána megkaptuk az útmutatást: minden hivataltól mást!!!

A megtámadott személynek egy KEK oltóbázisra kellett mennie tesztet csináltatni, de azt sem kérdezték meg tőle, hogy tud-e mondjuk járni? Van-e baja? Jó, efölött szemet is hunyhatunk, mert hát ugye melyik az a magyar hivatal, ahol bárkit is érdekelne, hogy van-e bármi bajod?

Az sem nagyon érdekelt senkit, hogy van-e lehetőséged autóba ülni, megkímélve embertársaid biztonságát és egészségét a tömegközlekedés kihagyásával. Miután mi abban a tudatban voltunk, hogy a szkafanderes mentőosztag kiváló emberi hivatottak házhoz jönni és beletúrni az agyállományba orron keresztül, így ismét erőst meglepődve (lásd megint Motkány....)guvadtunk egymásra, szaglással rendelkezők és nem rendelkezők... És már megbélyegeztük...

Majd a gyanúsított és a fiam, autóba vágták magukat és a megadott tesztelő helyre vették útjukat lelkesen, ahol a gyorsteszt (negatív lett) és a PCR (pöcörö) teszt elvégzése megtörtént. Majd újabb információkkal gazdagabban tértek haza, bizakodva a jó Istenben, a szerencsében, később már Marxban és Engelxben is - várakoztak jó kedélyállapotban a PCR teszt eredményére. Ami meg is lett. 

Csuppppa pozitív élményben volt részünk innentől... az első ugye a fent említett teszt eredménye volt.

Miután ennek a képlete biztosan a kezeinkben volt, ismét a Jégkorszak című animációs film Motkány szereplőjének ábrázatát vettük mindhárman magunkra, teljes hitelességgel és átéléssel, majd némi telefonálás, ügyfélkapus bejelentés, táppézre vételhez intézkedés után megtudtuk, hogy az immár "bűnös" és a két "gyanúsított" napi ellenőrzése alá esik a megállapított tény miatt, a magyar rendőrség egészség-ellenőrző és megőrző alosztályának.

És még aznap délután, a bűnös telefonja megszólalt, benne egy kellemes férfi orgánum kérte, hogy a 3 személy ballagjon látótávolságon belülre, szemrevételezés céljából! Ballagtunk... 

1, 2, 3. Megvannak! Köszönjük az együttműködést! - és már mentek is tovább - gondolom bűnt üldözni. Én nem sírok. De káromkodok. Csendben.

Miután túltettük magunkat az apró örömök megélésében, kaján vigyorral, hogy 10 nap pihenés van tesó! - jöttünk rá, hogy ezt úgy nevezik: KARANTÉN és a lábadat ki nem teszed a kapun kívülre, ha megszenesedsz se! Se bolt, se kocsma, se mozi, se kirándulás, de még egy jó étterem se! Aha... mondjuk másnak se, de nekünk most jobban nem! Se bolt.... hajajjjajjj.

Szerencsére akadt még egy gyerekem, meg egy unokaöcsém, akiket most büntetlenül terhelhetünk mindenféle programmal, hogy ne egye meg őket az unalom. Ahogy bennünket... Bence a PS4 előtt szenved, az arcocskáján látszik a kín, sokat is káromkodik - mondjuk szerintem indokolatlanul - és nem is értem kitől tanulta?!

Én már 2 éve home alone... ööö... officeban nyomom, szóval nekem ez nem volt furcsa.

Na aztán tegnap a rend szorgalmas és koránkelő őrei, ismételten megkíséreltek az ellenőrzésük alá vonni, sajnálatos módon első körben sikertelenül. De szerencsére a drága mama szemfüles és rendszer szerető állampolgár lévén, megoldotta a problémájukat! Történetesen kissé korai időpontban (8:40-kor) szerették volna szemrevételezni, hogy szabálykövető állampógárok vagyunk-e, de miután a bűnösünk meg sem hallotta a telefon csörgést, én meg egy határozott mozdulattal kinyomtam, majd ugyanazzal a lendülettel fordultam a másik oldalamra, amikor is arra lettem figyelmes, hogy a drága mama ököllel veri az ablakomat, oly módon, hogy arra a halottak is! - és a nyomában egy szép, sötétkék egyenruhás fiatalember settenkedik - na akkor rájöttem, hogy hiba volt kinyomni a telefont. Neki meg hiba volt korán jönnie, mert így kapott egy full kócos, csípás, pizsamás "izét" az ajtóban, akik nem tudta volna azt sem megmondani, hogy fiú-e.... vagy a másik...

Nos, szakellenőrünk egy lepedőnyi papírt kinyitva segített ki mentális állapotomból és feltette a kisegítő kérdést: Ön a Csordás Judit? ez jelentős segítség volt számomra és egy határozatlan igennel replikázva sikerült kivágnom magam a kellemetlen faggatózásból. És a T. Tünde? Meg a J. Bence ? Mondtam neki kissé elszégyellve magam, hogy még alszanak. Mire a következő kérdéssel szerelt le: Ezek szerint itthon vannak? Ezek szerint igen....

Közben a lábai mellett nagyon óvatosan, egy négy lábon járó, szőrös gyomor megindult a nyitott ajtó irányába, én meg önkéntelenül jeleztem is azonnal, hogy Lajos viszont egész éjjel távol volt, nem tudok felelősséget vállalni a tetteiért. Erre covid ellenőrünk a lepedőnyi papírt erősen fixírozta, hogy ki az a Lajos, mire felnézve érzékelte a szóban forgó személy jelenlétét, teátrális mozdulatokkal és a jellegzetes nab+dehülyevagy vigyorral a képén, összehajtogatta a papírt, elhelyezte a mellényzsebében, majd elköszönve távozott a drága mama kíséretében. 

A nap hátralévő része eseménytelenül telt, leszámítva azt az információt, hogy mi gyanúsítottak (mert bizonyíték ellenünk nincs) 14.-ig sehová... ellentétben a bizonyítottan bűnös covidossal, aki már csütörtöktől szabadlábon védekezhet és péntektől mehet dolgozni!!!

Hol itt az igazság? Hol??? :)

A mai ellenőrzés is sikeresen lezajlott, a rend őrei eddig egytől-egyig mind udvarias, kedves és szimpatikus hozzáállással közelítettek (szigorúan maszkban) a gyanús személyekhez, azaz hozzánk.

De hogy addig a bűnt ki üldözi.....?

Boldogtalan emberek

Hogy visz rá valakit arra, valami megfoghatatlan dolog, hogy szánt-szándékkal bántsa a másikat?
Mi kell ahhoz, hogy ártó, bántó mondatokat fröcsögjünk a telefonba annak, akit nem is ismerünk?
Honnan ered a szándék, hogy fájdalmat okozzunk egy ismeretlen embernek, mert valaki olyannal van együtt, akit gyűlöl az adott személy?
Mennyi düh kell, mennyi csalódottság, vagy fájdalom ahhoz, hogy sértegessünk egy ismeretlent?
Vagy mennyi irigység, rossz akarás, rosszindulat és gonoszság kell hozzá?
Vagy talán csak a boldogtalanság?

Azt hiszem ez utóbbi van a hátterében ennek a viselkedés mintának. 
Mert aki boldog, az  nem bánt másokat, pont a boldogsága okán. A boldog ember mindent szebbnek lát, vidámabbnak, pozitívan tudja szemlélni a mindennapok szürkeségét is. Megtalálja benne az árnyalatokat, a szépséget és az örömöt.
Ellentétben egy boldogtalannal, aki a bánatot, a sötétet, a negatívumot fedezi fel mindenben. És bántó, irritáló számára a boldogság, mások jókedve, az öröm látványa. 
Így bánt...
 Hogy neked se legyen jobb, mint neki...

Szomorú dolog ez, mert ha tudná, hogy az öröm és a boldog ember kedélye ragadós, inkább közelítene hozzánk és megpróbálná elkapni tőlünk ezt a "ragályt", amitől mosolyogva ébredünk, a problémákat nem bajként, hanem megoldandó feladatként kezeljük, adni akarunk és nem elvenni. Tudunk kérni és köszönni, mosolyogva, hálával. 
És miért ragadnak bele mégis egyesek a boldogtalanságba? Miért nem értik, nem látják a kiutat?
 "Mert nincs kiút!"- jön a válasz....

DE IGEN! Van! 
Csak nem arra koncentrál, nem a napos oldalra fordítja a tekintetét, hanem a fellegekre, a szürke égre, a hideg esőre, a felszaggatott sebekre, a düh és a harag megélésére, a negatív szavakra, a félelmet keltő érzésekre koncentrál. És beleragad. Eleinte csak magát teszi tönkre, majd amikor már olyan szintet ér el benne a keserűség, hogy nem bírja egyedül elviselni, megpróbál "társat gyártani" magának. De ezt nem sikerülhet megtennie, hiszen az emberek többsége, akiket rossz szemmel néz, boldog valamennyire, és nem akar boldogtalanná lenni. Ezért ellenáll. Így bántania kell hát a másikat, hogy hasonlóvá váljon, mint ő maga.
Szörnyű állapot lehet ez!
Nincs rá mentség, csak magyarázat. 
Mert ember. 
Lehet kis időre visszavonulni a bánatunkkal, szabad sajnálni is magunkat egy kicsit, lehetünk haragosak másokra, mert adnak okot néha. Szabad dühösnek lenni, szabad sírni és elzárkózni egy rövid időre a külvilágtól. Normális emberi reakció a bánat idején.
De nem szabad másokat bántani! Nem olyanokat, akik nem ártottak, nem bántottak, még csak nem is ismerjük őket!

Az elmúlt időszakban kaptam néhány névtelen levelet, névtelen telefont, és sajnos nem csak én, hanem egy barátnőm is, miattam. Nem én ártottam az illető(k)nek, valószínűleg nem is ismerem őket. Azzal van bajuk amit csinálok, akivel csinálom a munkámat. Ez elég indok arra, hogy zaklassanak, sértegessenek, bántsanak, és ocsmányságokat ordítozzanak a telefonba, vagy kényszert érezzenek egy e-mail, vagy levél megfogalmazására.
Névtelenül. 
Vagy Vas Gereben neve alatt. Vagy csak "egy jóakaród" aláírással ellátott levéllel. Sosem ártottam nekik. 
Büszke vagyok arra, ami a munkám, és büszke vagyok arra az emberre is, akivel ezt együtt csinálom! Kiállok mellette most, és ki fogok állni teljes vállszélességgel a jövőben is, mert jó, amit teszünk, sokat adunk másoknak a munkánk és a hozzáállásunk által. Egy-egy ilyen gyalázkodó levél, vagy telefon, elkeseríteni tud... de eltántorítani nem.   N E M ! 
Sőt, ezekkel csak azt érik el, hogy még szorosabban összetartsunk, támogassuk és erősítsük egymást, még közelebb kerüljünk egymáshoz és még inkább folytassuk, amit elkezdtünk. Mert nem csak gyalázkodó levél van...
Rengeteg visszajelzést kapunk olyanoktól, akik hálásak, és boldogabbak lettek általunk, a rajztanulás által...  van, aki azt írta megváltoztattuk az életét, olyan is akad, aki komoly betegséggel küzdve jött hozzánk, majd a rajztanulás hatására nagyobb lett az önbizalma, az önbecsülése, néhány óra beszélgetés után ráébredt olyan dolgokra, mint azelőtt soha. És jobban van. Rajzol. Tudatosan és örömmel, boldogabban. 
Nálunk - velünk - az emberek mosolyognak, nevetnek, elégedettek, az öröm és az egymásra figyelés történik. Barátságok szövődnek, egy összetartó csapat tagjává válhatnak, akik erősítik egymást szavakkal és tettekkel. Akik utána keresik egymás társaságát, örömmel üdvözlik egymást, ha újra találkoznak 1-1 tanfolyamunkon.
6 éve járok Erdélybe, Csaba testvér árvaházaiba, most már ott is tanítunk, egy szakmát adunk a gyermekeinek, amit ők örömmel vesznek. Eleinte azt hittük, mi adunk, mi viszünk nekik ajándékot... Ám amit mi ott kapunk ezektől a gyermekektől és nevelőiktől, meg sem próbálom veled megértetni, mert a sötét lelkedig nem jutna el a lényege.
És ezt látva-hallva... tudom, hogy jó helyen vagyok. Jó emberrel, jó cél érdekében dolgozunk. Lehetne ez már akár giccses is, de a lényünk alapjai ezek a tulajdonságok, mi így éljük meg a mindennapjainkat: adni akarunk, jót akarunk, és mindezt őszintén a lelkünkből, a szívünkkel tesszük. Mert mindketten ilyennek születtünk! 
Lehet próbálkozni, hogy megtörjenek, de most szólok: NEM FOG MENNI! 
Makacs kis rohadék vagyok, ha belém állnak, annál erősebben és akaratosabban teszem a dolgom. Az ördög is próbálkozott... elvitt már egyszer, de rövid időn belül visszahozott, ő sem bírt velem. 
Te meg bar(om)átom, kevés vagy hozzá!
Sajnálom, hogy a legutóbb a telefonba elveszítettem az önuralmam, és lementem a te szintedre, így azt találtam mondani, hogy a " ... anyádat-  szórakozzál mással! És hogy azt kívánom sokáig élj, fél lábbal, vakon és süketen!" 
Ezért nagyon restellem magam, és bocsánatot kérek, nem gondoltam komolyan. De te ezeket a szavakat érted, úgy gondolom.

De vedd tudomásul: nem vagy rám, ránk hatással! Éppen az ellenkezőjét érted el szánalmas cselekedeteddel, még meg is köszönöm neked, hogy ilyen módon erősíted az összetartozásunkat, a barátságunkat.

Szánlak téged, szörnyű életed lehet, ha a lelked ezekkel a gondolatokkal van tele. Borzalmas lehet így élned.
Keress magadnak valami elfoglaltságot, amit szeretsz (ne a névtelen telefonálgatás legyen az), és próbáld megélni, megtalálni benne a jót, a kedveset, ami örömet ad. 
Tán sikerül akkor kimásznod a pöcegödörből... ami nem kívül van, hanem odabent....

Nem számít....

Alapjában véve optimista vagyok.
Jó kedélyű, vidám és humoros(?). Nem vagyok haragtartó, kivéve ha szándékosan bántanak.
Bánkódni sem szoktam sokáig a dolgokon....
Most mégis sikerül...
Az elmúlt 5-6 évben, amikor a baráti társaságból időnként 1-1 barát kórházba került kisebb-nagyobb bajokkal, és én mindig ott voltam velük... nevetve azon, hogy lám-lám, én vagyok krónikus betegséggel ellátva és mégis én járok látogatóba az egészséges barátokhoz... Ez akkor olyan viccesnek tűnt, tényleg felemlegettük időnként... a sok nyugger... meg rehabos... :)

Aztán történik valami... Észre sem veszed, és eltelik úgy 2 hét is akár, hogy nem beszélsz ezzel, meg amazzal, mindenki keresi a boldogságát,  hajtja a munkát, vagy csak élvezi az életet...  Ez addig nem is lesz szembetűnő, amíg nem történik valami olyasmi, ami megkívánná a jelenlétet. Amikor jólesne a segítség, a jó szó, egy mosoly, egy megnyugtató hang... hogy nem lesz semmi baj.
Nem lesz.
Tudom.
Mert engem elciánozni sem lehetne, és az ördög is egy pár órán belül visszahozna, ha el is vinne. Volt már erre is példa :))
Aztán amikor mégis történik egy kis baj, és beleállsz egyedül, és nem keres senki, hogy elmondd neki: félsz...
...akkor megint átértékelsz.
A halálfélelem nálam nem játszik, de a kellemetlenség, a fájdalom, a rossz közérzet tud annyit keseríteni a hozzáállásodon, hogy kellene az a kéz, az a hang, az a mosoly. De nincs. Nem ér rá. Nem is tudja, hogy szükség lenne rá...
Persze -mondhatná bárki - hisz nem is tudta!
És akkor átgondolod, hogy annak idején... én honnan is tudtam???
És a válasz triviálisan egyszerű: mert jelen voltam! Én, akkor, ott jelen voltam. Nem a véletlen, nem egy csoda segítségével, hanem mert jelen akartam lenni, mert számított, hogy ápoljam a barátságot, a kapcsolatot, és ez anélkül nem működik... mert elmúlik... kiüresedik egy idő után.

És akkor állsz itt egy ilyen érzéssel, és fájdalommal tölt el, keserűséggel, mert azt az érzetet kelti benned, hogy NEM SZÁMÍTASZ!  és ezt az érzést nagyon nehéz felülírni, amikor még tart a félelem, a rossz közérzet, a fájdalom...

....és csepeg az infúziód még órákon keresztül...