Ireland - mas szemmel

 https://greenroads.blog.hu/

Egy uj elmeny...

... másképp lélegzem....

 Lassan 4 év áll mögöttem itt Tündérföldén...

Nem terveztem a maradásom, így hozta az élet, csupán így alakult - szerencsére.

Holnaptól másképp lélegzem.

Holnaptól más lesz a ritmus.

Holnaptól valami létfordító kezdődik.

Életem első diplomáját készülök megszerezni, remélem sikerrel!

Tavaly belevágtam abba, amit kitaláltam magamnak az itteni életemhez alakítva.

Megvereztem a D jogsit (buszra) CPC engedéllyel (Certificate of Professional Competence), ami csak annyit tesz, hogy bármelyiket.... bármerre... a legnagyobbat is... meg a double deckert is!

Csak a minit nem, a 8 személyest nem, ahhoz egy másik jogsi kell, ún. SPSV licence. Ami 2 részből áll: 

- industrial knowledge

- area knowledge.

Előbbi megvan, ahhoz volt tananyag, az utóbbival negyedszer kínlódtam meg, sikertelenül, mert ahhoz nem adnak segítséget, valahogy oldd meg. Google a barátod... hát az tényleg az, de az RSA meg az ellenséged, nem segít, csak a vizsgaként 90€-t veszi át mosolyogva.

Nem én vagyok a hülye, hidd el, a jelentkezők kb 70% bukik meg és csak a szerencse áll mellettük, hogy átmennek.

Buszsofőr ismerősök hasonló cipőben jártak, volt, aki harmadjára, vagy negyedszerre tett sikeres vizsgát, dublini kolléga 7x bukott meg mire sikeres vizsgája lett!

Tanács nincs, csak ne add fel. Hát nem adom, de az anyjuk Úristenit!!

Meglesz az a jogsi, csakazértis.

Holnaptól egy új fejezet kezdődik, a neve National Tour Guide course.

Level 6.

Meg fogok dögölni... tudom. De akkor is kell.

Kellett hozzá nyelvvizsga, felvételi interjú, ezeket sikeresen megléptem már. Most jön a java...

Áprilisban pedig, ha az Isten is úgy akarja, driver guide leszek.

Vagy driver.

Vagy csak guide.

Ahogy jólesik...

Csak drukkoljatok, hogy ügyes legyek!

Arra gondoltam, hogy ahogy majd tanulom a hivatalos idegenvezetői anyagot, gyakorlásképpen elviszlek itt benneteket egy virtuális túrára Írország legcsodálatosabb, legvarázslatosabb tájaira...

Mit szóltok? Érdekelne?

Fotókkal, képekkel illusztrálva mindent.

Ti meg jól megkritizálnátok, hogy javítsam a tudásomat. Kérdezhettek is, ha erdekel valamelyik rész....

...de holnaptól naaagy levegő, 2x, 3x is mert más lesz a  ritmus.

Legyen szép a napotok!

....egy Judit, Koboldföldérő☘️

Egy születésnap margójára....

 Hogy lehet örülni egy kis gyűrött papírnak?

Igen. Lehet ám! Nagyonis.

"Hi Judit! How are you? I'm fine thanks. Bye-bye!" Ez egy mindennapos üdvözlés a fiatal ukrán kollégámtól, Makartól. Mintha a 3. fiam lenne. Tegnap valaki kiszivárogtatta a születesnapomat a munkahelyemen. Jövet-menet... egyszer csak Makar a kezembe nyomta a kis papírdarabot...

Kinyitottam.

És úgy össze is szorult a torkom azonnal, ahogy olvastam az üzenetet...  Persze egy ölelés is járt hozzá, de ezek a legfontosabb pillanatok..

Majd a következő drága ember érkezett, Dean - a legkedvesebb barman. "I tried my best..." és a kezembe nyomott egy cafè latte-t.

Sokszor kapom, kérés nélkül... sokszor ott gőzölög, amikor belépek az ajtón, de ez most különleges volt.

Ezt a szívével készítette Dean.

Mindegyikük figyelmét felhívtam, hogy tartsák már titokban... de éreztem, hogy hiába a mérgezett sütivel való fenyegetés, itt már kiszabadult a szellem a palackból.

Sűrű este volt, elfoglalt voltam, aztán Katietől egy üzenet, hogy mikor végzek, menjek fel Clarkhoz, mert szeretne valamit kérni. Akkor meg azt hittem, hogy segítenem kéne nekik és úgy is készültem...

Nem is kerestem őt, automatikusan elkezdtem pakolni be  a kanalakat a forró vízbe, hogy fényesre polírozzam nekik...

Aztán jött Clarke, hogy nézzem már meg a menüt, mit a véleményem?

Átvettem, kinyitottam... és jól rácsodálkoztam, hogy micsoda egy menü!!!!

Újabb ölelések... és ott elhangzott a gondolat, hogy ez a legfontosabb. Nem az ajándék. Az is jó, persze, de EZ A LEGJOBB!

Hogy tudod, hogy szeretnek.

Köszönöm Bencének, a legelsőnek, es Pj-nek, hogy megvalósította a kérését, hogy a messzi távolból is virágot kapjak a kisfiamtól.

Köszönöm a telefonhívásokat, tesóm szokásos kis áruló posztját a közösségi oldalon, a rengeteg üzenetet mindenkinek!

Tényleg megváltoztatta a napomat, hozzátett sokat, non-stop mosolyt varázsolt az arcomra! Hálás vagyok, hogy azért csak hagytam nyomot az emberekben....

Köszönöm szépen mindenkinek, aki gondolt rám és bearanyozta a napomat!

Itt van az ősz, itt van. Újra.

 Ilyenkor, ősszel kicsit mindig elfog egy belső szomorúság.

Tán az elmúlástól való félelem, mert ahogy öregszik az ember, egyre több, számára közeli lélek hagyja maga mögött az evilágot.

Írországban, ahol élek nagyon sok a népi hiedelem, legenda, főleg erre az időszakra vonatkozóan, Halloween tájékán, Halottak Napja környékén. Némelyik érdekes, némelyik megható, mondhatni kedves, de sokszor ijesztő is.

Ahogy csökken a fény, a világosság, azzal arányosan csökken a jókedve az embereknek, a motiváltság. Jó bevackolni magunkat a meleg lakásba, a kandalló mellé, a tv elé, egy jó ír kávéval, vörösborral.. kinek-kinek mi a favorit.

Sokan esnek ilyenkor depresszióba, mondják nem véletlen, hogy az írek isznak.

Sokat.

Nekem ilyenkor semmilyen mennyiségű gyertya, fényfűzér nem elég, hogy hangulatossá varázsoljam magam körül a környezetet! Ilyenkor nagyon bekapcsol a kreatív énem, hogy alkossak, tegyem színessé a szürkülő környezetet.

Ilyenkor itt ritka kincs a nap fénye, ha véletlenül kisüt a Liszi, akkor én megyek: a parkba, az erdőbe, a tó mellé és kihasználom a jó időt, Freddie sétája ilyenkor nem  a kertben zajlik. Ez mindjárt okod ad a gyüjtögetésre is, amiből otthon tettlegesség is lesz.

Tudom otthon, jó Magyarországon még nem spórol a nap, van bőven fény, de amikor beköszönt az esős évszak és bekényszerülünk a házba, akkor kell kezdeni magunkkal valamit.

Ezért amíg jó az idő, érdemes gyűjtögetni, már az alkotóknak... a többiek szerinzem igyanak egyet! 😉

Arra gondoltam, hogy megosztom veletek a defektjeimet, hátha lesz akinek ötletet adok későbbre, vagy kedvet csinálok esőnapokra.

Írország, azaz Tündérfölde, vagy Koboldfölde gyönyörű smaragzölt télen-nyáron egyaránt. Vannak helyek, amelyeknek teljesen mindegy, hogy napsütés van, vagy masszív eső, köd, fagy... whatever....

Na én ezt becihelem a lakásba is...

2,5 éve építem a Tündérkénknek a kertjét.... idebent. Ugyanis a kis rohadék vadnyulak ellen még nem találtam megoldást...😭😭😭😭

Mindent megesznek, megrágnak.

Mindent IS!!!

Semmi sem szent előttük, legyen az miniatűr bútor, agyagból gomba, kavicsból kút, vagy járda, mohából szőnyeg... Semmi!!

Szerencsere próbából kitettem az agyag gombákból párat, kisütve, festve, lelakkozva... borssal, kávézaccal kötbeszórva...

Nos az eső nem okozott kárt bennük, de a nyúl meg a meztelen csiga annál inkább. Onnantól kezdődött ádáz harcom velük... Itt tilos bárminemű méreg használata, nekem nem is állt szándékomban ehhez folyamodni, lévén van egy kis kutyám, és nehogy véletlenül.... bármi... baleset történjen.

Szóval jött a kávézacc, őrölt bors, kutyaszőr, só... 

Jelenleg a csigák együtt kávézbak a nyulakkal reggelente, igen jó hangulatban, aminek gyanítom a tárgya én vagyok az erőlködésemmel. De nem adtam fel még, csiga ügyben a sóval hatékonyan csökkentettem a populációjukat. Reggeli első pisi Freddievel annyit tesz, hogy én gumicsizmás eleganciára váltok a hálóköntösöm mellé és derékban 90°-os elhajlással bóklászok a gyepen a sóval a kezemben.... Mint egy idióta.

Ja.

És ha belebotlok egy-egy szép, vagy csúnya példányba, enyhén megfűszerezem a napját... a napomat. Nem hangzik szépen, de ha nem zabálnák le a legszebb virágaimat, békén is hagynám őket...

Mert az első évben EGYETLEN EGY VIRÁGOM SEM MARADT! Leettek mindent.

Idén már volt virágom... na.

Visszaterve az eredeti okhoz, azt fogom tenni, hogy megosztom veletek (ha erdekel, ha nem) a dekorációt, amit készítek.

Igyekszem fázisfotókkal segíteni a jövőben,  a kis gombáimhoz azt hiszem nem csináltam.

Amire szükséged lesz:

- ledsor (pici, rövid, elemes)

- egy darab fa (uszadék, ág, bármi)

- ragasztópisztoly

- moha

- bogyok, magvak, ágak, stb

 A ledsorral kezded: a véget odaragasztod a fához, majd elvezeted arra, amerre szeretnéd, meghajlítod rögzíted, viszed tovább, ahol gombát szeretnél, ott visszahajlítod a led drótját és rögzíted a ragasztóval.

Elkészíted a gombák fejeit: sütőpapírra nyomsz ragasztót a ragasztópisztolyból, semmi extra tudás nem kell, ahogy nyomod, majd szépen magától kerekre terül. Itt csak arra figyelj, hogy annyit adagolj, amekkora fejeket szeretnél. Tedd félre száradni, mire kelleni fog, megszárad.

Ha ezzel megvagy, akkor a gombák szárát szépen bekened a ragasztópisztollyal, olyan kis rusztikusra... nem kell "szép" legyen.

Majd rendezd be a terepet mohával, tobozzal, bogyókkal ágakkal, amit a fantáziád szeretne.

Ha ez megvan ragaszd fel a gombák fejeit! Nem kell egyenesen álljon, lehet picit ferde, csálé... csak természetesen...

Ha megvan, kapcsold fel!!!

Tádámm!

Gratulálok, megcsináltad! Most lehet benne gyönyörködni és keresni újabb fát, mert nem lesz elég egy belőle....

Ha kérdésed van, keress bátran.

Kellemes időtöltést és szép őszt kívánok!

egy Vacsuti, innen a szomszédból...

AZ ajándék

 

🌲 A "LEG"-karácsony. 🌲

Minden kétséget kizáróan számomra az idei Karácsony🌟 ezzel az előljáró szóval jellemezhető LEGinkább:
- a LEGmesszebb otthonról,
- a LEGmagányosabb...
- a LEGcsendesebb,
- a LEGszomorkásabb, ám mégis valahogy boldogságos,
- a LEGnagyobb ajándékkal, amit ember kaphat...
- a LEGszívmelengetőbb érzéssel megajándékozva...
- a LEGtöbb könnyel elsózva minden...
- a LEGszélsősegesebb érzésekkel teli...
És ezt még hosszan tudnám sorolni.

 
Napok óta egy karácsonyi ajándékon dolgoztam (már nem titok)... egy pöttömnyi kutyus -az én imádott kis Freddiem portréját rajzoltam, ajándékba az "apukájának". 

Freddie

Ahogy az a filmekben lenni szokott: éppen befejeztem és elrejtettem a leendő tulajdosa elől, amikor ő hirtelen betoppant a szobámba. Az arcán akkor még számomra érthetetlen kifejezéssel... kissé kipirosodott és csillogó szemekkel.
Sírt?...

Csak nem!

De miért??

És akkor a kezembe nyomott egy piros borítékot, rajta a felirat: Judith.

-"Merry Cristmas to you!"

Értetlenkedve fogtam meg, merthogy  még csak december 22.-e van...

Lassan nyitottam ki, mert kavarogtak a gondolataim, hogy miért most kapom ezt?! 

Egy karácsonyi képeslap volt benne, egyszerű, de elegáns, hangulatos - pont amilyent én magam is választanék... 

Benne egy kék nyomtatvány, amit félre is húztam akkor, mert a kézzel írt szöveg érdekelt leginkább.

Ahogy olvastam a szavakat... melegség... majd értelmezve a szavakat, felfogva mi is van odaírva... a döbbenet, meghatottság... döbbenet... és újra a döbbenet.... de már folytak is össze a betűk a szemem előtt, a könnyeimtől már semmit nem láttam...

Nem tudtam felfogni, leblokkolt az agyam....

"To Judith,

Have a very happy Christmas to you and Freddie!

It now time for you to adopt Freddie.

xxx    Pj"

Akkor, ott megállt az idő... és egyszerre éreztem elviselhetetlen fájdalmat és boldogságot.

Rám bízza! 

Az egyetlen gyerekét...

Reagálni sem tudtam, csak törölgettem  a könnyeimet, próbáltam lélegezni, értelmezni, hogy mi történik.

Nincsenek szavak... ❤️💚🐕

Viszont van egy pici Ír gyerekecském, akivel annyira szeretjük egymást, amennyire az lehetséges!

Innentől hivatalosan is én vagyok az "anyukája", bár számomra ő továbbra is Pj's doggy. Mert az ő kisfia...

Mindörökre...

Köszönöm! Teljes szívemből...

Thank you.  With all my heart...

Honvágy

 

Írország, Castleisland

Messze kerültem otthonról...

Az embert nem elég, hogy kínozza, gyötri a gyerekei, a családja és a szeretett barátai hiánya, egy reggel arra ébred, hogy komoly honvágya van.💧

Amikor hiányzik a barkaág, hiányzik a hóvirág 💔 azt nehéz megmagyarázni. :)

De amikor reggel arra ébredsz hajnalban, hogy  NINCS KOKÁRDÁM!!! - és elkezdesz agyalni azon, hogy miből lehet kokárdát készíteni.... Nincs semmi piros cuccom (MERT KIVÁGNÁM BELŐLE, AZ BIZTOS!). De még zöldem sincs... Hogy a viharba tud ez is ennyire hiányozni???

A városban van virágbolt! Biztosan van szalagjuk.... lesz kokárdám!! 

Hallgassátok szeretettel és ha nektek is potyognak a könnyeitek, ne szégyelljétek! Mindenkit üdvözlök!

Hogyan hagyjuk cserben önmagunkat?

 Hogyan hagyjuk cserben önmagunkat?

Hát ennek rengeteg módja van....

Hogy miért tesszük? Amikor benne vagyunk nem vesszük észre, nem észleljük s nem is tudjuk, hogy éppen azt tesszük. ha valami, valaki felhívja rá a figyelmet, akkor szembesülünk "valamivel", ami még mindig nem biztos, hogy a felismerés.

Ha mégis, akkor jön a hasba-akasztás, arculcsapás, döbbenet....

És rohadtul fáj.

Hogy mik ennek a cserbenhagyásnak a jelei?

- Bocsánatot kérünk (akár saját magunktól) azért, amit érzünk, vagy olyasmiért, amiért egyáltalán nem kellene.

- Konfliktus kerülés - akkor is, ha az csak szóban történik és nem fáj senkinek.

- Saját igényeink figyelmen kívül hagyása másokkal szemben.

-  Amikor valami bánt, vagy fáj, olyasmiket teszel, amivel eltereled a figyelmed saját magadról.

- Nem állsz ki magadért, ha megbántanak, becsapnak, kihasználnak, semmibe vesznek.

- Nem szabsz határokat és nem mondasz NEM-et!

- Túlhajtod magad, hogy bizonyíts... bármiben.... 

- Irreálisan meg akarsz felelni...

- Nem fogadod el  a dicséretet, azonnal magyarázkodni kezdesz, hogy itt kellett volna jobban csinálni...

- Másokhoz viszonyítod magad. (a legtöbbet ez árt)

- A fókusz nem azon van, hogy mennyi mindent csináltál jól, hanem azon, ha valahol hibáztál. És a hibát természetesen magadban keresed. Mert azt mondták....

- Inkább a háttérbe húzódsz, még akkor is, ha igazából elismerésre vágysz éppen.

- Negatív jelzőkkel illeted magad...

- Nem érzed azt semmivel kapcsolatban, hogy megérdemled..

- Amikor valami jó dolog történik veled, képes vagy lelkiismeret furdalást érezni, mert boldog lettél tőle...

- Nehezen hozol meg saját magadért döntéseket, de mások érdekeiért a világ másik végéig is elmennél.

- Ajándékot adsz, vagy nagy szívességeket teszel olyanoknak is, akik nem értékelik, azért hogy érezhesd, hogy szükség van rád.

- Bántó belső monológot folytatsz önmagaddal...

- Másoktól függ, hogy érzed magad...

- Amikor rossz kedved van palástolod mások előtt, mert még ezt sem engedheted meg magadnak - különben nem vagy érdekes s hátat fordítanak neked.

- Nem kérsz segítséget, amikor neked van rá igazán szükséged. Csendben megoldod egyedül, és van hogy néha "belehalsz."

- A legapróbb dolgokat is túlagyalod, mert nem bízol meg önmagadban.

- Megtartod mások titkait, ám amikor ezt ők nem teszik meg neked, hagyod magad bajba sodródni, elhallgatva a rágalmakat... Hogy megvédd magad ki kellene adnod, amit megígértél, hogy nem teszel.

- Mindig megértő vagy másokkal szemben, akkor is, amikor veled kellene megértőnek lenniük.

- Túl sokat adsz, akkor és ott is, ahol tudod, hogy sosem kapsz belőle vissza egy fikarcnyit sem.

 

És még sorolhatnám.

Hogy mi a megoldás?? Amíg nem mered felvállalni, hogy nem vagy tökéletes, hogy vannak hibáid, hogy lehetsz gyenge és szabad félned, szabad sírnod, szabad gyengének lenned - addig nincs megoldás. Amíg olyan közegben vagy, ahol kihasználnak, felhasználnak - addig nincs megoldás. Amíg nem tudod megfogalmazni és előtérbe helyezni időnként az igényeidet - addig nem lesz megoldás.

Na hajrá!

Derült égből covid......

 Pedig naggggyon megfogadtam, hogy erről sose...

Hogy nem írok, nem foglalok állást, nem minősítek.

Na, de mit lehet tenni, ha egyszer csak benne találod magad?!

Mit ad Isten.... azaz hogy, hogy nem elvtársak, Bence fiam kis barátnőjének egyik napról a másikra: volt/nincs szaglása, ízérzékelése. Mint olvasott és megfelelően tájékozott emberek ezt úgy tudtuk, hogy biztos jele a Covid 19 vírusfertőzésnek. A tény megállapítása után, mint a Motkány a jégkorszakban, enyhén rángatózó alsó szemhéjjal meredtünk egymásra, hogy akkor most hogy a viharba lesz ez itt?

Telefonok, információ gyűjtés, kinek a háziorvos, ÁNTSZ, kinek a főnök volt az első gondolata - bár az én esetemben bölcsebb erről hallgatni... Minek utána megkaptuk az útmutatást: minden hivataltól mást!!!

A megtámadott személynek egy KEK oltóbázisra kellett mennie tesztet csináltatni, de azt sem kérdezték meg tőle, hogy tud-e mondjuk járni? Van-e baja? Jó, efölött szemet is hunyhatunk, mert hát ugye melyik az a magyar hivatal, ahol bárkit is érdekelne, hogy van-e bármi bajod?

Az sem nagyon érdekelt senkit, hogy van-e lehetőséged autóba ülni, megkímélve embertársaid biztonságát és egészségét a tömegközlekedés kihagyásával. Miután mi abban a tudatban voltunk, hogy a szkafanderes mentőosztag kiváló emberi hivatottak házhoz jönni és beletúrni az agyállományba orron keresztül, így ismét erőst meglepődve (lásd megint Motkány....)guvadtunk egymásra, szaglással rendelkezők és nem rendelkezők... És már megbélyegeztük...

Majd a gyanúsított és a fiam, autóba vágták magukat és a megadott tesztelő helyre vették útjukat lelkesen, ahol a gyorsteszt (negatív lett) és a PCR (pöcörö) teszt elvégzése megtörtént. Majd újabb információkkal gazdagabban tértek haza, bizakodva a jó Istenben, a szerencsében, később már Marxban és Engelxben is - várakoztak jó kedélyállapotban a PCR teszt eredményére. Ami meg is lett. 

Csuppppa pozitív élményben volt részünk innentől... az első ugye a fent említett teszt eredménye volt.

Miután ennek a képlete biztosan a kezeinkben volt, ismét a Jégkorszak című animációs film Motkány szereplőjének ábrázatát vettük mindhárman magunkra, teljes hitelességgel és átéléssel, majd némi telefonálás, ügyfélkapus bejelentés, táppézre vételhez intézkedés után megtudtuk, hogy az immár "bűnös" és a két "gyanúsított" napi ellenőrzése alá esik a megállapított tény miatt, a magyar rendőrség egészség-ellenőrző és megőrző alosztályának.

És még aznap délután, a bűnös telefonja megszólalt, benne egy kellemes férfi orgánum kérte, hogy a 3 személy ballagjon látótávolságon belülre, szemrevételezés céljából! Ballagtunk... 

1, 2, 3. Megvannak! Köszönjük az együttműködést! - és már mentek is tovább - gondolom bűnt üldözni. Én nem sírok. De káromkodok. Csendben.

Miután túltettük magunkat az apró örömök megélésében, kaján vigyorral, hogy 10 nap pihenés van tesó! - jöttünk rá, hogy ezt úgy nevezik: KARANTÉN és a lábadat ki nem teszed a kapun kívülre, ha megszenesedsz se! Se bolt, se kocsma, se mozi, se kirándulás, de még egy jó étterem se! Aha... mondjuk másnak se, de nekünk most jobban nem! Se bolt.... hajajjjajjj.

Szerencsére akadt még egy gyerekem, meg egy unokaöcsém, akiket most büntetlenül terhelhetünk mindenféle programmal, hogy ne egye meg őket az unalom. Ahogy bennünket... Bence a PS4 előtt szenved, az arcocskáján látszik a kín, sokat is káromkodik - mondjuk szerintem indokolatlanul - és nem is értem kitől tanulta?!

Én már 2 éve home alone... ööö... officeban nyomom, szóval nekem ez nem volt furcsa.

Na aztán tegnap a rend szorgalmas és koránkelő őrei, ismételten megkíséreltek az ellenőrzésük alá vonni, sajnálatos módon első körben sikertelenül. De szerencsére a drága mama szemfüles és rendszer szerető állampolgár lévén, megoldotta a problémájukat! Történetesen kissé korai időpontban (8:40-kor) szerették volna szemrevételezni, hogy szabálykövető állampógárok vagyunk-e, de miután a bűnösünk meg sem hallotta a telefon csörgést, én meg egy határozott mozdulattal kinyomtam, majd ugyanazzal a lendülettel fordultam a másik oldalamra, amikor is arra lettem figyelmes, hogy a drága mama ököllel veri az ablakomat, oly módon, hogy arra a halottak is! - és a nyomában egy szép, sötétkék egyenruhás fiatalember settenkedik - na akkor rájöttem, hogy hiba volt kinyomni a telefont. Neki meg hiba volt korán jönnie, mert így kapott egy full kócos, csípás, pizsamás "izét" az ajtóban, akik nem tudta volna azt sem megmondani, hogy fiú-e.... vagy a másik...

Nos, szakellenőrünk egy lepedőnyi papírt kinyitva segített ki mentális állapotomból és feltette a kisegítő kérdést: Ön a Csordás Judit? ez jelentős segítség volt számomra és egy határozatlan igennel replikázva sikerült kivágnom magam a kellemetlen faggatózásból. És a T. Tünde? Meg a J. Bence ? Mondtam neki kissé elszégyellve magam, hogy még alszanak. Mire a következő kérdéssel szerelt le: Ezek szerint itthon vannak? Ezek szerint igen....

Közben a lábai mellett nagyon óvatosan, egy négy lábon járó, szőrös gyomor megindult a nyitott ajtó irányába, én meg önkéntelenül jeleztem is azonnal, hogy Lajos viszont egész éjjel távol volt, nem tudok felelősséget vállalni a tetteiért. Erre covid ellenőrünk a lepedőnyi papírt erősen fixírozta, hogy ki az a Lajos, mire felnézve érzékelte a szóban forgó személy jelenlétét, teátrális mozdulatokkal és a jellegzetes nab+dehülyevagy vigyorral a képén, összehajtogatta a papírt, elhelyezte a mellényzsebében, majd elköszönve távozott a drága mama kíséretében. 

A nap hátralévő része eseménytelenül telt, leszámítva azt az információt, hogy mi gyanúsítottak (mert bizonyíték ellenünk nincs) 14.-ig sehová... ellentétben a bizonyítottan bűnös covidossal, aki már csütörtöktől szabadlábon védekezhet és péntektől mehet dolgozni!!!

Hol itt az igazság? Hol??? :)

A mai ellenőrzés is sikeresen lezajlott, a rend őrei eddig egytől-egyig mind udvarias, kedves és szimpatikus hozzáállással közelítettek (szigorúan maszkban) a gyanús személyekhez, azaz hozzánk.

De hogy addig a bűnt ki üldözi.....?

Boldogtalan emberek

Hogy visz rá valakit arra, valami megfoghatatlan dolog, hogy szánt-szándékkal bántsa a másikat?
Mi kell ahhoz, hogy ártó, bántó mondatokat fröcsögjünk a telefonba annak, akit nem is ismerünk?
Honnan ered a szándék, hogy fájdalmat okozzunk egy ismeretlen embernek, mert valaki olyannal van együtt, akit gyűlöl az adott személy?
Mennyi düh kell, mennyi csalódottság, vagy fájdalom ahhoz, hogy sértegessünk egy ismeretlent?
Vagy mennyi irigység, rossz akarás, rosszindulat és gonoszság kell hozzá?
Vagy talán csak a boldogtalanság?

Azt hiszem ez utóbbi van a hátterében ennek a viselkedés mintának. 
Mert aki boldog, az  nem bánt másokat, pont a boldogsága okán. A boldog ember mindent szebbnek lát, vidámabbnak, pozitívan tudja szemlélni a mindennapok szürkeségét is. Megtalálja benne az árnyalatokat, a szépséget és az örömöt.
Ellentétben egy boldogtalannal, aki a bánatot, a sötétet, a negatívumot fedezi fel mindenben. És bántó, irritáló számára a boldogság, mások jókedve, az öröm látványa. 
Így bánt...
 Hogy neked se legyen jobb, mint neki...

Szomorú dolog ez, mert ha tudná, hogy az öröm és a boldog ember kedélye ragadós, inkább közelítene hozzánk és megpróbálná elkapni tőlünk ezt a "ragályt", amitől mosolyogva ébredünk, a problémákat nem bajként, hanem megoldandó feladatként kezeljük, adni akarunk és nem elvenni. Tudunk kérni és köszönni, mosolyogva, hálával. 
És miért ragadnak bele mégis egyesek a boldogtalanságba? Miért nem értik, nem látják a kiutat?
 "Mert nincs kiút!"- jön a válasz....

DE IGEN! Van! 
Csak nem arra koncentrál, nem a napos oldalra fordítja a tekintetét, hanem a fellegekre, a szürke égre, a hideg esőre, a felszaggatott sebekre, a düh és a harag megélésére, a negatív szavakra, a félelmet keltő érzésekre koncentrál. És beleragad. Eleinte csak magát teszi tönkre, majd amikor már olyan szintet ér el benne a keserűség, hogy nem bírja egyedül elviselni, megpróbál "társat gyártani" magának. De ezt nem sikerülhet megtennie, hiszen az emberek többsége, akiket rossz szemmel néz, boldog valamennyire, és nem akar boldogtalanná lenni. Ezért ellenáll. Így bántania kell hát a másikat, hogy hasonlóvá váljon, mint ő maga.
Szörnyű állapot lehet ez!
Nincs rá mentség, csak magyarázat. 
Mert ember. 
Lehet kis időre visszavonulni a bánatunkkal, szabad sajnálni is magunkat egy kicsit, lehetünk haragosak másokra, mert adnak okot néha. Szabad dühösnek lenni, szabad sírni és elzárkózni egy rövid időre a külvilágtól. Normális emberi reakció a bánat idején.
De nem szabad másokat bántani! Nem olyanokat, akik nem ártottak, nem bántottak, még csak nem is ismerjük őket!

Az elmúlt időszakban kaptam néhány névtelen levelet, névtelen telefont, és sajnos nem csak én, hanem egy barátnőm is, miattam. Nem én ártottam az illető(k)nek, valószínűleg nem is ismerem őket. Azzal van bajuk amit csinálok, akivel csinálom a munkámat. Ez elég indok arra, hogy zaklassanak, sértegessenek, bántsanak, és ocsmányságokat ordítozzanak a telefonba, vagy kényszert érezzenek egy e-mail, vagy levél megfogalmazására.
Névtelenül. 
Vagy Vas Gereben neve alatt. Vagy csak "egy jóakaród" aláírással ellátott levéllel. Sosem ártottam nekik. 
Büszke vagyok arra, ami a munkám, és büszke vagyok arra az emberre is, akivel ezt együtt csinálom! Kiállok mellette most, és ki fogok állni teljes vállszélességgel a jövőben is, mert jó, amit teszünk, sokat adunk másoknak a munkánk és a hozzáállásunk által. Egy-egy ilyen gyalázkodó levél, vagy telefon, elkeseríteni tud... de eltántorítani nem.   N E M ! 
Sőt, ezekkel csak azt érik el, hogy még szorosabban összetartsunk, támogassuk és erősítsük egymást, még közelebb kerüljünk egymáshoz és még inkább folytassuk, amit elkezdtünk. Mert nem csak gyalázkodó levél van...
Rengeteg visszajelzést kapunk olyanoktól, akik hálásak, és boldogabbak lettek általunk, a rajztanulás által...  van, aki azt írta megváltoztattuk az életét, olyan is akad, aki komoly betegséggel küzdve jött hozzánk, majd a rajztanulás hatására nagyobb lett az önbizalma, az önbecsülése, néhány óra beszélgetés után ráébredt olyan dolgokra, mint azelőtt soha. És jobban van. Rajzol. Tudatosan és örömmel, boldogabban. 
Nálunk - velünk - az emberek mosolyognak, nevetnek, elégedettek, az öröm és az egymásra figyelés történik. Barátságok szövődnek, egy összetartó csapat tagjává válhatnak, akik erősítik egymást szavakkal és tettekkel. Akik utána keresik egymás társaságát, örömmel üdvözlik egymást, ha újra találkoznak 1-1 tanfolyamunkon.
6 éve járok Erdélybe, Csaba testvér árvaházaiba, most már ott is tanítunk, egy szakmát adunk a gyermekeinek, amit ők örömmel vesznek. Eleinte azt hittük, mi adunk, mi viszünk nekik ajándékot... Ám amit mi ott kapunk ezektől a gyermekektől és nevelőiktől, meg sem próbálom veled megértetni, mert a sötét lelkedig nem jutna el a lényege.
És ezt látva-hallva... tudom, hogy jó helyen vagyok. Jó emberrel, jó cél érdekében dolgozunk. Lehetne ez már akár giccses is, de a lényünk alapjai ezek a tulajdonságok, mi így éljük meg a mindennapjainkat: adni akarunk, jót akarunk, és mindezt őszintén a lelkünkből, a szívünkkel tesszük. Mert mindketten ilyennek születtünk! 
Lehet próbálkozni, hogy megtörjenek, de most szólok: NEM FOG MENNI! 
Makacs kis rohadék vagyok, ha belém állnak, annál erősebben és akaratosabban teszem a dolgom. Az ördög is próbálkozott... elvitt már egyszer, de rövid időn belül visszahozott, ő sem bírt velem. 
Te meg bar(om)átom, kevés vagy hozzá!
Sajnálom, hogy a legutóbb a telefonba elveszítettem az önuralmam, és lementem a te szintedre, így azt találtam mondani, hogy a " ... anyádat-  szórakozzál mással! És hogy azt kívánom sokáig élj, fél lábbal, vakon és süketen!" 
Ezért nagyon restellem magam, és bocsánatot kérek, nem gondoltam komolyan. De te ezeket a szavakat érted, úgy gondolom.

De vedd tudomásul: nem vagy rám, ránk hatással! Éppen az ellenkezőjét érted el szánalmas cselekedeteddel, még meg is köszönöm neked, hogy ilyen módon erősíted az összetartozásunkat, a barátságunkat.

Szánlak téged, szörnyű életed lehet, ha a lelked ezekkel a gondolatokkal van tele. Borzalmas lehet így élned.
Keress magadnak valami elfoglaltságot, amit szeretsz (ne a névtelen telefonálgatás legyen az), és próbáld megélni, megtalálni benne a jót, a kedveset, ami örömet ad. 
Tán sikerül akkor kimásznod a pöcegödörből... ami nem kívül van, hanem odabent....

Nem számít....

Alapjában véve optimista vagyok.
Jó kedélyű, vidám és humoros(?). Nem vagyok haragtartó, kivéve ha szándékosan bántanak.
Bánkódni sem szoktam sokáig a dolgokon....
Most mégis sikerül...
Az elmúlt 5-6 évben, amikor a baráti társaságból időnként 1-1 barát kórházba került kisebb-nagyobb bajokkal, és én mindig ott voltam velük... nevetve azon, hogy lám-lám, én vagyok krónikus betegséggel ellátva és mégis én járok látogatóba az egészséges barátokhoz... Ez akkor olyan viccesnek tűnt, tényleg felemlegettük időnként... a sok nyugger... meg rehabos... :)

Aztán történik valami... Észre sem veszed, és eltelik úgy 2 hét is akár, hogy nem beszélsz ezzel, meg amazzal, mindenki keresi a boldogságát,  hajtja a munkát, vagy csak élvezi az életet...  Ez addig nem is lesz szembetűnő, amíg nem történik valami olyasmi, ami megkívánná a jelenlétet. Amikor jólesne a segítség, a jó szó, egy mosoly, egy megnyugtató hang... hogy nem lesz semmi baj.
Nem lesz.
Tudom.
Mert engem elciánozni sem lehetne, és az ördög is egy pár órán belül visszahozna, ha el is vinne. Volt már erre is példa :))
Aztán amikor mégis történik egy kis baj, és beleállsz egyedül, és nem keres senki, hogy elmondd neki: félsz...
...akkor megint átértékelsz.
A halálfélelem nálam nem játszik, de a kellemetlenség, a fájdalom, a rossz közérzet tud annyit keseríteni a hozzáállásodon, hogy kellene az a kéz, az a hang, az a mosoly. De nincs. Nem ér rá. Nem is tudja, hogy szükség lenne rá...
Persze -mondhatná bárki - hisz nem is tudta!
És akkor átgondolod, hogy annak idején... én honnan is tudtam???
És a válasz triviálisan egyszerű: mert jelen voltam! Én, akkor, ott jelen voltam. Nem a véletlen, nem egy csoda segítségével, hanem mert jelen akartam lenni, mert számított, hogy ápoljam a barátságot, a kapcsolatot, és ez anélkül nem működik... mert elmúlik... kiüresedik egy idő után.

És akkor állsz itt egy ilyen érzéssel, és fájdalommal tölt el, keserűséggel, mert azt az érzetet kelti benned, hogy NEM SZÁMÍTASZ!  és ezt az érzést nagyon nehéz felülírni, amikor még tart a félelem, a rossz közérzet, a fájdalom...

....és csepeg az infúziód még órákon keresztül...

Húsvét - 2019.

Mindenkinek áldott, boldog és vidám ünnepet kívánok. Legyen benne sok öröm, sok mosoly és nevetés, napsütés, szeretet, együtt töltött idő.... 

Légüres tér....

Tudom sokan követitek Dóri életét, rengetegen aggódtok érte, segítitek a csendes szeretetetekkel, imáitokkal, támogatásotokkal mindenféle módon.
Ezekben a hetekben sok kérdés jött/jön felém, hogy mi lesz? - hogyan lesz?...
...hát nem tudom ... :(

Pontosabban: semmi biztosat nem tudok.
Azt tudom, hogy ahogy eddig is, mindent meg fogok tenni, hogy a helyzete rendeződjön és az Isten mindig az utamba sodorja azokat az embereket, akik ebben kapcsolataikkal, ismeretségeikkel támogatni tudják ezt az út és helykeresést.

Sokan kérdeztek a Dóri házról és még többen Barbaráról...
Előbbiről szintén nem tudok mit mondani, Barbaráról pedig továbbra is azt mondom, amit eddig is mindig. Mélyen tisztelem azért, amit ezekért a gyermekekért és a családjaikért tett! Elsősorban, amit Dóriért tett. 
Mert nem volt kötelessége. 
Nem volt feladata ezt vállalni. 
Akiknek a kötelessége lenne, félreálltak, elmentek és élik a maguk életét - nem minősítem, nincs értelme, felesleges idő és energia pocsékolás.
Amivel Barbarát vádolják... nem tudom igaz-e, nem tudom így történt-e, nem voltam ott, nem tudhatom.
Ahogy Ti sem!
Az ártatlanság vélelme kellene, hogy működjön nála is, nem csak akkor, amikor minket vádolnak valamivel. Gondold bele magad a helyébe... Amit a TV mond - NEM SZENTÍRÁS! Amit a sajtó ír - nem szentírás! Az csak a nézettségről és a lapeladásról szól.... Tudjuk mind, mégis azonnal az olvasottak után akasztani akartok...
Majd a bíróság dönt.

És amíg a figyelmeteket ennek az ügynek szentelitek és fortyogtok rajta, dühöngtök miatta, tele haraggal és gyűlölettel, irgalmatlan energiákat fordítva erre az véleményformálásra, a lényegi részéről teljesen megfeledkeztek: a családokról, akik emögött maradtak és a gyermekekről.... Dóriról...

Dóri jelenleg a gyermekklinikán van elhelyezve (egy KÓRHÁZBAN!), és látja, olvassa és hallja mindazt, amit  ti gondoltok, leírtok, úgy, hogy nincs teljes képetek az ügyről. Fáj neki minden szó. 

Ő, a kis okos, gyermeki fejével nem érti, hogy amikor összefogás kellett... miért nem volt ekkora zaja?!
Amikor a megértés, a segítség kellett... ez a sok ember, aki most előkerült... hol volt?

Ez a kislány ott ül egy kórházi ágyon ... a BIZONYTALANSÁG földjének a kellős közepén... a 12 kilójának teljes súlyával lebeg egy légüres térben... mozdulatlanul... És azon morfondírozik, hogy nincs jövője, nincs élete, nincs lehetősége. Ám amije van, azt szívesen odaadná bárkinek: a bizonytalanságot, a félelmeit, a magányosságot, a fájdalmait, az elkeseredettséget. Keserű mosollyal viccelődött velem a minap: "hajléktalan lettem..."
Nincs szörnyűbb és szívszorítóbb annál, amikor egy teljesen pozitív életszemléletű gyermek elkezd a halál gondolatával foglalkozni :( 
Amikor elhagyja a száját, hogy "Jobb lenne meghalni!" - mert akkor nem okozna gondot senkinek és nem szenvedne olyan történések miatt, amikről nem tehet!
Dórinak eddig voltak álmai, tervei! 
Többek között az is, hogy segítsen egy olyan intézményt működtetni, mint a gyermek hospice, pont azért, mert ő TUDJA, mennyire létszükség ez az intézményi forma! Dóri magántanuló - a Széchenyi diákja. Azért tanul - kiváló tanárai segítségével -, hogy az érettségi után dolgozhasson, pénzt keressen, hogy a saját életét menedzselni tudja. Ő el tudta magát képzelni felnőttként, hogy a hospice házban dolgozva, sorstársainak teremtse meg az ellátáshoz szükséges javakat, támogatókat szerezzen, mert ki más lehetne nála hitelesebb?! Dóri rendkívüli intelligenciával bír, tele szeretettel, segíteni akarással. Olyannyira, hogy a közelmúltban az összegyűjtött ki forintjait el akarta velem utaltatni egy ismerőse operációjára... 
Ennek a csodálatos kis embernek az elhelyezése, ha betöltötte a 18. életévét, a lehetetlent súrolja! Eddig maradhat a klinika ellátásában, de idén november 24.-én felnőtté válik (papíron), el kell hagynia az intézményt. Ám rendkívül egyedi és speciális ellátású személy lévén a továbbiakról még az ebben dolgozók sem tudnak mit mondani. És természetesen nem szeretne távol kerülni tőlem, és Pécstől, mert ezt a helyet érzi az OTTHONÁNAK...
Kórházi ellátást nem igényel, mert NEM BETEG. 
Felnőtt hospice....?    ... nem haldoklik -csak annyira, mint te, vagy én...
Szociális otthonokban nem tudják fogadni a lélegeztető gép és a speciális ellátási igény miatt...
Bekerül egy felnőtt ellátási rendszerbe a 12 kilójával és a 6 éves forma méretével... Már tapasztaltuk... a felnőtt ellátásban használt eszközökkel nem is tudják ellátni, a méretei miatt... 
Furcsa paradoxon van minden téren körülötte. Ilyenkor szokta mondani, hogy ő bizony egy UFO, mert ilyent még nem láttak....

Falak - falak és falak mindenütt.

Most nem kérek kérdéseket, hogy NEM LEHETNE....? NINCS MÁS MEGOLDÁS?... TÖRVÉNY...? stb...

Most nincs szükségem laikusok tanácsaira, a fotelből okoskodókra, mert nem ismerik a helyzetet , az állapotát, az ellátási igényét, stb.

Most nincs szükségem a véleményekre sem.

És a támadásokra különösen nincs szükségem....

Amire szükségünk van, az az elfogadás és a megértés, mégpedig úgy, hogy mi szülők ezt tanítsuk meg a gyermekeinknek! Mert ők fognak és mernek is majd (helyettünk!!!!!) lépni és tenni!
Amire szükségünk van, az a szeretet és semmiképpen a gyűlölködő, szennyet fröcsögő megnyilvánulásokra. Nem csak mi olvassuk, halljuk, hanem 120 másik család is, akiknek most hasonló problémái vannak....
Amire szükségünk van, az az emberség és az együttérzés. Bármilyen hihetetlen, nem kell mindig anyagi javakban gondolkodni, a legtöbb esetben a jó szó, a kedvesség és egy mosoly a segítség! Most csak az...

Ami történt az már a múlt része. Ragozhatjuk, ki-ki szellemi szintjének megfelelően és intelligenciájához mérten. 
Itt és most a jelent kell kezelni, megoldani, szebbé és élhetőbbé tenni egy kisleánynak, aki nem érti, hogy miért ezt kapta a sorstól? Ezer és millió kérdést fogalmaz meg naponta, hogy mit vétett? Mit követett el, amiért neki ez jár??  Miért ez a betegsége? Miért nem kell a szüleinek? Miért nem kell a testvéreinek? Miért nem kell senkinek?
És nincs válasz.... Nálam ezekre a kérdésekre nincs válasz....
A MIÉRT-ekre nincs!
Csak a HOGYAN-ra koncentrálhatok.
Lesz megoldás. Csak az nem biztos, hogy a megfelelő...

Dóri állapota romlik, ezzel tökéletesen tisztában van ő is. Tudja, hogy nem fog valami csoda folytán egyszer csak felállni az ágyról, hogy mehetünk biciklizni... vagy lovagolni... vagy táncolni.
Vagy csak simán: mehetünk....

Koránt sem biztos, hogy az én álláspontom a jó, az igazi. Nem kell velem egyetérteni. 
Ami most történik Dórival AZ VAN. 
Pont. 
Feladat, amit meg kell oldani.
De legalább ne legyek elgáncsolva, akadályoztatva, megalapozatlan véleményekkel és hozzá nem értő okoskodásokkal terhelve.
Mi emberek szeretünk azonnal véleményt nyilvánítani, egy apró részlet után ítélni. Kényszert érzünk ezt a vélemény megfogalmazni és tudatni a többiekkel mindenáron. Lám éppen ezt teszem én is.
DE NEM VALAMI ELLEN TESZEM, HANEM VALAMIÉRT, VALAMI MELLETT!
Kicsit le kellene ülni... elgondolkodni ezen a történeten. És ezt az oldalát látni- nem csak nézni! - ennek a történetnek. 
Látni...
Érezni. Kicsit csendben kellene maradni, hogy ebben a hatalmas ricsajban meghalljuk annak a szavát, akiére tényleg figyelni kellene. Kicsit ideje lenne gondolkodni... A kivont kardokat vissza kellene dugni a hüvelyébe, mert béke van! Harcolunk, háborúzunk itt össze-vissza, de ez csak vakok vagdalkozása. 

...bele kellene nézni egy kislány szemeibe... csak nézni, és felfedezni benne az életet. Meglátni benne a vágyait, a terveit, az élni akarást, a tenni akarást! 
Meglátni benne a táncát, ahogy lóra ül, ahogy úszik a tengerben, ahogy biciklizni indul, ahogy sétálgat a mezőn. 
Meglátni benne, ahogy vesz egy igazán mély levegőt - az orrán keresztül, majd jó hangosan kifújja azt...  
Meglátni benne ma a fájdalmat, a mérhetetlen rettegést, a bizonytalanságot, ami elszippantja belőle azt az erőt, amitől jól van és működteti.
Meglátni ma benne a csalódottságot, a félelmet...
És utána azt mondani neki, hogy minden rendben lesz! Hittel és őszintén, bizonyossággal és erővel, mosolyogva.

Dórival mi mindig is tiszteltük más érzéseit, véleményét és ennek megfelelően tiszteletben tartottuk a másik embert. Ő is adományozott rendszeresen, és támogatta a maga módján, akinek éppen szüksége volt erre. Nagyon vigyázott rá, hogy ne bántson meg senkit se szóban, sem cselekedetben. Persze ez néha nem sikerül...
Kértünk és köszöntünk. Egy jól működő "rendszert" sikerült kialakítanunk neki és a környezetének.
Amibe most belecsöppent, az számára olyan, mint  a Gyűrűk Urában az orkok földje.

De egy dologban teljesen biztos vagyok: nem adom fel! 
És nem fogom hagyni, hogy ő feladja - bár mostanra a határát súrolja... 
Ott van benne az erő, csak a félelem nagyobb teret foglalt benne, mint szabadna...

Köszönöm, ha elfogadod és tiszteletben tartod az olvasottakat - nem kérek véleményt, sem tanácsot, van belőle elegendő a padláson. 

Csak a megértésedre és az elfogadásodra van szükségem most...

..."Mert most még itt vagyok!"...

Varga Ibolya:    Testámentom

 Figyelj! – ha egyszer meghalok,
Elfújok néhány csillagot
Mint tortán a gyertyát
Hát csak ne sirassatok

Figyelj! – ha egyszer meghalok
Némák legyetek, s szótlanok
Ha temettek, ne földeljetek
S szóval ne méltassatok

Figyelj! – ha egyszer meghalok
Könnyek nélkül búcsúzzatok
Ha ismertetek, megértitek
Ha nem, minek hazudjatok

Figyelj! – ha egyszer meghalok
Három edénybe rakjatok
Szétosztván az isteneim között:
Gyermekeimnek adjatok

Figyelj! – ha egyszer meghalok
Ők érteni fogják, mire gondolok
És ott adnak a szélnek engem
Ahol a leginkább boldogok

Figyelj! – ha egyszer meghalok
Vidámak legyetek, s boldogok
Örvendjetek a tudásért, hogy
Én már jó helyen vagyok

Figyelj! – ha egyszer meghalok
És látsz egy fekete párducot
Smaragdszemében ott ragyog:
Valahol én is ott vagyok

Figyelj! – mert egyszer meghalok...
De most kellenek a szép napok
A törődés, a tiszta gondolat
Őszinte szeretet, társ-tudat.

Mert a szívem még – hallod?
Még eleven, még dobog,
Most kell, hogy szeress
Mert most még élek,
Most örülök a virágnak, ha kapok
most még... - figyelsz rám?
– Mert most még itt vagyok! 

Utolsó simítások... - a Dóri sztori- 4. rész

Hát elérkezett ez is.... Vége lett a munkanapoknak, Dóri visszakerült a klinikáról a Dóri házba.
Délután még adott egy interjút a Tv-nek, és a rádiónak is, remélem nem izgult nagyon miatta, mert nem szeret nyilatkozni. Tudod eléggé izgulós ilyen esetekben, pedig nagyon intelligensen megoldja ezeket a feladatokat is.

Megszámolgatta a tőletek kapott euróit (nagy köszönet mindenkinek, aki küldött!), az aprókat, a papírokat, és teljesen képben van már, hogy melyik mennyit ér, lehet ő lesz a bankosunk az utunk alatt. :))))
 
Nézegettem, ahogy számolgat, ahogy beszélget a riporterrel, a rádióssal, Barbarával, és nyoma sincs rajta az izgalomnak, a pániknak, mint rajtam. Ők ketten Rebekával már átérzik az utazás örömét, már terveznek, készülnek, hogy OTT mi lesz.

Nekem a "zabszem sem....." egyelőre...
Még ez a két nap izgalom, hogy rendben van-e minden, hogy ne legyen valami elmaradás, amire nem gondoltam... de mindenre gondoltam!

Murhpy-t megölelgettem, megszeretgettem és megkértem, hogy most kivételesen - menjen az anyjába!  (bocsánat)
Megemelte a kalapját és áttette székhelyét máshová, ígérete szerint minket békében hagy jönni-menni.

A kép Tonchinak készült, mert nélküle sehová...

Megírtam a listákat, bár a fejemben minden megvan, de ismerem magam, ha erre most jön valami nyomás más ürügyén, akkor elszelel minden összerakott fájl, és kezdhetem előröl. De lepapíroztam - minden eshetőségre felkészítve magam.

Holnap elrendezem még, amit kell itthon, és már csak az útra koncentrálok.

Aki jóban van a Janival - odafent- kérem tegye meg, hogy pár jó szót.... az érdekünkben... esküszöm jó voltam... és Dóri is... Sosem árt egy kis plusz segítség egy ilyen hosszú úton.

Tudjatok róla: ezek ketten Rebekával, énekelni fognak, veszettül hamisan. Ezek ketten minket nem kímélve, tréfálkoznak majd a kárunkra. De most megengedem nekik. Sőt: megígérem, hogy képekkel, vagy akár videókkal illusztrálni fogom a tetteiket, hogy ne csak én szenvedjem el a látottakat és hallottakat.

Mindenhonnan jelentkezem majd az utunk során, kérlek vigyázó szemeiteket vessétek reánk!

Köszönet mindenért, a támogatásért, a segítő szándékért, a jó szóért, a szerető gondolatért!

Köszönet és hála a szponzorunknak és a kollégáinak, aki névtelen akar maradni, pedig pont őt kellene még kiemelnem, mert amit tesz... csodával határos!

És a legnagyobb köszönet Gyura Barbarának, aki megálmodta és véghez is vitte Dóriért ezt az egészet!

 

Vágjuk a centit - a Dóri sztori / 3. rész

Kedd van...
Azaz mindjárt itt a vasárnap.
Dóri a légúti osztályon várja a napot, ő már érzi, már pezseg, tele elképzeléssel és a várakozás okozta izgalommal. (Senki ne aggódjon: nincs baja. Nővérhiány van és a lélegeztető gépét kell ellenőrizni...)

Néha odahív, hogy -"Gyere, fogd meg!"- közben mosolyog...

Ilyenkor a kis mellkasára kell tennem a kezem, hogy érezzem a szívdobogását... 

És ahogy a kezemet odateszem finoman, egyből el is tűnik a jókedvem, mert az a szív a tenyeremben nem is dobog, hanem hatalmas erővel üt-vág mindent, amit ér... 
Ijesztő, és nem is tesz jót neki, de az élet biztos jele.

És ő most él. 

Nagyonis!



Hétfőn Tonchi barátom elindított egy "zsebpénz" akciót neki, a Szemem Fénye Alapítvány ötletét megtámogatandó, hogy az úton ha valamit szeretne magának (de szerintem előbb akar majd másnak ajándékot hozni...) - akkor ne kelljen matekoznom, hogy mennyi, az annyi.
És tegnap óta érkeznek HArts-osoktól a zsebpénzek hozzá, amiért leírhatatlan hálát és köszönetet érzek. 

Tegnap, hogy kicsit oldja az izgatottság okozta mellékhatásokat is, Tonchi nekiállt vele gombfocizni a világhálón keresztül. Amikor felértem hozzá munka után némi rágni valóval, meg üdítővel, már nagyban játszottak. 
Kérdem tőle: - "Mit csináltok ti ketten, jómadarak?"
-"Tonchival gombfocizunk, de szerintem csal: hagyja, hogy nyerjek!"- válaszolja enyhe sértettséggel a hangjában.

...gombfoci... Nincs külvilág.

Mert ugye kinek-mi a csalás!?... 

Csendben ráírtam Tonchira, hogy ne engedje nyerni, mert pipa lesz, de magyarázatként csupán annyit írt, hogy "csak eleinte, hogy gyűjtsön egy kis virtuális pénzt...."

Jah... az más :)))))))))))))

Megint osztályrészemül a széken ücsörgés művészete jutott, nézni, hogy ezek ketten... 

...még ekkora távolságból is...

Elvesznek kettecskén valahol egy másik dimenzióban. 







Köszönet Nektek, akik segítitek, akik támogatjátok, akik szeretettel követitek a sorsát, akik imáitokkal segítitek, akik ellátjátok, ápoljátok, vigyáztok rá.

Legyen szép napotok Nektek is!

Öreg Pajta - avagy az otthon melege idegen földön....

Váratlanul érkezett a meghívás, egy e-mail formájában... Lényegében arról szólt, hogy az Öreg Pajta vendégház tulajdonosa meghívta a Dóri ház gyermekeit és családjukat 4 nap teljes körű ellátással összekötött pihenésre Orfűre. Számomra nem is volt kérdés, hogy köszönettel elfogadom a lehetőséget, mert Dórit ki kell mozdítani a házból, amikor csak lehet...

Orfű gyönyörű. Itt van a szomszédban, az idő pont Dórinak kedvez, nincs az a nagy meleg, amit ő nem bír, de szél sincs akkora, hogy ne lehetne kivinni.


Hát mentünk....


Rebekát kértem meg, hogy csatlakozzon hozzánk, mert nem is árt egy kicsit összeszokni az utazásunk - a Nagy Kaland előtt. Szerencsére meg tudta oldani, így hármasban töltöttük azt a 3 csodálatos napot...
Hétfőn délelőtt érkeztünk, bár az úton jöttem rá, hogy nem is tudom pontosan hová megyünk, csak a nevét. Mivel nem vagyok egy elveszett lélek, van szám (állítólag sokat jártatom ), hát majd megérdeklődöm valakitől, ha eltévednénk Orfűn.... Hamar odataláltunk, bekopogtattunk...

Edit asszony fogadott minket a maga természetességével, a végtelen kedvességével meg két termetes eb: Roni a labrador és Brúnó a golden retriver. Ők is közvetlenek és rendkívül barátságosak voltak. Dóri nagy állatbarát, így ahogy kiemeltem a kerekes székébe, azonnal 2 liter kutya nyállal és másfél kiló kutyaszőrrel gazdagodott... És a mosolyt, hogy simogathatta őket érdemes volt látni... Bár Roni többször olyan vehemenciával nyalta körbe az arcát, hogy majd kitolta a székből, az öröm kölcsönös volt.

Amikorra mindenki befejezte ezt a kitörő örömködést, végre körbenézhettem az udvaron. Mindenütt virágok tarkállottak, rendezett és tiszta udvaron álltunk, előttünk az Öreg Pajta, ami nevét meghazudtolva igen fiatalosnak és rendkívül jól karbantartottnak tűnt. Díszes tégla fala vonzotta szemet, boltíves ajtaja, ablakai felettébb csinos hatást keltettek. Minden rendezett és tiszta volt, mégis természetes... A szeretettel való gondoskodás nyomai már itt érezhetőek voltak. Az apró részletek, dekorációk, a sok-sok színes virág, az illat - otthon érzés...

Mindezek mellett akadálymentesített bejárat is tartozott a Pajtához, így Dórit simán be tudtam juttatni a pajta belsejébe. (csillagos 5-ös!)
Amikor átléptük a ház bejáratát, akkor jött az igazi ámulatba esés. Ezt látni kell, érezni kell, mert szavakkal nem könnyű kifejezni ..
Dédimamám mondta mindig: "A szeretettel készült otthon befogad, átölel... az összes többi csak beenged!"
Hát itt azonnal a karjaiba zárt a nagy méretű nappali, puhán, tele melegséggel, érzéssel, a maga szelídségével, békebeli hangulatával.
Dóri fogalmazta meg jól: "AZTAAA!!"

 Igen... Aztaaa...

A tégla és a fa csodás elegye, a színek harmóniája, a friss illat, a napfény játéka, ahogy becsorog az ablakokon, ajtókon, egy régi mesevilágba húzott bele egyetlen szemvillanással. A gyönyörű faragott bútorok... békebeli kárpitozással... a búbos kemence... az eredeti fa
gerendák, amiket nem takartak el egy plafonnal, hanem meghagyták a teljes és eredeti belmagasságot és csak egy függő lépcsősorral oldották meg a feljárást az emeletre. Ezzel a megoldással átlátható és szellős maradt a tér, megmutatva a teljes méretét a pajtának.

Ahogy Dórit átültettem egy kanapéra, azonnal hanyatt akart dőlni, hogy kedvére megnézegethesse azt a cseppet sem szokványos látványt. Elég hosszan elmondta amit gondol, egyik ámulatból a másikba esett, amit nem értett kérdezett... megfordult a fejemben egy pillanatra, hogy ráülök... akkor elhallgat... :o)
Miután kicsodálkozta magát, és Edit asszonnyal is megismerkedtek, berendezkedtünk a szobánkba, ami Dóri esetében egyszer gépesítést jelent, majd kényelmesítési hadműveletet. A gépesítés a legfontosabb, mivel őt gép lélegezteti alvás közben, így első körben azt kell összeszerelni, meg hozzá a párásítót, és azonnal hálózatra kell kötni a szívóval egyetemben. ez nem egy rövid feladatsor, de az évek, meg a rutin.... sok mindent meg lehet tanulni na...

                                          Miután ez megtörtént, megérkezett a gazda is, Fábrics István maga! Egy

végtelenül szimpatikus, kedves arcú, szinte állandóan mosolygó, nagy és erős, csupaszív fiatalember.
(Csajok... csak szólok, hogy még szabad!!! Bár Edit asszony nem fogja könnyen adni....) Csatlakozott hozzá fent említett fiatalember öccse is, Fábrics Csabi (szintén szabad... és jóképű... jólelkű... stb)  Miután megbizonyosodott, hogy minden a legnagyobb rendben van és minden kényelmük ki lett szolgálva, mentek és hagytak bennünket kicsit átszellemülni, összeolvadni a pajtával.

Mert annak... ott... szelleme van. Na nem egy fehér, huhogós/ijesztgetős fajta. Hanem egy szelíd, barátságos otthon-lélek. Befogadott, körülölet, átadta magát nekünk, melegséggel, szeretettel, a biztonság érzetét keltve bennünk. Dóri azonnal kijelentette, hogy akár maradhatunk örökre is, ő - köszöni - megérkezett! Az "AZTA" szó 10 éves készletét kb 3 óra alatt elhasználta, így azt nem kell hallgatnom most egy ideig... :)))

Ezeket követően sikerült rávennem, hogy ragyogó szeptemberi napsütés van, nem égető, hanem

cirógató - húzzunk ki a tópartra, visszapakoltam az autóba és kimentünk a Tekeresi gát oldalára. Ott leparkoltunk és a tó azon oldalát végigsétáltuk. Akik ismerik tudják mekkora túra, ja + kerekes szék...
Majd visszafelé megéhezett, Rebeka megvendégelt minket egy virsli uzsonnára, így lett elég erőnk, hogy visszaballagjunk az autóhoz közeli végére a tónak. Ott a székét a tó felé leparkoltam, két oldalról lehuppantunk mellé a járdára és csak léteztünk jóllakva. Néztük a víz színének változásait, a hullámok forgolódását, a kenusokat, hallgattuk a víz által közvetített viccelődésüket.
Ahogy ott élveztük a természet adta csodálatos tájat, egyszer csak hangos fékcsikorgással egy tokától-bokáig sáros és meglehetősen sármos fiatalember  állt meg mögöttünk túrabicajával (bocs, ha nem is az), és kedvesen, lazán megkérdezte:- "Na kijöttetek kicsit csavarogni? Nézelődni?" Persze ugyanolyan kedvességgel feleltem is az "idegennek", majd szokásomhoz híven, teljes ártatlansággal megkérdeztem:
-Amúgy te ki vagy?? :)
-"Hát nálunk szálltatok meg!"  ... Csabi... bakker... nem ismertem meg, annyira sáros volt, meg a bicikli, a biciklis fejvédő, stb.  Jót nevettünk, ő ment tovább, mi napoztunk...és énekelni kezdtünk.
Itt kérnék elnézés a horgászoktól a halak elvándorlása miatt, a természetvédőktől a gémek és a hattyúk távozását illetően, a hallgatóságtól az ízlésrombolásért, és mindenki mástól is, akinek fültanúja kellett lennie a kornyikálásunknak. Nekünk amúgy tök jó volt...

Séta közben kagyló is találtunk, nagyobbat, mint a tenyerem, Rebeka semmire sem rest és eléggé vállalkozó szellemű, felemelte, és mint egy jó mosómedve, kimosta a kagylót Dórinak a tóban. ezt a mozdulatsort is megörökítettem... bár a kagylót azóta sem tudom hová tette el, hogy meglegyen...


Estére értünk vissza a Pajtába, kicsit fáradtan, kicsit álmosan, de tele élménnyel. A biztonság kedvéért, meg csak megszokásból, pihenésképpen megverettem magam Rummikub-ban Dórival, mert le kellett vezetni a sok élmény okozta szívdobogást. Közben némi vacsora is lecsúszott, meg magunkra rántottunk még este 1-2 liter kutyanyálat....

Fürdés után, bekábeleztem Dórit, kicsit rácsatlakoztunk a világhálóra, hogy jelezzük barátaink felé, hogy megvagyunk, méghozzá nagyon jól megvagyunk, majd egy kis TV nézést követően eltettük magunkat másnapra...

Reggel nem túl korán keltem, hagytam Dórit pihenni úgy fél 11-ig... Nem könnyű egy bagollyal a reggel..
11 lett mire kikászálódott és átestünk a rutinon.
Addigra már a terülj asztalka is megtette a magáét: Edit asszony és Pisti ellátott minden földi jóval...

Dóri életében tán először nekiveselkedett és megkente a saját kenyerét vajjal... Nem is tudtam erről én sem, mert neki ez nem egy egyszerű mozdulatsor, az állapota okán. De becsülettel megdolgozott a betevő falatért, amit marha nehéz elviselni, lévén maximalista...
A vajnak körbe kellett érni a kenyeret, simának kellett lennie, egyenletesnek....
20 perc alatt sikerült is, bár el kellett vennem tőle a kést erőszakkal.
Szemmel verés 2 percig... de lepereg rólam, nyugi.

 Pisti elvitt minket sétálni a Malmok felé, ameddig a kerekes szék engedi.. A két kutya természetesen őrző-védő szolgálatba lépett mellettünk, és elszórakoztattak bennünket, mert igazi egyéniségek!

Roni például már a téli tüzelőről kívánt gondoskodni, az ennél kisebbeket kikérte magának... Szénné röhögtük magunkat azon, amit művelt teljes odaadással és komolysággal.



valamint az isszappakolás áldásos hatásáról is példát mutatott, bár nem értette, hogy iszapfürdője után, miért sikítozással küldözgettük távolabbra.
Profi módszere van a bundáról-emberbőrre, vagy ruházatra (mert ott is hatásos)  átcuccolásáról a sárnak...



...majd irány Abaliget....

Csak neki kvákkogtak aznap...

A cseppkőbarlang bejáratáig levittem a terméskő lépcsőkön, bár nem kis feladat volt. De éreznie kellet a 11 fokos hideget, ami a barlangból áradt kifelé... 

Bemenni sajnos vele nincs lehetőség... nyilvánvaló okokból, de legalább ott volt, megnézte, érezte... Elolvastuk, amit tudni kell róla, szóba elegyedtünk a barlangtúrára meleg holmi nélkül érkezőkkel.
Hálásak voltak a tanácsért, hogy így meg se próbáljanak lemenni, mert befagy a s... sejj-hajuk!

Érdekes nap volt ez is, szerette a tájat, a csendet, a természet szépségét...

Csak kiültünk a tópartra, néztük a vizet, hallgattuk a kacsákat, beszélgettünk a történtekről...
Sikerült a jelenben lenni, ami boldoggá tette és élvezte, hogy gondtalanság van... nyaralás van... kacsa és rózsa van...

Hogy mi vagyunk... egymásnak.

Ilyenkor felértékelődnek a hétköznapi megszokások is.


Az este érkezését Pistivel, Edit asszonnyal és a később csatlakozó Csabival fogadtuk, egy méretes pizza elpusztításával és jóféle borok kóstolgatásával.
Igen.
Dóri is kóstolta, fröccs formátumban. Tanítom neki a kulturált borfogyasztást, a bor zamatának ismeretét. Dóri 17. Jelezném a rosszalló megjegyzések előtt zárójelezni...

És szerdán ismét kései kelést követően, megszálltuk a tó partját...

...csak nézni a vizet...



... beszélgetni emberi dolgokról...

...vagy a mulandóságról...



... új barátokról...

Sikerült rávennie, hogy a stégre kitegyem, amennyire még számomra elfogadható - de közel a vízhez. Nekem ez itt már túl közelinek tűnt, neki túl messze volt még. Hol az arany középút??
Szerintem legalább 2 méternyire attól a víztől. De mindketten kibírtuk infarktus nélkül. Órákig lehet ezt csinálni...

Ezek a hétköznapi csodák, oly sokat adnak az embernek ... annyira feltöltik, hogy napokig elegendő energiával lehet tovább csinálni a mindennapokat.

Emlegettük, hogy milyen jó lenne, ha néhány közeli baráttal együtt osztozhattunk volna ebben az élményben, de hiszem, hogy azzal a szeretettel, amivel róluk beszélgettünk, ott voltak velünk...


Ezek az élmények kellenek!
Mondogatom egy ideje, immár hangosan is: kérlek, ne tárgyakat adjatok, küldjetek Dórinak. Természetesen, van amikor arra van szüksége...
Az élmény az, ami egy életre az ővé, egy életre szól... még ha esetleg ez az élet nem is olyan hosszú lesz, mint azt mi szeretnénk.

Se ettől boldog. Ez építi. ez ad erőt neki a következő nehézség leküzdéséhez.


Köszönöm neked Te Nagy Ember Fábrics István (és itt most nem a fizikai megjelenésedre értettem), hogy ezzel az élménnyel megajándékoztad ezt cseppnyi lányt! Elvarázsolódott egy időre megint nálatok, tőletek, általatok!


Az emberi nagyság egyre több árnyalatát ismerjük meg, egyre többször találkozunk vele. És ez megnyugtató, szívderítő és boldoggá tesz.

Köszönet az Öreg Pajta Vendégháznak és a Fábrics családnak ezt a fantasztikus élményt!
Isten áldjon benneteket!

                                                                 Szeretettel ölellek mindannyiótokat!

Teszem hozzá: ők már Dórival leegyeztették a jövő szeptembert megint!