Az örökös kérdés, hogy miért?
Mit keresünk itt ezen a földön és mi a feladatunk? És miért az ???
Hányszor, de hányszor elhangzik ez a kérdés.
Magunkban, de sokszor hangosan is kimondjuk.
És keressük a választ, bízva abban, hogy valaki olyan is meghallja, aki tud segíteni a válasz megtalálásában.
Pedig erről szó sincsen!
A végzetünket csak mi találhatjuk meg, csak mi érthetjük meg mit kaptunk és miért. És nekünk egyedül kell azt elfogadnunk. Más nem értheti, illetve nem jelent neki semmit. Ha megtaláljuk és nem ágálunk ellene, akkor jó úton vagyunk.
Hiszem, hogy minden embernek feladata van, azzal a céllal születik le erre a földre, hogy azt keresse, megtalálja és megélje.
...És ez talán mégsem olyan nehéz, mert mi magunk vagyunk a sorsunk. Szembe kell nézni ezzel a feladattal és megélni nap, mint nap.
Csak ezt nem könnyű elhinni, elfogadni.
Ez a nehéz...
Pedig egyszerű, csak rá kell érezni. Sorsunk összefonódik földi ittlétünkkel, kikerülgethetjük, próbálhatunk megszabadulni tőle, de nem fog menni.
Olyan ez, mint a kivágott fa, aminek csak a törzse maradt: előbb-utóbb újra levelet hoz, mert ez a dolga, ez a sorsa!
Nem kapálózik ellene, csak teszi, amire született.
És ugyanígy van az ember is. A sorsát születésekor kapja. Levetheti ugyan ideig-óráig, de újra és újra visszakerül rá, tehet bármit ellene.
Valahányszor nehézség kerül az utunkba életünk során, az mind a sorsunk szerves része. Megtehetjük, hogy átlépünk felette, elmegyünk mellette, kikerülve az éppen ránk szabott feladatot, de visszakapjuk újra és újra. Nem menekülhetünk előle, meg kell oldani azt! És minél többször próbálunk szabadulni egy adott feladattól, annál nehezebbé teszi azt nekünk a végzet!
Ismerünk olyanokat mindannyian, akik könnyedén veszik az akadályokat... Csak figyeljük meg. És ámulunk és bámulunk, hogy ezt miként képesek tenni naponta, ha kell. Ők azok, akik megtalálták és elfogadták a sorsukat. Ők a végzetüket követve élik életüket, megoldják a feladatukat és haladnak szépen az úton. Sokuk nem is tudja, csak ösztönösen teszi, ráérzett.
Érdemes figyelni őket, meghallgatni a véleményüket, mert mint mindennek, ennek is megvan a ritmusa. Ha erre rátalálunk, és felvesszük egyszer a fordulatot, akkor könnyebben rátalálhatunk az utunkra.
Van, hogy összekapcsolódik emberek sorsa, egyiké megpecsételi másokét. A végállomás mindenkinél ugyanaz, szerencsés, akinek akad egy sorstársa és éppen ismeri is! Együtt talán könnyebb, bár ez egyszemélyes játék. Egy síkon haladva, egymással párhuzamosan a végzetünk felé...
És mint tudjuk a párhuzamosok a végtelenben találkoznak.
Mi magunka vagyunk a sorsunk, csak bátran szembe kell nézni vele!
Azt mondják a végzetünk ehhez a földhöz köt.
A részünkké vált és ez kölcsönös.
Végzetünk úgy fonódik össze, mint fa gyökere a földdel.
Egyetlen ember sorsa képes megpecsételni sokakét.
Egész életünkben a végzetünket kutatjuk, próbáljuk megváltoztatni.
Van, aki sosem lel rá.
Azonban másoknak sikerül...
