Táguló és egyre durvuló világunkban elfelejtődtek az emberi lét alapjai.
Hol van már az adott szó, a becsület szó? Nálam még igenis létezik, de egy kezemen meg tudnám számlálni, akik hiszik és elfogadják! Mondhatnám én, hogy becsület szavamra..... Csak, aki ismer és a barátom, annak jelentene ez biztosítékot bármire is.
De közöttük meg erre nincs is szükség! :)
Az erények is elfelejtődtek- nagyon! És ebben semmi pozitívumot nem tudok találni, pedig én szinte mindenben meglelem a jó oldalt is.
De ezeknek a tulajdonságoknak csak a hiányát találom...
Azt hittem, hogy legalább a pontosság, mint erény még megmaradt nekünk, de már az sem!
A becsület, a tisztesség, az erkölcsösség pedig mondhatni már csak fehér varjú!
Lehet, hogy "maradi" vagyok? És a fejlődéssel jár ezeknek a felejtése, a "felújított" változata? Nem hinném... :(
Én szeretem az udvariasságot - a valódit, nem az álságosat!
És szeretem a pontosságot, a szemérmességet, a becsületességet. Fontosnak tartom a megbízhatóságot és az őszinteséget. Hát mi olyan nehéz ezekben???
A kicsi gyermeket, amikor tanítjuk az életre, alapból belevesszük az erényeket, nem?!?
Erre mondaná az én örökké szkeptikus barátom az ellenpéldákat, és szomorú, de igaza is lehet.
Én még azt tanítottam a fiaimnak, hogy "kérd" - és nem "vedd el".... Azt tanítottam, hogy "köszönj" - és azt tedd előre....
Arra neveltem, hogy amit megígér, azt tartsa is meg, de ha valami gátolja ebben, akkor álljon elő és vallja meg, hogy miért nem tudja megtenni.
Neveltem őket a pontosságra is, mert nagyon fontos (főleg a kamaszkorban, a nyugalmam miatt) :)
De sosem tanítottam nekik az irigységet, a becstelenséget.... Nem tanítottam meg nekik, hogy mindenkin áttaposva jussanak a céljukhoz... Nem szoktattam őket haszontalan és betarthatatlan ígéretek osztogatására. Próbáltam megmutatni a szerénységet, a jóságot, az igazságosságot....
Hangsúlyt fektettem arra, hogy adni kell a rászorulóknak, segíteni, ahol lehet. Igyekeztem megtanítani nekik, hogy szívvel és lélekkel éljenek! Hogy a legfontosabb a szeretet, mert anélkül üresség van csak mindenhol.
És amiket tanítottam nekik, akkor amikor picik voltak, elültetett magként kezelem. Néha eltereli őket a mai kor szelleme, de látom bennük, hogy ott él élénken a tanítás a jóra, és tudom, hogy mindig előjön - ha fényt vesztenek útjukon.
Nem kell aggódnom miattuk, rendes emberek lesznek/lettek.
De sajnos megtapasztalom az üzlet világában az összes jóságnak a kemény ellentétjét nap, mint nap. A legerősebb az irigység! Mindenhol ott van, ahol egy kicsit is sikered van, ahol egy kicsikét jut valami neked is. Naponta kapom meg a rossz szándékú szurkálódást, a könyökkel előre, áttaposva másokon.
Mindennapos a közöny, amit az emberek egymás iránt, egy sérült iránt, egy szerencsétlen iránt mutatnak.... elkeserítő!
Rosszindulat... szinte kötelező tulajdonsággá vált a hétköznapokban. :(
Mindezeken akár el is keseredhetnék....
AKÁR...
De mindig akad egy kis fény - és tudom, hogy van helyem itt és most! Mindig van aki visszamosolyog!
Egy előzékeny autós, aki elenged türelmesen, egy segítő "nehéz-szatyor" cipelő, egy elejtett cumit felvevő és visszaadó....
Vagy csak egy szomorú szeműnek egy kedvesebb köszönés, egy udvariasabb megszólítás, egy nevetés, egy ölelés...
Jutna abból mindenkinek.
És ingyen van!
...akárcsak a szeretet! Nem vész el egy darab sem belőled, ha osztogatod. Sőt! Minél többet ad az ember belőle a többi embernek, annál több jön belőle vissza!
Csak egyszer kell kipróbálni...
Olyan, mint a drog.
Csak ez egészséges, ingyenes, és mindig kéznél van, senkinek sem árt... :) És rendelkezésre áll, korlátlan mennyiségben!
Az erényeket pedig nem árt újra elővenni, leporolni és beiktatni a mindennapjainkba.
Nem olyan nehéz, mint amilyennek hiszed! :)
Szeretettel ölellek:
egy Vacsuti, innen a szomszédból...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése