Na, kicsi manócskám, Dóri, csücsülj kényelmesen, mert utánajártam a dolgoknak! Tudom már, miért kaptak külön tündéreket a pitypangok!
Valamikor régen, amikor a föld még lapos volt, még sokkal kevesebb ember élt, a tündérek szabadabban és az emberi szemnek is láthatóan repdestek szerte e világban. Az emberek tudtak a létezésükről, tudták mi a feladatuk a tündéreknek és hálásak voltak nekik, szerették és tisztelték őket. A legtöbb tündérnek gyógyító ereje van és válogatás nélkül az útjukba akadó halandó embert és állatot egyaránt meggyógyítottak, ha betegség, baj érte.
Kérniük sem kellett a bajba jutottaknak. De a tündérek fő feladata a földön a növények védelme, ápolása és gyógyítása volt elsősorban.
Hát ez a történet akkor kezdődött valamikor, amikor élt az öreg félszemű halászkirály, a tengerek és óceánok mindentudó úszóbajnoka. Akkortájt történt.....
Az egyik erdei tündérke egyszer egy bajba került bagolyfiókán próbált éppen segíteni, de szüksége lett volna a pitypang nedvére.
Szóval, szegény bagolyfi belecsippentett a mérges szömörce bogyójába, amitől bedagadt a nyelőcsöve, és így bizony a levegő sem ment annyira befele. Na meg a bagolyköpet kifele! Nos, erre jó a kutyatej! De se közel, se távol egy fia pitypang nem volt az erdő alján! Bizony elkeseredett a tündérke, hogy akkor ő most hogyan is javítgassa meg szerencsétlen bagolyvári királyfit?! Se pitypang - se kutyatej.
Elővette az erdei tündérport, amit a szentjános bogarak gyűjtenek be nekik minden negyedik holdtöltekor, mert az annyira ritka, mint esti mesében a tehénszaros gumicsizma. Nem is használják állandóan, mert kevés adatott meg nekik belőle.
Szóval elővette a port, rászórt magára egy keveset és máris suhant a fény sebességénél is gyorsabban a rét felé! Az első útjába akadó pitypangból letört egy nagy fejű virágot és vitte, vitte vissza bagolyfihoz. Szegény feje már kékült-zöldült a levegő hiányától. Tündérünk gyors mozdulatokkal a nyelvére kente a gyógyító növény nedvét a kutyatejet és bagolyka szemlátomást azonnal jobb állapotba került. Hamar helyre jött szegény feje, nem győzött hálálkodni a kicsi tündérnek, hogy megmentette az életét. Azzal huss, el is tűnt az árnyat adó lombok között, meg a a bagolyköpet kifele jövet nem valami szép....
Így maradt ott tündérke fáradtan egy hatalmas problémával. Szegény feje egészen belesajdult, amikor nekilátott kiötleni, hogyan lehetne a pitypangot átültetni az erdőbe, a keze ügyébe...
Abban az időben ugyanis még úgy nőtt a pitypang, hogy ahová tavaszanyó elültette, minden évben ugyanott dugta ki a sárga fejecskéjét. És csakis ott. Így nem sok akadt belőle szerte a világban, ezért nagy kincsnek számított akkoriban.
Így gondolt egy nagyot a mi kis okos tündérünk és elindult Tavasz anyó birodalma felé. Útközben ki is találta mi a megoldás a pitypang ügyben!
Tavasz anyó nagy örömmel fogadta az apró látogatót és amikor megértette mi a problémája a kicsi repdesőnek a pitypanggal, igen gondterhelt arcot vágott. De a kicsiny tündér elmesélte a nagyszerű ötletét. Tavasz anyó tegye lehetővé ennek a ritka növénynek, hogy magja teremjen, így a tündérek a begyűjtött magvakat el tudnák szórni mindenfelé, akár az erdők talajára is. Tavasz anyó megígérte, hogy jövő tavasztól már eként fog cselekedni.
Eltelt egy ősz, majd egy didergető tél is és amikor a tavasz beköszöntött és kibújtak a pitypangok, tündérünk ott repdesett körülöttük, hogy megcsodálja a változást. De semmi újat ne látott rajtuk. Semmit! Elszomorodva indult haza, mert azt gondolta, hogy Tavasz anyó megöregedett és elfelejtette az ígéretét. Nincs mit tenni, más megoldás után kell nézni.
Így is tett, heteken keresztül próbálgatta titkosabbnál-titkosabb módszereit a kutyatej tárolására, konzerválására. De eredményre nem jutott.
Aztán egyik alkonyatkor, amikor szokásos erdei körútjáról hazafelé tartott, egy nagyon furcsa dologgal találkozott reptében! Valami, vagy valaki majdnem elütötte a levegőben.
Bátran utánaeredt a dolognak és olyant látott, amit még sosem!
Le is szállt, hogy szemügyre vegye az új csodát. A szára és levele pitypang, az illata pitypang... de mi ez a furcsa jelenség a virágja helyén??? Fehér és selymes, könnyű és csinos volt ez a valami, de nem tudott rájönni mit is talált. Ekkor szél úrfi, akivel kergetőzni szokott néhanapján, belekapott a valamibe és azok - láss csodát! - felemelkedtek a szárról és amerre a szél vitte őket, repdestek könnyedén messzire, távolra, befelé az erdőbe is!
Nem értette mi történik itt, cseppet sem értette a mi kis tündérünk.
Ám néhány hét elteltével azt vette észre, hogy mindenfelé az erdő alján pitypangok dugják ki a fejecskéjüket az avarból, a fűből, a fák tövénél.
És ekkor megértette Tavasz anyó ötletét! Nem csak a problémát oldotta meg, de széppé tette azt és játékossá is!
Azóta az erdő alján minden tavasszal, amikor levirágzott az összes pitypang, csilingelő nevetéstől hangos az erdő. A bohó muslicák belekapaszkodnak a pitypang szálló magjába és azzal repkednek szerte széjjel az erdőben. A kabócák a kalapjuk mellé tűzik a csodát és büszkén feszítenek vele a cincérek előtt. A tündérkék a tavaszi bálon a ruhájukat díszítik vele, és a hőscincér a cimbalmához használja ütőnek.
De bölcs Tavasz anyó szerette volna megőrizni örökre ezt a csodát, ezért a kicsi erdei tündért kinevezte a pitypangok őrének. És az ő leszármazottai lettek a pitypangtündérek.
Azóta is minden kertben, ahol megterem a pitypang, ott repkednek és őrzik, vigyázzák a kis reppencsek ezt a nagyszerű gyógyító növénykét.
Hát így történ....
Ha nem hiszed el nekem, akkor bizony hajóra kell szállnod bajánál és lehajózni a Dunán a tengerig, ott az öreg halászkirály ükunokája meg tudja erősíteni a történetet. Én is tőle hallottam.
Annyi tengervizet ittam közben, hogy még most is sósat pisilek... :)
