Számomra tavasz van!

Hozzám most érkezett meg a tavasz. Mármint a lelkembe. Eddig is volt valami kellemes, melengetős érzés, de a tavasz most ért csak ide. Lehet hogy a tegnapelőtti eső hozta magával.....
A mélyszürke felhők hangulata alapozta meg, majd az esőcseppek koppanása a betonon, a fákon, a kert növényein. Hosszan esett, hólyagosan és ahogy a víz átitatta a szomjazó növényeimet, úgy lettek egyre zöldebbek, vidámabbak, szebbek. Amíg a zuhé tartott odabent sütöttem, mert az a jó ilyenkor, hogy a kinti idő hangulatba hoz a benti dolgokhoz. Ha kint zima van, vagy csak zuhog, akkor érdemes nekiállni alkotni valami édeset, vagy sósat.... mindegy csak finom legyen!
Szóval az eső helyretett néhány dolgot idebent is.A tavasz érzetét keltette fel bennem. És ahogy lemosta a port a növényekről a kertben, lemosta a port bennem is. Végre felkeltette a kertészkedéshez, a szépítgetéshez való kedvemet is.

Anyu palántáinak is jót tett, így azonnal elkoboztam belőlük párat, de hajtattam én is fűszernövénykéket, amiket most érdemes volt kiültetni a frissen áztatott földbe. Direkt jó volt beletúrni a sáros talajba, az illata ilyenkor semmihez sem fogható!
A növények hálásan zöldellnek az eső után, élvezik a jóllakottságukat az elegendő víz után. Bár lenne kutam, hogy rendszeresen tudnék locsolni! A bokrocskáimat is felfrissítettem, visszavágtam, amit kellet, most szebbek, mint valaha! Elszórtam néhány szemecske zsázsát, azt folyamatosan teszem majd továbbra is, hogy mindig legyen friss belőle az asztalomon. És amerre mentem teleszórtam mindent a kedvencemmel, a kaporral. Az mindig jól jön a konyhába nálunk! Mindenbe finom....  

Teljesen belevette az agyamba magát a fűszerkert, ezen agyalok, hogyan is oldjam meg.....
Szép legyen és mutatós, vagy természetes összevisszaságukba hagyjam őket? Anyu céltudatosan veti, redszerezve, össze nem téveszthető módon. Én valami mást szeretnék.
Hangulata legyen a hasznossága mellett. Buja és kívánatos legyen, hogy a só helyett inkább a fűszert akarjam tenni az ételbe! De a szemnek is gyönyörűséget okozzon....
Szeretem a köveket.... talán azzal kellene kombinálnom... Nem tudom, csak azt érzem, ültetnem kell, magot vetnem és növesztgetni a saját fűszereimet.
Egyenlőre csak elültetek mindenfelé, ahol a hely adja magát és majd jövőre kitalálom a formáját. Magot szedek, amelyikről lehet, hogy saját és természetesen bio fűszereim legyenek.
A citromfű, a borsmenta, a zsálya, a kakukkfű, a levendula, a rozmaring, a bazsalikom már jó ideje otthonosan élnek a kertemben erre-arra-amarra. De most virág helyett őket szaporítom majd.

Aztán itt van még a teraszomnak nevezett csúnya, kopott, betonozott izé. Olyan szép teraszok vannak, de ha nincsen rá keret magad uram.....
Nosza itt az internet, lássuk mire megyünk ketten!
És ömlenek az ötletek, egyik szebb, mint a másik!
Szeretek újrahasznosítani, mert nagyon pazarló népek lettünk az utóbbi években, át kell állni gondolkodásban a zöldre, mert annyi a szemét, hogy lassan megöljük vele a földanyát. Tehát nem dobunk ki mindent. És ekkor találtam ezt az ötletet: a konzervdobozok újrahasznosításáról! Remek, bár a színeken még gondolkodnom kell:)

Hát nem jó megoldás?!? Matyának megveszem sokszor a konzervet, és annyir aéreztem, hogy nem hajigálom ki a jó kis fém dobozt....
Jó lesz az még valamire......... Jesszusom! Hogy haragudtam ezekért a szavakért apám szájából! És hova jutottam! Detto azt teszem, mint ő: gyüjtögető lettem. Persze nem tartok meg minden szemetet, de amiből kis ráfordítással lehet valami jót kihozni, azt elteszem.




És itt vannak még a kerti mécseseim! Évekkel ezelőttről származik az ötlet, hogy befőttes üvegekre alumínium drótból hajlítottam fogantyút, vagy akasztót, kinek hogy tetszik, és ebbe tettem a kis teamécseseket. Télen és nyáron egyaránt fantasztikus hangulatot árasztanak magukból. (a fotón nem a sajátjaim vannak, majd lecserélem a képet, ha már szépen elmosogattam azokat is :))

Ha valaki kedvet kapott, érdemes időt fordítani rá, mert egy kis esti beszélgetéshez a barátokkal, meséléshez a gyerekeknek, vagy csak elüldögélni egy meleg nyárestén egy pohár vörösborral a kezünkben, és nézni a kis táncoló fényüket felér egy wellnessel!

Szóval kert!
Aki teheti foglalkozzon kicsit vele. Megéri, nem kicsit- nagyon! Jót tesz a testnek és a léleknek egyaránt. Gyógyít, energetizál, kikapcsol és büszkévé tesz a látványa, amikor már nyoma van a zöld fejecskéknek.
Nem mellesleg azt hallottam a füves Gyuri bácsitól, hogy a bazsalikom remek szúnyog riasztó, érdemes telepíteni az ablakpárkányra és állítólag nem mennek be a szúnyogok sem!
Én biztosan kipróbálom idén nyáron!

Legyen szép a napotok és az egész nyaratok!!!


A gyógyulófélben lévők pedig mielőbb gyógyuljanak, épüljenek, egészségesedjenek :)))!

Baj van?....

Naponta hallom mindenfelől a panaszkodó embereket....

Rengeteg bajuk van! Szinte csak a baj van azt mondják! És mennyi féle-fajta bajuk!!! Van akinek eltörött a kedvenc pohara - honnan szerez másikat? Órákat tölt a net előtt, telefonálgat, kérdezi a barátait.

Van akinek nagyobb baja, van: nem tudja fizetni a hitelét - de a hosszú hétvégét azért egy nem olcsó kategóriájú wellness centrumban töltötte. Azért megsajnáltam őt is kicsit.

Van aki nem tudja fizetni a hitelét - és ezért minden fillért be kell osztania, meggondolni mit merjen megvenni a gyerekének - na ott azért tényleg van némi  baj.

Nekem is volt bajom az elmúlt két hétben.... Ideges voltam, mert nem tudom a villanyszámlát befizetni. Nem tudok fabrikettet venni, mert arra sincs pénz éppen. Nem kaptam meg az esedékes gyerektartást (nem először). A gyerekeim nem akarnak az Istennek sem tanulni...  Szóval ilyen és efféle "komoly"  bajokkal küzdöttem én is. És már éppen kezdtem elhinni, hogy baj van, ami nálam azért ritka, mert többnyire a "bajjal" kapcsolatban nagyon észnél szoktam lenni. 

Tegnap megint észhez tértem! Hála a jó Istennek, meg egy nagyon kedves barátomnak.

Látogatóba próbáltam meg besettenkedni a Honvéd kórház, influenza miatt tiltott sebészetére. Mindenre felkészültem, eljátszottam a gondolattal, ha a szigorú nővérke nem enged be, én bizony sírok-rívok majd, mint az a bizonyos fürdővel kapcsolatba hozott fiatalasszony,  meg ha kell megyek erőszakkal is. De bölcs édesanyám mindig azt mondja: "SZÉP SZÓ - VASAJTÓT NYIT"

És tényleg így lett! Kedves nővérke volt, aki látva bizonytalanságomat, azt mondta kedvesen menjek csak bátran, mert feloldották a látogatási tilalmat. A többi nővér erről még semmit sem tudott, de nem zavartak el :))))))

Így hát végre bejutottam. A kis barátnőm ott fekszik sápadtan, de szeme életerőről és alapvető vidámságról, bizalomról árulkodik. Ahonnan cső kilóghat egy emberből, onnan csövek lógtak, vagy kifele, vagy befele juttatva dolgokat a beteg szervezetéből. 

És ott azonnal tudtam: nálam baj márpediglen nincsen! És a pénzhiányosoknál sem!!!  A baj, az ott van bent a kórházban...

De Ő egyetlen szóval sem mondta, hogy baj lenne. Remény van meg bizalom. De baj, az nincsen. És vannak tervek, meg erő, meg szeretet és odafigyelés a másikra. Tolerancia van idegenekkel szemben, akikkel egy szobába kerülünk, pedig egész nap és egész éjjel horkol, mint egy vadkan. :) De baj még mindig nincs!  Ám van türelem, és akaraterő. Meg barátok. Meg nővérek és orvosok, akik segíteni igyekeznek. De bajnak még mindig nincs nyoma....

Sőt! A falon egy kép van, egy fotó a szobájában: egy rózsaszín muskátli virágáról. Azt mondja a drága: " milyen szép!" Jó a fotós, jó a színe.... de bajnak nyoma sincs továbbra sem. Milyen érdekes ugye?!

Pedig én azt hittem nálam "baj" van, és hiszik ezt mások is magukról, a helyzetükről. Sőt kívülről azt hittem a kis barátnőmnél is nagyon nagy baj van. De nincs nála, azt mondta! És kereshettem volna ott bent egész délután a bajt, nem találtam volna meg náluk!

A baj hozzám sem jön mostanában megint, abban bizonyos vagyok és csak sejtésem van, honnan is kezdődik az igazi baj. De ha még nála sincsen .... :)

Ugyanis a baj a fejekben van!

Süt a nap, tavasz van, vannak virágok és méhecskék, melegszik a levegő, kezd áradni a virágillat! Az emberek is talán jobb kedvűek lesznek és elfelejtik a problémáikat egy kis időre. És ha szerencséjük van, észreveszik, hogy semmi baj nincsen, csak át kell gondolni a dolgaikat kicsit, átszervezni és pozitívan gondolkodni. Szeretni egy kicsit jobban a másikat....

És Te ott bent Bogyókám az erőddel és a kitartásoddal, a türelmeddel és a hiteddel olyan példát mutatsz Nekem, hogy abból sokáig építkezhetek majd. Felemelsz ebből a rút ragacsból azzal, hogy olyan természetesen teszed a dolgod, ahogy azt kevesen tudnák egy ilyen helyzetbe kerülve! Csak gyógyulj meg mielőbb -neked menni is fog!- és menned kell hazafele, mert sétáltatós dolgod is akad bőven, meg játszós dolgod is egy kis vitézzel. 

nagyölelééééééééééééés:

egy Vacsuti, innen a szomszédból <3

Ma hajnalban, amikor kimentem az udvaromba a havat ellapátolni, arra kellett eszméljek, hogy kevés olyan munka van az ember életében, amit szeret, ami kellemes, ami jót tesz testileg - lelkileg....

Hát a hólapátolás az elsők között van. Nálam mindenesetre viszi a pálmát. Nem annyira fárasztó, hogy kidőlj tőle, de mégis rendesen átmelegít, megmozgat, a táj melletted csodaszép és a friss levegő segít az elmének átgondolni a dolgokat. Ahogy a hólapáttal utat vágsz a magas hóban, úgy kerítesz ösvényt a rendetlen, szétszórt gondolataid között is.

Ma hajnalban is nagy ressel fogtam neki, aztán egy pillanatra  felkaptam a fejem egy rakoncátlan hópihére, ami éppen az orrom hegyén landolt a maga hideg valójában. Szép nagy és pihe-puha volt, ahogyan azt egy rendes hópihének illik lennie. És ha már felnéztem körülpillantottam a kertemen. Mindenen vastag hótakaró, beborítva fákat, ottfelejtett, elszáradt krizanténokat, kutyát, padot, madáretetőt. És csak hullott, csodás nagy pelyhekben. 

Minden tiszta,  fehér, friss.

Korán volt és még csend a környéken, autók alig jártak. A madarak viszont eltévesztették a dalt, tavaszt csicseregtek a fák ágai között. Csak a Bogi és a kis Matya rendetlenkedett körülöttem, de ők is néma csendben kergetőztek a hóbuckák között. Esküszöm néha nevettek, ahogy élvezték a játékot, mint csintalan gyerekek. Minden tiszta és békés volt. És ez nagyom hamar átragad az emberre is, mert természeténél fogva mindenki a békére és szeretetre vágyik. A hólapátolás felemelő volt! 

Az egység megvolt.

Mindennel.....

Ez a legjobb gyógyszer betegnek, gonddal terheltnek, bánatosnak, gyászolónak. Vagy annak, akinek csak a gondolatait kell szép rendbe tennie.  Meg kellene tanítani az embereknek és szebb lenne a világ, könnyebbé válna az, amit megnehezítünk magunknak, vagy kis segítséggel mások azzá teszik számunkra. 

Hálás voltam a hóért, a hólapátolás feltalálásáért :)

Mivel ezer meg egy éve nem csináltam hóangyalt, kerestem egy helyet és  hanyatt vágtam magam a nagy hóban. Mondhatni: nagy port vertem fel... a porhó csak úgy szállt körülöttem, semmit nem láttam, csak a nagy kavarodást. De szépen lassan elült minden....

Javaslom mindenkinek, próbálja ki, szerezzen magának egy 15-20 percet egyedül, akár este is, sötétedés után, amikor már KicsiSkorpió is aludni tért ;), és menjen keressen egy csendes, háborítatlan zugot -akár együtt valakivel- mondjuk egy tesóval :))))

Kell hozzá meleg ruházat, kis bátorság, megtenni azt, amit gyerekkorunkban simán megtettünk, gondolkodás, mérlegelés nélkül. Aztán nem árt némi hóesés, az a titka igazából!

Szóval keress egy vastagon behavazott helyet, finoman vágd benne hanyatt magad és semmit sem kell tenned. 

CSAK figyelj.

Nézz felfele, a hulló havat figyeld. 

És ez a csoda pillanatok alatt bevisz az áramlásba... eggyé válsz  mindennel, mintha velük repülnél... ők lefele, Te viszont felfelé szállsz. 

Amerre és ameddig akarsz, érzed a csendet, a békét, a föld mozgását, az összes energiát, ami mindent működtet körülötted..... 

És akkor te is csak energiává válsz. Folyékony leszel, se kéz, se láb... semmi, csak az egység érzése.

Arra azért nem árt vigyázni, hogy jó meleg ruhában tedd ezt, mert ugyanezt az érzést elérheted az "odafagyással" is. Szóval be safe!

A tanulság számomra ebből az élményből az, hogy meg lehet keresni minden esetben a lehetőségét annak, hogy  használjuk a természet adta lehetőségeket, keressük meg azokat és éljünk velük!

A testünk ezekben a percekben elindítja az öngyógyító folyamatokat, beáll a béke odabent és rendeződnek soraink. 

Másképp indul így a nap, jobbak és elfogadóbbak leszünk. 

És persze vidámabbak. Főleg amikor egy Matya ráveti magát a mellkasodra és azonnal követi egy Bogi is .... a randalír is belefér:)

Nekem jót tett nagyon, nem fáztam, mert a hólapátolás tökéletesen felmelegített, elindította a belső napomat, és az hét ágra sütött odabent.

Mindenkinek legyen nagyon szép napja!

Ősz

Sokan nem szeretik ezt az évszakot....

Pedig csodálatos az ősz is. Bár hidegebb van már, mint szeretjük, köd is akad bőven.

...ma reggel amikor kinyitottam a szemem éppen a köd volt az első észlelésem. Szép, homályos, tejes idő, misztikus gondolatok beindítására....

De nem ezért szeretem!

A színei, illatai, a sok ajándékként kapott gyümölcs és zöldség, a bogyók, és termések sokasága... Kreatív embernek ez a  legnagyobb kincs.

A legszembetűnőbb, amit minden ember szeret, a természet kreálta színes falevelek. Mindegyikben ott az alig elmúlt nyár színei,  a naplementék és napfelkelték aranya, megszámlálhatatlan árnyalatban. A nap sárga színe, a föld barnái és zöldjei..... Csodálatos!

Az illatok, amiket észre sem vesszük, ha csak nem éppen bemegyünk az erdőbe és ott megcsap a tömény avar illata. Az a jó fanyar illat, ami nagy lélegzetvételekre kényszerít, hogy megjegyezhessem és eltárolhassam magamban jó hosszan.

 De itt a kertemben is kis odafigyeléssel, pompás illatokat lehet felfedezni.... Kedvencem a krizantém illata, pedig temetővirágnak mondják szegényt! De olyan csodálatos kis virágokkal borítja be a kertet, hogy öröm kimenni közéjük!

Változatos színei, kis kerek virágfejei csodálatosak!

(Itt jegyzem meg: gyűjtöm a töveket :)) )

Aztán van itt még két körtefa... hát a leveleik!!! Minden évben kísérletet teszek a levelek lepréselésére és színei  megőrzésére, de nem hagyja magát! Sötétbarnákká változnak száradás után sajnos. De most a mézszínű levéltől a sötét pirosig, a narancstól a aranybarnáig, minden színben ragyognak a napsütésben. Varázslatos.

És itt vannak még  a termések, bogyók. Ezerféle színben és formában, alkotásra csábítanak (már ha végre lesz egy kis időm! )

Ajtóra vendégváró koszorú, madáretető, ablakba szemgyönyörködtető csendélet belőlük, persze madáreledel lesz belőle is. A megszáradt somot, kökényt, hársfa bogyóját pedig fel is fűzhetjük karkötőnek, nyakláncnak kis fantáziával csodálatos idényékszer lehet belőlük!

    

És kapunk még ettől az évszaktól elemózsiát is!

Ott vannak a sütőtökök, a dió, mogyoró, a birsalma, a naspolya és sorolhatnám mi minden még! A legfinomabb ízekkel, és rákényszeríti az embert némi kísérletezésre a konyhában:)) Éppen ezen agyaltam tegnap is, hogy a sütőtök állományom miként alakulhatna át  teszem fel - kenyérré, levessé, süteménnyé... De az ötletek az éjjel megérkeztek :DD Remélem nem  lesz lázadás gyerek fronton majd emiatt :))

Szóval, ha valakinek még kétségei vannak ezzel a borongós évszakkal kapcsolatosan, és ezekkel sem sikerült eltántorítanom a véleményétől, akkor idézze fel a tavalyi képet, amikor a hűvös, szeles őszi délutánon ücsörgött az ablak előtt, nézte a zord időt odakint a kezei között egy csésze forró gyümölcsteával, esetleg forralt borral..... Nincs is ennél jobb: bentről a melegből, csodálni a természetet! És ha akad otthon egy üvegcse méz..... hmmmm.... néhány kanállal, csak úgy magában: valódi hangulatjavító!

Tehát menjünk ki a természetbe, nyissuk ki mind a két szemünket, de ne csak nézzünk ám! Lássunk is! Vegyünk néhány mély lélegzetet, érezzük az illatokat, nyissuk meg a lelkünket a természet felé és ha jól figyeltünk az ősz csodáit is megláthatjuk! A színei mind a szeretet és a gyógyítás színei, próbáljátok csak ki!  Egy ilyen séta után, tele az orrunk illatokkal, a szemünk ezer színárnyalattal, a lelkünk békével és a természettel való összetartozás érzésével - ez már önmagában is gyógyító erővel bír! Nem mindig sikerül elsőre, ne érezz csalódottságot! A mai sűrű anyagi világban elég nehéz kikapcsolni..... 

 

Tegnap este tele aggattam a fáimat apró kis mécsesekkel. Emlékeztem az eltávozott enyéimre... És azt vettem észre, az az érzetem volt, nem távoztak el.... hiszen velem vannak. A szívemben, a lelkemben. És nem volt bennem szomorúság, nem éreztem a elvesztést..... 

Csak a szeretet volt bennem.

A korlát hatalma

 

A biciklis minden nap megtette ugyanazt az utat, kis hátizsákjával. Az üres, használatlan füves területen át. Nem zavart senkit, nem tett kárt semmiben. Még a fűben sem, mert már egy kitaposott kis föld csapás volt ott, ahol ő ment.

Nap, mint nap.

Aztán egy reggel, egy nagyobbacska kő került a kis csapás elé. De a biciklis lazán kikerülte és folytatta mindennapos útját.

Majd egy másik napon egy tábla került elébe, rajta reszketeg írással:
                                                              
                                    A FŰRE LÉPNI TILOS!

 Ám őt ez sem tántorította el céljától, mert mennie kellett.

Néhány nappal később már egy méretes tábla volt leverve a gyalogút elejére, hogy  

                   MAGÁNTERÜLET, IDEGENEKNEK BELÉPNI TILOS!

Ezen egy pillanatra meglepődött és átgondolta, miféle szabálysértést is követ mostantól el, kinek, mekkora kárt okoz azzal, hogy mégiscsak megszegi a táblába vésett törvényt.
De a mérlegelés arra indította, hogy áthajt a magánterületen. Neki dolga volt arra...

Aztán egy szép napon a területre behajtva polgárőrök állították meg, számon kérve a szabálysértését, majd figyelmeztetéssel elengedték, mert becsületes képe volt, de figyelmeztették, többet ne tegye, mert bajt hoz magára. A biciklis nem értette, mivel meggyőződése volt, hogy senki tulajdonában nem okoz kárt, senkinek nem árt azzal, hogy átteker a földdarabon.
De elfogadta. Nem akar bajba kerülni. Más utakon jár ezentúl....

...a   kicsi házból egy idős bácsi csoszogott ki rozoga , kapunak alig nevezhető tákolmánya mellé. Szeme végigpásztázta a háza előtti üres földdarabot.

A kapu mellett a nagy, lapos kő magában állt ott, szürkén és magányosan, de főként üresen. Az öreg mélyet sóhajtott és visszabotorkált a házikóba.

- Semmi?

- Semmi.  Csak nem esett baja!  Lehet más dolga van! -  azzal fogta a kis vödrét és elindult a közeli kútra vizet húzni.

Közben azon járt az agya, hol lehet az ismeretlen segítőjük, aki minden áldott reggel letett két nagy üveg ásványvizet és egy citromot a nagy lapos kőre....




                                                                                                                                          CsJ

Miért van a pitypangoknak külön őre?

Na, kicsi manócskám, Dóri, csücsülj kényelmesen, mert utánajártam a dolgoknak! Tudom már, miért kaptak külön tündéreket a pitypangok!

Valamikor régen, amikor a föld még lapos volt, még sokkal kevesebb ember élt, a tündérek szabadabban és az emberi szemnek is láthatóan repdestek szerte e világban. Az emberek tudtak a létezésükről, tudták mi a feladatuk a tündéreknek és hálásak voltak nekik, szerették és tisztelték őket. A legtöbb tündérnek gyógyító ereje van és válogatás nélkül az útjukba akadó halandó embert és állatot egyaránt meggyógyítottak, ha betegség, baj érte.

Kérniük sem kellett a bajba jutottaknak. De a tündérek fő feladata a földön a növények védelme, ápolása és gyógyítása volt elsősorban.

Hát ez a történet akkor kezdődött valamikor, amikor élt az öreg félszemű halászkirály,  a tengerek és óceánok mindentudó úszóbajnoka. Akkortájt történt.....

Az egyik erdei tündérke egyszer egy bajba került bagolyfiókán próbált éppen segíteni, de szüksége lett volna a pitypang nedvére.

Szóval, szegény bagolyfi belecsippentett a mérges szömörce bogyójába, amitől bedagadt a nyelőcsöve, és így bizony a levegő sem ment annyira befele. Na meg a bagolyköpet kifele!  Nos, erre jó a kutyatej! De se közel, se távol egy fia pitypang nem volt az erdő alján!  Bizony elkeseredett a tündérke, hogy akkor ő most hogyan is javítgassa meg szerencsétlen bagolyvári királyfit?! Se pitypang - se kutyatej. 

Elővette az erdei tündérport, amit a szentjános bogarak gyűjtenek be nekik minden negyedik holdtöltekor, mert az annyira ritka, mint esti mesében a tehénszaros gumicsizma. Nem is használják állandóan, mert kevés adatott meg nekik belőle. 

Szóval elővette a port, rászórt magára egy keveset és máris suhant a fény sebességénél is gyorsabban a rét felé! Az első útjába akadó pitypangból letört egy nagy fejű virágot és vitte, vitte vissza bagolyfihoz. Szegény feje már kékült-zöldült a levegő hiányától. Tündérünk gyors mozdulatokkal a nyelvére kente a gyógyító növény nedvét a kutyatejet és bagolyka szemlátomást azonnal jobb állapotba került. Hamar helyre jött szegény feje, nem győzött hálálkodni a kicsi tündérnek, hogy megmentette az életét. Azzal huss, el is tűnt az árnyat adó lombok között, meg a a bagolyköpet kifele jövet nem valami szép....

Így maradt ott tündérke fáradtan egy hatalmas problémával. Szegény feje egészen belesajdult, amikor nekilátott kiötleni, hogyan lehetne a pitypangot  átültetni az erdőbe, a keze ügyébe...

Abban az időben ugyanis még úgy nőtt a pitypang, hogy ahová tavaszanyó elültette, minden évben ugyanott dugta ki a sárga fejecskéjét. És csakis ott. Így nem sok akadt belőle  szerte a világban, ezért nagy kincsnek számított akkoriban.

Így gondolt egy nagyot a mi kis okos tündérünk és elindult Tavasz anyó birodalma felé. Útközben ki is találta mi a  megoldás a pitypang ügyben!

Tavasz anyó nagy örömmel fogadta az apró látogatót és amikor megértette mi a problémája a kicsi repdesőnek a pitypanggal, igen gondterhelt arcot vágott. De a kicsiny tündér elmesélte a nagyszerű ötletét. Tavasz anyó tegye lehetővé ennek a ritka növénynek, hogy  magja teremjen, így a tündérek a begyűjtött magvakat el tudnák szórni mindenfelé, akár az erdők talajára is. Tavasz anyó megígérte, hogy jövő tavasztól már eként fog cselekedni.

Eltelt egy ősz, majd egy didergető tél is és amikor a tavasz beköszöntött és kibújtak a pitypangok, tündérünk ott repdesett körülöttük, hogy megcsodálja a változást. De semmi újat ne látott rajtuk. Semmit! Elszomorodva indult haza, mert azt gondolta, hogy Tavasz anyó megöregedett és elfelejtette az ígéretét. Nincs mit tenni, más megoldás után kell nézni.

Így is tett, heteken keresztül próbálgatta titkosabbnál-titkosabb módszereit a kutyatej tárolására, konzerválására. De eredményre nem jutott.

Aztán egyik alkonyatkor, amikor szokásos erdei körútjáról hazafelé tartott, egy nagyon furcsa dologgal találkozott reptében! Valami, vagy valaki majdnem elütötte a levegőben.

Bátran utánaeredt a dolognak és olyant látott, amit még sosem!

Le is szállt, hogy szemügyre vegye az új csodát. A szára és levele pitypang, az illata pitypang... de mi ez a furcsa jelenség a virágja helyén??? Fehér és selymes, könnyű és csinos volt ez a valami, de nem tudott rájönni mit is talált. Ekkor szél úrfi, akivel kergetőzni szokott néhanapján, belekapott a valamibe és azok - láss csodát! - felemelkedtek a szárról és amerre a szél vitte őket,  repdestek könnyedén messzire, távolra,  befelé az erdőbe is! 

Nem értette mi történik itt, cseppet sem értette a mi kis tündérünk.

Ám néhány hét elteltével azt vette észre, hogy mindenfelé az erdő alján pitypangok dugják ki a fejecskéjüket az avarból, a fűből, a fák tövénél.

És ekkor megértette Tavasz anyó ötletét! Nem csak a problémát oldotta meg, de széppé tette azt és játékossá is! 

Azóta az erdő alján minden tavasszal, amikor levirágzott az összes pitypang, csilingelő nevetéstől hangos az erdő. A bohó muslicák belekapaszkodnak a pitypang szálló magjába és azzal repkednek szerte széjjel az erdőben. A kabócák a kalapjuk mellé tűzik a csodát és büszkén feszítenek vele a cincérek előtt. A tündérkék a tavaszi bálon a ruhájukat díszítik vele, és a hőscincér a cimbalmához használja ütőnek.

De bölcs Tavasz anyó szerette volna megőrizni örökre ezt a csodát, ezért a kicsi erdei tündért kinevezte a pitypangok őrének. És az ő leszármazottai lettek a pitypangtündérek.

Azóta is minden kertben, ahol megterem a pitypang, ott repkednek és őrzik, vigyázzák a kis reppencsek ezt a nagyszerű gyógyító növénykét.

Hát így történ....

Ha nem hiszed el nekem, akkor bizony hajóra kell szállnod bajánál és lehajózni a Dunán a tengerig, ott az öreg halászkirály ükunokája meg tudja erősíteni a történetet. Én is tőle hallottam.

Annyi tengervizet ittam közben, hogy még most is sósat pisilek... :)

Pitypang tündér története Dórinak

Ma reggel, amikor jól megérdemelt reggelijét tálaltam Boginak, nem a szokásos ugrabugra táncot adta elő nekem, hanem valamit mutatni akart. Már nem virágzik a pitypang, mert már nyár van, de ő talált egy utolsó szálat. Azt kellett velem tudatnia. Hát megnézegettük közelebbről...mit is keres itt, ilyenkor egy pitypang?!? Nem tudom tudtad-e, de a pitypangoknak saját, külön bejáratú tündéreik vannak. Még nem sikerült rájönnöm miért, de rajta vagyok az ügyön! :)

Na szóval, amikor közelebbről megvizsgáltam ezt a rejtélyes pitypangot - nagyítóval! - mert a szemem már nem a régi, akkor vettem észre, hogy egy virágtündérke ficereg a levelei között. Nagyon vékonyka és fáradt volt már szegényke, mert régóta próbált szabadulni! Öreg, vaksi pókuraság véletlenül beleszőtte a hálójába a lábacskáját, majd elfelejtkezett a légyfogó szerszámról és Isten neki fakereszt! - azonmód el is költözött onnan. Így ragadt ott tündérke. 

Én sem voltam ám rest, kerestem egy vékony mogyorófa ágacskát és szép finoman letekergettem a pókhálót a riadt kis tündérről. Ahogy kiszabadult, azonnal a mellette álló rózsabokorhoz reppent és jó hosszasan ivott a levelein megtapadt harmatból. Nagyon megszomjazott már szegényke az utolsó eső óta. Aztán ahogy a szomját oltotta, felcsücsült szépen egy rózsabimbóra, hogy kipihenje a fáradalmait. Nagyon hálás szemekkel nézett fel rám.

Én meg nem annyira hittem a szememnek, de a fiúk még aludtak, hát sajnos egyetlen megbízható szemtanúm sincsen a történtekre..... Talán csak a Bogi, de ő meg nagyon tud titkot tartani :)

Majd azt mondta nekem ez a csöpp leányka: "Köszönöm, hogy segítettél, hálás vagyok érte! Cserébe, ha bármikor bajod esne, én szívesen viszonoznám a segítséged!"

Azt tudni kell, hogy az a hír járja szerte a világban, hogy a tündérek nagy gyógyító erővel bírnak. Hát nekem meg éppen bajom akadt az izületeimmel. Gondoltam, akkor ezt itt meg is oldhatnánk.

De aztán eszembe jutottál Te Dóri és azonnal tudtam mit kell tennem. Én ezt a tündérkét elküldtem hozzád, mert tudom,  nálad is elkél a segítség!

Szóval ez a kedves tündérke most úton van felétek. Kérlek fogadd majd szeretettel és hagyd, hogy segítsen neked is. Ja és mellesleg rengeteg szebbnél szebb mesét ismer:))

Szóval hallgasd és gyógyulj kicsi manócskám!

Egy Vacsuti, innen a szomszédból:)