Magamról

Saját fotó
Pécs, Baranya, Hungary
"A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle... Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. ... Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik; legyen szent fény, átokká válik; legyen gyönyör, halállá válik..." (Hamvas Béla) Én ebben hiszek.... Akinek van -adnia kell! Ha nincs is semmid, van szeretet a szívedben -hát adj belőle! Van mosoly a lelkedben -hát osztogasd bőven! Van segítő szándék benned -hát segíts! Mindenkiben van valami jó, amit megoszthat másokkal - hát tegyétek!

2019. február 23., szombat

Légüres tér....

Tudom sokan követitek Dóri életét, rengetegen aggódtok érte, segítitek a csendes szeretetetekkel, imáitokkal, támogatásotokkal mindenféle módon.
Ezekben a hetekben sok kérdés jött/jön felém, hogy mi lesz? - hogyan lesz?...
...hát nem tudom ... :(

Pontosabban: semmi biztosat nem tudok.
Azt tudom, hogy ahogy eddig is, mindent meg fogok tenni, hogy a helyzete rendeződjön és az Isten mindig az utamba sodorja azokat az embereket, akik ebben kapcsolataikkal, ismeretségeikkel támogatni tudják ezt az út és helykeresést.

Sokan kérdeztek a Dóri házról és még többen Barbaráról...
Előbbiről szintén nem tudok mit mondani, Barbaráról pedig továbbra is azt mondom, amit eddig is mindig. Mélyen tisztelem azért, amit ezekért a gyermekekért és a családjaikért tett! Elsősorban, amit Dóriért tett. 
Mert nem volt kötelessége. 
Nem volt feladata ezt vállalni. 
Akiknek a kötelessége lenne, félreálltak, elmentek és élik a maguk életét - nem minősítem, nincs értelme, felesleges idő és energia pocsékolás.
Amivel Barbarát vádolják... nem tudom igaz-e, nem tudom így történt-e, nem voltam ott, nem tudhatom.
Ahogy Ti sem!
Az ártatlanság vélelme kellene, hogy működjön nála is, nem csak akkor, amikor minket vádolnak valamivel. Gondold bele magad a helyébe... Amit a TV mond - NEM SZENTÍRÁS! Amit a sajtó ír - nem szentírás! Az csak a nézettségről és a lapeladásról szól.... Tudjuk mind, mégis azonnal az olvasottak után akasztani akartok...
Majd a bíróság dönt.

És amíg a figyelmeteket ennek az ügynek szentelitek és fortyogtok rajta, dühöngtök miatta, tele haraggal és gyűlölettel, irgalmatlan energiákat fordítva erre az véleményformálásra, a lényegi részéről teljesen megfeledkeztek: a családokról, akik emögött maradtak és a gyermekekről.... Dóriról...

Dóri jelenleg a gyermekklinikán van elhelyezve (egy KÓRHÁZBAN!), és látja, olvassa és hallja mindazt, amit  ti gondoltok, leírtok, úgy, hogy nincs teljes képetek az ügyről. Fáj neki minden szó. 

Ő, a kis okos, gyermeki fejével nem érti, hogy amikor összefogás kellett... miért nem volt ekkora zaja?!
Amikor a megértés, a segítség kellett... ez a sok ember, aki most előkerült... hol volt?

Ez a kislány ott ül egy kórházi ágyon ... a BIZONYTALANSÁG földjének a kellős közepén... a 12 kilójának teljes súlyával lebeg egy légüres térben... mozdulatlanul... És azon morfondírozik, hogy nincs jövője, nincs élete, nincs lehetősége. Ám amije van, azt szívesen odaadná bárkinek: a bizonytalanságot, a félelmeit, a magányosságot, a fájdalmait, az elkeseredettséget. Keserű mosollyal viccelődött velem a minap: "hajléktalan lettem..."
Nincs szörnyűbb és szívszorítóbb annál, amikor egy teljesen pozitív életszemléletű gyermek elkezd a halál gondolatával foglalkozni :( 
Amikor elhagyja a száját, hogy "Jobb lenne meghalni!" - mert akkor nem okozna gondot senkinek és nem szenvedne olyan történések miatt, amikről nem tehet!
Dórinak eddig voltak álmai, tervei! 
Többek között az is, hogy segítsen egy olyan intézményt működtetni, mint a gyermek hospice, pont azért, mert ő TUDJA, mennyire létszükség ez az intézményi forma! Dóri magántanuló - a Széchenyi diákja. Azért tanul - kiváló tanárai segítségével -, hogy az érettségi után dolgozhasson, pénzt keressen, hogy a saját életét menedzselni tudja. Ő el tudta magát képzelni felnőttként, hogy a hospice házban dolgozva, sorstársainak teremtse meg az ellátáshoz szükséges javakat, támogatókat szerezzen, mert ki más lehetne nála hitelesebb?! Dóri rendkívüli intelligenciával bír, tele szeretettel, segíteni akarással. Olyannyira, hogy a közelmúltban az összegyűjtött ki forintjait el akarta velem utaltatni egy ismerőse operációjára... 
Ennek a csodálatos kis embernek az elhelyezése, ha betöltötte a 18. életévét, a lehetetlent súrolja! Eddig maradhat a klinika ellátásában, de idén november 24.-én felnőtté válik (papíron), el kell hagynia az intézményt. Ám rendkívül egyedi és speciális ellátású személy lévén a továbbiakról még az ebben dolgozók sem tudnak mit mondani. És természetesen nem szeretne távol kerülni tőlem, és Pécstől, mert ezt a helyet érzi az OTTHONÁNAK...
Kórházi ellátást nem igényel, mert NEM BETEG. 
Felnőtt hospice....?    ... nem haldoklik -csak annyira, mint te, vagy én...
Szociális otthonokban nem tudják fogadni a lélegeztető gép és a speciális ellátási igény miatt...
Bekerül egy felnőtt ellátási rendszerbe a 12 kilójával és a 6 éves forma méretével... Már tapasztaltuk... a felnőtt ellátásban használt eszközökkel nem is tudják ellátni, a méretei miatt... 
Furcsa paradoxon van minden téren körülötte. Ilyenkor szokta mondani, hogy ő bizony egy UFO, mert ilyent még nem láttak....

Falak - falak és falak mindenütt.

Most nem kérek kérdéseket, hogy NEM LEHETNE....? NINCS MÁS MEGOLDÁS?... TÖRVÉNY...? stb...

Most nincs szükségem laikusok tanácsaira, a fotelből okoskodókra, mert nem ismerik a helyzetet , az állapotát, az ellátási igényét, stb.

Most nincs szükségem a véleményekre sem.

És a támadásokra különösen nincs szükségem....

Amire szükségünk van, az az elfogadás és a megértés, mégpedig úgy, hogy mi szülők ezt tanítsuk meg a gyermekeinknek! Mert ők fognak és mernek is majd (helyettünk!!!!!) lépni és tenni!
Amire szükségünk van, az a szeretet és semmiképpen a gyűlölködő, szennyet fröcsögő megnyilvánulásokra. Nem csak mi olvassuk, halljuk, hanem 120 másik család is, akiknek most hasonló problémái vannak....
Amire szükségünk van, az az emberség és az együttérzés. Bármilyen hihetetlen, nem kell mindig anyagi javakban gondolkodni, a legtöbb esetben a jó szó, a kedvesség és egy mosoly a segítség! Most csak az...

Ami történt az már a múlt része. Ragozhatjuk, ki-ki szellemi szintjének megfelelően és intelligenciájához mérten. 
Itt és most a jelent kell kezelni, megoldani, szebbé és élhetőbbé tenni egy kisleánynak, aki nem érti, hogy miért ezt kapta a sorstól? Ezer és millió kérdést fogalmaz meg naponta, hogy mit vétett? Mit követett el, amiért neki ez jár??  Miért ez a betegsége? Miért nem kell a szüleinek? Miért nem kell a testvéreinek? Miért nem kell senkinek?
És nincs válasz.... Nálam ezekre a kérdésekre nincs válasz....
A MIÉRT-ekre nincs!
Csak a HOGYAN-ra koncentrálhatok.
Lesz megoldás. Csak az nem biztos, hogy a megfelelő...

Dóri állapota romlik, ezzel tökéletesen tisztában van ő is. Tudja, hogy nem fog valami csoda folytán egyszer csak felállni az ágyról, hogy mehetünk biciklizni... vagy lovagolni... vagy táncolni.
Vagy csak simán: mehetünk....

Koránt sem biztos, hogy az én álláspontom a jó, az igazi. Nem kell velem egyetérteni. 
Ami most történik Dórival AZ VAN. 
Pont. 
Feladat, amit meg kell oldani.
De legalább ne legyek elgáncsolva, akadályoztatva, megalapozatlan véleményekkel és hozzá nem értő okoskodásokkal terhelve.
Mi emberek szeretünk azonnal véleményt nyilvánítani, egy apró részlet után ítélni. Kényszert érzünk ezt a vélemény megfogalmazni és tudatni a többiekkel mindenáron. Lám éppen ezt teszem én is.
DE NEM VALAMI ELLEN TESZEM, HANEM VALAMIÉRT, VALAMI MELLETT!
Kicsit le kellene ülni... elgondolkodni ezen a történeten. És ezt az oldalát látni- nem csak nézni! - ennek a történetnek. 
Látni...
Érezni. Kicsit csendben kellene maradni, hogy ebben a hatalmas ricsajban meghalljuk annak a szavát, akiére tényleg figyelni kellene. Kicsit ideje lenne gondolkodni... A kivont kardokat vissza kellene dugni a hüvelyébe, mert béke van! Harcolunk, háborúzunk itt össze-vissza, de ez csak vakok vagdalkozása. 

...bele kellene nézni egy kislány szemeibe... csak nézni, és felfedezni benne az életet. Meglátni benne a vágyait, a terveit, az élni akarást, a tenni akarást! 
Meglátni benne a táncát, ahogy lóra ül, ahogy úszik a tengerben, ahogy biciklizni indul, ahogy sétálgat a mezőn. 
Meglátni benne, ahogy vesz egy igazán mély levegőt - az orrán keresztül, majd jó hangosan kifújja azt...  
Meglátni benne ma a fájdalmat, a mérhetetlen rettegést, a bizonytalanságot, ami elszippantja belőle azt az erőt, amitől jól van és működteti.
Meglátni ma benne a csalódottságot, a félelmet...
És utána azt mondani neki, hogy minden rendben lesz! Hittel és őszintén, bizonyossággal és erővel, mosolyogva.

Dórival mi mindig is tiszteltük más érzéseit, véleményét és ennek megfelelően tiszteletben tartottuk a másik embert. Ő is adományozott rendszeresen, és támogatta a maga módján, akinek éppen szüksége volt erre. Nagyon vigyázott rá, hogy ne bántson meg senkit se szóban, sem cselekedetben. Persze ez néha nem sikerül...
Kértünk és köszöntünk. Egy jól működő "rendszert" sikerült kialakítanunk neki és a környezetének.
Amibe most belecsöppent, az számára olyan, mint  a Gyűrűk Urában az orkok földje.

De egy dologban teljesen biztos vagyok: nem adom fel
És nem fogom hagyni, hogy ő feladja - bár mostanra a határát súrolja... 
Ott van benne az erő, csak a félelem nagyobb teret foglalt benne, mint szabadna...





Köszönöm, ha elfogadod és tiszteletben tartod az olvasottakat - nem kérek véleményt, sem tanácsot, van belőle elegendő a padláson. 
Csak a megértésedre és az elfogadásodra van szükségem most...



2019. február 13., szerda

..."Mert most még itt vagyok!"...

Varga Ibolya:    Testámentom


 Figyelj! – ha egyszer meghalok,
Elfújok néhány csillagot
Mint tortán a gyertyát
Hát csak ne sirassatok

Figyelj! – ha egyszer meghalok
Némák legyetek, s szótlanok
Ha temettek, ne földeljetek
S szóval ne méltassatok

Figyelj! – ha egyszer meghalok
Könnyek nélkül búcsúzzatok
Ha ismertetek, megértitek
Ha nem, minek hazudjatok

Figyelj! – ha egyszer meghalok
Három edénybe rakjatok
Szétosztván az isteneim között:
Gyermekeimnek adjatok


Figyelj! – ha egyszer meghalok
Ők érteni fogják, mire gondolok
És ott adnak a szélnek engem
Ahol a leginkább boldogok

Figyelj! – ha egyszer meghalok
Vidámak legyetek, s boldogok
Örvendjetek a tudásért, hogy
Én már jó helyen vagyok

Figyelj! – ha egyszer meghalok
És látsz egy fekete párducot
Smaragdszemében ott ragyog:
Valahol én is ott vagyok

Figyelj! – mert egyszer meghalok...
De most kellenek a szép napok
A törődés, a tiszta gondolat
Őszinte szeretet, társ-tudat.

Mert a szívem még – hallod?
Még eleven, még dobog,
Most kell, hogy szeress
Mert most még élek,
Most örülök a virágnak, ha kapok
most még... - figyelsz rám?
– Mert most még itt vagyok!