Magamról

Saját fotó
Pécs, Baranya, Hungary
"A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle... Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. ... Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik; legyen szent fény, átokká válik; legyen gyönyör, halállá válik..." (Hamvas Béla) Én ebben hiszek.... Akinek van -adnia kell! Ha nincs is semmid, van szeretet a szívedben -hát adj belőle! Van mosoly a lelkedben -hát osztogasd bőven! Van segítő szándék benned -hát segíts! Mindenkiben van valami jó, amit megoszthat másokkal - hát tegyétek!

2013. szeptember 15., vasárnap

Amilyen az "Adjon Isten"....

Szeretem az embereket......

Sok panaszt hallani minden nap, hogy hová tart ez a világ, nincs már empátia, nem kedvesek egymással az emberek, érdektelenség és anyagiasság jellemzi a népet. Biztosan van ebben is igazság.....

Nem olyan rég beszélgettem a barátaimmal arról, hogy meg kell hagyni, a régi népi bölcsességek nem légből kapottak. Sőt! Igenis komoly alapokon, megfigyelésen, tapasztalaton alapulnak, és hozzátéve a bölcsességet, ami egy bizonyos kor után jellemezte a régmúlt emberét, aki még tudott figyelni befelé, kifelé egyaránt. Szóval megállapítottam, hogy a népi mondások, közmondások teljesen jól működnek.
Így azt kell mondjam az empátiahiányos népekre, hogy ez úgy működik: "Amilyen az adjon Isten, bizony olyan a fogadj Isten!" Ahogy én állok az emberekhez, úgy viszonyulnak ők is hozzám.
Ha kedvesen, nyitottan és mosolyogva fogadom a vásárlóimat, bizony kedvesen mosolygó arcok néznek vissza rám!

Vásárok alkalmával olyasmiket tapasztaltam meg, hogy néhány helyen még most is ott állok leesett állal, elcsodálkozva, meglepődve! Az örömtől!
Bármerre megyek, mindig kapok valami ajándékot. Hihetetlen, de így van. Nem feltétlenül tárgyi dologról beszélek, bár az sem ritka madár körülöttem. Vad idegenektől olyan kedvességet, szeretetet, őszinte szavakat (ami nagyon ritka manapság), mosolyt, emberséget.... amivel sokan nem is találkoznak heteken keresztül. Nem firtatom kiben mi a hiba. Csak magamból tudok kiindulni.

Az Ördögkatlanon egy győri nyugdíjas baráti társaság várakozott az asztalom előtt a színházi beengedésre. Nézegették a mézeseimet, majd rákérdeztek dolgokra, szépen elbeszélgettünk. Azután vásároltak is hazára, ajándékba, bár féltették a kalácskákat, nehogy összetörjenek, amíg az előadást nézik, jönnek-mennek. És egyszer csak a hölgy elővett egy aprócska csomagot a táskájából, abból kihalászott valamit és felém nyújtotta: egy gyöngy angyalka volt szárnyakkal, glóriával.... aprócska jószág, ám annál szebbet én még nem láttam! És azt mondta nem tudja miért, de ezt most nekem kell adnia. Meglepődésemben csak annyit tudtam kinyögni, hogy "De miért?" Azt nem tudta, csak, hogy ezt most nekem akarja adni. Megköszöntem, a férje jót mosolygott a megnyúlt képemen, az értetlenkedésemen, hogy miért??. Nagyon örült, hogy megismert, és remélik még összefutunk, azzal szépen elmentek az előadást megnézni. Kifelel jövet már nem találkoztunk, mert addigra mi már úton voltunk hazafelé. Hozzáteszem: nem tettem semmit, csak beszélgettünk.

Kaptam már rézkarcot a Szent Családról egy orfűi nagyon kedves grafikus művésztől, ott sem tudom megmondani a miértjét, csak nekem adta. Azzal indokolta, hogy mert "egy rugóra jár az agyunk", és mert nekem az tetszett leginkább  a munkái közül. Hát hogy is van ez?...

A kézműves kollégáktól isteni házi szappant, mézeskalácsos fülbevalót, eperke nyakbavalót, mézespuszedlit.... Nem tudom miért.... És mellé a barátságukat, az összetartást, szeretetet - ami a legfontosabb számomra.

Aztán ott van a pécsváradi vár csapata. Már a legelső alkalommal, amikor ott vásároztam, olyan szeretettel fogadtak, hogy elmondani nem lehet! Azt hittem tán összetévesztenek a vár királyának leszármazottjával, más magyarázatot hirtelen nem tudtam előteremteni.... Azóta is olyan szeretettel fogadnak, hogy otthon érzem magam, szinte családi körben vagyok... Nem értem itt sem, hiszen nem tettem semmit.

És akármerre megyek, ezzel találom szembe magamat. Próbálok figyelni, meglesni a pillanatot, amikor történik az a valami, ami miatt így történnek a dolgok, de még nem sikerült tetten érni.
Lehet nem is kell.
Tényleg a régi bölcsességben lehet a titok nyitja.
"Amilyen az adjon Isten - olyan a fogadj Isten!"

Hát én bizony úgy döntöttem, szeretem az embereket. Nincs veszve minden, higgyétek el nekem! A jóság ott van mindenkiben, csak elő kell csalogatni. És ennek van egy természetes módja, ami bennünk van (mindenkiben), és csak használni kell.
Ilona azt mondja, "elvarázstalanítják a világot". Igen. Megpróbálják. De megfogadtuk, hogy ezt nem engedjük, mert szükségünk van erre a varázslatra nekünk is, de főleg a gyerekeinknek...

És én nap, mint nap összefutok a varázzsal.
Nem nagy és látványos dolgokat kell keresni.
Elég hozzá egy mosoly, egy kedves szó, kis törődés és őszinteség, odafigyelés.

És ha beleolvasol a népi mondások és közmondások kézikönyvébe, feleleveníted őket, észre fogod venni a mindennapjaidban, hogy ezek működnek. Ott vannak.

...mert amilyen az Adjon Isten! - olyan lesz a Fogadj Isten!

:)