Váratlanul érkezett a meghívás, egy e-mail formájában... Lényegében arról szólt, hogy az
Öreg Pajta vendégház tulajdonosa meghívta a Dóri ház gyermekeit és családjukat 4 nap teljes körű ellátással összekötött pihenésre Orfűre. Számomra nem is volt kérdés, hogy köszönettel elfogadom a lehetőséget, mert Dórit ki kell mozdítani a házból, amikor csak lehet...
Orfű gyönyörű. Itt van a szomszédban, az idő pont Dórinak kedvez, nincs az a nagy meleg, amit ő nem bír, de szél sincs akkora, hogy ne lehetne kivinni.
Hát mentünk....
Rebekát kértem meg, hogy csatlakozzon hozzánk, mert nem is árt egy kicsit összeszokni az utazásunk - a Nagy Kaland előtt. Szerencsére meg tudta oldani, így hármasban töltöttük azt a 3 csodálatos napot...
Hétfőn délelőtt érkeztünk, bár az úton jöttem rá, hogy nem is tudom pontosan hová megyünk, csak a nevét. Mivel nem vagyok egy elveszett lélek, van szám (állítólag sokat jártatom ), hát majd megérdeklődöm valakitől, ha eltévednénk Orfűn.... Hamar odataláltunk, bekopogtattunk...
Edit asszony fogadott minket a maga természetességével, a végtelen kedvességével meg két termetes eb: Roni a labrador és Brúnó a golden retriver. Ők is közvetlenek és rendkívül barátságosak voltak. Dóri nagy állatbarát, így ahogy kiemeltem a kerekes székébe, azonnal 2 liter kutya nyállal és másfél kiló kutyaszőrrel gazdagodott... És a mosolyt, hogy simogathatta őket érdemes volt látni... Bár Roni többször olyan vehemenciával nyalta körbe az arcát, hogy majd kitolta a székből, az öröm kölcsönös volt.
Amikorra mindenki befejezte ezt a kitörő örömködést, végre körbenézhettem az udvaron. Mindenütt virágok tarkállottak, rendezett és tiszta udvaron álltunk, előttünk az Öreg Pajta, ami nevét meghazudtolva igen fiatalosnak és rendkívül jól karbantartottnak tűnt. Díszes tégla fala vonzotta szemet, boltíves ajtaja, ablakai felettébb csinos hatást keltettek. Minden rendezett és tiszta volt, mégis természetes... A szeretettel való gondoskodás nyomai már itt érezhetőek voltak. Az apró részletek, dekorációk, a sok-sok színes virág, az illat - otthon érzés...
Mindezek mellett akadálymentesített bejárat is tartozott a Pajtához, így Dórit simán be tudtam juttatni a pajta belsejébe. (csillagos 5-ös!)
Amikor átléptük a ház bejáratát, akkor jött az igazi ámulatba esés. Ezt látni kell, érezni kell, mert szavakkal nem könnyű kifejezni ..
Dédimamám mondta mindig:
"A szeretettel készült otthon befogad, átölel... az összes többi csak beenged!"
Hát itt azonnal a karjaiba zárt a nagy méretű nappali, puhán, tele melegséggel, érzéssel, a maga szelídségével, békebeli hangulatával.
Dóri fogalmazta meg jól:
"AZTAAA!!"
Igen...
Aztaaa...
A tégla és a fa csodás elegye, a színek harmóniája, a friss illat, a napfény játéka, ahogy becsorog az ablakokon, ajtókon, egy régi mesevilágba húzott bele egyetlen szemvillanással. A gyönyörű faragott bútorok... békebeli kárpitozással... a búbos kemence... az eredeti fa
gerendák, amiket nem takartak el egy plafonnal, hanem meghagyták a teljes és eredeti belmagasságot és csak egy függő lépcsősorral oldották meg a feljárást az emeletre. Ezzel a megoldással átlátható és szellős maradt a tér, megmutatva a teljes méretét a pajtának.
Ahogy Dórit átültettem egy kanapéra, azonnal hanyatt akart dőlni, hogy kedvére megnézegethesse azt a cseppet sem szokványos látványt. Elég hosszan elmondta amit gondol, egyik ámulatból a másikba esett, amit nem értett kérdezett... megfordult a fejemben egy pillanatra, hogy ráülök... akkor elhallgat... :o)
Miután kicsodálkozta magát, és Edit asszonnyal is megismerkedtek, berendezkedtünk a szobánkba, ami Dóri esetében egyszer gépesítést jelent, majd kényelmesítési hadműveletet. A gépesítés a legfontosabb, mivel őt gép lélegezteti alvás közben, így első körben azt kell összeszerelni, meg hozzá a párásítót, és azonnal hálózatra kell kötni a szívóval egyetemben. ez nem egy rövid feladatsor, de az évek, meg a rutin.... sok mindent meg lehet tanulni na...
Miután ez megtörtént, megérkezett a gazda is, Fábrics István maga! Egy
végtelenül szimpatikus, kedves arcú, szinte állandóan mosolygó, nagy és erős, csupaszív fiatalember.
(Csajok... csak szólok, hogy még szabad!!! Bár Edit asszony nem fogja könnyen adni....) Csatlakozott hozzá fent említett fiatalember öccse is, Fábrics Csabi (szintén szabad... és jóképű... jólelkű... stb) Miután megbizonyosodott, hogy minden a legnagyobb rendben van és minden kényelmük ki lett szolgálva, mentek és hagytak bennünket kicsit átszellemülni, összeolvadni a pajtával.
Mert annak... ott... szelleme van. Na nem egy fehér, huhogós/ijesztgetős fajta. Hanem egy szelíd, barátságos otthon-lélek. Befogadott, körülölet, átadta magát nekünk, melegséggel, szeretettel, a biztonság érzetét keltve bennünk. Dóri azonnal kijelentette, hogy akár maradhatunk örökre is, ő - köszöni - megérkezett! Az "AZTA" szó 10 éves készletét kb 3 óra alatt elhasználta, így azt nem kell hallgatnom most egy ideig... :)))
Ezeket követően sikerült rávennem, hogy ragyogó szeptemberi napsütés van, nem égető, hanem
cirógató - húzzunk ki a tópartra, visszapakoltam az autóba és kimentünk a Tekeresi gát oldalára. Ott leparkoltunk és a tó azon oldalát végigsétáltuk. Akik ismerik tudják mekkora túra, ja + kerekes szék...
Majd visszafelé megéhezett, Rebeka megvendégelt minket egy virsli uzsonnára, így lett elég erőnk, hogy visszaballagjunk az autóhoz közeli végére a tónak. Ott a székét a tó felé leparkoltam, két oldalról lehuppantunk mellé a járdára és csak léteztünk jóllakva. Néztük a víz színének változásait, a hullámok forgolódását, a kenusokat, hallgattuk a víz által közvetített viccelődésüket.
Ahogy ott élveztük a természet adta csodálatos tájat, egyszer csak hangos fékcsikorgással egy tokától-bokáig sáros és meglehetősen sármos fiatalember állt meg mögöttünk túrabicajával (bocs, ha nem is az), és kedvesen, lazán megkérdezte:- "Na kijöttetek kicsit csavarogni? Nézelődni?" Persze ugyanolyan kedvességgel feleltem is az "idegennek", majd szokásomhoz híven, teljes ártatlansággal megkérdeztem:
-Amúgy te ki vagy?? :)
-"Hát nálunk szálltatok meg!" ... Csabi... bakker... nem ismertem meg, annyira sáros volt, meg a bicikli, a biciklis fejvédő, stb. Jót nevettünk, ő ment tovább, mi napoztunk...és énekelni kezdtünk.
Itt kérnék elnézés a horgászoktól a halak elvándorlása miatt, a természetvédőktől a gémek és a hattyúk távozását illetően, a hallgatóságtól az ízlésrombolásért, és mindenki mástól is, akinek fültanúja kellett lennie a kornyikálásunknak. Nekünk amúgy tök jó volt...
Séta közben kagyló is találtunk, nagyobbat, mint a tenyerem, Rebeka semmire sem rest és eléggé vállalkozó szellemű, felemelte, és mint egy jó mosómedve, kimosta a kagylót Dórinak a tóban. ezt a mozdulatsort is megörökítettem... bár a kagylót azóta sem tudom hová tette el, hogy meglegyen...
Estére értünk vissza a Pajtába, kicsit fáradtan, kicsit álmosan, de tele élménnyel. A biztonság kedvéért, meg csak megszokásból, pihenésképpen megverettem magam Rummikub-ban Dórival, mert le kellett vezetni a sok élmény okozta szívdobogást. Közben némi vacsora is lecsúszott, meg magunkra rántottunk még este 1-2 liter kutyanyálat....
Fürdés után, bekábeleztem Dórit, kicsit rácsatlakoztunk a világhálóra, hogy jelezzük barátaink felé, hogy megvagyunk, méghozzá nagyon jól megvagyunk, majd egy kis TV nézést követően eltettük magunkat másnapra...
Reggel nem túl korán keltem, hagytam Dórit pihenni úgy fél 11-ig... Nem könnyű egy bagollyal a reggel..
11 lett mire kikászálódott és átestünk a rutinon.
Addigra már a terülj asztalka is megtette a magáét: Edit asszony és Pisti ellátott minden földi jóval...
Dóri életében tán először nekiveselkedett és megkente a saját kenyerét vajjal... Nem is tudtam erről én sem, mert neki ez nem egy egyszerű mozdulatsor, az állapota okán. De becsülettel megdolgozott a betevő falatért, amit marha nehéz elviselni, lévén maximalista...
A vajnak körbe kellett érni a kenyeret, simának kellett lennie, egyenletesnek....
20 perc alatt sikerült is, bár el kellett vennem tőle a kést erőszakkal.
Szemmel verés 2 percig... de lepereg rólam, nyugi.
Pisti elvitt minket sétálni a Malmok felé, ameddig a kerekes szék engedi.. A két kutya természetesen őrző-védő szolgálatba lépett mellettünk, és elszórakoztattak bennünket, mert igazi egyéniségek!
Roni például már a téli tüzelőről kívánt gondoskodni, az ennél kisebbeket kikérte magának... Szénné röhögtük magunkat azon, amit művelt teljes odaadással és komolysággal.
valamint az isszappakolás áldásos hatásáról is példát mutatott, bár nem értette, hogy iszapfürdője után, miért sikítozással küldözgettük távolabbra.
Profi módszere van a bundáról-emberbőrre, vagy ruházatra (mert ott is hatásos) átcuccolásáról a sárnak...
...majd irány Abaliget....
 |
| Csak neki kvákkogtak aznap... |
A cseppkőbarlang bejáratáig levittem a terméskő lépcsőkön, bár nem kis feladat volt. De éreznie kellet a 11 fokos hideget, ami a barlangból áradt kifelé...
Bemenni sajnos vele nincs lehetőség... nyilvánvaló okokból, de legalább ott volt, megnézte, érezte... Elolvastuk, amit tudni kell róla, szóba elegyedtünk a barlangtúrára meleg holmi nélkül érkezőkkel.
Hálásak voltak a tanácsért, hogy így meg se próbáljanak lemenni, mert befagy a s... sejj-hajuk!
Érdekes nap volt ez is, szerette a tájat, a csendet, a természet szépségét...
Csak kiültünk a tópartra, néztük a vizet, hallgattuk a kacsákat, beszélgettünk a történtekről...
Sikerült a jelenben lenni, ami boldoggá tette és élvezte, hogy gondtalanság van... nyaralás van... kacsa és rózsa van...
Hogy mi vagyunk... egymásnak.
Ilyenkor felértékelődnek a hétköznapi megszokások is.
Az este érkezését Pistivel, Edit asszonnyal és a később csatlakozó Csabival fogadtuk, egy méretes pizza elpusztításával és jóféle borok kóstolgatásával.
Igen.
Dóri is kóstolta, fröccs formátumban. Tanítom neki a kulturált borfogyasztást, a bor zamatának ismeretét. Dóri 17. Jelezném a rosszalló megjegyzések előtt zárójelezni...
És szerdán ismét kései kelést követően, megszálltuk a tó partját...
...csak nézni a vizet...
... beszélgetni emberi dolgokról...
...vagy a mulandóságról...
... új barátokról...
Sikerült rávennie, hogy a stégre kitegyem, amennyire még számomra elfogadható - de közel a vízhez. Nekem ez itt már túl közelinek tűnt, neki túl messze volt még. Hol az arany középút??
Szerintem legalább 2 méternyire attól a víztől. De mindketten kibírtuk infarktus nélkül. Órákig lehet ezt csinálni...
Ezek a hétköznapi csodák, oly sokat adnak az embernek ... annyira feltöltik, hogy napokig elegendő energiával lehet tovább csinálni a mindennapokat.
Emlegettük, hogy milyen jó lenne, ha néhány közeli baráttal együtt osztozhattunk volna ebben az élményben, de hiszem, hogy azzal a szeretettel, amivel róluk beszélgettünk, ott voltak velünk...
Ezek az élmények kellenek!
Mondogatom egy ideje, immár hangosan is: kérlek, ne tárgyakat adjatok, küldjetek Dórinak. Természetesen, van amikor arra van szüksége...
Az élmény az, ami egy életre az ővé, egy életre szól... még ha esetleg ez az élet nem is olyan hosszú lesz, mint azt mi szeretnénk.
Se ettől boldog. Ez építi. ez ad erőt neki a következő nehézség leküzdéséhez.
Köszönöm neked Te Nagy Ember Fábrics István (és itt most nem a fizikai megjelenésedre értettem), hogy ezzel az élménnyel megajándékoztad ezt cseppnyi lányt! Elvarázsolódott egy időre megint nálatok, tőletek, általatok!
Az emberi nagyság egyre több árnyalatát ismerjük meg, egyre többször találkozunk vele. És ez megnyugtató, szívderítő és boldoggá tesz.
Köszönet az
Öreg Pajta Vendégháznak és a Fábrics családnak ezt a fantasztikus élményt!
Isten áldjon benneteket!
Szeretettel ölellek mindannyiótokat!
Teszem hozzá: ők már Dórival leegyeztették a jövő szeptembert megint!
