Légüres tér....

Tudom sokan követitek Dóri életét, rengetegen aggódtok érte, segítitek a csendes szeretetetekkel, imáitokkal, támogatásotokkal mindenféle módon.
Ezekben a hetekben sok kérdés jött/jön felém, hogy mi lesz? - hogyan lesz?...
...hát nem tudom ... :(

Pontosabban: semmi biztosat nem tudok.
Azt tudom, hogy ahogy eddig is, mindent meg fogok tenni, hogy a helyzete rendeződjön és az Isten mindig az utamba sodorja azokat az embereket, akik ebben kapcsolataikkal, ismeretségeikkel támogatni tudják ezt az út és helykeresést.

Sokan kérdeztek a Dóri házról és még többen Barbaráról...
Előbbiről szintén nem tudok mit mondani, Barbaráról pedig továbbra is azt mondom, amit eddig is mindig. Mélyen tisztelem azért, amit ezekért a gyermekekért és a családjaikért tett! Elsősorban, amit Dóriért tett. 
Mert nem volt kötelessége. 
Nem volt feladata ezt vállalni. 
Akiknek a kötelessége lenne, félreálltak, elmentek és élik a maguk életét - nem minősítem, nincs értelme, felesleges idő és energia pocsékolás.
Amivel Barbarát vádolják... nem tudom igaz-e, nem tudom így történt-e, nem voltam ott, nem tudhatom.
Ahogy Ti sem!
Az ártatlanság vélelme kellene, hogy működjön nála is, nem csak akkor, amikor minket vádolnak valamivel. Gondold bele magad a helyébe... Amit a TV mond - NEM SZENTÍRÁS! Amit a sajtó ír - nem szentírás! Az csak a nézettségről és a lapeladásról szól.... Tudjuk mind, mégis azonnal az olvasottak után akasztani akartok...
Majd a bíróság dönt.

És amíg a figyelmeteket ennek az ügynek szentelitek és fortyogtok rajta, dühöngtök miatta, tele haraggal és gyűlölettel, irgalmatlan energiákat fordítva erre az véleményformálásra, a lényegi részéről teljesen megfeledkeztek: a családokról, akik emögött maradtak és a gyermekekről.... Dóriról...

Dóri jelenleg a gyermekklinikán van elhelyezve (egy KÓRHÁZBAN!), és látja, olvassa és hallja mindazt, amit  ti gondoltok, leírtok, úgy, hogy nincs teljes képetek az ügyről. Fáj neki minden szó. 

Ő, a kis okos, gyermeki fejével nem érti, hogy amikor összefogás kellett... miért nem volt ekkora zaja?!
Amikor a megértés, a segítség kellett... ez a sok ember, aki most előkerült... hol volt?

Ez a kislány ott ül egy kórházi ágyon ... a BIZONYTALANSÁG földjének a kellős közepén... a 12 kilójának teljes súlyával lebeg egy légüres térben... mozdulatlanul... És azon morfondírozik, hogy nincs jövője, nincs élete, nincs lehetősége. Ám amije van, azt szívesen odaadná bárkinek: a bizonytalanságot, a félelmeit, a magányosságot, a fájdalmait, az elkeseredettséget. Keserű mosollyal viccelődött velem a minap: "hajléktalan lettem..."
Nincs szörnyűbb és szívszorítóbb annál, amikor egy teljesen pozitív életszemléletű gyermek elkezd a halál gondolatával foglalkozni :( 
Amikor elhagyja a száját, hogy "Jobb lenne meghalni!" - mert akkor nem okozna gondot senkinek és nem szenvedne olyan történések miatt, amikről nem tehet!
Dórinak eddig voltak álmai, tervei! 
Többek között az is, hogy segítsen egy olyan intézményt működtetni, mint a gyermek hospice, pont azért, mert ő TUDJA, mennyire létszükség ez az intézményi forma! Dóri magántanuló - a Széchenyi diákja. Azért tanul - kiváló tanárai segítségével -, hogy az érettségi után dolgozhasson, pénzt keressen, hogy a saját életét menedzselni tudja. Ő el tudta magát képzelni felnőttként, hogy a hospice házban dolgozva, sorstársainak teremtse meg az ellátáshoz szükséges javakat, támogatókat szerezzen, mert ki más lehetne nála hitelesebb?! Dóri rendkívüli intelligenciával bír, tele szeretettel, segíteni akarással. Olyannyira, hogy a közelmúltban az összegyűjtött ki forintjait el akarta velem utaltatni egy ismerőse operációjára... 
Ennek a csodálatos kis embernek az elhelyezése, ha betöltötte a 18. életévét, a lehetetlent súrolja! Eddig maradhat a klinika ellátásában, de idén november 24.-én felnőtté válik (papíron), el kell hagynia az intézményt. Ám rendkívül egyedi és speciális ellátású személy lévén a továbbiakról még az ebben dolgozók sem tudnak mit mondani. És természetesen nem szeretne távol kerülni tőlem, és Pécstől, mert ezt a helyet érzi az OTTHONÁNAK...
Kórházi ellátást nem igényel, mert NEM BETEG. 
Felnőtt hospice....?    ... nem haldoklik -csak annyira, mint te, vagy én...
Szociális otthonokban nem tudják fogadni a lélegeztető gép és a speciális ellátási igény miatt...
Bekerül egy felnőtt ellátási rendszerbe a 12 kilójával és a 6 éves forma méretével... Már tapasztaltuk... a felnőtt ellátásban használt eszközökkel nem is tudják ellátni, a méretei miatt... 
Furcsa paradoxon van minden téren körülötte. Ilyenkor szokta mondani, hogy ő bizony egy UFO, mert ilyent még nem láttak....

Falak - falak és falak mindenütt.

Most nem kérek kérdéseket, hogy NEM LEHETNE....? NINCS MÁS MEGOLDÁS?... TÖRVÉNY...? stb...

Most nincs szükségem laikusok tanácsaira, a fotelből okoskodókra, mert nem ismerik a helyzetet , az állapotát, az ellátási igényét, stb.

Most nincs szükségem a véleményekre sem.

És a támadásokra különösen nincs szükségem....

Amire szükségünk van, az az elfogadás és a megértés, mégpedig úgy, hogy mi szülők ezt tanítsuk meg a gyermekeinknek! Mert ők fognak és mernek is majd (helyettünk!!!!!) lépni és tenni!
Amire szükségünk van, az a szeretet és semmiképpen a gyűlölködő, szennyet fröcsögő megnyilvánulásokra. Nem csak mi olvassuk, halljuk, hanem 120 másik család is, akiknek most hasonló problémái vannak....
Amire szükségünk van, az az emberség és az együttérzés. Bármilyen hihetetlen, nem kell mindig anyagi javakban gondolkodni, a legtöbb esetben a jó szó, a kedvesség és egy mosoly a segítség! Most csak az...

Ami történt az már a múlt része. Ragozhatjuk, ki-ki szellemi szintjének megfelelően és intelligenciájához mérten. 
Itt és most a jelent kell kezelni, megoldani, szebbé és élhetőbbé tenni egy kisleánynak, aki nem érti, hogy miért ezt kapta a sorstól? Ezer és millió kérdést fogalmaz meg naponta, hogy mit vétett? Mit követett el, amiért neki ez jár??  Miért ez a betegsége? Miért nem kell a szüleinek? Miért nem kell a testvéreinek? Miért nem kell senkinek?
És nincs válasz.... Nálam ezekre a kérdésekre nincs válasz....
A MIÉRT-ekre nincs!
Csak a HOGYAN-ra koncentrálhatok.
Lesz megoldás. Csak az nem biztos, hogy a megfelelő...

Dóri állapota romlik, ezzel tökéletesen tisztában van ő is. Tudja, hogy nem fog valami csoda folytán egyszer csak felállni az ágyról, hogy mehetünk biciklizni... vagy lovagolni... vagy táncolni.
Vagy csak simán: mehetünk....

Koránt sem biztos, hogy az én álláspontom a jó, az igazi. Nem kell velem egyetérteni. 
Ami most történik Dórival AZ VAN. 
Pont. 
Feladat, amit meg kell oldani.
De legalább ne legyek elgáncsolva, akadályoztatva, megalapozatlan véleményekkel és hozzá nem értő okoskodásokkal terhelve.
Mi emberek szeretünk azonnal véleményt nyilvánítani, egy apró részlet után ítélni. Kényszert érzünk ezt a vélemény megfogalmazni és tudatni a többiekkel mindenáron. Lám éppen ezt teszem én is.
DE NEM VALAMI ELLEN TESZEM, HANEM VALAMIÉRT, VALAMI MELLETT!
Kicsit le kellene ülni... elgondolkodni ezen a történeten. És ezt az oldalát látni- nem csak nézni! - ennek a történetnek. 
Látni...
Érezni. Kicsit csendben kellene maradni, hogy ebben a hatalmas ricsajban meghalljuk annak a szavát, akiére tényleg figyelni kellene. Kicsit ideje lenne gondolkodni... A kivont kardokat vissza kellene dugni a hüvelyébe, mert béke van! Harcolunk, háborúzunk itt össze-vissza, de ez csak vakok vagdalkozása. 

...bele kellene nézni egy kislány szemeibe... csak nézni, és felfedezni benne az életet. Meglátni benne a vágyait, a terveit, az élni akarást, a tenni akarást! 
Meglátni benne a táncát, ahogy lóra ül, ahogy úszik a tengerben, ahogy biciklizni indul, ahogy sétálgat a mezőn. 
Meglátni benne, ahogy vesz egy igazán mély levegőt - az orrán keresztül, majd jó hangosan kifújja azt...  
Meglátni benne ma a fájdalmat, a mérhetetlen rettegést, a bizonytalanságot, ami elszippantja belőle azt az erőt, amitől jól van és működteti.
Meglátni ma benne a csalódottságot, a félelmet...
És utána azt mondani neki, hogy minden rendben lesz! Hittel és őszintén, bizonyossággal és erővel, mosolyogva.

Dórival mi mindig is tiszteltük más érzéseit, véleményét és ennek megfelelően tiszteletben tartottuk a másik embert. Ő is adományozott rendszeresen, és támogatta a maga módján, akinek éppen szüksége volt erre. Nagyon vigyázott rá, hogy ne bántson meg senkit se szóban, sem cselekedetben. Persze ez néha nem sikerül...
Kértünk és köszöntünk. Egy jól működő "rendszert" sikerült kialakítanunk neki és a környezetének.
Amibe most belecsöppent, az számára olyan, mint  a Gyűrűk Urában az orkok földje.

De egy dologban teljesen biztos vagyok: nem adom fel! 
És nem fogom hagyni, hogy ő feladja - bár mostanra a határát súrolja... 
Ott van benne az erő, csak a félelem nagyobb teret foglalt benne, mint szabadna...

Köszönöm, ha elfogadod és tiszteletben tartod az olvasottakat - nem kérek véleményt, sem tanácsot, van belőle elegendő a padláson. 

Csak a megértésedre és az elfogadásodra van szükségem most...

Vágjuk a centit - a Dóri sztori / 3. rész

Kedd van...
Azaz mindjárt itt a vasárnap.
Dóri a légúti osztályon várja a napot, ő már érzi, már pezseg, tele elképzeléssel és a várakozás okozta izgalommal. (Senki ne aggódjon: nincs baja. Nővérhiány van és a lélegeztető gépét kell ellenőrizni...)

Néha odahív, hogy -"Gyere, fogd meg!"- közben mosolyog...

Ilyenkor a kis mellkasára kell tennem a kezem, hogy érezzem a szívdobogását... 

És ahogy a kezemet odateszem finoman, egyből el is tűnik a jókedvem, mert az a szív a tenyeremben nem is dobog, hanem hatalmas erővel üt-vág mindent, amit ér... 
Ijesztő, és nem is tesz jót neki, de az élet biztos jele.

És ő most él. 

Nagyonis!



Hétfőn Tonchi barátom elindított egy "zsebpénz" akciót neki, a Szemem Fénye Alapítvány ötletét megtámogatandó, hogy az úton ha valamit szeretne magának (de szerintem előbb akar majd másnak ajándékot hozni...) - akkor ne kelljen matekoznom, hogy mennyi, az annyi.
És tegnap óta érkeznek HArts-osoktól a zsebpénzek hozzá, amiért leírhatatlan hálát és köszönetet érzek. 

Tegnap, hogy kicsit oldja az izgatottság okozta mellékhatásokat is, Tonchi nekiállt vele gombfocizni a világhálón keresztül. Amikor felértem hozzá munka után némi rágni valóval, meg üdítővel, már nagyban játszottak. 
Kérdem tőle: - "Mit csináltok ti ketten, jómadarak?"
-"Tonchival gombfocizunk, de szerintem csal: hagyja, hogy nyerjek!"- válaszolja enyhe sértettséggel a hangjában.

...gombfoci... Nincs külvilág.

Mert ugye kinek-mi a csalás!?... 

Csendben ráírtam Tonchira, hogy ne engedje nyerni, mert pipa lesz, de magyarázatként csupán annyit írt, hogy "csak eleinte, hogy gyűjtsön egy kis virtuális pénzt...."

Jah... az más :)))))))))))))

Megint osztályrészemül a széken ücsörgés művészete jutott, nézni, hogy ezek ketten... 

...még ekkora távolságból is...

Elvesznek kettecskén valahol egy másik dimenzióban. 







Köszönet Nektek, akik segítitek, akik támogatjátok, akik szeretettel követitek a sorsát, akik imáitokkal segítitek, akik ellátjátok, ápoljátok, vigyáztok rá.

Legyen szép napotok Nektek is!

...minden jel arra mutat.... - a Dóri sztori / 2. rész

Minden jel arra mutat, hogy tényleg megtesszük! 
Megyünk...
Még nem hiszi el Dóri sem, én sem, pedig de... megyünk.
Innen -onnan érkeznek a jelek: egy cikk az Eiffel toronnyal kapcsolatban, hogy hányszor unták meg a párizsiak és le akarták bontani. Érdekes...
Meg az személyes kedvencem, az Öreg Hölgy. A Notre Dame.  Számomra a látványa is hidegrázást okoz, annyira csodálatos. Dóri most kezdi felfedezni, ahogy nézegetjük ezzel kapcsolatban a képeket, hogy mennyi csoda van a világban, amiről hallott, olvasott már ugyan, de amíg az ember nem látja a saját szemével.... Ki tudja tényleg létezik-e?!

Ábrándozunk: merre menjünk, mit csináljunk? Mennyi csavargás mehet az alvás rovására, hogy nem fárasszuk túl őt?! Tudod, Dóri bagoly forma: éjjel bárkit lepipálna az ébrenléttel, ha engednénk.  Na itt majd határokat kell(ene) húzni.... Ügyesnek kell lennem, mert ha a varázsa engem is a csapdájába ejt a párizsi éjszakának, lehet engem is figyelmeztetni kell majd...

Azt tudjuk, hogy csodát fogunk megélni, az indulás előtti 1-2 órás bepakolástól kezdve, az utazáson át, Milánóba érkezéskor....stb... Ezt "tudjuk". 
Vagy mégsem. Csak beszélünk róla, hogy ez lesz, meg az lesz, de majd ott kell a pillanatoknak élni! Trenírozzuk egymást, hogy nincs aggodalmaskodás, nincs jajj mi lesz, ha későn érünk oda... jajj mi lesz ha... Nincs ha! Ott és akkor azt a pillanatot kell majd élvezni, tágra nyílt szemekkel, befogadó elmével és kitárt szívvel, hogy minden beáramolhasson és átjárhasson minket. Főleg őt!

Érkeznek hozzá a nyaralásokból megmaradt eurók, eurocentek. Számolgatja is őket becsülettel és gyűjtögeti.
És ahogy elnézem, tudom mi jár a kis fejében: hogy kinek mit szeretne hozni ajándékba...

Lassan elkezdem a saját feladatomat is megvalósítani: összeírni, hogy mit kell becsomagolni, hogy ne maradjon itthon semmi és mindenből legyen alternatív megoldás. Ez a legfontosabb része ennek az utazásnak. A lélegeztető gép hozzá a légzőkör és egy plusz, minden esetre. A szívó, amivel a tüdejét tisztítjuk meg a váladéktól. És hozzá sok-sok szívókatéter. Ja meg a biztonság kedvéért a kézi szívó is... Mert ha ne adj' Isten....  Tudod ott a világ másik végén, meg kell tudjunk oldani mindent. Szerencsénkre kaptunk magunk mellé egy intenzíves szakápolónőt, aki nagy tapasztalattal és rutinnal bír, elég régóta ismeri Dórit és az ő állapotát, így nagyon-nagy segítség számomra az ő jelenléte. Ő Flórián Rebeka.

Kaptunk hátitáskákat az útra, én tuti nagy örömmel viszem!

Az indulásig még van egy kis időnk....
Közben megkezdődik majd az iskola is, arra is kell koncentrálni. És ő azzal kezd szeptemberben. Hát nem lennék a helyében! A tanulásra figyelni, miközben a lelke és a vágyai a világ egy jóval távolabbi részére csalogatják. A bezártságot felcseréltük a szabadságra idén. Olyanokat tettünk meg, amit sokáig még csak elméletben sem mertem vele.
De úgy döntött, ő bírja. mennie kell, világot látni. És ehhez nagyon sokan hozzásegítettek minket. Akár egy út benzinköltségével, akár a szállással, akár egy ebédmeghívással, akár csak a szeretettel, hogy gondoltatok rá.... és azzal, hogy az imáitokba fogadtatok minden utunkat, hogy az Őrangyalok mellettünk legyenek és épségben, problémák nélkül érjünk célba, majd haza! 
Köszönöm nektek!
Mindent...

Melinda, Dóri és Niki...

Melindától egy nagyon vagány pénztárcát kapott és benne egy szép summa volt: 100 euróval lepte meg Dórit, hogy a párizsi út során ha talál valami igazán csajos dolgot, megvehesse magának. <3


A jövő héttől nagy erőkkel vetjük magunkat a tervezésbe, kitaláljuk a programokat, és örömmel vesszük a javaslatokat, hogy mit érdemes -és lehetséges- megnéznünk.
Bár a kerekes székkel sokfelé el lehet jutni, de Dóri különleges eset, mivel nem tud benne ülni az általunk ismert módon, így jelentősen óvatosabban kell közlekednünk, és az akadálymentesített helyek közül is csak korlátozottat tudunk emiatt használni majd. DE!!! mi nem a feladós fajzatok vagyunk...
Ami megoldható, abban biztosak lehettek, hogy meg fogjuk oldani. :o)))))

Ha szeretnél többet megtudni a gyermekhospice működéséről, vagy támogatni szeretnéd ezeket a csudálatos kis emberpalántákat, az alábbi link segít ebben:

https://szememfenye.hu/

Köszönöm Neked!

...még nem hiszem el! - a Dóri sztori

Tegnap  délután elhoztam kicsit Dórit a pécsi gyermekhospice házból magamhoz, mikor elállt a szél végre. Tudod ő nem bírja a szelet: ha nagyon fúj, egyszerűen nem tud levegőt venni, sem a száján, sem a kanüljén keresztül.

Most sokan vannak napközben, öt gyermek kap ellátást nappal a házban és mivel megszokta a csendet maga körül, pár nap alatt lefárasztotta a nyüzsgés...

Gondoltam kicsit kimozdítom... megvacsoráztatom, mert nem ment neki az evés...
Autózni vittem volna, mert azt nagyon szereti, de mindkét hátsó lengéscsillapító elhalálozott a szuzukin, így azt nem kockáztatom meg, hogy úton legyünk és bajba kerüljek vele.
Nálam meg csend van és nyugalom. Zajmentes övezet....

 Kiültünk a teraszomra, ette az enyhén csípősre sikeredett paprikás csirkét, és csak sziszegett időnként, mint egy kis kígyó, amikor csípte a száját, a nyelvét az étel.
Mondtam neki, ennyi csípős íz jót tesz... kell a vérkeringésnek :o))))
Becsülettel megette, mert szereti a főztömet.
Majd tejet kért inni, az csillapítja a csípést.... pszichésen :)
Kérdezte meddig maradunk? Mondtam, amíg fel nem jönnek a csillagok....
Mert feltettem a tető alá fény- füzéreket, és erről még nem tudott.

Közben kérdeztem Párizsról, Milánóról, hogy mit nézzünk majd meg, ha már ott vagyunk?
-Hát mindent! - válaszolta, majd hozzátette: - Nem tudom elhinni, hogy ott leszünk! Hogy a tejföl torony (Eiffel torony) lábainál állunk majd és csak nézzük-nézzük majd azt a  monumentális vasépítményt.... Most még elképzelhetetlen számára. Hogy külföldre megy!
Hogy eljut Párizsba és Milánóba.

Felfoghatatlan, hisz nemrég merészkedtünk csak el messzebbre Pécstől, mint a szomszéd falu.
Amikor a Balatonra úgy megyünk le, mintha a világ végét készülnénk meghódítani.

Persze, mert tudod vele az hatalmas készülődést jelent. Az egészségügyi kiszolgáló "személyzet" becuccolása nem kis feladat, és nem maradhat el semmi, mert akkor nincs ottalvás! Mostanra rutint szereztem, hogy mi - hogyan fér be a kis szuzukiba, hogy bent legyen a kerekes szék, a lélegeztető gép, annak tápkábele, a párásító és a tápkábele, a szívó és a tápkábele, az éjszakai kanülbetét ... kézfertőtlenítő. Leszívó katéterek. Fecskendő a cuffhoz. Szemüvegtok, hajgumik, fésű, tisztálkodó szerek és ízlésesen összeválogatott váltóruhák. Nedves törlőkendő nélkül egy lépsét sem...
De innivalónak is ott kell lenni, meg az észnek is, hogy megfelelő időközönként megfenyegessem, hogy igyon is, mert irgum és burgum. Néha nem megy az ivás. Ha nincs meg a minimum 600mili, akkor erőszakhoz kell folyamodni. Néha...

De még nem hisszük el, hogy hová is készülünk, egy kedves és határozott ember adta eséllyel.
A legeleje úgy indult, ha jól emlékszem, hogy Gyura Barbara annakidején, amikor Dóri borzalmas körülmények közepette megérkezett a hospice házba (3 évvel ezelőtt), hogy kicsit felderítse a kislányt, ígéretet tett neki, hogy valamilyen úton-módon, de eljuttatja a párizsi Disneylandbe. Nem tudja mikor, nem tudja miből, nem tudja hogyan, de megkeresi rá a megoldást és a szponzorokat...
És ezt nem felejtette el Barbara, rendszeresen felemlegette Dórinak, hogy készüljön lélekben, mert egyszer csak indulni kell majd.

És ez az év, Dóri szerint az utazások éve - már év elején megmondta... ha hallottad volna tőle, milyen határozottan jelentette ki még februárban, te is elhitted volna neki.
Én mondjuk nem, de beigazolódott, hogy neki van igaza.
Na azóta utazunk ...

De ezt a Párizs/Milánó dolgot fel nem tudjuk fogni!

Na, had kanyarodjak vissza a jóemberhez.... Egyszer csak jött. Az alapítványhoz. És adományt hozott.
Innentől nem egyértelmű számomra, hogy mi és hogyan történt egészen pontosan, de azt tudom, hogy a fiatalember úgy döntött, segít Barbarának eljuttatni ezt a kisleányt arra a híres Disneylandre.
Ő nem szeretné magát megnevezni, csak adott... csendben... KÖSZÖNÖM!


Már van utazási tervünk, időpontunk, hogy mikor és hol szállunk meg. Tudjuk, hogy az alapítványi betegszállító mentővel megyünk, és így lesz sofőrünk, valamint kapunk magunk mellé egy intenzíves szakápolót, hogy minden eshetőségre fel legyünk készülve!

De még ott tartunk, hogy nem hiszi el, hogy mire is készülünk. Nem tudja elhinni, hogy ott leszünk Párizsban. Vagy Milánóban. Hogy Párizs utcáit fogjuk róni, hallgatjuk a francia szavakat, francia emberek szájából. Hogy Disneyland az úti cél.... Hihetetlen! És fantasztikus, de még nem hiszi el....

Nem baj.
Majd hamarosan kezdi elhinni....

Ha szeretnél többet megtudni a gyermekhospice működéséről, vagy támogatni szeretnéd ezeket a csudálatos kis emberpalántákat, az alábbi link segít ebben:

https://szememfenye.hu/

Köszönöm Neked!

Dóri - egy kisleány léte...

Nem érdekel a politika...
Nem érdekelnek a stadionok.
Sem a pletyka, sem az irigység, sem a rosszindulat. Sem az egymással acsarkodó pártok, hogy megosszák ezt a vihar-verte országot MEGINT!!!
Nem akarom hallani a gonoszkodó fotelkommentátorokat, akik félinformációkból, vagy saját maguk által kreált elképzeléseik miatt kígyót és békát kiabálnak emberekre, helyzetekre, aminek a szenvedő alanyai gyerekek. 
Vagy betegek.
VAGY BETEG GYEREKEK!
Aki ismer, tisztában van vele, hogy mit jelent nekem Dóri, a Dóri ház kis lakója, aki körül most forog egy kicsit a világ. Nagy feladatot vállalt, hogy a "lakhatásáért", az ellátásáért , a létéért küzdő felnőtteknek segítsen. Elementáris tettrekészség van benne. Tenni akarás, hogy megmutassa és tudassa az emberekkel, hogy egy ismeretlen eredetű izomsorvadásban szenvedő beteg gyermek, miféle hatalmas tettekre képes! Ő most elhordaná a hegyeket is, ha hagynánk. Megfogalmazhatatlan erő keletkezett benne... 
Olvassa és nézi a híreket, látja a felnőttek hozzászólásait, a kedves, segíteni akarókét, az empátiával megáldottakét és sajnos a rosszindulatúakét is. Fáj neki minden szó, mert nem érti, hogy aki nincs tisztában a háttérrel, a valós tényekkel, aki nem ismeri az ő történetét, az miért ítélkezik azok felett, akik az ő életét teszik élhetővé, fedelet biztosítanak számára és meleg ételt adnak neki és segítik őt egyre nehezedő állapota miatt...

Hospice... Rajtam is futkos a hideg, mert tudom mi célból hozták létre.... Kiknek van szüksége rá... És itt ráadásul kicsinyke gyermekekről beszélünk. Akiken nem lehet a mai tudománnyal segíteni.
Sokan menekülnek azonnal a megnyugtató "tudatlanságba", ha erről esik szó - félrefordítják a fejüket, hogy ne kelljen látni.... hallani...

MEGÉRTEM!
Fájdalmas és nehéz szembesülni a beteg gyermek látványával, a tudattal, hogy nincs sok vissza esetleg.
És ezzel nincs semmi baj!
Aki olyan szerencsés helyzetben van, hogy nincs beteg gyermeke - és adja meg az Isten, hogy ne is kelljen senkinek ezt megélnie - annak nem is az a feladata, hogy naponta szembenézzen ezzel az elmondhatatlanul fájdalmas ténnyel. Nem kell ott lenni a közelünkben, nem kell megélni a fájdalmat, amit egy kisgyermek szenvedése okoz nekünk, hozzátartozóknak.
De segíthet anélkül, hogy szembesülnie kelljen látvánnyal, érzelmekkel, fájdalommal, szenvedéssel.

Kicsit csendesítsük el magunkban a haragot, a mindennapi bosszankodásokat, a sanyarú sorsunk miatti önsajnálatot. Ez mind teljesen normális emberi tulajdonság!
Most arra kérek mindenkit, hogy ne engedjétek megosztani ennek az országnak a népét!
A Dóri háznak igenis létjogosultsága van! Hogy ne csak Dórit tudja vállalni, hanem azt a többi kisgyermeket is, akinek feltétlenül szüksége van a hospice ellátásra, és ezen gyermekek szüleinek szintén!
Tegyük félre egy rövid időre a politikai nézetünket, ne hallgassunk a megosztó és hangzatos szónoklatokra, hanem néhány percig gondoljuk bele magunkat egy beteg gyermeket nevelő édesanya helyzetébe. Akinek sajnos a mai világban nincs sok segítsége, hacsak a társadalom nem fog össze, hogy támogassa a gyermekhospice intézményét!
Akik ebben a hivatásban dolgoznak, mindent megtesznek a gyerekekért, a szüleikért, a családtagjaikért emberileg.
Ám ehhez a megfelelő ellátáshoz pénz kell. Nem kevés pénz.
És most Dóri ottléte veszélybe került. Ő tenni akar, és naponta mérgelődik azon, hogy nem tud járni, mert akkor menne, és mondaná akinek csak lehet, hogy most fogjatok össze emberek ezekért a gyerekekért... Érte...

Én is erre kérlek.
Ha összefogunk, sok kicsi - sokra megy... Az ígéretekkel már tele van a padlás, abból köszönjük már nincs szükségünk többre :o)


Ha teheted - segíts . . .