Magamról

Saját fotó
Pécs, Baranya, Hungary
"A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle... Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. ... Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik; legyen szent fény, átokká válik; legyen gyönyör, halállá válik..." (Hamvas Béla) Én ebben hiszek.... Akinek van -adnia kell! Ha nincs is semmid, van szeretet a szívedben -hát adj belőle! Van mosoly a lelkedben -hát osztogasd bőven! Van segítő szándék benned -hát segíts! Mindenkiben van valami jó, amit megoszthat másokkal - hát tegyétek!

2013. április 27., szombat

Az alkotás öröme

...láttál már gyermeket alkotni?
Na nem valami spéci szakiskolában történő vezetett alkotásra gondolok (bár az is nagyon jó), hanem amikor a maga örömére, saját magából eredő érzéseit kifejezi egy gyurmával, ecsettel, ollóval és papírral.... bármivel!
Láttad az arcát?
Emlékszel rá milyen?
Nekem leginkább a saját kisebbik fiam arcocskája jelenik meg ebben a képben, amikor rajzolt: a nyelvével is kanyarította az íveket teljes testét használva a motívum elkészítéséhez. Semmi sem tudta akkor érdekelni, vagy megzavarni, teljes átéléssel dolgozott. 
Később beszállt a sütésbe és amiket művelt a darab tésztából....! :)   Olyan 5 éves lehetett, vagy esetleg 6, térdelt a széken, úgy könnyebben felérte a nagy asztalomat, ruhaujjacskája feltűrve könyékig, hatalmasakat szuszogva alkotott. Én már ezerszer átgyúrtam a tésztámat, de el nem mentem volna onnan, hogy láthassam az alkotás okozta örömét. Volt, hogy kukázhattam a magam tésztáját, mert a végén együtt gyúrtuk-nyavartuk a kalács anyagát, hogy nyulacska, süni, vagy érdekes sokkarú polippá alakulhasson a  kezeink között. 
Én mindig kézimunkáztam, varrtam, kötöttem, horgoltam, rezet domborítottam, gyöngyöt fűztem, de semmi sem adott akkora megelégedettséget, mint a "művészkével" való alkotás.  

Megérettem, hogy miért olyan nehéz abbahagyni, holmi fürdetés, vagy altatás kedvéért ...
Az eltartható, maradandó alkotásaikkal tele van a lakás. És ahogy a kezembe veszek egy-egy darabot, tudom miket érezhetett akkor amikor azt készítette, milyen lelkivilágban leledzett éppen, benne van a művében minden. 
Ez az igazi művészet szerintem.
És nagyon sok szobrász, költő, festő megtartotta ezt szerencsére magában, nem veszítette el az évek során, nem nevelhették ki belőlük az iskolában hála Istennek! 
Így lettek a műveik érthetőek, szerethetőek, ezért tudunk gyönyörködni bennük...

Ismerek egy szobrászt... Amikor a fiúk még óvódások voltak elvittem egyszer megmutatni nekik a legújabb alkotását. És az volt az első dolga, hogy megkérdezte őket: mit látnak, mit gondolnak a kőről?  Majd megtapogattatta velük, megbeszélték milyen érzés a kő, és legvégül azt mondta nekik: ha van kedvük nyugodtan másszanak fel rá! Nagyon élvezték...

És amikor otthon a fürdés közben szóba került ámulattal hallgattam mit mesélt nekik a kő. Megértették a szobrot, amit a szobrász közölni akart vele - átjött nekik.
(Fűkő Béla: Jónás a cethal szájában- bár a címe nem biztos, hogy ez a szobrának)

És ezzel a tapasztalattal alkottak ők is tovább mindennel, amivel csak alkotni lehet :o)

Ezek az élmények nekem is hasznomra vannak, amikor a mézesekkel "dolgozom". Tudom, hogy sokan tartják giccsnek, de nekem önkifejezéssé lesz lassan, ahogy megtanulok bánni az alapanyagokkal.
És hogy gyógyító hatása van-e az alkotásnak? 
IGEN!
Határozottan merem állítani, hogy az önkifejezés az egyik legjobb és leghatásosabb gyógyír! 


Az alkotás örömöt okoz, jókedvre derít, lelket gyógyít, gyönyörködtet, felemel...
Nem csak ímmel-ámmal, hanem időt rászánva, kipróbálgatni mihez van kedvünk, fantáziánk, kézügyességünk. Mert minden emberben van valamihez affinitás! Csak rá kell lelni...
Aki beteg annak ezt meg kellene próbálnia!

Az alkotás örömöt okoz, és aki örvendezik valaminek az boldogabb lesz.

...és hát a végcél mégiscsak az az életben, hogy boldogok legyünk.