Magamról

Saját fotó
Pécs, Baranya, Hungary
"A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle... Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. ... Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik; legyen szent fény, átokká válik; legyen gyönyör, halállá válik..." (Hamvas Béla) Én ebben hiszek.... Akinek van -adnia kell! Ha nincs is semmid, van szeretet a szívedben -hát adj belőle! Van mosoly a lelkedben -hát osztogasd bőven! Van segítő szándék benned -hát segíts! Mindenkiben van valami jó, amit megoszthat másokkal - hát tegyétek!

2017. május 27., szombat

Markolod a semmit....

Már nincs a kéz, ami visszahúz a süppedős nihilből.
Kéz, mely ujjaimat kulcsolta egykor, most csak hűlt helyét bámulom....
Kéz, mely ölelő két karhoz tartozott. Körém fonódva óvott és tüzelt.
Kéz, melyhez test is tartozott, mély nyomot hagyott...
És a szempár. Belém égett tekintet.
Szavak és ígéretek a szájból, mely csókolt s udvarolt.
Az a száj..... melyből elhangzott sok felelőtlen vallomás.
Tán hazug szó is...
Vagy csak hittelen...
-----------------------------------------------------------------------
Elnémult mára a félelemtől, betömte a rettegés sűrű zaja.
A megszokás nagy úr! Abba kapaszkodni lehet, még ha nevesített semmit is markol kezed.
Az új, az ismeretlen félelemmel tölt el. Hiába kínál boldogabb jövőt! Megszokásból (gyávaságból) kapaszkodunk a már üres semmibe: ad, amit ad... A múlt illúzióját, emlékek hegyét. S bár előbbre nem visz, nem épít tovább, de itt van - a tiéd!
Továbblépni egy omladozó, megcsalt, mérgezett idillből? Erre a maradék kis időre minek?!
A félelem elhitet sok mindent velünk. Nem olyan rossz a rossz. Okolhatod magad benne végtelen.
Tűrni, nem azonos a türelemmel, amely ahhoz kell, hogy építs új jövőt.
Bízni? ...kiben?? Az újban nem mered...
S bár a régi megcsalt, megalázott, próbálsz bízni benne mégis szüntelen.
És néha napján, amikor már nem megy, álmodod a boldogabb jövőt.
De "minden" ott van: autó, ház gyerek. Lépni nem mersz, szenvedsz hát tovább, és az illúzió, amit megteremtesz, megfizetteti veled mindig más sarát!
És nincs időd ----- mikor erre eszmélsz, már tényleg nincs tovább.
Megmérgezett, meggyötört lelked és tested sötét esten már hiába eseng.
Elmúlt már.
Veszve van.
S ekkor a félelem, mely bénította lépted, már nem számít tovább, ám elméd mélyebb sűrűjében hiába kutatsz ostobán - nem emlékszel arra mit szerettél.
Megtalálod, s majd elengeded az utolsó sóhajtással, melyben benne lesz minden kín, s pokol. Ám már mitsem számít.
Mert addigra az ördög a te hátadon lovagol!

2016. október 17., hétfő

És...




...most megállok kicsit ...

és megvárom a lelkem, amíg utolér...







 

2016. szeptember 25., vasárnap

Barátság..... reload

Mindvégig azt hittem: nekem is van. Örök. Teljes. Hites. Egész. Mély.
Erre jön a pofon. Szemből. Meg ezerféle felismerés...
Bennem van a hiba? Igen. Sok. Főleg, ha benned felém nincs elég szeretet.
Mindig azt mondtam: kevés barátom van, na de aztán azok...!!! Micsoda barátságok!
Nos, micsoda barátságok is azok?

Hát az egyik, amolyan "katasztrófa turista"...
Bajod van? Gyere fel beszélgessünk, de nem baj, ha közben a háttérben megy a meccs? :o)
...jó megyek, csak ne faggass kérlek.... Akkor inkább ne gyere. Marad a meccs.

nem mentem

A másik amolyan, majdharáérekakkorleszekabarátod....
Péntek:  -jössz? Nem, bocs, nem megyek. -Baj van? Először mondom ki: igen, baj van. - Jó, akkor jövő szerdán találkozzunk, beszéljünk...

jövő szerdán már nem lesz baj

És a hetek -óta -nincs -semmi- kapcsolat barátság. Se telefon. Se személyes. Semmi. A NAGY semmi. Neki legalább van mentsége: nem is tudott róla, hogy baj van...

nem is fog

És a konkurens ... Akinek próbálod elmondani, mert még benne van lehetőség. Empátia. Ám amikor odáig jutsz a mondandódban, hogy térdre rogytál .....  kézen fogja az empátiádat és elmondja, hogy ő hányszor volt már padlón, és mennyire nehéz volt felállni, de megtette.... És a szád már nem tud több szót kimondani onnan.

együttérzel

És akad egy. A kivétel. Aki csendesen figyel, ott van. Keveset szól - értékeset.
- Bélám, ha szükséged van bármire -BÁRMIRE- itt vagyok!
Nem kérdezi, hogy baj van-e. Látja. Érzi. 
És ekkor a baj hirtelen lecsökken keveset... Már nem is akkora. Még ott van, nem múlt el, de a tudata annak, hogy van teherhordó társad, jelentősen megkönnyíti a súlyt.

Mindig tanulok valamit. A nagy barátságok, csak azon múlnak, te mekkora szeretettel fordulsz a másik felé. Ettől is érzed barátságnak. Mert a benned lévő szeretet elég kettőnek is. Ám amikor ezt elnyomja a fájdalom,  a szeretet már önmagadra sem elég.... akkor kilátszik a lényeg.

Hát átértékelek - nem a legjobb időben. De legalább egy kalap alatt letudom.... tán mindkét "bajt".



2016. augusztus 9., kedd

Felmentés....

Hosszú - hosszú évek...
...amit értetlenségben, bizonytalanságban töltesz, lelkiismeret furdalással, kétségekkel a lelkedben, fájdalommal a szívedben. A veszteség érzésével...

Talán rosszat tettél. Talán rosszat mondtál. Lehet, hogy csak rosszkor, rossz helyen és rossz
szavakkal. A múlt emlékeibe kapaszkodva, néha nevetve az emlékeken, néha csak egy mosollyal a szád sarkában, mert boldog emlékek ezek.


De találsz egyet, ami nem vidám.... látod magad, ahogy állsz a Lakits laktanya sarkán, a szakadó esőben - vele egy esernyő alatt, zokogva, egy másik barát élete elvesztésének félelmétől rettegve....

Ám ez is egy szívmelengető emlék lehet, mert ott állt veled, ott sírt veled, mert megengedhetted magadnak, hogy sírni lásson, és biztos lehettél abban, hogy megért, tudja mi zajlik a lelked legmélyebb zugában, szégyenkezés nélkül potyoghatnak a könnyeid....







Aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy nincs már az életedben többé.


Majd a  sok önvád után, egy beszélgetés meggyújtja a fényt benned: az az ember már nem létezik többé. Akit ismertél nincs. Semmilyen formában - leszámítva a fizikai megjelenését.....
A felismerés döbbenettel, majd megkönnyebbüléssel jár, magyarázatot ad arra, amivel az évek során szinte naponta szembetaláltad magad. "Nem tehetek róla. Nem én tehetek róla...."
Nem én léptem ki a barátságból, nem követtem el a vélt bűnt, ami miatt "elbaráttalanodtam".

Eljutsz ekkor egy olyan pontra, hogy megszabadulsz az önvádtól, ám oly régen történt, hogy már harag sincs, maximum az értetlenség egy enyhe változata leng körül még rövid ideig.

És akkor, valami történik odabent. Finomabb egy lágy, kis apró fuvallatnál, de érzékelhető.
Az elengedés pillanata nem fáj. Nem marad űr utána. Talán a megbékélés az egyik jó szó rá.
Elengedni évek önvádját - megkönnyebbülés, feloldozás.

Elengedni a hiányát, amit hátrahagyott - mint kiadós sírás után az a nagy sóhaj....

2015. október 4., vasárnap

Figyelj!

TESTÁMENTOM

Figyelj! – ha egyszer meghalok,
Elfújok néhány csillagot
Mint tortán a gyertyát
Hát csak ne sirassatok
Figyelj! – ha egyszer meghalok
Némák legyetek, s szótlanok
Ha temettek, ne földeljetek
S szóval ne méltassatok
Figyelj! – ha egyszer meghalok
Könnyek nélkül búcsúzzatok
Ha ismertetek, megértitek
Ha nem, minek hazudjatok
Figyelj! – ha egyszer meghalok
Három edénybe rakjatok
Szétosztván az isteneim között:
Gyermekeimnek adjatok
Figyelj! – ha egyszer meghalok
Ők érteni fogják, mire gondolok
És ott adnak a szélnek engem
Ahol a leginkább boldogok
Figyelj! – ha egyszer meghalok
Vidámak legyetek, s boldogok
Örvendjetek a tudásért, hogy
Én már jó helyen vagyok
Figyelj! – ha egyszer meghalok
És látsz egy fekete párducot
Smaragdszemében ott ragyog:
Valahol én is ott vagyok
Figyelj! – mert egyszer meghalok...
De most kellenek a szép napok
A törődés, a tiszta gondolat
Őszinte szeretet, társ-tudat.
Mert a szívem még – hallod?
Még eleven, még dobog,
Most kell, hogy szeress
Mert most még élek,
Most örülök a virágnak, ha kapok
most még... - figyelsz rám?
– Mert most még itt vagyok! 

Varga Ibolya - Szelíden

2015. május 14., csütörtök

Időhiány? ..... anomália...

Mindig rá tudok csodálkozni dolgokra, ezt megtartottam gyermekkoromból szerencsémre.
A minap bevásárlás közben összefutottam egy régi ismerőssel, akit arról ismersz fel, hogy állandóan a dolgokat a negatív oldaluk felől közelíti meg.
Mivel reggelente együtt kísértük annak idején a gyerekeinket az iskolába, sokat beszélgettünk. Életemben ilyen kitartóan negatív emberrel nem találkoztam - és azóta sem!
Állandóan hangoztatta, hogy mennyire szeret velem beszélni, mert ebben a "szar világban" (bocsánat - idéztem) mindig megtalálom a dolgok pozitív oldalát. És ennek ellenére, mindig megpróbált meggyőzni arról, hogy mindenben átverés, rossz dolog van. Mindenben. Még a hajnali madárcsicsergésben is! Vicc nélkül! Mert hajnalban felverték a madarak - a hetedik emeleten - és visszaaludt, így nem volt ideje sminkelni rendesen pl.
Eleinte próbáltam láttatni vele a dolgok számomra egyértelmű szépségét, a pozitív oldalát, a naposabb részt, de hamar feladtam. Ő erre specializálódott, hogy megtalálta a negatívumot még a pillangó röptében is.
Hagytam egy idő után és bíztam benne, hogy a  három gyerek majd kivezeti  ebből.
Hát a napokban összefutottam vele - mit sem változott, sőt! 


A szörpös polcnál kapott el a panaszáradatával, hogy mennyire szeretik a különböző édes márcokat, de indokolatlanul drágák, és már megfizethetetlen számára.
Na gondoltam, okkal kaptad őt ma meg, kiosztok egy kis észt! :o)
Elmeséltem, hogy mi nagyon régóta nem fogyasztunk bolti szörpöket, magam készítem, vagy azt amit megiszunk - és éppen nincs alapanyagom, vagy esetleg kedvem elkészíteni, megveszem háziszörp készítőtől.

DE!   
Mondom neki a bodza, az akác, a pitypang ingyen van! Egy üveg bolti szörp áráért kap egy kiló (vagy több) cukrot és a fent említett növényekből jó sok szörpöt készíthet kis idő ráfordításával.
Na itt rontottam el....

Neki egyszerűen nincs ideje erre. A csavar benne, hogy munkanélküliségéről panaszkodott előtte 2 perccel.
Ja és hogy szedni kell?
Meg főzni is? A melegben? Meg üveget mosni hozzá? Honnan??? Miből???
Majd kifejtette, hogy a házi dolgok a gazdagok kiváltsága, többe kerül, mint a bolti mindent beleszámítva, mert mennyi energia és hely, és minden egyéb kell hozzá, azt egy panelben nem lehet megoldani. Különben is ez rettentően időigényes, és ne mondjam neki, hogy nekem erre van időm, ismerve mennyi mindent teszek...
Hát ennél a résznél megálljt parancsoltam magamnak, de innen már nem volt visszaút... És csak mondta, és mondta, hogy mennyi dolga van, és sosincs ideje semmire, alig kel fel és pakol el a gyerekei után, már itt az ebédidő és még ki sem találta mit főzzön, amikor meg végre kitalálja, akkor el kell menni megvenni az alapanyagokat, de a mosás, a takarítás, és már el is fáradt, és így tovább.... és így tovább...
Belegondoltam, hogy a munkám mellett és a mézeskalács mellett én is ezeket csinálom. De legtöbbször nálam reggel 8-ra kész az ebéd. Jó ezt nem mindenki teheti meg, de fél 6-kor kelek. Jó, a szörphöz valókat megszedem egy célzott biciklitúra keretein belül a barátaimmal, és helyem is van tárolni - csináltam neki.
Teljesen értetlenül álltam a "nincs rá időm" fogalom előtt... Emlékszem volt ilyen időszakom nekem is, van másnak is, csak már elfelejtettem az érzést -de rájöttem a lényegére (szigorúan az én esetemben).
Amikor nincs mit tenned éppen, vagy csak akut lustaság kap el, egyszerűen nincs időd semmire. Szó szerint. Az idő rohan, miközben te lelassultál valami okán.
És én magamon azt vettem észre, hogy amikor rengeteg a tennivalóm, de ennek nem adok hangot idebent, csak elkezdem sorban megcsinálni amit szeretnék (na ez a kulcszó), elkészül ez is.... majd az is... és még van idő a többire is. Úgy tapasztaltam, hogy ez a dolog generálja önmagát. Van olyan nap, amikor rácsodálkozom, hogy mennyi mindent megcsináltam, úgy, hogy észre sem vettem mennyi mindent tényleg megcsináltam. Pesze van a fáradtságos lerogyás a székbe, nincs bennem sem duracell elem...
Amikor nincs kedvem semmihez, na akkor nem megy semmi... se munka, se mézeskalács, se befőzés, semmi.
De ez ritka, mert a kedvem ingyen van, magamnál hordom mindig, olyan emberekkel vettem magam körbe, akik ehhez hozzájárulnak, a kedvességükkel, humorukkal, szeretetükkel és bíztatásukkal. Így sokkal könnyebb.
Mocskos módon szerencsés ember vagyok! :o)
Ráadásnak a nagyszülőktől  pozitív életszemléletet örököltem, burokban születtem, mosolygenerátor van beépítve gyárilag, apám szerint szellemileg csökkent értelmű vagyok és 9 életem van.
Vagy nincs. (De ezt nem árulom el senkinek sem, beleértve magamat is.)

Szóval ez az idő dolog, avagy annak hiánya egy piszok anomália. Mindenkinek máshogy megy, máshogy telik az idő.

Megfoghatatlan, érthetetlen.
De nem is akarom megérteni, arra nekem nincs időm.... :o)






...kéretik az iróniát kiolvasni a sorok között!

















2015. február 7., szombat

Jelen lenni.....




 Néha tudomásul kell venni, hogy nem vagyunk ugyanolyan fontosak másoknak, mint ők nekünk. Ezért sem hiszek az ígéretekben: a “majd jövök”, meg “majd találkozunk”, meg “elmegyünk ide-oda”, meg “majd kereslek”, meg “szeretlek” ,vagy egyáltalán “számítasz valamit”. Mert ha valaki azt akarja, hogy jelen legyek az életében, az helyet csinál benne.
 
(Szerző: mindenegyben blog)