Mi kell ahhoz, hogy ártó, bántó mondatokat fröcsögjünk a telefonba annak, akit nem is ismerünk?
Honnan ered a szándék, hogy fájdalmat okozzunk egy ismeretlen embernek, mert valaki olyannal van együtt, akit gyűlöl az adott személy?
Mennyi düh kell, mennyi csalódottság, vagy fájdalom ahhoz, hogy sértegessünk egy ismeretlent?
Vagy mennyi irigység, rossz akarás, rosszindulat és gonoszság kell hozzá?
Vagy talán csak a boldogtalanság?
Azt hiszem ez utóbbi van a hátterében ennek a viselkedés mintának.
Mert aki boldog, az nem bánt másokat, pont a boldogsága okán. A boldog ember mindent szebbnek lát, vidámabbnak, pozitívan tudja szemlélni a mindennapok szürkeségét is. Megtalálja benne az árnyalatokat, a szépséget és az örömöt.
Ellentétben egy boldogtalannal, aki a bánatot, a sötétet, a negatívumot fedezi fel mindenben. És bántó, irritáló számára a boldogság, mások jókedve, az öröm látványa.
Így bánt...
Hogy neked se legyen jobb, mint neki...
Szomorú dolog ez, mert ha tudná, hogy az öröm és a boldog ember kedélye ragadós, inkább közelítene hozzánk és megpróbálná elkapni tőlünk ezt a "ragályt", amitől mosolyogva ébredünk, a problémákat nem bajként, hanem megoldandó feladatként kezeljük, adni akarunk és nem elvenni. Tudunk kérni és köszönni, mosolyogva, hálával.
És miért ragadnak bele mégis egyesek a boldogtalanságba? Miért nem értik, nem látják a kiutat?
"Mert nincs kiút!"- jön a válasz....
DE IGEN! Van!
Csak nem arra koncentrál, nem a napos oldalra fordítja a tekintetét, hanem a fellegekre, a szürke égre, a hideg esőre, a felszaggatott sebekre, a düh és a harag megélésére, a negatív szavakra, a félelmet keltő érzésekre koncentrál. És beleragad. Eleinte csak magát teszi tönkre, majd amikor már olyan szintet ér el benne a keserűség, hogy nem bírja egyedül elviselni, megpróbál "társat gyártani" magának. De ezt nem sikerülhet megtennie, hiszen az emberek többsége, akiket rossz szemmel néz, boldog valamennyire, és nem akar boldogtalanná lenni. Ezért ellenáll. Így bántania kell hát a másikat, hogy hasonlóvá váljon, mint ő maga.
Szörnyű állapot lehet ez!
Nincs rá mentség, csak magyarázat.
Mert ember.
Lehet kis időre visszavonulni a bánatunkkal, szabad sajnálni is magunkat egy kicsit, lehetünk haragosak másokra, mert adnak okot néha. Szabad dühösnek lenni, szabad sírni és elzárkózni egy rövid időre a külvilágtól. Normális emberi reakció a bánat idején.
De nem szabad másokat bántani! Nem olyanokat, akik nem ártottak, nem bántottak, még csak nem is ismerjük őket!
Az elmúlt időszakban kaptam néhány névtelen levelet, névtelen telefont, és sajnos nem csak én, hanem egy barátnőm is, miattam. Nem én ártottam az illető(k)nek, valószínűleg nem is ismerem őket. Azzal van bajuk amit csinálok, akivel csinálom a munkámat. Ez elég indok arra, hogy zaklassanak, sértegessenek, bántsanak, és ocsmányságokat ordítozzanak a telefonba, vagy kényszert érezzenek egy e-mail, vagy levél megfogalmazására.
Névtelenül.
Vagy Vas Gereben neve alatt. Vagy csak "egy jóakaród" aláírással ellátott levéllel. Sosem ártottam nekik.
Büszke vagyok arra, ami a munkám, és büszke vagyok arra az emberre is, akivel ezt együtt csinálom! Kiállok mellette most, és ki fogok állni teljes vállszélességgel a jövőben is, mert jó, amit teszünk, sokat adunk másoknak a munkánk és a hozzáállásunk által. Egy-egy ilyen gyalázkodó levél, vagy telefon, elkeseríteni tud... de eltántorítani nem. N E M !
Sőt, ezekkel csak azt érik el, hogy még szorosabban összetartsunk, támogassuk és erősítsük egymást, még közelebb kerüljünk egymáshoz és még inkább folytassuk, amit elkezdtünk. Mert nem csak gyalázkodó levél van...
Rengeteg visszajelzést kapunk olyanoktól, akik hálásak, és boldogabbak lettek általunk, a rajztanulás által... van, aki azt írta megváltoztattuk az életét, olyan is akad, aki komoly betegséggel küzdve jött hozzánk, majd a rajztanulás hatására nagyobb lett az önbizalma, az önbecsülése, néhány óra beszélgetés után ráébredt olyan dolgokra, mint azelőtt soha. És jobban van. Rajzol. Tudatosan és örömmel, boldogabban.
Nálunk - velünk - az emberek mosolyognak, nevetnek, elégedettek, az öröm és az egymásra figyelés történik. Barátságok szövődnek, egy összetartó csapat tagjává válhatnak, akik erősítik egymást szavakkal és tettekkel. Akik utána keresik egymás társaságát, örömmel üdvözlik egymást, ha újra találkoznak 1-1 tanfolyamunkon.
6 éve járok Erdélybe, Csaba testvér árvaházaiba, most már ott is tanítunk, egy szakmát adunk a gyermekeinek, amit ők örömmel vesznek. Eleinte azt hittük, mi adunk, mi viszünk nekik ajándékot... Ám amit mi ott kapunk ezektől a gyermekektől és nevelőiktől, meg sem próbálom veled megértetni, mert a sötét lelkedig nem jutna el a lényege.
És ezt látva-hallva... tudom, hogy jó helyen vagyok. Jó emberrel, jó cél érdekében dolgozunk. Lehetne ez már akár giccses is, de a lényünk alapjai ezek a tulajdonságok, mi így éljük meg a mindennapjainkat: adni akarunk, jót akarunk, és mindezt őszintén a lelkünkből, a szívünkkel tesszük. Mert mindketten ilyennek születtünk!
Lehet próbálkozni, hogy megtörjenek, de most szólok: NEM FOG MENNI!
Makacs kis rohadék vagyok, ha belém állnak, annál erősebben és akaratosabban teszem a dolgom. Az ördög is próbálkozott... elvitt már egyszer, de rövid időn belül visszahozott, ő sem bírt velem.
Te meg bar(om)átom, kevés vagy hozzá!
Sajnálom, hogy a legutóbb a telefonba elveszítettem az önuralmam, és lementem a te szintedre, így azt találtam mondani, hogy a " ... anyádat- szórakozzál mással! És hogy azt kívánom sokáig élj, fél lábbal, vakon és süketen!"
Ezért nagyon restellem magam, és bocsánatot kérek, nem gondoltam komolyan. De te ezeket a szavakat érted, úgy gondolom.
De vedd tudomásul: nem vagy rám, ránk hatással! Éppen az ellenkezőjét érted el szánalmas cselekedeteddel, még meg is köszönöm neked, hogy ilyen módon erősíted az összetartozásunkat, a barátságunkat.
Szánlak téged, szörnyű életed lehet, ha a lelked ezekkel a gondolatokkal van tele. Borzalmas lehet így élned.
Keress magadnak valami elfoglaltságot, amit szeretsz (ne a névtelen telefonálgatás legyen az), és próbáld megélni, megtalálni benne a jót, a kedveset, ami örömet ad.
Tán sikerül akkor kimásznod a pöcegödörből... ami nem kívül van, hanem odabent....
