Nem számít....

Alapjában véve optimista vagyok.
Jó kedélyű, vidám és humoros(?). Nem vagyok haragtartó, kivéve ha szándékosan bántanak.
Bánkódni sem szoktam sokáig a dolgokon....
Most mégis sikerül...
Az elmúlt 5-6 évben, amikor a baráti társaságból időnként 1-1 barát kórházba került kisebb-nagyobb bajokkal, és én mindig ott voltam velük... nevetve azon, hogy lám-lám, én vagyok krónikus betegséggel ellátva és mégis én járok látogatóba az egészséges barátokhoz... Ez akkor olyan viccesnek tűnt, tényleg felemlegettük időnként... a sok nyugger... meg rehabos... :)

Aztán történik valami... Észre sem veszed, és eltelik úgy 2 hét is akár, hogy nem beszélsz ezzel, meg amazzal, mindenki keresi a boldogságát,  hajtja a munkát, vagy csak élvezi az életet...  Ez addig nem is lesz szembetűnő, amíg nem történik valami olyasmi, ami megkívánná a jelenlétet. Amikor jólesne a segítség, a jó szó, egy mosoly, egy megnyugtató hang... hogy nem lesz semmi baj.
Nem lesz.
Tudom.
Mert engem elciánozni sem lehetne, és az ördög is egy pár órán belül visszahozna, ha el is vinne. Volt már erre is példa :))
Aztán amikor mégis történik egy kis baj, és beleállsz egyedül, és nem keres senki, hogy elmondd neki: félsz...
...akkor megint átértékelsz.
A halálfélelem nálam nem játszik, de a kellemetlenség, a fájdalom, a rossz közérzet tud annyit keseríteni a hozzáállásodon, hogy kellene az a kéz, az a hang, az a mosoly. De nincs. Nem ér rá. Nem is tudja, hogy szükség lenne rá...
Persze -mondhatná bárki - hisz nem is tudta!
És akkor átgondolod, hogy annak idején... én honnan is tudtam???
És a válasz triviálisan egyszerű: mert jelen voltam! Én, akkor, ott jelen voltam. Nem a véletlen, nem egy csoda segítségével, hanem mert jelen akartam lenni, mert számított, hogy ápoljam a barátságot, a kapcsolatot, és ez anélkül nem működik... mert elmúlik... kiüresedik egy idő után.

És akkor állsz itt egy ilyen érzéssel, és fájdalommal tölt el, keserűséggel, mert azt az érzetet kelti benned, hogy NEM SZÁMÍTASZ!  és ezt az érzést nagyon nehéz felülírni, amikor még tart a félelem, a rossz közérzet, a fájdalom...

....és csepeg az infúziód még órákon keresztül...