Az igazság keresése hatalmas bukásokkal jár.
Messzebb megyek: az igazság keresése meddő próbálkozás, mert olyan, mint igazság NEM LÉTEZIK!
Objektív igazság nincs.
Az igazság csak egy fogalom... ;)
Mert ugye nem létezik, hogy másnak legyen igaza. :))
Mert az én igazságom, nem biztos, hogy a Te igazságod is....
És ez minden egyes emberre vonatkozik. Sőt két egymással szemben állónak is lehet igaza egyszerre, egy helyen, egy időben, mégis mind a ketten mást állítanak, mást hisznek valós igazságnak. És ebből hatalmas galibák kerekedhetnek. Most tanulom, hogy ami első hallásra igazságnak tűnik innen, annak van egy másik oldala is, ami onnan nézve szintén lehet igazság.... Ez csak akkor okoz nagy lelki békétlenséget, amikor két hozzánk közel álló ember között kell vállalni az igazságot és az egyik oldalára állva, kiállni a szent bizonyosság nevében.
Na és akkor ott a csavar! A másik oldalt hallgatva, ott is igazság van és benne vagy a csapdában.
Nyakig.
A napokban egy élő példa keveredett az utamba. Sajnos nem voltam magamnál éppen és azonnal véleményt alkottam magamban. Pedig annyira tudom már, hogy csak szemlélődni kell, megfigyelni és elfogadni.... Nem véleményt alkotni!
Mert az ugye - csakis a történések teljes és pontos ismeretében lehetne esetleg. De sohasem ismerheted, ha nem rólad magadról van szó a teljes igazságot. Hát sikerült azonnal megnyúlt arccal véleményt alkotnom, elárulom, az eredmény nem éppen pozitív gondolat volt :(
Pedig ismerem nagyjából a történet szereplőjének a körülményeit, a lehetőségeit, a problémáit. De ismerem a sötétebbik oldalát is és ez segített a véleményalkotásban leginkább!
Aztán átgondoltam egy beszélgetés során, hogy mit és miért is tettem. Megértést tanúsítva a szereplőkkel és a körülményeikkel, máris más fényben tűnt fel a történet! Nem lett jobb, vagy rosszabb a helyzet, csak a szemléletemet változtattam meg, elfogadtam, hogy ami ott van, annak ott és most kell lennie. Nem ítélkezhetek, mert hát ki vagyok én? És milyen jogon is tenném??? Hát a megértést választottam, és sokkal könnyebb lélekkel lépem át a küszöböt.
Mentségemre csupán az aggódás érzése szolgál, amit a történet egyik kis szereplője iránt érzek.
Nincs objektív nézet. Csak és kizárólag szubjektív van.... Ezt jó lenne ha többen megértenék, kevesebb kritika kerülne a fülekbe.
És néha a körülmények választásra kényszerítenek. Legalább is eddig ezt hittem, saját magamat belerángatva ebbe a szutyokba. Hála Istennek néha akad az utunkba egy-egy hang, ami rávilágít a valóságára ennek a szubjektív "igazságnak".
Aztán, ha mégsem megyünk semmire ebben az egészben, legjobb csak félrehajítani a véleményünket, elfogadni az elfogadhatatlant és csak szeretni az embert. Ami korántsem könnyű - jegyzem meg! Az elfogadásnak nem feltétele a szeretet. Ám fordítva.....
Ezt a kényes kérdést csak a nagyon bölcs gondolkodók tudnák talán úgy kivesézni, hogy megtaláljuk benne az igazságot - ami ugye nincs is igazából.
Hát megmaradok a szemlélődésnél, az elfogadásnál, igyekszem nem véleményezni a másik embert, mert talán nem ismerem a körülményeit a történetének megfelelően.
És igyekszem szeretettel figyelni őket. Ha nem megy úgy, akkor valamiért nincs ott helyem, és ezt kell észrevennem időben.
Eszembe jut a véleményalkotásról áldott jó dédikém szállóigéje: "Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna".
És erre sokszor rájövök, hogy mennyire így van.
A bölcs nem beszél.
Talán..... talán majd egyszer én is bölcs leszek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése