Magamról

Saját fotó
Pécs, Baranya, Hungary
"A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle... Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. ... Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik; legyen szent fény, átokká válik; legyen gyönyör, halállá válik..." (Hamvas Béla) Én ebben hiszek.... Akinek van -adnia kell! Ha nincs is semmid, van szeretet a szívedben -hát adj belőle! Van mosoly a lelkedben -hát osztogasd bőven! Van segítő szándék benned -hát segíts! Mindenkiben van valami jó, amit megoszthat másokkal - hát tegyétek!

2017. május 27., szombat

Markolod a semmit....

Már nincs a kéz, ami visszahúz a süppedős nihilből.
Kéz, mely ujjaimat kulcsolta egykor, most csak hűlt helyét bámulom....
Kéz, mely ölelő két karhoz tartozott. Körém fonódva óvott és tüzelt.
Kéz, melyhez test is tartozott, mély nyomot hagyott...
És a szempár. Belém égett tekintet.
Szavak és ígéretek a szájból, mely csókolt s udvarolt.
Az a száj..... melyből elhangzott sok felelőtlen vallomás.
Tán hazug szó is...
Vagy csak hittelen...
-----------------------------------------------------------------------
Elnémult mára a félelemtől, betömte a rettegés sűrű zaja.
A megszokás nagy úr! Abba kapaszkodni lehet, még ha nevesített semmit is markol kezed.
Az új, az ismeretlen félelemmel tölt el. Hiába kínál boldogabb jövőt! Megszokásból (gyávaságból) kapaszkodunk a már üres semmibe: ad, amit ad... A múlt illúzióját, emlékek hegyét. S bár előbbre nem visz, nem épít tovább, de itt van - a tiéd!
Továbblépni egy omladozó, megcsalt, mérgezett idillből? Erre a maradék kis időre minek?!
A félelem elhitet sok mindent velünk. Nem olyan rossz a rossz. Okolhatod magad benne végtelen.
Tűrni, nem azonos a türelemmel, amely ahhoz kell, hogy építs új jövőt.
Bízni? ...kiben?? Az újban nem mered...
S bár a régi megcsalt, megalázott, próbálsz bízni benne mégis szüntelen.
És néha napján, amikor már nem megy, álmodod a boldogabb jövőt.
De "minden" ott van: autó, ház gyerek. Lépni nem mersz, szenvedsz hát tovább, és az illúzió, amit megteremtesz, megfizetteti veled mindig más sarát!
És nincs időd ----- mikor erre eszmélsz, már tényleg nincs tovább.
Megmérgezett, meggyötört lelked és tested sötét esten már hiába eseng.
Elmúlt már.
Veszve van.
S ekkor a félelem, mely bénította lépted, már nem számít tovább, ám elméd mélyebb sűrűjében hiába kutatsz ostobán - nem emlékszel arra mit szerettél.
Megtalálod, s majd elengeded az utolsó sóhajtással, melyben benne lesz minden kín, s pokol. Ám már mitsem számít.
Mert addigra az ördög a te hátadon lovagol!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése