Mindenkinek áldott, boldog és vidám ünnepet kívánok. Legyen benne sok öröm, sok mosoly és nevetés, napsütés, szeretet, együtt töltött idő....
Magamról
- Judit
- Castleisland, Kerry, Ireland
- "A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle... Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. ... Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik; legyen szent fény, átokká válik; legyen gyönyör, halállá válik..." (Hamvas Béla) Én ebben hiszek.... Akinek van -adnia kell! Ha nincs is semmid, van szeretet a szívedben -hát adj belőle! Van mosoly a lelkedben -hát osztogasd bőven! Van segítő szándék benned -hát segíts! Mindenkiben van valami jó, amit megoszthat másokkal - hát tegyétek!
2019. április 20., szombat
2019. február 23., szombat
Légüres tér....
Tudom sokan követitek Dóri életét, rengetegen aggódtok érte, segítitek a csendes szeretetetekkel, imáitokkal, támogatásotokkal mindenféle módon.
Ezekben a hetekben sok kérdés jött/jön felém, hogy mi lesz? - hogyan lesz?...
...hát nem tudom ... :(
Pontosabban: semmi biztosat nem tudok.
Azt tudom, hogy ahogy eddig is, mindent meg fogok tenni, hogy a helyzete rendeződjön és az Isten mindig az utamba sodorja azokat az embereket, akik ebben kapcsolataikkal, ismeretségeikkel támogatni tudják ezt az út és helykeresést.
Sokan kérdeztek a Dóri házról és még többen Barbaráról...
Előbbiről szintén nem tudok mit mondani, Barbaráról pedig továbbra is azt mondom, amit eddig is mindig. Mélyen tisztelem azért, amit ezekért a gyermekekért és a családjaikért tett! Elsősorban, amit Dóriért tett.
Mert nem volt kötelessége.
Nem volt feladata ezt vállalni.
Akiknek a kötelessége lenne, félreálltak, elmentek és élik a maguk életét - nem minősítem, nincs értelme, felesleges idő és energia pocsékolás.
Amivel Barbarát vádolják... nem tudom igaz-e, nem tudom így történt-e, nem voltam ott, nem tudhatom.
Ahogy Ti sem!
Az ártatlanság vélelme kellene, hogy működjön nála is, nem csak akkor, amikor minket vádolnak valamivel. Gondold bele magad a helyébe... Amit a TV mond - NEM SZENTÍRÁS! Amit a sajtó ír - nem szentírás! Az csak a nézettségről és a lapeladásról szól.... Tudjuk mind, mégis azonnal az olvasottak után akasztani akartok...
Majd a bíróság dönt.
És amíg a figyelmeteket ennek az ügynek szentelitek és fortyogtok rajta, dühöngtök miatta, tele haraggal és gyűlölettel, irgalmatlan energiákat fordítva erre az véleményformálásra, a lényegi részéről teljesen megfeledkeztek: a családokról, akik emögött maradtak és a gyermekekről.... Dóriról...
Dóri jelenleg a gyermekklinikán van elhelyezve (egy KÓRHÁZBAN!), és látja, olvassa és hallja mindazt, amit ti gondoltok, leírtok, úgy, hogy nincs teljes képetek az ügyről. Fáj neki minden szó.
Ő, a kis okos, gyermeki fejével nem érti, hogy amikor összefogás kellett... miért nem volt ekkora zaja?!
Amikor a megértés, a segítség kellett... ez a sok ember, aki most előkerült... hol volt?
Ez a kislány ott ül egy kórházi ágyon ... a BIZONYTALANSÁG földjének a kellős közepén... a 12 kilójának teljes súlyával lebeg egy légüres térben... mozdulatlanul... És azon morfondírozik, hogy nincs jövője, nincs élete, nincs lehetősége. Ám amije van, azt szívesen odaadná bárkinek: a bizonytalanságot, a félelmeit, a magányosságot, a fájdalmait, az elkeseredettséget. Keserű mosollyal viccelődött velem a minap: "hajléktalan lettem..."
Nincs szörnyűbb és szívszorítóbb annál, amikor egy teljesen pozitív életszemléletű gyermek elkezd a halál gondolatával foglalkozni :(
Amikor elhagyja a száját, hogy "Jobb lenne meghalni!" - mert akkor nem okozna gondot senkinek és nem szenvedne olyan történések miatt, amikről nem tehet!
Dórinak eddig voltak álmai, tervei!
Többek között az is, hogy segítsen egy olyan intézményt működtetni, mint a gyermek hospice, pont azért, mert ő TUDJA, mennyire létszükség ez az intézményi forma! Dóri magántanuló - a Széchenyi diákja. Azért tanul - kiváló tanárai segítségével -, hogy az érettségi után dolgozhasson, pénzt keressen, hogy a saját életét menedzselni tudja. Ő el tudta magát képzelni felnőttként, hogy a hospice házban dolgozva, sorstársainak teremtse meg az ellátáshoz szükséges javakat, támogatókat szerezzen, mert ki más lehetne nála hitelesebb?! Dóri rendkívüli intelligenciával bír, tele szeretettel, segíteni akarással. Olyannyira, hogy a közelmúltban az összegyűjtött ki forintjait el akarta velem utaltatni egy ismerőse operációjára...
Ennek a csodálatos kis embernek az elhelyezése, ha betöltötte a 18. életévét, a lehetetlent súrolja! Eddig maradhat a klinika ellátásában, de idén november 24.-én felnőtté válik (papíron), el kell hagynia az intézményt. Ám rendkívül egyedi és speciális ellátású személy lévén a továbbiakról még az ebben dolgozók sem tudnak mit mondani. És természetesen nem szeretne távol kerülni tőlem, és Pécstől, mert ezt a helyet érzi az OTTHONÁNAK...
Kórházi ellátást nem igényel, mert NEM BETEG.
Felnőtt hospice....? ... nem haldoklik -csak annyira, mint te, vagy én...
Szociális otthonokban nem tudják fogadni a lélegeztető gép és a speciális ellátási igény miatt...
Bekerül egy felnőtt ellátási rendszerbe a 12 kilójával és a 6 éves forma méretével... Már tapasztaltuk... a felnőtt ellátásban használt eszközökkel nem is tudják ellátni, a méretei miatt...
Furcsa paradoxon van minden téren körülötte. Ilyenkor szokta mondani, hogy ő bizony egy UFO, mert ilyent még nem láttak....
Falak - falak és falak mindenütt.
Most nem kérek kérdéseket, hogy NEM LEHETNE....? NINCS MÁS MEGOLDÁS?... TÖRVÉNY...? stb...
Most nincs szükségem laikusok tanácsaira, a fotelből okoskodókra, mert nem ismerik a helyzetet , az állapotát, az ellátási igényét, stb.
Most nincs szükségem a véleményekre sem.
És a támadásokra különösen nincs szükségem....
Amire szükségünk van, az az elfogadás és a megértés, mégpedig úgy, hogy mi szülők ezt tanítsuk meg a gyermekeinknek! Mert ők fognak és mernek is majd (helyettünk!!!!!) lépni és tenni!
Amire szükségünk van, az a szeretet és semmiképpen a gyűlölködő, szennyet fröcsögő megnyilvánulásokra. Nem csak mi olvassuk, halljuk, hanem 120 másik család is, akiknek most hasonló problémái vannak....
Amire szükségünk van, az az emberség és az együttérzés. Bármilyen hihetetlen, nem kell mindig anyagi javakban gondolkodni, a legtöbb esetben a jó szó, a kedvesség és egy mosoly a segítség! Most csak az...
Ami történt az már a múlt része. Ragozhatjuk, ki-ki szellemi szintjének megfelelően és intelligenciájához mérten.
Itt és most a jelent kell kezelni, megoldani, szebbé és élhetőbbé tenni egy kisleánynak, aki nem érti, hogy miért ezt kapta a sorstól? Ezer és millió kérdést fogalmaz meg naponta, hogy mit vétett? Mit követett el, amiért neki ez jár?? Miért ez a betegsége? Miért nem kell a szüleinek? Miért nem kell a testvéreinek? Miért nem kell senkinek?
És nincs válasz.... Nálam ezekre a kérdésekre nincs válasz....
A MIÉRT-ekre nincs!
Csak a HOGYAN-ra koncentrálhatok.
Lesz megoldás. Csak az nem biztos, hogy a megfelelő...
Dóri állapota romlik, ezzel tökéletesen tisztában van ő is. Tudja, hogy nem fog valami csoda folytán egyszer csak felállni az ágyról, hogy mehetünk biciklizni... vagy lovagolni... vagy táncolni.
Vagy csak simán: mehetünk....
Koránt sem biztos, hogy az én álláspontom a jó, az igazi. Nem kell velem egyetérteni.
Ami most történik Dórival AZ VAN.
Pont.
Feladat, amit meg kell oldani.
De legalább ne legyek elgáncsolva, akadályoztatva, megalapozatlan véleményekkel és hozzá nem értő okoskodásokkal terhelve.
Mi emberek szeretünk azonnal véleményt nyilvánítani, egy apró részlet után ítélni. Kényszert érzünk ezt a vélemény megfogalmazni és tudatni a többiekkel mindenáron. Lám éppen ezt teszem én is.
DE NEM VALAMI ELLEN TESZEM, HANEM VALAMIÉRT, VALAMI MELLETT!
Kicsit le kellene ülni... elgondolkodni ezen a történeten. És ezt az oldalát látni- nem csak nézni! - ennek a történetnek.
Látni...
Érezni. Kicsit csendben kellene maradni, hogy ebben a hatalmas ricsajban meghalljuk annak a szavát, akiére tényleg figyelni kellene. Kicsit ideje lenne gondolkodni... A kivont kardokat vissza kellene dugni a hüvelyébe, mert béke van! Harcolunk, háborúzunk itt össze-vissza, de ez csak vakok vagdalkozása.
...bele kellene nézni egy kislány szemeibe... csak nézni, és felfedezni benne az életet. Meglátni benne a vágyait, a terveit, az élni akarást, a tenni akarást!
Meglátni benne a táncát, ahogy lóra ül, ahogy úszik a tengerben, ahogy biciklizni indul, ahogy sétálgat a mezőn.
Meglátni benne, ahogy vesz egy igazán mély levegőt - az orrán keresztül, majd jó hangosan kifújja azt...
Meglátni benne ma a fájdalmat, a mérhetetlen rettegést, a bizonytalanságot, ami elszippantja belőle azt az erőt, amitől jól van és működteti.
Meglátni ma benne a csalódottságot, a félelmet...
És utána azt mondani neki, hogy minden rendben lesz! Hittel és őszintén, bizonyossággal és erővel, mosolyogva.
Dórival mi mindig is tiszteltük más érzéseit, véleményét és ennek megfelelően tiszteletben tartottuk a másik embert. Ő is adományozott rendszeresen, és támogatta a maga módján, akinek éppen szüksége volt erre. Nagyon vigyázott rá, hogy ne bántson meg senkit se szóban, sem cselekedetben. Persze ez néha nem sikerül...
Kértünk és köszöntünk. Egy jól működő "rendszert" sikerült kialakítanunk neki és a környezetének.
Amibe most belecsöppent, az számára olyan, mint a Gyűrűk Urában az orkok földje.
De egy dologban teljesen biztos vagyok: nem adom fel!
És nem fogom hagyni, hogy ő feladja - bár mostanra a határát súrolja...
Ott van benne az erő, csak a félelem nagyobb teret foglalt benne, mint szabadna...
Ezekben a hetekben sok kérdés jött/jön felém, hogy mi lesz? - hogyan lesz?...
...hát nem tudom ... :(
Pontosabban: semmi biztosat nem tudok.
Azt tudom, hogy ahogy eddig is, mindent meg fogok tenni, hogy a helyzete rendeződjön és az Isten mindig az utamba sodorja azokat az embereket, akik ebben kapcsolataikkal, ismeretségeikkel támogatni tudják ezt az út és helykeresést.
Sokan kérdeztek a Dóri házról és még többen Barbaráról...
Előbbiről szintén nem tudok mit mondani, Barbaráról pedig továbbra is azt mondom, amit eddig is mindig. Mélyen tisztelem azért, amit ezekért a gyermekekért és a családjaikért tett! Elsősorban, amit Dóriért tett.
Mert nem volt kötelessége.
Nem volt feladata ezt vállalni.
Akiknek a kötelessége lenne, félreálltak, elmentek és élik a maguk életét - nem minősítem, nincs értelme, felesleges idő és energia pocsékolás.
Amivel Barbarát vádolják... nem tudom igaz-e, nem tudom így történt-e, nem voltam ott, nem tudhatom.
Ahogy Ti sem!
Az ártatlanság vélelme kellene, hogy működjön nála is, nem csak akkor, amikor minket vádolnak valamivel. Gondold bele magad a helyébe... Amit a TV mond - NEM SZENTÍRÁS! Amit a sajtó ír - nem szentírás! Az csak a nézettségről és a lapeladásról szól.... Tudjuk mind, mégis azonnal az olvasottak után akasztani akartok...
Majd a bíróság dönt.
És amíg a figyelmeteket ennek az ügynek szentelitek és fortyogtok rajta, dühöngtök miatta, tele haraggal és gyűlölettel, irgalmatlan energiákat fordítva erre az véleményformálásra, a lényegi részéről teljesen megfeledkeztek: a családokról, akik emögött maradtak és a gyermekekről.... Dóriról...
Dóri jelenleg a gyermekklinikán van elhelyezve (egy KÓRHÁZBAN!), és látja, olvassa és hallja mindazt, amit ti gondoltok, leírtok, úgy, hogy nincs teljes képetek az ügyről. Fáj neki minden szó.
Ő, a kis okos, gyermeki fejével nem érti, hogy amikor összefogás kellett... miért nem volt ekkora zaja?!
Amikor a megértés, a segítség kellett... ez a sok ember, aki most előkerült... hol volt?
Ez a kislány ott ül egy kórházi ágyon ... a BIZONYTALANSÁG földjének a kellős közepén... a 12 kilójának teljes súlyával lebeg egy légüres térben... mozdulatlanul... És azon morfondírozik, hogy nincs jövője, nincs élete, nincs lehetősége. Ám amije van, azt szívesen odaadná bárkinek: a bizonytalanságot, a félelmeit, a magányosságot, a fájdalmait, az elkeseredettséget. Keserű mosollyal viccelődött velem a minap: "hajléktalan lettem..."
Nincs szörnyűbb és szívszorítóbb annál, amikor egy teljesen pozitív életszemléletű gyermek elkezd a halál gondolatával foglalkozni :(
Amikor elhagyja a száját, hogy "Jobb lenne meghalni!" - mert akkor nem okozna gondot senkinek és nem szenvedne olyan történések miatt, amikről nem tehet!
Dórinak eddig voltak álmai, tervei!
Többek között az is, hogy segítsen egy olyan intézményt működtetni, mint a gyermek hospice, pont azért, mert ő TUDJA, mennyire létszükség ez az intézményi forma! Dóri magántanuló - a Széchenyi diákja. Azért tanul - kiváló tanárai segítségével -, hogy az érettségi után dolgozhasson, pénzt keressen, hogy a saját életét menedzselni tudja. Ő el tudta magát képzelni felnőttként, hogy a hospice házban dolgozva, sorstársainak teremtse meg az ellátáshoz szükséges javakat, támogatókat szerezzen, mert ki más lehetne nála hitelesebb?! Dóri rendkívüli intelligenciával bír, tele szeretettel, segíteni akarással. Olyannyira, hogy a közelmúltban az összegyűjtött ki forintjait el akarta velem utaltatni egy ismerőse operációjára...
Ennek a csodálatos kis embernek az elhelyezése, ha betöltötte a 18. életévét, a lehetetlent súrolja! Eddig maradhat a klinika ellátásában, de idén november 24.-én felnőtté válik (papíron), el kell hagynia az intézményt. Ám rendkívül egyedi és speciális ellátású személy lévén a továbbiakról még az ebben dolgozók sem tudnak mit mondani. És természetesen nem szeretne távol kerülni tőlem, és Pécstől, mert ezt a helyet érzi az OTTHONÁNAK...
Kórházi ellátást nem igényel, mert NEM BETEG.
Felnőtt hospice....? ... nem haldoklik -csak annyira, mint te, vagy én...
Szociális otthonokban nem tudják fogadni a lélegeztető gép és a speciális ellátási igény miatt...
Bekerül egy felnőtt ellátási rendszerbe a 12 kilójával és a 6 éves forma méretével... Már tapasztaltuk... a felnőtt ellátásban használt eszközökkel nem is tudják ellátni, a méretei miatt...
Furcsa paradoxon van minden téren körülötte. Ilyenkor szokta mondani, hogy ő bizony egy UFO, mert ilyent még nem láttak....
Falak - falak és falak mindenütt.
Most nem kérek kérdéseket, hogy NEM LEHETNE....? NINCS MÁS MEGOLDÁS?... TÖRVÉNY...? stb...
Most nincs szükségem laikusok tanácsaira, a fotelből okoskodókra, mert nem ismerik a helyzetet , az állapotát, az ellátási igényét, stb.
Most nincs szükségem a véleményekre sem.
És a támadásokra különösen nincs szükségem....
Amire szükségünk van, az az elfogadás és a megértés, mégpedig úgy, hogy mi szülők ezt tanítsuk meg a gyermekeinknek! Mert ők fognak és mernek is majd (helyettünk!!!!!) lépni és tenni!
Amire szükségünk van, az a szeretet és semmiképpen a gyűlölködő, szennyet fröcsögő megnyilvánulásokra. Nem csak mi olvassuk, halljuk, hanem 120 másik család is, akiknek most hasonló problémái vannak....
Amire szükségünk van, az az emberség és az együttérzés. Bármilyen hihetetlen, nem kell mindig anyagi javakban gondolkodni, a legtöbb esetben a jó szó, a kedvesség és egy mosoly a segítség! Most csak az...
Ami történt az már a múlt része. Ragozhatjuk, ki-ki szellemi szintjének megfelelően és intelligenciájához mérten.
Itt és most a jelent kell kezelni, megoldani, szebbé és élhetőbbé tenni egy kisleánynak, aki nem érti, hogy miért ezt kapta a sorstól? Ezer és millió kérdést fogalmaz meg naponta, hogy mit vétett? Mit követett el, amiért neki ez jár?? Miért ez a betegsége? Miért nem kell a szüleinek? Miért nem kell a testvéreinek? Miért nem kell senkinek?
És nincs válasz.... Nálam ezekre a kérdésekre nincs válasz....
A MIÉRT-ekre nincs!
Csak a HOGYAN-ra koncentrálhatok.
Lesz megoldás. Csak az nem biztos, hogy a megfelelő...
Dóri állapota romlik, ezzel tökéletesen tisztában van ő is. Tudja, hogy nem fog valami csoda folytán egyszer csak felállni az ágyról, hogy mehetünk biciklizni... vagy lovagolni... vagy táncolni.
Vagy csak simán: mehetünk....
Koránt sem biztos, hogy az én álláspontom a jó, az igazi. Nem kell velem egyetérteni.
Ami most történik Dórival AZ VAN.
Pont.
Feladat, amit meg kell oldani.
De legalább ne legyek elgáncsolva, akadályoztatva, megalapozatlan véleményekkel és hozzá nem értő okoskodásokkal terhelve.
Mi emberek szeretünk azonnal véleményt nyilvánítani, egy apró részlet után ítélni. Kényszert érzünk ezt a vélemény megfogalmazni és tudatni a többiekkel mindenáron. Lám éppen ezt teszem én is.
DE NEM VALAMI ELLEN TESZEM, HANEM VALAMIÉRT, VALAMI MELLETT!
Kicsit le kellene ülni... elgondolkodni ezen a történeten. És ezt az oldalát látni- nem csak nézni! - ennek a történetnek.
Látni...
Érezni. Kicsit csendben kellene maradni, hogy ebben a hatalmas ricsajban meghalljuk annak a szavát, akiére tényleg figyelni kellene. Kicsit ideje lenne gondolkodni... A kivont kardokat vissza kellene dugni a hüvelyébe, mert béke van! Harcolunk, háborúzunk itt össze-vissza, de ez csak vakok vagdalkozása.
...bele kellene nézni egy kislány szemeibe... csak nézni, és felfedezni benne az életet. Meglátni benne a vágyait, a terveit, az élni akarást, a tenni akarást!
Meglátni benne a táncát, ahogy lóra ül, ahogy úszik a tengerben, ahogy biciklizni indul, ahogy sétálgat a mezőn.
Meglátni benne, ahogy vesz egy igazán mély levegőt - az orrán keresztül, majd jó hangosan kifújja azt...
Meglátni benne ma a fájdalmat, a mérhetetlen rettegést, a bizonytalanságot, ami elszippantja belőle azt az erőt, amitől jól van és működteti.
Meglátni ma benne a csalódottságot, a félelmet...
És utána azt mondani neki, hogy minden rendben lesz! Hittel és őszintén, bizonyossággal és erővel, mosolyogva.
Dórival mi mindig is tiszteltük más érzéseit, véleményét és ennek megfelelően tiszteletben tartottuk a másik embert. Ő is adományozott rendszeresen, és támogatta a maga módján, akinek éppen szüksége volt erre. Nagyon vigyázott rá, hogy ne bántson meg senkit se szóban, sem cselekedetben. Persze ez néha nem sikerül...
Kértünk és köszöntünk. Egy jól működő "rendszert" sikerült kialakítanunk neki és a környezetének.
Amibe most belecsöppent, az számára olyan, mint a Gyűrűk Urában az orkok földje.
De egy dologban teljesen biztos vagyok: nem adom fel!
És nem fogom hagyni, hogy ő feladja - bár mostanra a határát súrolja...
Ott van benne az erő, csak a félelem nagyobb teret foglalt benne, mint szabadna...
Köszönöm, ha elfogadod és tiszteletben tartod az olvasottakat - nem kérek véleményt, sem tanácsot, van belőle elegendő a padláson.
Csak a megértésedre és az elfogadásodra van szükségem most...
2019. február 13., szerda
..."Mert most még itt vagyok!"...
Figyelj! – ha egyszer meghalok,
Elfújok néhány csillagot
Mint tortán a gyertyát
Hát csak ne sirassatok
Elfújok néhány csillagot
Mint tortán a gyertyát
Hát csak ne sirassatok
Figyelj! – ha egyszer meghalok
Némák legyetek, s szótlanok
Ha temettek, ne földeljetek
S szóval ne méltassatok
Némák legyetek, s szótlanok
Ha temettek, ne földeljetek
S szóval ne méltassatok
Figyelj! – ha egyszer meghalok
Könnyek nélkül búcsúzzatok
Ha ismertetek, megértitek
Ha nem, minek hazudjatok
Könnyek nélkül búcsúzzatok
Ha ismertetek, megértitek
Ha nem, minek hazudjatok
Figyelj! – ha egyszer meghalok
Három edénybe rakjatok
Szétosztván az isteneim között:
Gyermekeimnek adjatok
Három edénybe rakjatok
Szétosztván az isteneim között:
Gyermekeimnek adjatok
Figyelj! – ha egyszer meghalok
Ők érteni fogják, mire gondolok
És ott adnak a szélnek engem
Ahol a leginkább boldogok
Ők érteni fogják, mire gondolok
És ott adnak a szélnek engem
Ahol a leginkább boldogok
Figyelj! – ha egyszer meghalok
Vidámak legyetek, s boldogok
Örvendjetek a tudásért, hogy
Én már jó helyen vagyok
Vidámak legyetek, s boldogok
Örvendjetek a tudásért, hogy
Én már jó helyen vagyok
Figyelj! – ha egyszer meghalok
És látsz egy fekete párducot
Smaragdszemében ott ragyog:
Valahol én is ott vagyok
És látsz egy fekete párducot
Smaragdszemében ott ragyog:
Valahol én is ott vagyok
Figyelj! – mert egyszer meghalok...
De most kellenek a szép napok
A törődés, a tiszta gondolat
Őszinte szeretet, társ-tudat.
De most kellenek a szép napok
A törődés, a tiszta gondolat
Őszinte szeretet, társ-tudat.
Mert a szívem még – hallod?
Még eleven, még dobog,
Most kell, hogy szeress
Mert most még élek,
Most örülök a virágnak, ha kapok
most még... - figyelsz rám?
– Mert most még itt vagyok!
Még eleven, még dobog,
Most kell, hogy szeress
Mert most még élek,
Most örülök a virágnak, ha kapok
most még... - figyelsz rám?
– Mert most még itt vagyok!
2018. szeptember 14., péntek
Utolsó simítások... - a Dóri sztori- 4. rész
Hát elérkezett ez is.... Vége lett a munkanapoknak, Dóri visszakerült a klinikáról a Dóri házba.
Délután még adott egy interjút a Tv-nek, és a rádiónak is, remélem nem izgult nagyon miatta, mert nem szeret nyilatkozni. Tudod eléggé izgulós ilyen esetekben, pedig nagyon intelligensen megoldja ezeket a feladatokat is.
Megszámolgatta a tőletek kapott euróit (nagy köszönet mindenkinek, aki küldött!), az aprókat, a papírokat, és teljesen képben van már, hogy melyik mennyit ér, lehet ő lesz a bankosunk az utunk alatt. :))))
Nézegettem, ahogy számolgat, ahogy beszélget a riporterrel, a rádióssal, Barbarával, és nyoma sincs rajta az izgalomnak, a pániknak, mint rajtam. Ők ketten Rebekával már átérzik az utazás örömét, már terveznek, készülnek, hogy OTT mi lesz.
Nekem a "zabszem sem....." egyelőre...
Még ez a két nap izgalom, hogy rendben van-e minden, hogy ne legyen valami elmaradás, amire nem gondoltam... de mindenre gondoltam!
Murhpy-t megölelgettem, megszeretgettem és megkértem, hogy most kivételesen - menjen az anyjába! (bocsánat)
Megemelte a kalapját és áttette székhelyét máshová, ígérete szerint minket békében hagy jönni-menni.
A kép Tonchinak készült, mert nélküle sehová...
Megírtam a listákat, bár a fejemben minden megvan, de ismerem magam, ha erre most jön valami nyomás más ürügyén, akkor elszelel minden összerakott fájl, és kezdhetem előröl. De lepapíroztam - minden eshetőségre felkészítve magam.
Holnap elrendezem még, amit kell itthon, és már csak az útra koncentrálok.
Aki jóban van a Janival - odafent- kérem tegye meg, hogy pár jó szót.... az érdekünkben... esküszöm jó voltam... és Dóri is... Sosem árt egy kis plusz segítség egy ilyen hosszú úton.
Tudjatok róla: ezek ketten Rebekával, énekelni fognak, veszettül hamisan. Ezek ketten minket nem kímélve, tréfálkoznak majd a kárunkra. De most megengedem nekik. Sőt: megígérem, hogy képekkel, vagy akár videókkal illusztrálni fogom a tetteiket, hogy ne csak én szenvedjem el a látottakat és hallottakat.
Mindenhonnan jelentkezem majd az utunk során, kérlek vigyázó szemeiteket vessétek reánk!
Köszönet mindenért, a támogatásért, a segítő szándékért, a jó szóért, a szerető gondolatért!
Köszönet és hála a szponzorunknak és a kollégáinak, aki névtelen akar maradni, pedig pont őt kellene még kiemelnem, mert amit tesz... csodával határos!
És a legnagyobb köszönet Gyura Barbarának, aki megálmodta és véghez is vitte Dóriért ezt az egészet!
Délután még adott egy interjút a Tv-nek, és a rádiónak is, remélem nem izgult nagyon miatta, mert nem szeret nyilatkozni. Tudod eléggé izgulós ilyen esetekben, pedig nagyon intelligensen megoldja ezeket a feladatokat is.
Megszámolgatta a tőletek kapott euróit (nagy köszönet mindenkinek, aki küldött!), az aprókat, a papírokat, és teljesen képben van már, hogy melyik mennyit ér, lehet ő lesz a bankosunk az utunk alatt. :))))
Nézegettem, ahogy számolgat, ahogy beszélget a riporterrel, a rádióssal, Barbarával, és nyoma sincs rajta az izgalomnak, a pániknak, mint rajtam. Ők ketten Rebekával már átérzik az utazás örömét, már terveznek, készülnek, hogy OTT mi lesz.
Nekem a "zabszem sem....." egyelőre...
Még ez a két nap izgalom, hogy rendben van-e minden, hogy ne legyen valami elmaradás, amire nem gondoltam... de mindenre gondoltam!
Murhpy-t megölelgettem, megszeretgettem és megkértem, hogy most kivételesen - menjen az anyjába! (bocsánat)
Megemelte a kalapját és áttette székhelyét máshová, ígérete szerint minket békében hagy jönni-menni.
A kép Tonchinak készült, mert nélküle sehová...
Megírtam a listákat, bár a fejemben minden megvan, de ismerem magam, ha erre most jön valami nyomás más ürügyén, akkor elszelel minden összerakott fájl, és kezdhetem előröl. De lepapíroztam - minden eshetőségre felkészítve magam.
Holnap elrendezem még, amit kell itthon, és már csak az útra koncentrálok.
Aki jóban van a Janival - odafent- kérem tegye meg, hogy pár jó szót.... az érdekünkben... esküszöm jó voltam... és Dóri is... Sosem árt egy kis plusz segítség egy ilyen hosszú úton.
Tudjatok róla: ezek ketten Rebekával, énekelni fognak, veszettül hamisan. Ezek ketten minket nem kímélve, tréfálkoznak majd a kárunkra. De most megengedem nekik. Sőt: megígérem, hogy képekkel, vagy akár videókkal illusztrálni fogom a tetteiket, hogy ne csak én szenvedjem el a látottakat és hallottakat.
Mindenhonnan jelentkezem majd az utunk során, kérlek vigyázó szemeiteket vessétek reánk!
Köszönet mindenért, a támogatásért, a segítő szándékért, a jó szóért, a szerető gondolatért!
Köszönet és hála a szponzorunknak és a kollégáinak, aki névtelen akar maradni, pedig pont őt kellene még kiemelnem, mert amit tesz... csodával határos!
És a legnagyobb köszönet Gyura Barbarának, aki megálmodta és véghez is vitte Dóriért ezt az egészet!
2018. szeptember 11., kedd
Vágjuk a centit - a Dóri sztori / 3. rész
Kedd van...
Azaz mindjárt itt a vasárnap.
Dóri a légúti osztályon várja a napot, ő már érzi, már pezseg, tele elképzeléssel és a várakozás okozta izgalommal. (Senki ne aggódjon: nincs baja. Nővérhiány van és a lélegeztető gépét kell ellenőrizni...)
Néha odahív, hogy -"Gyere, fogd meg!"- közben mosolyog...
Ilyenkor a kis mellkasára kell tennem a kezem, hogy érezzem a szívdobogását...
És ahogy a kezemet odateszem finoman, egyből el is tűnik a jókedvem, mert az a szív a tenyeremben nem is dobog, hanem hatalmas erővel üt-vág mindent, amit ér...
Ijesztő, és nem is tesz jót neki, de az élet biztos jele.
És ő most él.
Nagyonis!
Hétfőn Tonchi barátom elindított egy "zsebpénz" akciót neki, a Szemem Fénye Alapítvány ötletét megtámogatandó, hogy az úton ha valamit szeretne magának (de szerintem előbb akar majd másnak ajándékot hozni...) - akkor ne kelljen matekoznom, hogy mennyi, az annyi.
És tegnap óta érkeznek HArts-osoktól a zsebpénzek hozzá, amiért leírhatatlan hálát és köszönetet érzek.
Tegnap, hogy kicsit oldja az izgatottság okozta mellékhatásokat is, Tonchi nekiállt vele gombfocizni a világhálón keresztül. Amikor felértem hozzá munka után némi rágni valóval, meg üdítővel, már nagyban játszottak.
Kérdem tőle: - "Mit csináltok ti ketten, jómadarak?"
-"Tonchival gombfocizunk, de szerintem csal: hagyja, hogy nyerjek!"- válaszolja enyhe sértettséggel a hangjában.
Mert ugye kinek-mi a csalás!?...
Csendben ráírtam Tonchira, hogy ne engedje nyerni, mert pipa lesz, de magyarázatként csupán annyit írt, hogy "csak eleinte, hogy gyűjtsön egy kis virtuális pénzt...."
Jah... az más :)))))))))))))
Megint osztályrészemül a széken ücsörgés művészete jutott, nézni, hogy ezek ketten...
...még ekkora távolságból is...
Elvesznek kettecskén valahol egy másik dimenzióban.
Köszönet Nektek, akik segítitek, akik támogatjátok, akik szeretettel követitek a sorsát, akik imáitokkal segítitek, akik ellátjátok, ápoljátok, vigyáztok rá.
Azaz mindjárt itt a vasárnap.
Dóri a légúti osztályon várja a napot, ő már érzi, már pezseg, tele elképzeléssel és a várakozás okozta izgalommal. (Senki ne aggódjon: nincs baja. Nővérhiány van és a lélegeztető gépét kell ellenőrizni...)
Néha odahív, hogy -"Gyere, fogd meg!"- közben mosolyog...
Ilyenkor a kis mellkasára kell tennem a kezem, hogy érezzem a szívdobogását...
És ahogy a kezemet odateszem finoman, egyből el is tűnik a jókedvem, mert az a szív a tenyeremben nem is dobog, hanem hatalmas erővel üt-vág mindent, amit ér...
Ijesztő, és nem is tesz jót neki, de az élet biztos jele.
És ő most él.
Nagyonis!
Hétfőn Tonchi barátom elindított egy "zsebpénz" akciót neki, a Szemem Fénye Alapítvány ötletét megtámogatandó, hogy az úton ha valamit szeretne magának (de szerintem előbb akar majd másnak ajándékot hozni...) - akkor ne kelljen matekoznom, hogy mennyi, az annyi.
És tegnap óta érkeznek HArts-osoktól a zsebpénzek hozzá, amiért leírhatatlan hálát és köszönetet érzek.
Tegnap, hogy kicsit oldja az izgatottság okozta mellékhatásokat is, Tonchi nekiállt vele gombfocizni a világhálón keresztül. Amikor felértem hozzá munka után némi rágni valóval, meg üdítővel, már nagyban játszottak.
Kérdem tőle: - "Mit csináltok ti ketten, jómadarak?"
-"Tonchival gombfocizunk, de szerintem csal: hagyja, hogy nyerjek!"- válaszolja enyhe sértettséggel a hangjában.
 |
| ...gombfoci... Nincs külvilág. |
Mert ugye kinek-mi a csalás!?...
Csendben ráírtam Tonchira, hogy ne engedje nyerni, mert pipa lesz, de magyarázatként csupán annyit írt, hogy "csak eleinte, hogy gyűjtsön egy kis virtuális pénzt...."
Jah... az más :)))))))))))))
Megint osztályrészemül a széken ücsörgés művészete jutott, nézni, hogy ezek ketten...
...még ekkora távolságból is...
Elvesznek kettecskén valahol egy másik dimenzióban.
Köszönet Nektek, akik segítitek, akik támogatjátok, akik szeretettel követitek a sorsát, akik imáitokkal segítitek, akik ellátjátok, ápoljátok, vigyáztok rá.
Legyen szép napotok Nektek is!
2018. szeptember 9., vasárnap
Öreg Pajta - avagy az otthon melege idegen földön....
Váratlanul érkezett a meghívás, egy e-mail formájában... Lényegében arról szólt, hogy az Öreg Pajta vendégház tulajdonosa meghívta a Dóri ház gyermekeit és családjukat 4 nap teljes körű ellátással összekötött pihenésre Orfűre. Számomra nem is volt kérdés, hogy köszönettel elfogadom a lehetőséget, mert Dórit ki kell mozdítani a házból, amikor csak lehet...
Orfű gyönyörű. Itt van a szomszédban, az idő pont Dórinak kedvez, nincs az a nagy meleg, amit ő nem bír, de szél sincs akkora, hogy ne lehetne kivinni.
Hát mentünk....
Rebekát kértem meg, hogy csatlakozzon hozzánk, mert nem is árt egy kicsit összeszokni az utazásunk - a Nagy Kaland előtt. Szerencsére meg tudta oldani, így hármasban töltöttük azt a 3 csodálatos napot...
Hétfőn délelőtt érkeztünk, bár az úton jöttem rá, hogy nem is tudom pontosan hová megyünk, csak a nevét. Mivel nem vagyok egy elveszett lélek, van szám (állítólag sokat jártatom ), hát majd megérdeklődöm valakitől, ha eltévednénk Orfűn.... Hamar odataláltunk, bekopogtattunk...
Mindezek mellett akadálymentesített bejárat is tartozott a Pajtához, így Dórit simán be tudtam juttatni a pajta belsejébe. (csillagos 5-ös!)
Amikor átléptük a ház bejáratát, akkor jött az igazi ámulatba esés. Ezt látni kell, érezni kell, mert szavakkal nem könnyű kifejezni ..
Dédimamám mondta mindig: "A szeretettel készült otthon befogad, átölel... az összes többi csak beenged!"
Hát itt azonnal a karjaiba zárt a nagy méretű nappali, puhán, tele melegséggel, érzéssel, a maga szelídségével, békebeli hangulatával.
Dóri fogalmazta meg jól: "AZTAAA!!"
Igen... Aztaaa...
A tégla és a fa csodás elegye, a színek harmóniája, a friss illat, a napfény játéka, ahogy becsorog az ablakokon, ajtókon, egy régi mesevilágba húzott bele egyetlen szemvillanással. A gyönyörű faragott bútorok... békebeli kárpitozással... a búbos kemence... az eredeti fa
gerendák, amiket nem takartak el egy plafonnal, hanem meghagyták a teljes és eredeti belmagasságot és csak egy függő lépcsősorral oldották meg a feljárást az emeletre. Ezzel a megoldással átlátható és szellős maradt a tér, megmutatva a teljes méretét a pajtának.
Miután kicsodálkozta magát, és Edit asszonnyal is megismerkedtek, berendezkedtünk a szobánkba, ami Dóri esetében egyszer gépesítést jelent, majd kényelmesítési hadműveletet. A gépesítés a legfontosabb, mivel őt gép lélegezteti alvás közben, így első körben azt kell összeszerelni, meg hozzá a párásítót, és azonnal hálózatra kell kötni a szívóval egyetemben. ez nem egy rövid feladatsor, de az évek, meg a rutin.... sok mindent meg lehet tanulni na...
Miután ez megtörtént, megérkezett a gazda is, Fábrics István maga! Egy
(Csajok... csak szólok, hogy még szabad!!! Bár Edit asszony nem fogja könnyen adni....) Csatlakozott hozzá fent említett fiatalember öccse is, Fábrics Csabi (szintén szabad... és jóképű... jólelkű... stb) Miután megbizonyosodott, hogy minden a legnagyobb rendben van és minden kényelmük ki lett szolgálva, mentek és hagytak bennünket kicsit átszellemülni, összeolvadni a pajtával.
Mert annak... ott... szelleme van. Na nem egy fehér, huhogós/ijesztgetős fajta. Hanem egy szelíd, barátságos otthon-lélek. Befogadott, körülölet, átadta magát nekünk, melegséggel, szeretettel, a biztonság érzetét keltve bennünk. Dóri azonnal kijelentette, hogy akár maradhatunk örökre is, ő - köszöni - megérkezett! Az "AZTA" szó 10 éves készletét kb 3 óra alatt elhasználta, így azt nem kell hallgatnom most egy ideig... :)))
Ezeket követően sikerült rávennem, hogy ragyogó szeptemberi napsütés van, nem égető, hanem
Majd visszafelé megéhezett, Rebeka megvendégelt minket egy virsli uzsonnára, így lett elég erőnk, hogy visszaballagjunk az autóhoz közeli végére a tónak. Ott a székét a tó felé leparkoltam, két oldalról lehuppantunk mellé a járdára és csak léteztünk jóllakva. Néztük a víz színének változásait, a hullámok forgolódását, a kenusokat, hallgattuk a víz által közvetített viccelődésüket.
Ahogy ott élveztük a természet adta csodálatos tájat, egyszer csak hangos fékcsikorgással egy tokától-bokáig sáros és meglehetősen sármos fiatalember állt meg mögöttünk túrabicajával (bocs, ha nem is az), és kedvesen, lazán megkérdezte:- "Na kijöttetek kicsit csavarogni? Nézelődni?" Persze ugyanolyan kedvességgel feleltem is az "idegennek", majd szokásomhoz híven, teljes ártatlansággal megkérdeztem:-Amúgy te ki vagy?? :)
-"Hát nálunk szálltatok meg!" ... Csabi... bakker... nem ismertem meg, annyira sáros volt, meg a bicikli, a biciklis fejvédő, stb. Jót nevettünk, ő ment tovább, mi napoztunk...és énekelni kezdtünk.
Itt kérnék elnézés a horgászoktól a halak elvándorlása miatt, a természetvédőktől a gémek és a hattyúk távozását illetően, a hallgatóságtól az ízlésrombolásért, és mindenki mástól is, akinek fültanúja kellett lennie a kornyikálásunknak. Nekünk amúgy tök jó volt...
Séta közben kagyló is találtunk, nagyobbat, mint a tenyerem, Rebeka semmire sem rest és eléggé vállalkozó szellemű, felemelte, és mint egy jó mosómedve, kimosta a kagylót Dórinak a tóban. ezt a mozdulatsort is megörökítettem... bár a kagylót azóta sem tudom hová tette el, hogy meglegyen...
Estére értünk vissza a Pajtába, kicsit fáradtan, kicsit álmosan, de tele élménnyel. A biztonság kedvéért, meg csak megszokásból, pihenésképpen megverettem magam Rummikub-ban Dórival, mert le kellett vezetni a sok élmény okozta szívdobogást. Közben némi vacsora is lecsúszott, meg magunkra rántottunk még este 1-2 liter kutyanyálat....
Fürdés után, bekábeleztem Dórit, kicsit rácsatlakoztunk a világhálóra, hogy jelezzük barátaink felé, hogy megvagyunk, méghozzá nagyon jól megvagyunk, majd egy kis TV nézést követően eltettük magunkat másnapra...
Reggel nem túl korán keltem, hagytam Dórit pihenni úgy fél 11-ig... Nem könnyű egy bagollyal a reggel..
11 lett mire kikászálódott és átestünk a rutinon.
Addigra már a terülj asztalka is megtette a magáét: Edit asszony és Pisti ellátott minden földi jóval...
Dóri életében tán először nekiveselkedett és megkente a saját kenyerét vajjal... Nem is tudtam erről én sem, mert neki ez nem egy egyszerű mozdulatsor, az állapota okán. De becsülettel megdolgozott a betevő falatért, amit marha nehéz elviselni, lévén maximalista...
A vajnak körbe kellett érni a kenyeret, simának kellett lennie, egyenletesnek....
20 perc alatt sikerült is, bár el kellett vennem tőle a kést erőszakkal.
Szemmel verés 2 percig... de lepereg rólam, nyugi.
Pisti elvitt minket sétálni a Malmok felé, ameddig a kerekes szék engedi.. A két kutya természetesen őrző-védő szolgálatba lépett mellettünk, és elszórakoztattak bennünket, mert igazi egyéniségek!
valamint az isszappakolás áldásos hatásáról is példát mutatott, bár nem értette, hogy iszapfürdője után, miért sikítozással küldözgettük távolabbra.Profi módszere van a bundáról-emberbőrre, vagy ruházatra (mert ott is hatásos) átcuccolásáról a sárnak...
...majd irány Abaliget....
 |
| Csak neki kvákkogtak aznap... |
A cseppkőbarlang bejáratáig levittem a terméskő lépcsőkön, bár nem kis feladat volt. De éreznie kellet a 11 fokos hideget, ami a barlangból áradt kifelé...
Bemenni sajnos vele nincs lehetőség... nyilvánvaló okokból, de legalább ott volt, megnézte, érezte... Elolvastuk, amit tudni kell róla, szóba elegyedtünk a barlangtúrára meleg holmi nélkül érkezőkkel.
Hálásak voltak a tanácsért, hogy így meg se próbáljanak lemenni, mert befagy a s... sejj-hajuk!
Érdekes nap volt ez is, szerette a tájat, a csendet, a természet szépségét...
Csak kiültünk a tópartra, néztük a vizet, hallgattuk a kacsákat, beszélgettünk a történtekről...
Sikerült a jelenben lenni, ami boldoggá tette és élvezte, hogy gondtalanság van... nyaralás van... kacsa és rózsa van...
Hogy mi vagyunk... egymásnak.
Ilyenkor felértékelődnek a hétköznapi megszokások is.
Az este érkezését Pistivel, Edit asszonnyal és a később csatlakozó Csabival fogadtuk, egy méretes pizza elpusztításával és jóféle borok kóstolgatásával.
Igen.
Dóri is kóstolta, fröccs formátumban. Tanítom neki a kulturált borfogyasztást, a bor zamatának ismeretét. Dóri 17. Jelezném a rosszalló megjegyzések előtt zárójelezni...
És szerdán ismét kései kelést követően, megszálltuk a tó partját...
...csak nézni a vizet...
... beszélgetni emberi dolgokról...
...vagy a mulandóságról...
... új barátokról...
Szerintem legalább 2 méternyire attól a víztől. De mindketten kibírtuk infarktus nélkül. Órákig lehet ezt csinálni...
Ezek a hétköznapi csodák, oly sokat adnak az embernek ... annyira feltöltik, hogy napokig elegendő energiával lehet tovább csinálni a mindennapokat.
Emlegettük, hogy milyen jó lenne, ha néhány közeli baráttal együtt osztozhattunk volna ebben az élményben, de hiszem, hogy azzal a szeretettel, amivel róluk beszélgettünk, ott voltak velünk...
Ezek az élmények kellenek!
Mondogatom egy ideje, immár hangosan is: kérlek, ne tárgyakat adjatok, küldjetek Dórinak. Természetesen, van amikor arra van szüksége...
Az élmény az, ami egy életre az ővé, egy életre szól... még ha esetleg ez az élet nem is olyan hosszú lesz, mint azt mi szeretnénk.
Se ettől boldog. Ez építi. ez ad erőt neki a következő nehézség leküzdéséhez.
Köszönöm neked Te Nagy Ember Fábrics István (és itt most nem a fizikai megjelenésedre értettem), hogy ezzel az élménnyel megajándékoztad ezt cseppnyi lányt! Elvarázsolódott egy időre megint nálatok, tőletek, általatok!
Az emberi nagyság egyre több árnyalatát ismerjük meg, egyre többször találkozunk vele. És ez megnyugtató, szívderítő és boldoggá tesz.
Köszönet az Öreg Pajta Vendégháznak és a Fábrics családnak ezt a fantasztikus élményt!
Isten áldjon benneteket!
Szeretettel ölellek mindannyiótokat!
Teszem hozzá: ők már Dórival leegyeztették a jövő szeptembert megint!
2018. augusztus 22., szerda
...minden jel arra mutat.... - a Dóri sztori / 2. rész
Minden jel arra mutat, hogy tényleg megtesszük!
Megyünk...
Még nem hiszi el Dóri sem, én sem, pedig de... megyünk.
Innen -onnan érkeznek a jelek: egy cikk az Eiffel toronnyal kapcsolatban, hogy hányszor unták meg a párizsiak és le akarták bontani. Érdekes...
Meg az személyes kedvencem, az Öreg Hölgy. A Notre Dame. Számomra a látványa is hidegrázást okoz, annyira csodálatos. Dóri most kezdi felfedezni, ahogy nézegetjük ezzel kapcsolatban a képeket, hogy mennyi csoda van a világban, amiről hallott, olvasott már ugyan, de amíg az ember nem látja a saját szemével.... Ki tudja tényleg létezik-e?!
Ábrándozunk: merre menjünk, mit csináljunk? Mennyi csavargás mehet az alvás rovására, hogy nem fárasszuk túl őt?! Tudod, Dóri bagoly forma: éjjel bárkit lepipálna az ébrenléttel, ha engednénk. Na itt majd határokat kell(ene) húzni.... Ügyesnek kell lennem, mert ha a varázsa engem is a csapdájába ejt a párizsi éjszakának, lehet engem is figyelmeztetni kell majd...
Azt tudjuk, hogy csodát fogunk megélni, az indulás előtti 1-2 órás bepakolástól kezdve, az utazáson át, Milánóba érkezéskor....stb... Ezt "tudjuk".
Vagy mégsem. Csak beszélünk róla, hogy ez lesz, meg az lesz, de majd ott kell a pillanatoknak élni! Trenírozzuk egymást, hogy nincs aggodalmaskodás, nincs jajj mi lesz, ha későn érünk oda... jajj mi lesz ha... Nincs ha! Ott és akkor azt a pillanatot kell majd élvezni, tágra nyílt szemekkel, befogadó elmével és kitárt szívvel, hogy minden beáramolhasson és átjárhasson minket. Főleg őt!
Érkeznek hozzá a nyaralásokból megmaradt eurók, eurocentek. Számolgatja is őket becsülettel és gyűjtögeti.
És ahogy elnézem, tudom mi jár a kis fejében: hogy kinek mit szeretne hozni ajándékba...
Lassan elkezdem a saját feladatomat is megvalósítani: összeírni, hogy mit kell becsomagolni, hogy ne maradjon itthon semmi és mindenből legyen alternatív megoldás. Ez a legfontosabb része ennek az utazásnak. A lélegeztető gép hozzá a légzőkör és egy plusz, minden esetre. A szívó, amivel a tüdejét tisztítjuk meg a váladéktól. És hozzá sok-sok szívókatéter. Ja meg a biztonság kedvéért a kézi szívó is... Mert ha ne adj' Isten.... Tudod ott a világ másik végén, meg kell tudjunk oldani mindent. Szerencsénkre kaptunk magunk mellé egy intenzíves szakápolónőt, aki nagy tapasztalattal és rutinnal bír, elég régóta ismeri Dórit és az ő állapotát, így nagyon-nagy segítség számomra az ő jelenléte. Ő Flórián Rebeka.
Az indulásig még van egy kis időnk....
Közben megkezdődik majd az iskola is, arra is kell koncentrálni. És ő azzal kezd szeptemberben. Hát nem lennék a helyében! A tanulásra figyelni, miközben a lelke és a vágyai a világ egy jóval távolabbi részére csalogatják. A bezártságot felcseréltük a szabadságra idén. Olyanokat tettünk meg, amit sokáig még csak elméletben sem mertem vele.
De úgy döntött, ő bírja. mennie kell, világot látni. És ehhez nagyon sokan hozzásegítettek minket. Akár egy út benzinköltségével, akár a szállással, akár egy ebédmeghívással, akár csak a szeretettel, hogy gondoltatok rá.... és azzal, hogy az imáitokba fogadtatok minden utunkat, hogy az Őrangyalok mellettünk legyenek és épségben, problémák nélkül érjünk célba, majd haza!
Köszönöm nektek!
Mindent...
Melinda, Dóri és Niki...
Melindától egy nagyon vagány pénztárcát kapott és benne egy szép summa volt: 100 euróval lepte meg Dórit, hogy a párizsi út során ha talál valami igazán csajos dolgot, megvehesse magának. <3
A jövő héttől nagy erőkkel vetjük magunkat a tervezésbe, kitaláljuk a programokat, és örömmel vesszük a javaslatokat, hogy mit érdemes -és lehetséges- megnéznünk.
Bár a kerekes székkel sokfelé el lehet jutni, de Dóri különleges eset, mivel nem tud benne ülni az általunk ismert módon, így jelentősen óvatosabban kell közlekednünk, és az akadálymentesített helyek közül is csak korlátozottat tudunk emiatt használni majd. DE!!! mi nem a feladós fajzatok vagyunk...
Ami megoldható, abban biztosak lehettek, hogy meg fogjuk oldani. :o)))))
Ha szeretnél többet megtudni a gyermekhospice működéséről, vagy támogatni szeretnéd ezeket a csudálatos kis emberpalántákat, az alábbi link segít ebben:
https://szememfenye.hu/
Köszönöm Neked!
Megyünk...
Még nem hiszi el Dóri sem, én sem, pedig de... megyünk.
Innen -onnan érkeznek a jelek: egy cikk az Eiffel toronnyal kapcsolatban, hogy hányszor unták meg a párizsiak és le akarták bontani. Érdekes...
Meg az személyes kedvencem, az Öreg Hölgy. A Notre Dame. Számomra a látványa is hidegrázást okoz, annyira csodálatos. Dóri most kezdi felfedezni, ahogy nézegetjük ezzel kapcsolatban a képeket, hogy mennyi csoda van a világban, amiről hallott, olvasott már ugyan, de amíg az ember nem látja a saját szemével.... Ki tudja tényleg létezik-e?!
Ábrándozunk: merre menjünk, mit csináljunk? Mennyi csavargás mehet az alvás rovására, hogy nem fárasszuk túl őt?! Tudod, Dóri bagoly forma: éjjel bárkit lepipálna az ébrenléttel, ha engednénk. Na itt majd határokat kell(ene) húzni.... Ügyesnek kell lennem, mert ha a varázsa engem is a csapdájába ejt a párizsi éjszakának, lehet engem is figyelmeztetni kell majd...
Azt tudjuk, hogy csodát fogunk megélni, az indulás előtti 1-2 órás bepakolástól kezdve, az utazáson át, Milánóba érkezéskor....stb... Ezt "tudjuk".
Vagy mégsem. Csak beszélünk róla, hogy ez lesz, meg az lesz, de majd ott kell a pillanatoknak élni! Trenírozzuk egymást, hogy nincs aggodalmaskodás, nincs jajj mi lesz, ha későn érünk oda... jajj mi lesz ha... Nincs ha! Ott és akkor azt a pillanatot kell majd élvezni, tágra nyílt szemekkel, befogadó elmével és kitárt szívvel, hogy minden beáramolhasson és átjárhasson minket. Főleg őt!
Érkeznek hozzá a nyaralásokból megmaradt eurók, eurocentek. Számolgatja is őket becsülettel és gyűjtögeti.
És ahogy elnézem, tudom mi jár a kis fejében: hogy kinek mit szeretne hozni ajándékba...
Lassan elkezdem a saját feladatomat is megvalósítani: összeírni, hogy mit kell becsomagolni, hogy ne maradjon itthon semmi és mindenből legyen alternatív megoldás. Ez a legfontosabb része ennek az utazásnak. A lélegeztető gép hozzá a légzőkör és egy plusz, minden esetre. A szívó, amivel a tüdejét tisztítjuk meg a váladéktól. És hozzá sok-sok szívókatéter. Ja meg a biztonság kedvéért a kézi szívó is... Mert ha ne adj' Isten.... Tudod ott a világ másik végén, meg kell tudjunk oldani mindent. Szerencsénkre kaptunk magunk mellé egy intenzíves szakápolónőt, aki nagy tapasztalattal és rutinnal bír, elég régóta ismeri Dórit és az ő állapotát, így nagyon-nagy segítség számomra az ő jelenléte. Ő Flórián Rebeka.
 |
| Kaptunk hátitáskákat az útra, én tuti nagy örömmel viszem! |
Az indulásig még van egy kis időnk....
Közben megkezdődik majd az iskola is, arra is kell koncentrálni. És ő azzal kezd szeptemberben. Hát nem lennék a helyében! A tanulásra figyelni, miközben a lelke és a vágyai a világ egy jóval távolabbi részére csalogatják. A bezártságot felcseréltük a szabadságra idén. Olyanokat tettünk meg, amit sokáig még csak elméletben sem mertem vele.
De úgy döntött, ő bírja. mennie kell, világot látni. És ehhez nagyon sokan hozzásegítettek minket. Akár egy út benzinköltségével, akár a szállással, akár egy ebédmeghívással, akár csak a szeretettel, hogy gondoltatok rá.... és azzal, hogy az imáitokba fogadtatok minden utunkat, hogy az Őrangyalok mellettünk legyenek és épségben, problémák nélkül érjünk célba, majd haza!
Köszönöm nektek!
Mindent...
Melinda, Dóri és Niki...
Melindától egy nagyon vagány pénztárcát kapott és benne egy szép summa volt: 100 euróval lepte meg Dórit, hogy a párizsi út során ha talál valami igazán csajos dolgot, megvehesse magának. <3
A jövő héttől nagy erőkkel vetjük magunkat a tervezésbe, kitaláljuk a programokat, és örömmel vesszük a javaslatokat, hogy mit érdemes -és lehetséges- megnéznünk.
Bár a kerekes székkel sokfelé el lehet jutni, de Dóri különleges eset, mivel nem tud benne ülni az általunk ismert módon, így jelentősen óvatosabban kell közlekednünk, és az akadálymentesített helyek közül is csak korlátozottat tudunk emiatt használni majd. DE!!! mi nem a feladós fajzatok vagyunk...
Ami megoldható, abban biztosak lehettek, hogy meg fogjuk oldani. :o)))))
Ha szeretnél többet megtudni a gyermekhospice működéséről, vagy támogatni szeretnéd ezeket a csudálatos kis emberpalántákat, az alábbi link segít ebben:
https://szememfenye.hu/
Köszönöm Neked!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)