Magamról

Saját fotó
Castleisland, Kerry, Ireland
"A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle... Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. ... Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik; legyen szent fény, átokká válik; legyen gyönyör, halállá válik..." (Hamvas Béla) Én ebben hiszek.... Akinek van -adnia kell! Ha nincs is semmid, van szeretet a szívedben -hát adj belőle! Van mosoly a lelkedben -hát osztogasd bőven! Van segítő szándék benned -hát segíts! Mindenkiben van valami jó, amit megoszthat másokkal - hát tegyétek!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tisztesség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tisztesség. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 15., vasárnap

Amilyen az "Adjon Isten"....

Szeretem az embereket......

Sok panaszt hallani minden nap, hogy hová tart ez a világ, nincs már empátia, nem kedvesek egymással az emberek, érdektelenség és anyagiasság jellemzi a népet. Biztosan van ebben is igazság.....

Nem olyan rég beszélgettem a barátaimmal arról, hogy meg kell hagyni, a régi népi bölcsességek nem légből kapottak. Sőt! Igenis komoly alapokon, megfigyelésen, tapasztalaton alapulnak, és hozzátéve a bölcsességet, ami egy bizonyos kor után jellemezte a régmúlt emberét, aki még tudott figyelni befelé, kifelé egyaránt. Szóval megállapítottam, hogy a népi mondások, közmondások teljesen jól működnek.
Így azt kell mondjam az empátiahiányos népekre, hogy ez úgy működik: "Amilyen az adjon Isten, bizony olyan a fogadj Isten!" Ahogy én állok az emberekhez, úgy viszonyulnak ők is hozzám.
Ha kedvesen, nyitottan és mosolyogva fogadom a vásárlóimat, bizony kedvesen mosolygó arcok néznek vissza rám!

Vásárok alkalmával olyasmiket tapasztaltam meg, hogy néhány helyen még most is ott állok leesett állal, elcsodálkozva, meglepődve! Az örömtől!
Bármerre megyek, mindig kapok valami ajándékot. Hihetetlen, de így van. Nem feltétlenül tárgyi dologról beszélek, bár az sem ritka madár körülöttem. Vad idegenektől olyan kedvességet, szeretetet, őszinte szavakat (ami nagyon ritka manapság), mosolyt, emberséget.... amivel sokan nem is találkoznak heteken keresztül. Nem firtatom kiben mi a hiba. Csak magamból tudok kiindulni.

Az Ördögkatlanon egy győri nyugdíjas baráti társaság várakozott az asztalom előtt a színházi beengedésre. Nézegették a mézeseimet, majd rákérdeztek dolgokra, szépen elbeszélgettünk. Azután vásároltak is hazára, ajándékba, bár féltették a kalácskákat, nehogy összetörjenek, amíg az előadást nézik, jönnek-mennek. És egyszer csak a hölgy elővett egy aprócska csomagot a táskájából, abból kihalászott valamit és felém nyújtotta: egy gyöngy angyalka volt szárnyakkal, glóriával.... aprócska jószág, ám annál szebbet én még nem láttam! És azt mondta nem tudja miért, de ezt most nekem kell adnia. Meglepődésemben csak annyit tudtam kinyögni, hogy "De miért?" Azt nem tudta, csak, hogy ezt most nekem akarja adni. Megköszöntem, a férje jót mosolygott a megnyúlt képemen, az értetlenkedésemen, hogy miért??. Nagyon örült, hogy megismert, és remélik még összefutunk, azzal szépen elmentek az előadást megnézni. Kifelel jövet már nem találkoztunk, mert addigra mi már úton voltunk hazafelé. Hozzáteszem: nem tettem semmit, csak beszélgettünk.

Kaptam már rézkarcot a Szent Családról egy orfűi nagyon kedves grafikus művésztől, ott sem tudom megmondani a miértjét, csak nekem adta. Azzal indokolta, hogy mert "egy rugóra jár az agyunk", és mert nekem az tetszett leginkább  a munkái közül. Hát hogy is van ez?...

A kézműves kollégáktól isteni házi szappant, mézeskalácsos fülbevalót, eperke nyakbavalót, mézespuszedlit.... Nem tudom miért.... És mellé a barátságukat, az összetartást, szeretetet - ami a legfontosabb számomra.

Aztán ott van a pécsváradi vár csapata. Már a legelső alkalommal, amikor ott vásároztam, olyan szeretettel fogadtak, hogy elmondani nem lehet! Azt hittem tán összetévesztenek a vár királyának leszármazottjával, más magyarázatot hirtelen nem tudtam előteremteni.... Azóta is olyan szeretettel fogadnak, hogy otthon érzem magam, szinte családi körben vagyok... Nem értem itt sem, hiszen nem tettem semmit.

És akármerre megyek, ezzel találom szembe magamat. Próbálok figyelni, meglesni a pillanatot, amikor történik az a valami, ami miatt így történnek a dolgok, de még nem sikerült tetten érni.
Lehet nem is kell.
Tényleg a régi bölcsességben lehet a titok nyitja.
"Amilyen az adjon Isten - olyan a fogadj Isten!"

Hát én bizony úgy döntöttem, szeretem az embereket. Nincs veszve minden, higgyétek el nekem! A jóság ott van mindenkiben, csak elő kell csalogatni. És ennek van egy természetes módja, ami bennünk van (mindenkiben), és csak használni kell.
Ilona azt mondja, "elvarázstalanítják a világot". Igen. Megpróbálják. De megfogadtuk, hogy ezt nem engedjük, mert szükségünk van erre a varázslatra nekünk is, de főleg a gyerekeinknek...

És én nap, mint nap összefutok a varázzsal.
Nem nagy és látványos dolgokat kell keresni.
Elég hozzá egy mosoly, egy kedves szó, kis törődés és őszinteség, odafigyelés.

És ha beleolvasol a népi mondások és közmondások kézikönyvébe, feleleveníted őket, észre fogod venni a mindennapjaidban, hogy ezek működnek. Ott vannak.

...mert amilyen az Adjon Isten! - olyan lesz a Fogadj Isten!

:)

2013. március 13., szerda

Az erények

Táguló és egyre durvuló világunkban elfelejtődtek az emberi lét alapjai.
Hol van már az adott szó, a becsület szó?  Nálam még igenis létezik, de egy kezemen meg tudnám számlálni, akik hiszik és elfogadják! Mondhatnám én, hogy becsület szavamra..... Csak, aki ismer és a barátom, annak jelentene ez biztosítékot bármire is.  
De közöttük meg erre nincs is szükség! :)
Az erények is elfelejtődtek- nagyon! És ebben semmi pozitívumot nem tudok találni, pedig én szinte mindenben meglelem a jó oldalt is.
De ezeknek a tulajdonságoknak csak a hiányát találom...
Azt hittem, hogy legalább a pontosság, mint erény még megmaradt nekünk, de már az sem!
A becsület, a tisztesség, az erkölcsösség pedig mondhatni már csak fehér varjú!
Lehet, hogy "maradi" vagyok? És a fejlődéssel jár ezeknek a felejtése, a "felújított" változata? Nem hinném... :(

Én szeretem az udvariasságot - a valódit, nem az álságosat!
És szeretem a pontosságot, a szemérmességet, a becsületességet. Fontosnak tartom a megbízhatóságot és az őszinteséget. Hát mi olyan nehéz ezekben???
A kicsi gyermeket, amikor tanítjuk az életre, alapból belevesszük az erényeket, nem?!?
Erre mondaná az én örökké szkeptikus barátom az ellenpéldákat, és szomorú, de igaza is lehet. 

Én még azt tanítottam a fiaimnak, hogy "kérd" - és nem "vedd el".... Azt tanítottam, hogy "köszönj" - és azt tedd előre....
Arra neveltem, hogy amit megígér, azt tartsa is meg, de ha valami gátolja ebben, akkor álljon elő és vallja meg, hogy miért nem tudja megtenni.
Neveltem őket a pontosságra is, mert nagyon fontos (főleg a kamaszkorban, a nyugalmam miatt) :)
De sosem tanítottam nekik az irigységet, a  becstelenséget.... Nem tanítottam meg nekik, hogy mindenkin áttaposva jussanak a céljukhoz... Nem szoktattam őket haszontalan és betarthatatlan ígéretek osztogatására. Próbáltam megmutatni a szerénységet, a jóságot, az igazságosságot.... 
Hangsúlyt fektettem arra, hogy adni kell a rászorulóknak, segíteni, ahol lehet. Igyekeztem megtanítani nekik, hogy szívvel és lélekkel éljenek! Hogy a legfontosabb a szeretet, mert anélkül üresség van csak mindenhol.

És amiket tanítottam nekik, akkor amikor picik voltak, elültetett magként kezelem. Néha eltereli őket a mai kor szelleme, de látom bennük, hogy ott él élénken a tanítás a jóra, és tudom, hogy mindig előjön - ha fényt vesztenek útjukon. 
Nem kell aggódnom miattuk, rendes emberek lesznek/lettek.

De sajnos megtapasztalom az üzlet világában az összes jóságnak a kemény ellentétjét nap, mint nap. A legerősebb az irigység! Mindenhol ott van, ahol egy kicsit is sikered van, ahol egy kicsikét jut valami neked is. Naponta kapom meg a rossz szándékú szurkálódást, a könyökkel előre, áttaposva másokon.
Mindennapos a közöny, amit az emberek egymás iránt, egy sérült iránt, egy szerencsétlen iránt mutatnak.... elkeserítő!
Rosszindulat... szinte kötelező tulajdonsággá vált a hétköznapokban. :(
Mindezeken akár el is keseredhetnék....

AKÁR...

De mindig akad egy kis fény - és tudom, hogy van helyem itt és most! Mindig van aki visszamosolyog!
Egy előzékeny autós, aki elenged türelmesen, egy segítő "nehéz-szatyor" cipelő, egy elejtett cumit felvevő és visszaadó....
Vagy csak egy szomorú szeműnek egy kedvesebb köszönés, egy udvariasabb megszólítás, egy nevetés, egy ölelés...
Jutna abból mindenkinek.
És ingyen van!

...akárcsak a szeretet! Nem vész el egy darab sem belőled, ha osztogatod. Sőt! Minél többet ad az ember belőle a többi embernek, annál több jön belőle vissza! 
Csak egyszer kell kipróbálni... 
Olyan, mint a drog.
Csak ez egészséges, ingyenes, és mindig kéznél van, senkinek sem árt... :) És rendelkezésre áll, korlátlan mennyiségben!

Az erényeket pedig nem árt újra elővenni, leporolni és beiktatni a mindennapjainkba.

Nem olyan nehéz, mint amilyennek hiszed! :)


Szeretettel ölellek:

egy Vacsuti, innen a szomszédból...