Magamról

Saját fotó
Castleisland, Kerry, Ireland
"A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle... Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. ... Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik; legyen szent fény, átokká válik; legyen gyönyör, halállá válik..." (Hamvas Béla) Én ebben hiszek.... Akinek van -adnia kell! Ha nincs is semmid, van szeretet a szívedben -hát adj belőle! Van mosoly a lelkedben -hát osztogasd bőven! Van segítő szándék benned -hát segíts! Mindenkiben van valami jó, amit megoszthat másokkal - hát tegyétek!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dóri-ház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dóri-ház. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 21., szombat

...még nem hiszem el! - a Dóri sztori

Tegnap  délután elhoztam kicsit Dórit a pécsi gyermekhospice házból magamhoz, mikor elállt a szél végre. Tudod ő nem bírja a szelet: ha nagyon fúj, egyszerűen nem tud levegőt venni, sem a száján, sem a kanüljén keresztül.

Most sokan vannak napközben, öt gyermek kap ellátást nappal a házban és mivel megszokta a csendet maga körül, pár nap alatt lefárasztotta a nyüzsgés...

Gondoltam kicsit kimozdítom... megvacsoráztatom, mert nem ment neki az evés...
Autózni vittem volna, mert azt nagyon szereti, de mindkét hátsó lengéscsillapító elhalálozott a szuzukin, így azt nem kockáztatom meg, hogy úton legyünk és bajba kerüljek vele.
Nálam meg csend van és nyugalom. Zajmentes övezet....

 Kiültünk a teraszomra, ette az enyhén csípősre sikeredett paprikás csirkét, és csak sziszegett időnként, mint egy kis kígyó, amikor csípte a száját, a nyelvét az étel.
Mondtam neki, ennyi csípős íz jót tesz... kell a vérkeringésnek :o))))
Becsülettel megette, mert szereti a főztömet.
Majd tejet kért inni, az csillapítja a csípést.... pszichésen :)
Kérdezte meddig maradunk? Mondtam, amíg fel nem jönnek a csillagok....
Mert feltettem a tető alá fény- füzéreket, és erről még nem tudott.

Közben kérdeztem Párizsról, Milánóról, hogy mit nézzünk majd meg, ha már ott vagyunk?
-Hát mindent! - válaszolta, majd hozzátette: - Nem tudom elhinni, hogy ott leszünk! Hogy a tejföl torony (Eiffel torony) lábainál állunk majd és csak nézzük-nézzük majd azt a  monumentális vasépítményt.... Most még elképzelhetetlen számára. Hogy külföldre megy!
Hogy eljut Párizsba és Milánóba.

Felfoghatatlan, hisz nemrég merészkedtünk csak el messzebbre Pécstől, mint a szomszéd falu.
Amikor a Balatonra úgy megyünk le, mintha a világ végét készülnénk meghódítani.

Persze, mert tudod vele az hatalmas készülődést jelent. Az egészségügyi kiszolgáló "személyzet" becuccolása nem kis feladat, és nem maradhat el semmi, mert akkor nincs ottalvás! Mostanra rutint szereztem, hogy mi - hogyan fér be a kis szuzukiba, hogy bent legyen a kerekes szék, a lélegeztető gép, annak tápkábele, a párásító és a tápkábele, a szívó és a tápkábele, az éjszakai kanülbetét ... kézfertőtlenítő. Leszívó katéterek. Fecskendő a cuffhoz. Szemüvegtok, hajgumik, fésű, tisztálkodó szerek és ízlésesen összeválogatott váltóruhák. Nedves törlőkendő nélkül egy lépsét sem...
De innivalónak is ott kell lenni, meg az észnek is, hogy megfelelő időközönként megfenyegessem, hogy igyon is, mert irgum és burgum. Néha nem megy az ivás. Ha nincs meg a minimum 600mili, akkor erőszakhoz kell folyamodni. Néha...

De még nem hisszük el, hogy hová is készülünk, egy kedves és határozott ember adta eséllyel.
A legeleje úgy indult, ha jól emlékszem, hogy Gyura Barbara annakidején, amikor Dóri borzalmas körülmények közepette megérkezett a hospice házba (3 évvel ezelőtt), hogy kicsit felderítse a kislányt, ígéretet tett neki, hogy valamilyen úton-módon, de eljuttatja a párizsi Disneylandbe. Nem tudja mikor, nem tudja miből, nem tudja hogyan, de megkeresi rá a megoldást és a szponzorokat...
És ezt nem felejtette el Barbara, rendszeresen felemlegette Dórinak, hogy készüljön lélekben, mert egyszer csak indulni kell majd.

És ez az év, Dóri szerint az utazások éve - már év elején megmondta... ha hallottad volna tőle, milyen határozottan jelentette ki még februárban, te is elhitted volna neki.
Én mondjuk nem, de beigazolódott, hogy neki van igaza.
Na azóta utazunk ...

De ezt a Párizs/Milánó dolgot fel nem tudjuk fogni!

Na, had kanyarodjak vissza a jóemberhez.... Egyszer csak jött. Az alapítványhoz. És adományt hozott.
Innentől nem egyértelmű számomra, hogy mi és hogyan történt egészen pontosan, de azt tudom, hogy a fiatalember úgy döntött, segít Barbarának eljuttatni ezt a kisleányt arra a híres Disneylandre.
Ő nem szeretné magát megnevezni, csak adott... csendben... KÖSZÖNÖM!


Már van utazási tervünk, időpontunk, hogy mikor és hol szállunk meg. Tudjuk, hogy az alapítványi betegszállító mentővel megyünk, és így lesz sofőrünk, valamint kapunk magunk mellé egy intenzíves szakápolót, hogy minden eshetőségre fel legyünk készülve!

De még ott tartunk, hogy nem hiszi el, hogy mire is készülünk. Nem tudja elhinni, hogy ott leszünk Párizsban. Vagy Milánóban. Hogy Párizs utcáit fogjuk róni, hallgatjuk a francia szavakat, francia emberek szájából. Hogy Disneyland az úti cél.... Hihetetlen! És fantasztikus, de még nem hiszi el....

Nem baj.
Majd hamarosan kezdi elhinni....


Ha szeretnél többet megtudni a gyermekhospice működéséről, vagy támogatni szeretnéd ezeket a csudálatos kis emberpalántákat, az alábbi link segít ebben:

https://szememfenye.hu/

Köszönöm Neked!



2018. február 2., péntek

Dóri - egy kisleány léte...

Nem érdekel a politika...
Nem érdekelnek a stadionok.
Sem a pletyka, sem az irigység, sem a rosszindulat. Sem az egymással acsarkodó pártok, hogy megosszák ezt a vihar-verte országot MEGINT!!!
Nem akarom hallani a gonoszkodó fotelkommentátorokat, akik félinformációkból, vagy saját maguk által kreált elképzeléseik miatt kígyót és békát kiabálnak emberekre, helyzetekre, aminek a szenvedő alanyai gyerekek. 
Vagy betegek.
VAGY BETEG GYEREKEK!
Aki ismer, tisztában van vele, hogy mit jelent nekem Dóri, a Dóri ház kis lakója, aki körül most forog egy kicsit a világ. Nagy feladatot vállalt, hogy a "lakhatásáért", az ellátásáért , a létéért küzdő felnőtteknek segítsen. Elementáris tettrekészség van benne. Tenni akarás, hogy megmutassa és tudassa az emberekkel, hogy egy ismeretlen eredetű izomsorvadásban szenvedő beteg gyermek, miféle hatalmas tettekre képes! Ő most elhordaná a hegyeket is, ha hagynánk. Megfogalmazhatatlan erő keletkezett benne... 
Olvassa és nézi a híreket, látja a felnőttek hozzászólásait, a kedves, segíteni akarókét, az empátiával megáldottakét és sajnos a rosszindulatúakét is. Fáj neki minden szó, mert nem érti, hogy aki nincs tisztában a háttérrel, a valós tényekkel, aki nem ismeri az ő történetét, az miért ítélkezik azok felett, akik az ő életét teszik élhetővé, fedelet biztosítanak számára és meleg ételt adnak neki és segítik őt egyre nehezedő állapota miatt...

Hospice... Rajtam is futkos a hideg, mert tudom mi célból hozták létre.... Kiknek van szüksége rá... És itt ráadásul kicsinyke gyermekekről beszélünk. Akiken nem lehet a mai tudománnyal segíteni.
Sokan menekülnek azonnal a megnyugtató "tudatlanságba", ha erről esik szó - félrefordítják a fejüket, hogy ne kelljen látni.... hallani...

MEGÉRTEM!
Fájdalmas és nehéz szembesülni a beteg gyermek látványával, a tudattal, hogy nincs sok vissza esetleg.
És ezzel nincs semmi baj!
Aki olyan szerencsés helyzetben van, hogy nincs beteg gyermeke - és adja meg az Isten, hogy ne is kelljen senkinek ezt megélnie - annak nem is az a feladata, hogy naponta szembenézzen ezzel az elmondhatatlanul fájdalmas ténnyel. Nem kell ott lenni a közelünkben, nem kell megélni a fájdalmat, amit egy kisgyermek szenvedése okoz nekünk, hozzátartozóknak.
De segíthet anélkül, hogy szembesülnie kelljen látvánnyal, érzelmekkel, fájdalommal, szenvedéssel.

Kicsit csendesítsük el magunkban a haragot, a mindennapi bosszankodásokat, a sanyarú sorsunk miatti önsajnálatot. Ez mind teljesen normális emberi tulajdonság!
Most arra kérek mindenkit, hogy ne engedjétek megosztani ennek az országnak a népét!
A Dóri háznak igenis létjogosultsága van! Hogy ne csak Dórit tudja vállalni, hanem azt a többi kisgyermeket is, akinek feltétlenül szüksége van a hospice ellátásra, és ezen gyermekek szüleinek szintén!
Tegyük félre egy rövid időre a politikai nézetünket, ne hallgassunk a megosztó és hangzatos szónoklatokra, hanem néhány percig gondoljuk bele magunkat egy beteg gyermeket nevelő édesanya helyzetébe. Akinek sajnos a mai világban nincs sok segítsége, hacsak a társadalom nem fog össze, hogy támogassa a gyermekhospice intézményét!
Akik ebben a hivatásban dolgoznak, mindent megtesznek a gyerekekért, a szüleikért, a családtagjaikért emberileg.
Ám ehhez a megfelelő ellátáshoz pénz kell. Nem kevés pénz.
És most Dóri ottléte veszélybe került. Ő tenni akar, és naponta mérgelődik azon, hogy nem tud járni, mert akkor menne, és mondaná akinek csak lehet, hogy most fogjatok össze emberek ezekért a gyerekekért... Érte...

Én is erre kérlek.
Ha összefogunk, sok kicsi - sokra megy... Az ígéretekkel már tele van a padlás, abból köszönjük már nincs szükségünk többre :o)


Ha teheted - segíts . . .