Magamról

Saját fotó
Castleisland, Kerry, Ireland
"A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle... Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. ... Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik; legyen szent fény, átokká válik; legyen gyönyör, halállá válik..." (Hamvas Béla) Én ebben hiszek.... Akinek van -adnia kell! Ha nincs is semmid, van szeretet a szívedben -hát adj belőle! Van mosoly a lelkedben -hát osztogasd bőven! Van segítő szándék benned -hát segíts! Mindenkiben van valami jó, amit megoszthat másokkal - hát tegyétek!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: varázs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: varázs. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 2., vasárnap

Bennem maradt szó....

Jó társaság. Szálló idő, történetek.
Csak hallgatom őket, mert érdekel a mondandójuk, mert szeretem őket.
Néha, amikor egy már ismert sztori kerül elő, elkalandozik a gondolatom...

Régebben én is mennyit beszéltem! Mindent meg akartam osztani azokkal, akiket szeretek, a velem történt dolgokat, elmesélni az elmúlt napok történeteit, elmondani, hogy szeretem őket, hogy fontosak nekem, és ehhez nagyon sok szó kellett. Ma már kevés szóval is meg tudom oldani ugyanezt. Azt hiszem....
 És remélem meg is értik a kevésből is.

És csak hallgatok- hallgatom őket.

Közben szedegetem össze a mondandóm elejét, hogyan is kezdjem, és persze ne eresszem hosszú lére. Lényegretörő legyek. Pontos. Szabatos. És természetesen a humoros oldalammal.
De valahogy nem kerül rám ma a sor, mindenkivel rengeteg minden történt az elmúlt időszakban, sok mesélnivaló akad. Hát türelemre intem magam, majd eljön az én időm is. Hallgatom a történteket...

A gondolataim közben elszabadulnak, már nem is annyira hallom ki-mit mond, felidézem,az én múlt hetemet. Semmi különös - ami meg történt, az a munkahelyemen történt, azt nem mesélem itt el, mert nem idevaló.

Csak egyetlen dolog, az foglalkoztat. Felidézem a történteket, a hallottakat, még most is rácsodálkozom arra, amit valamikor régen tudtam, hallottam, de el is felejtettem, ahogy teltek az évek. Még így visszaidézve is megborzongok, hihetetlen, hogy velem történt meg. Pedig  emlékszem rá, csak nagyon régen történt, nehéz visszaidézni. Nálam amúgy sem a mondatok jönnek vissza a régmúlt eseményeiből, hanem egy-egy illat, egy érzés, amit keltett bennem a történet, néha fotószerű képek....A varázslatok idejéből sok mindent elfelejtettem már - és most jönnek az emlékek szépen sorban. Felelevenedik a gyermekkorom, az akkor értehetetlen "varázslat", a sok fura dolog, ami akkoriban velem történt. Akkor nem volt fura... onnan nézve, gyermek fejjel, teljesen normális volt minden. MOST mondom, hogy fura... Pedig nem az  :)
Csak eddig nem volt értelme!

És amint lett, összeáll a kép! És csak remélni tudom, hogy meg fogom érteni a miérteket, a hogyanokat, az okokat.
Közben még mesélnek.... folyamként szállnak a szavak. És én, mint egy kavics a folyam partján, amit néha megérint a víz, csak hallgatok...


Aztán egyszer csak  - idő van, menni kell, mind felállnak és indulunk, anélkül, hogy egy szót is elmondtam volna a mesémből....
Azt hiszem bánt... de átlépek rajta, majd később elmesélem!

És eltelik így az este, bent maradt a történet, bent maradt a szó... Tán így kellett lennie?? Hiszem, hogy minden okkal történik, és talán ma este nem nekem kellett elmondanom, amit szerettem volna. Nekem ma a kavics szerepe jutott, amit megérint az áramlás, néha arrébb-arrébb lök picit, de csak hallgat és megél.
Megéli a csendet, megéli a hallgatás erényét.

A történet megvan, nem vész el, de most már megtartom magamnak. Talán most ez a feladat, a csend, a hallgatás gyakolása.

Előbb - utóbb mindig megkapom a választ!









2012. június 9., szombat

Pitypangtündér - az előzmény

Két kedves barátom kérdezgetett a minap, miért és hogyan vitt rá az a valami, a Pitypangtündér történetének megírására. Hosszan magyaráztam Dórival való megismerkedésünket, és a Dóri-ház blogját, az oda írt kommenteket, amikor még nem találkoztam személyesen Dórival. És hogy hogyan tudattam vele a világról, ami körülöttem van.....
....és egyik reggel történt valami. Amit csak leírtam neki. De a drága hitetlenkedett a történteken; pedig nőljön répa az apja orrára, ha lódítottam!!! ;)
Hát így történt, hogy a kis tündér története papírra lett róva.
Ma reggel, amikor jól megérdemelt reggelijét tálaltam Boginak, nem a szokásos ugrabugra táncot adta elő nekem, hanem valamit mutatni akart. Már nem virágzik a pitypang, mert már nyár van, de ő talált egy utolsó szálat. Azt kellett velem tudatnia. Hát megnézegettük közelebbről...mit is keres itt, ilyenkor egy pitypang?!? Nem tudom tudtad-e, de a pitypangoknak saját, külön bejáratú tündéreik vannak. Még nem sikerült rájönnöm miért, de rajta vagyok az ügyön! :)

Na szóval, amikor közelebbről megvizsgáltam ezt a rejtélyes pitypangot - nagyítóval! - mert a szemem már nem a régi, akkor vettem észre, hogy egy virágtündérke ficereg a levelei között. 
Nagyon vékonyka és fáradt volt már szegényke, mert régóta próbált szabadulni! 
Öreg, vaksi pókuraság véletlenül beleszőtte a hálójába a lábacskáját, majd elfelejtkezett a légyfogó szerszámról és Isten neki fakereszt! - azonmód el is költözött onnan. Így ragadt ott tündérke.

Én sem voltam ám rest, kerestem egy vékony mogyorófa ágacskát és szép finoman letekergettem a pókhálót a riadt kis tündérről. Ahogy kiszabadult, azonnal a mellette álló rózsabokorhoz reppent és jó hosszasan ivott a levelein megtapadt harmatból. Nagyon megszomjazott már szegényke az utolsó eső óta. Aztán ahogy a szomját oltotta, felcsücsült szépen egy rózsabimbóra, hogy kipihenje a fáradalmait. Nagyon hálás szemekkel nézett fel rám.

Én meg nem annyira hittem a szememnek, de a fiúk még aludtak, hát sajnos egyetlen megbízható szemtanúm sincsen a történtekre..... Talán csak a Bogi, de ő meg nagyon tud titkot tartani :)

Majd azt mondta nekem ez a csöpp leányka: "Köszönöm, hogy segítettél, hálás vagyok érte! Cserébe, ha bármikor bajod esne, én szívesen viszonoznám a segítséged!"

Azt tudni kell, hogy az a hír járja szerte a világban, hogy a tündérek nagy gyógyító erővel bírnak. Hát nekem meg éppen bajom akadt az izületeimmel. Gondoltam, akkor ezt itt meg is oldhatnánk.

De aztán eszembe jutottál Te Dóri és azonnal tudtam mit kell tennem. Én ezt a tündérkét elküldtem hozzád, mert tudom, nálad is elkél a segítség!

Szóval ez a kedves tündérke most úton van felétek. Kérlek fogadd majd szeretettel és hagyd, hogy segítsen neked is. 
Ja és mellesleg rengeteg szebbnél szebb mesét ismer:)) Hát hallgasd és gyógyulj....
egy Vacsuti, innen a szomszédból :) 
 ....hát így történt. 
Aki nem hiszi, azt tekerje be pókapó, majd megyek és kimentem! :)










2011. július 16., szombat

Miért van a pitypangoknak külön őre?

Na, kicsi manócskám, Dóri, csücsülj kényelmesen, mert utánajártam a dolgoknak! Tudom már, miért kaptak külön tündéreket a pitypangok!
Valamikor régen, amikor a föld még lapos volt, még sokkal kevesebb ember élt, a tündérek szabadabban és az emberi szemnek is láthatóan repdestek szerte e világban. Az emberek tudtak a létezésükről, tudták mi a feladatuk a tündéreknek és hálásak voltak nekik, szerették és tisztelték őket. A legtöbb tündérnek gyógyító ereje van és válogatás nélkül az útjukba akadó halandó embert és állatot egyaránt meggyógyítottak, ha betegség, baj érte.
Kérniük sem kellett a bajba jutottaknak. De a tündérek fő feladata a földön a növények védelme, ápolása és gyógyítása volt elsősorban.
Hát ez a történet akkor kezdődött valamikor, amikor élt az öreg félszemű halászkirály,  a tengerek és óceánok mindentudó úszóbajnoka. Akkortájt történt.....
Az egyik erdei tündérke egyszer egy bajba került bagolyfiókán próbált éppen segíteni, de szüksége lett volna a pitypang nedvére.
Szóval, szegény bagolyfi belecsippentett a mérges szömörce bogyójába, amitől bedagadt a nyelőcsöve, és így bizony a levegő sem ment annyira befele. Na meg a bagolyköpet kifele!  Nos, erre jó a kutyatej! De se közel, se távol egy fia pitypang nem volt az erdő alján!  Bizony elkeseredett a tündérke, hogy akkor ő most hogyan is javítgassa meg szerencsétlen bagolyvári királyfit?! Se pitypang - se kutyatej. 
Elővette az erdei tündérport, amit a szentjános bogarak gyűjtenek be nekik minden negyedik holdtöltekor, mert az annyira ritka, mint esti mesében a tehénszaros gumicsizma. Nem is használják állandóan, mert kevés adatott meg nekik belőle. 
Szóval elővette a port, rászórt magára egy keveset és máris suhant a fény sebességénél is gyorsabban a rét felé! Az első útjába akadó pitypangból letört egy nagy fejű virágot és vitte, vitte vissza bagolyfihoz. Szegény feje már kékült-zöldült a levegő hiányától. Tündérünk gyors mozdulatokkal a nyelvére kente a gyógyító növény nedvét a kutyatejet és bagolyka szemlátomást azonnal jobb állapotba került. Hamar helyre jött szegény feje, nem győzött hálálkodni a kicsi tündérnek, hogy megmentette az életét. Azzal huss, el is tűnt az árnyat adó lombok között, meg a a bagolyköpet kifele jövet nem valami szép....
Így maradt ott tündérke fáradtan egy hatalmas problémával. Szegény feje egészen belesajdult, amikor nekilátott kiötleni, hogyan lehetne a pitypangot  átültetni az erdőbe, a keze ügyébe...
Abban az időben ugyanis még úgy nőtt a pitypang, hogy ahová tavaszanyó elültette, minden évben ugyanott dugta ki a sárga fejecskéjét. És csakis ott. Így nem sok akadt belőle  szerte a világban, ezért nagy kincsnek számított akkoriban.
Így gondolt egy nagyot a mi kis okos tündérünk és elindult Tavasz anyó birodalma felé. Útközben ki is találta mi a  megoldás a pitypang ügyben!
Tavasz anyó nagy örömmel fogadta az apró látogatót és amikor megértette mi a problémája a kicsi repdesőnek a pitypanggal, igen gondterhelt arcot vágott. De a kicsiny tündér elmesélte a nagyszerű ötletét. Tavasz anyó tegye lehetővé ennek a ritka növénynek, hogy  magja teremjen, így a tündérek a begyűjtött magvakat el tudnák szórni mindenfelé, akár az erdők talajára is. Tavasz anyó megígérte, hogy jövő tavasztól már eként fog cselekedni.

Eltelt egy ősz, majd egy didergető tél is és amikor a tavasz beköszöntött és kibújtak a pitypangok, tündérünk ott repdesett körülöttük, hogy megcsodálja a változást. De semmi újat ne látott rajtuk. Semmit! Elszomorodva indult haza, mert azt gondolta, hogy Tavasz anyó megöregedett és elfelejtette az ígéretét. Nincs mit tenni, más megoldás után kell nézni.
Így is tett, heteken keresztül próbálgatta titkosabbnál-titkosabb módszereit a kutyatej tárolására, konzerválására. De eredményre nem jutott.
Aztán egyik alkonyatkor, amikor szokásos erdei körútjáról hazafelé tartott, egy nagyon furcsa dologgal találkozott reptében! Valami, vagy valaki majdnem elütötte a levegőben.
Bátran utánaeredt a dolognak és olyant látott, amit még sosem!
Le is szállt, hogy szemügyre vegye az új csodát. A szára és levele pitypang, az illata pitypang... de mi ez a furcsa jelenség a virágja helyén??? Fehér és selymes, könnyű és csinos volt ez a valami, de nem tudott rájönni mit is talált. Ekkor szél úrfi, akivel kergetőzni szokott néhanapján, belekapott a valamibe és azok - láss csodát! - felemelkedtek a szárról és amerre a szél vitte őket,  repdestek könnyedén messzire, távolra,  befelé az erdőbe is! 
Nem értette mi történik itt, cseppet sem értette a mi kis tündérünk.
Ám néhány hét elteltével azt vette észre, hogy mindenfelé az erdő alján pitypangok dugják ki a fejecskéjüket az avarból, a fűből, a fák tövénél.
És ekkor megértette Tavasz anyó ötletét! Nem csak a problémát oldotta meg, de széppé tette azt és játékossá is! 
Azóta az erdő alján minden tavasszal, amikor levirágzott az összes pitypang, csilingelő nevetéstől hangos az erdő. A bohó muslicák belekapaszkodnak a pitypang szálló magjába és azzal repkednek szerte széjjel az erdőben. A kabócák a kalapjuk mellé tűzik a csodát és büszkén feszítenek vele a cincérek előtt. A tündérkék a tavaszi bálon a ruhájukat díszítik vele, és a hőscincér a cimbalmához használja ütőnek.
De bölcs Tavasz anyó szerette volna megőrizni örökre ezt a csodát, ezért a kicsi erdei tündért kinevezte a pitypangok őrének. És az ő leszármazottai lettek a pitypangtündérek.
Azóta is minden kertben, ahol megterem a pitypang, ott repkednek és őrzik, vigyázzák a kis reppencsek ezt a nagyszerű gyógyító növénykét.

Hát így történ....

Ha nem hiszed el nekem, akkor bizony hajóra kell szállnod bajánál és lehajózni a Dunán a tengerig, ott az öreg halászkirály ükunokája meg tudja erősíteni a történetet. Én is tőle hallottam.
Annyi tengervizet ittam közben, hogy még most is sósat pisilek... :)