Amint felébredtem, tudtam: engem ma vár a természet. Dolgom van a fákkal, a szellővel, madarakkal. Látnom kell őket, éreznem az illatokat, meghallani, amit itt, ebben a zajos városban lehetetlen.
A Sárkány (jó öreg biciklim!) napok óta kiszabadítva és jó szolgálatot téve, már kétszer is elvitt az elmúlt pár napban arra, amerre megint készülök. (Köszike Zsuzska és Toncsi a jó társaságért!) Nem mondom, az ülőgumóim sajgása egyetlen pillanatra elbizonytalanított, de hamar elhessegettem ezeket az árnyakat magamtól.
Betettem egy flaska vizet és ... uccu neki, szevasz világ!
A csendre és a figyelésre eszméletlenül alkalmas a Pellérd felé újonnan elkészült bicikliút.
Kicsit rázós odáig eljutni, ha Kovácstelep felé veszed az irányt, de sokkal jobban is értékeled, amikor lekerülsz végre a lelkedet is kirázó ócska, köves földútról.
És a zaj átalakul valami mássá. A hangok madár csicsergéssé szelídülnek, szél susogássá, patak csobogássá.... És ha az ember nem szemetelne!!......óóóóó.....
Ébred a természet, látszik a rügyeken, amik álmosan dugdossák ki fejecskéjüket az ágak kuszaságain. Némelyik már zöld és dundi. Az avar teljesen megszáradt már és az illata sem a friss avar illata, de így is remek! Egyetlen bokor barkát találtam, tele méhecskével... meg kellett hallgatnom a döngicsélésüket. Annyira élvezték a meleget és a virágpor illata úgy csábította őket, hogy észre sem vettek. Akár meg is simíthattam volna némelyiket a nagy munkája közben, fel sem tűnt volna neki.
Beljebb haladva a fák közt, az erdő alja széles sávban talajvíz volt. Néhol tisztább, máshol homályosabb, odébb vastagon békalencsével befedve. A szél és a tél megtette hatását: rengeteg ág, gally letörve a földön, lépni is alig-alig lehet tőlük. Reccsennek, roppannak a talpam alatt. Úgy vagy 100-150 méterrel odébb néhány tő sárga kankalinka árválkodott, virág fejecskéjüket kitolták a fényre a levelek alól. És hirtelen rengetegen lettek! Az egész erdő alja csak tőlük sárgállik! Megszámlálhatatlan kis sárga fejecske, Tavasztündérnek rengeteg dolga volt velük, de megérte. Amerre nézek telis-tele velük az talaj. És a tavasz biztos jele is megérkezett, néhány meseszép sárga pillangó, mintha szárnyuk színét a kankalinokéhoz igazították volna! Olyan boldogan, olyan vidáman szálldostak, mintha sosem lett volna tél, sosem lett volna fagy. Bár velük szállhatnék.... csak egy keveset...
A hirtelen csörtetés megijesztett. Riadtan kaptam körbe a fejem: vaddisznóék erre járnak??? És a meglepetés nem maradt el, ám csupán Mókus Marci okozta a rettenetes nagy zajt, apró lábacskáival a száraz avaron. Ahogy illik, mindketten tisztességesen megijedtünk a másiktól. Kíváncsian figyeltem, ahogy aprócska testéhez képest, viccesen nagy farkincájával kormányozza a fáról-fára ugrásait. Irtó fürge kis jószág! Fára fel, fáról le, néha átugorja a távolságot:-)
Trillák szólnak mindenfelé...
Szemem elszokott a madárlestől, így egyenlőre csak hallom, de nem látom őkelmét, aki olyan hangosan trillázik, hogy majd' kidől a segge - ahogy jó apám mondaná.... Rengeteg mondanivalója lehet...én megértem :) Aztán észreveszem egy magas fa tetején, ő is tudja onnan jobban szól, messzebbre ér el a hangja. Feketerigó uraság az. Látja, hogy látom, de őt nem zavarja, mert tudja sosem bántanám, nem is zavarnám meg mondandójában.Jóval odébb az út mellett, ősréginek tűnő, hatalmas törzsű kidőlt fa. Hozzá jöttem. Előző nap már Zsuzskáékkal felfedeztük. Toncsi szerint van vagy 200 éves. Illetve volt. Kár érte.....
Csak állok mellette és csodálom. Nagy része elkorhadt már, a korhadék színe téglavörös. A moha is belepte már a törzs nagy részét, de semmi nincs, ami csorbíthatna nagyságán. Hány évet állhatott itt..... Mi mindent láthatott az idők során..... Ó, ha mesélni tudna, hallgatnám, ameddig csak mondanivalója el nem fogyna. Végigsimítom a mohás kérgét a kezemmel, hátha megszólal, de a "tudó nem beszél" .....
Hát hallgatunk.
Öt éves forma kisfiú kerekezik arra az anyukájával, köszönnek. Megállnak, a kicsi csak néz rám, én mosolygok... "Mit csinálsz?"- kérdi. "Kíváncsiskodom"- feleltem. Kicsit elgondolkodott, majd megkérdezte: "Jöhetek én is?"-és már kászálódik is le a járgányáról, odabotladozik mellém, a gallyakon keresztülverekedve magát, és ráteszi apró kezét a törzsre. És csak ott állunk, figyelünk....
Nézi az én kezemet, látom összehasonlítja az övével, de nem szól egy árva szót sem. Csak figyel. Állunk vagy öt-hat percig így, szépen hallgatva a fát, majd aprót sóhajt és elindul. Míg felkapaszkodik a bringára, ideszól: "Jó volt! Holnap is jövök!"
... szívem szerint itt várnálak...
Csuda egy fa ez. Teljesen elvarázsol. Körbejárom, hogy elhiggyem mekkora hatalmas méretű, de az ember agya a látvány ellenére sem hisz a saját szemének. Nem messze tőle rókavár van. Bekukkantok, de mivel nem szeretnék szembefutni a vár urával, hamar elhúzom a csíkot. Legyen csak nyugalmuk ... nekik is.
Lassan elindulok, még végigmegyek a bicikliúton a faluig (már város, bocsika), és csak ott fordulok vissza. Irány a zaj, a bűz, a város.
Amit idefele megtaláltam, most leltár szerint szemrevételezem, nem is veszett el semmi! A nagy farönk, - Isten veled! - a rengeteg kankalinka - és nini nem csak az egyik oldalon! Békalencse, talajvíz....
A trilla fáradhatatlanul szól még a fákon, csak mostanra már sokkal többen hirdetik a tavasz jöttét - de jó!!! Feléledt a szél, megborzongok és magamra veszem a hosszú ujjút, ha már állok, iszok is egyet. Glugy, glugy, glugy.....potty! Őrigósága valamit jelezni akart, hát az a jel pontosan rajtam landolt! Kedves...... bár viszonozhatnám :))
Visszaút.
A tuti bicikliút (próbáljátok ki!!).
Majd a híd és a patak, és az utána következő, belsőszerv-összerázó, köves földú-úút-útt-ttú
és végül az udvarias autósok között hazatérés:
... bocsáss meg..................... sajnálom..........................én is szeretlek..............
A legérdekesebb a kisfiú....a közös kíváncsiskodás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése