Bencének....

Ha tücsök leszek, fekete tücsök,
Majd megállj, még visszahívnál.

Nem lesz, aki ágyba küldjön
És orrod megtörölje
Mászkálhatsz a kerítésen,
Pottyanhatsz a csúnya földre

Jó lesz, jó lesz, neked is, nekem is jó.
Jó lesz, jó lesz, neked is, nekem is jó.

Lesz akkora házam, mint a makkhéj.
Meg se mutatom neked.
Holdfényt fonok békarokkán,
Mák-olvasót pergetek.

Jó lesz, jó lesz, neked is, nekem is jó.
Jó lesz, jó lesz, neked is, nekem is jó.

Majd kérnél tőlem süteményt,
De nem ülök a pamlagon.
Nedves fű között lakom,
Harmatgyöngy ablakom
Majd megállj, még visszahívnál,                        
Még visszahívnál.                                                                       


/Weöres Sándor verse/

freedom

El, csak el innen..... valahová ki a szabadba.

Amint felébredtem, tudtam: engem ma vár a természet. Dolgom van a fákkal, a szellővel, madarakkal. Látnom kell őket, éreznem az illatokat, meghallani, amit itt, ebben a zajos városban lehetetlen.



A Sárkány (jó öreg biciklim!) napok óta kiszabadítva és jó szolgálatot téve, már kétszer is elvitt  az elmúlt pár napban arra, amerre megint készülök. (Köszike Zsuzska és Toncsi a jó társaságért!)  Nem mondom, az ülőgumóim sajgása egyetlen pillanatra elbizonytalanított, de hamar elhessegettem ezeket az árnyakat magamtól.
Betettem egy flaska vizet és ... uccu neki, szevasz világ!
A csendre és a figyelésre eszméletlenül alkalmas a Pellérd felé újonnan elkészült bicikliút.
Kicsit rázós odáig eljutni, ha Kovácstelep felé veszed az irányt, de sokkal jobban is értékeled, amikor lekerülsz végre a lelkedet is kirázó ócska, köves földútról.
És a zaj átalakul valami mássá. A hangok  madár csicsergéssé szelídülnek, szél susogássá, patak csobogássá.... És ha az ember nem szemetelne!!......óóóóó.....
Ébred a természet, látszik a rügyeken, amik álmosan dugdossák ki fejecskéjüket az ágak kuszaságain. Némelyik már zöld és dundi. Az avar teljesen megszáradt már és az illata sem a friss avar illata, de így is remek! Egyetlen bokor barkát találtam, tele méhecskével... meg kellett hallgatnom a döngicsélésüket. Annyira élvezték a meleget és a virágpor illata úgy csábította őket, hogy észre sem vettek. Akár meg is simíthattam volna némelyiket a nagy munkája közben, fel sem tűnt volna neki.
Beljebb haladva a fák közt, az erdő alja széles sávban talajvíz volt. Néhol tisztább, máshol homályosabb, odébb vastagon békalencsével befedve.  A szél és a tél megtette hatását: rengeteg ág, gally letörve a földön, lépni is alig-alig lehet tőlük. Reccsennek, roppannak a talpam alatt. 
Úgy vagy 100-150 méterrel odébb néhány tő sárga kankalinka árválkodott, virág fejecskéjüket kitolták a fényre a levelek alól. És hirtelen rengetegen lettek! Az egész erdő alja csak tőlük sárgállik! Megszámlálhatatlan kis sárga fejecske, Tavasztündérnek rengeteg dolga volt velük, de megérte. Amerre nézek telis-tele velük az talaj.  És a tavasz biztos jele is megérkezett, néhány meseszép sárga pillangó, mintha szárnyuk színét a kankalinokéhoz igazították volna! Olyan boldogan, olyan vidáman szálldostak, mintha sosem lett volna tél, sosem lett volna fagy. Bár velük szállhatnék.... csak egy keveset...
A hirtelen csörtetés megijesztett. Riadtan kaptam körbe a fejem: vaddisznóék erre járnak??? És a meglepetés nem maradt el, ám csupán Mókus Marci okozta a rettenetes nagy zajt, apró lábacskáival a száraz avaron. Ahogy illik, mindketten tisztességesen megijedtünk a másiktól. Kíváncsian figyeltem, ahogy aprócska testéhez képest, viccesen nagy farkincájával kormányozza a fáról-fára ugrásait. Irtó fürge kis jószág! Fára fel, fáról le, néha átugorja a távolságot:-)
Trillák szólnak mindenfelé...
Szemem elszokott a madárlestől, így egyenlőre csak hallom, de nem látom őkelmét, aki olyan hangosan trillázik, hogy majd' kidől a segge - ahogy jó apám mondaná....  Rengeteg mondanivalója lehet...én megértem :) Aztán észreveszem egy magas fa tetején, ő is tudja onnan jobban szól, messzebbre ér el a hangja. Feketerigó uraság az. Látja, hogy látom, de őt nem zavarja, mert tudja sosem bántanám, nem is zavarnám meg mondandójában.
Jóval odébb az út mellett, ősréginek tűnő, hatalmas törzsű kidőlt fa. Hozzá jöttem. Előző nap már Zsuzskáékkal felfedeztük. Toncsi szerint van vagy 200 éves. Illetve volt. Kár érte.....
Csak állok mellette és csodálom. Nagy része elkorhadt már, a korhadék színe téglavörös. A moha is belepte már a törzs nagy részét, de semmi nincs, ami csorbíthatna nagyságán. Hány évet állhatott itt..... Mi mindent láthatott az idők során..... Ó, ha mesélni tudna, hallgatnám, ameddig csak mondanivalója el nem fogyna. Végigsimítom a mohás kérgét a kezemmel, hátha megszólal, de a "tudó nem beszél" ..... 
Hát hallgatunk.
Öt éves forma kisfiú kerekezik arra az anyukájával, köszönnek. Megállnak, a kicsi csak néz rám, én mosolygok... "Mit csinálsz?"- kérdi. "Kíváncsiskodom"- feleltem. Kicsit elgondolkodott, majd megkérdezte: "Jöhetek én is?"-és már kászálódik is le a járgányáról, odabotladozik mellém, a gallyakon keresztülverekedve magát, és ráteszi apró kezét a törzsre. És csak ott állunk, figyelünk....
Nézi az én kezemet, látom összehasonlítja az övével, de nem szól egy árva szót sem. Csak figyel. Állunk vagy öt-hat percig így, szépen hallgatva a fát, majd aprót sóhajt és elindul. Míg felkapaszkodik a bringára, ideszól: "Jó volt! Holnap is jövök!" 
... szívem szerint itt várnálak...
Csuda egy fa ez. Teljesen elvarázsol.  Körbejárom, hogy elhiggyem mekkora hatalmas méretű, de az ember agya a látvány ellenére sem hisz a saját szemének. Nem messze tőle rókavár van. Bekukkantok, de mivel nem szeretnék szembefutni a vár urával, hamar elhúzom a csíkot. Legyen csak nyugalmuk ... nekik is.
Lassan elindulok, még végigmegyek a bicikliúton a faluig (már város, bocsika), és csak ott fordulok vissza. Irány a zaj, a bűz, a város. 
Amit idefele megtaláltam, most leltár szerint szemrevételezem, nem is veszett el semmi! A nagy farönk, - Isten veled! - a rengeteg kankalinka - és nini nem csak az egyik oldalon! Békalencse, talajvíz....
A trilla fáradhatatlanul szól még a fákon, csak mostanra már sokkal többen hirdetik a tavasz jöttét - de jó!!! Feléledt a szél, megborzongok és magamra veszem a hosszú ujjút, ha már állok, iszok is egyet. Glugy, glugy, glugy.....potty! Őrigósága valamit jelezni akart, hát az a jel pontosan rajtam landolt! Kedves...... bár viszonozhatnám :))
Visszaút.
A tuti bicikliút (próbáljátok ki!!).
Majd a híd és a patak, és az utána következő, belsőszerv-összerázó, köves földú-úút-útt-ttú
és végül az udvarias autósok között hazatérés:
... bocsáss meg..................... sajnálom..........................én is  szeretlek..............


A legérdekesebb a kisfiú....a közös kíváncsiskodás.

Ő vajon mit tudott meg???

Sebaj Tóbiás

"Drága barátom, Tóbiás!

     Mostanában nem érsz rám.... 

Nagyon hiányoznak a beszélgetéseink, a közös nevetések, a marhaságok és a komoly beszélgetések a világ fontos dolgairól. :-)
Valahogy elúszunk egymás mellett. Pedig én immáron 10 éve bírom a szeretetedet, barátságodat, és én is ugyanúgy szeretlek amióta ismerlek, és ameddig élek ez így is marad. Történjen bármi!  Mert kedves vagy. Megértő és empatikus. Vigaszt adó, vicces . . .   és mindig mindenhonnan elkésel. De én ezt is szeretem benned! Csak hát nem találkozunk eleget, így nehéz ezeket szóban is elmondani. Meg hát ugye,  az nekem pikk-pakk megy is!
Tudom-tudom: rengeteg a dolgod.... új munka, nyelvet tanulsz, és természetesen más barátaid is vannak, gondolom nekik is hiányzol.
Tudod azt vettem észre, nem beszélsz. . .
Nem mondod el a gondodat, bajodat. Egyáltalán semmit nem mondasz el mostanában. Érzem.... tudom, hogy komoly problémáid lehetnek. De Te barátom makacsul hallgatsz, mosolyogsz, mintha semmi problémád nem lenne.

De tudod Tóbiás, én ezeket érzem, én ezeket tudom!  Azt is tudom milyen, amikor az embert lehúzza a hínár, és hiába tapossa a vizet kitartóan, lejjebb ugyan nem megy, de nagyon sok energiájába kerül, hogy el ne merüljön végleg. Ilyenkor kapaszkodik mindenbe és mindenkibe.
Néha válogatás nélkül. 

Nem látja ki a segítő szándékú, és ki nem az. Ki alkalmas segíteni, és ki kolonc, nehezék.
Van hogy csinálunk marhaságokat.... nekem is sikerült már életem során. De elvártam tőled, hogy figyelmeztess, hogy rákoppints az orromra, és időben a kezem után nyúltál. És én mindig magamból indulok ki. Gondolom Te is ezt várod tőlem. ...vagy nem? Bizonytalan vagyok...
De nagyon szeretném megosztani veled azokat a dolgokat, amik esetleg befolyásolnák a további cselekedeteidet, hogy átláss bizonyos helyzeteken, embereken. Nincs bennem rossz szándék Tóbiás! Csak a féltés. A szeretet. A barátság, amit kár lenne elvesztegetni. Sok év van mögöttünk már.... 
Én nem hiszek, abban, hogy aki menni akar, azt el kell engedni, meg, hogy ami nem megy azt nem kell erőltetni. Nem, mert vannak emberek, akik már az életünk szerves része. Én az vagyok neked, és Te egyértelműen az vagy nekem. 
Tóbiás! Én nem hagylak elkallódni!
Nincs mit szégyellned előttem. Ha butaságot csináltál, ha remek dolgot műveltél, a szeretetem nem változik feléd szemernyit sem. Összetartozunk.  Bátran elmesélheted mi nyomja a lelked, mitől fáj a szíved.
Ha segíteni akkor rögtön nem is tudok, majd sírok veled, ha kell, vagy megnevettetlek, mert ahhoz elég hülye vagyok.
Ne máshol keress megértést - itt vagyok!
Ne mástól várd a feltétlen szeretetet - itt vagyok!
Csak hagyd, hogy a barátod legyek....
Egyetlen szavadba kerül.


Csak mondd!

Hányszor tettem én ezt már meg! Emlékszel?


De hallgatni is tudok, ha erre van szükséged.
Italozni is hajlandó vagyok veled . . . . bár azt tudod mennyi a kapacitásom:))) ...majd lassan iszom :)


Bevállalok bármit, ismersz!!!


Ne vesszünk el ebben a világban Tóbiás..."

egy Dorothy

.....Ugyanaz a fénysugár tárgyanként más-más hatást érhet el, attól függően, hogy az adott tárgy mennyi fényt ver vissza, illetve nyel el. Ehhez hasonlóan az élmények is különböző hatással vannak ránk...

Akár be is helyettesíthetjük a szöveg szavait:

.....ugyanaz a információ egyénenként más-más hatást érhet el, attól függően, hogy az adott ember mennyi információt ver vissza, vagy nyel el. . . .

Ez annyira igaz, hogy nem is kellene foglalkoznom vele. De beleült az agyamba.
Hát én régebben rengeteget visszavertem az információkból. De mára rájöttem, miért vagyok ilyen értetlen és miért álltam be tiltakozásra, védekezésre.

Tudom a miértjét.
Tudom a megoldását is, de a 41 év skatulyában telt, a beidegződések, a sémák és a korlátok erősek, mert erősnek építettem őket. Van egy tuti jó falam körbe-körbe........ a kőműves kalapot emelne, ha látná :))))
Bár ütöttem már réseket ebbe a falba, sok helyen betör a napfény és megvilágít dolgokat.
Bejönnek hangok is, már hallok a belső fülemmel, csak még nem hiszem el minden szavát.
...s tegnap találtam egy helyes kis  ajtót is rajta, és tudom a varázsigét , ami nyitja. Csak néha elfelejtem, ha megijedek vagy félek, vagy ha megbántanak, mert olyankor megint elbizonytalanodom.
Kislányként nagyon elvarázsolt  Óz meséje, a piros cipellő, a sárga köves út .

A sárga köves út. . .  

Mindenkinek van egy "sárga köves útja"..... csak nem feltétlenül sárga.
Az enyém kék, méghozzá világoskék, mint a nyári égbolt. Már sejtem hová visz, tudom, hogy ha megyek, haladok rajta, el is érem azt a helyet ahová tartok, de nem tudom mi vár rám útközben. Repülő majmok talán nem...... meg a pipacsmező, ami mérgező az sem lesz. A keleti meg a nyugati banya bizonyosan ott lesznek:) Nehogy már azt is megússzam :))
De menet közben biztosan leselkedik rám ezer meg ezer információ, rengeteg véletlen, és valószínűleg sok emberrel is találkozom majd.
A feladat - nem könnyű - meghallani a számomra fontos információkat, észrevenni azokat a "véletleneket", és bátran szóba állni a szembejövő emberekkel - hátha ők hordozzák az információt!

.. .. .. én már a saját "sárga köves" utamat járom, tán van hozzá piros cipellőm is, mellettem van a bádogember és a bátor oroszlán is, és lehet ott van a  madárijesztő is valamelyik napraforgó táblában.

. . . .de hogy most én vagyok Dorothy,  az tuti :)))))

És a tegnapi tanítás Tamástól a számomra az, hogy világ megváltoztatásához csak szeretet kell, mert a szeretet érintésétől minden megváltozik.

De ezt tapasztaljuk nap, mint nap:)

Emlékezés

Platón :
                  "minden igaz tudás -  emlékezés.     A többi csak találgatás!"

Na akkor most megint felköthetem a gatyát!

Mire ezt kihámozom.....

A lélek örök...

Ma beszélgettem egy kolléganőmmel, szóba került a halál, az elengedés, az a mérhetetlen űr, amit a szeretett ember hagy maga után. Hogy nem tudunk "elengedni", mint ő sem az édesapját, aki decemberben lépett át egy másik valóságba.
....mert remélem...... nem, nem remélem: tudom, hogy ami itt egy becsukódó kapu, az a túloldalon egy éppen kinyíló. Egy másik kezdet, egy másik valóság, és tán boldogabb, mint ez itt.

És abban is biztos vagyok, hogy ezt az utazást segítik, könnyebbé teszik valamiféle földöntúli létezők  -   nevezhetjük őket angyaloknak is.     Akár.... 


Aztán rettenetesen nagy bölcsességeket mondtam neki reinkarnációról, másik életről, meg hogy már jó neki ott ahol van.....  Iszonyú elégedett voltam az empátiámmal! 

.....  mesélt az édesapjáról, az érzéseiről.  És akkor, ott rájöttem, hogy mekkora egy hatalmas barom vagyok, beszélek arról, amiről semmit nem tudok.... 

Azután egy másik történet úszott be a fejembe, amitől nem tudok szabadulni, mert megértette velem, mit is jelent az a tátongó űr...... 


Pedig én el sem veszítettem őt! Itt van most is. De akkor, évekkel ezelőtt, elérte, hogy rettegjek az elmúlástól és én, ahogy kell rettegtem is. Bármit megadtam volna, csak ne maradjak itt a tudattal, hogy ő már nincs és nem mondhatom el neki az éppen fixálódó hülyeségeimet. Az önzés teljességében fetrengtem, donorlistára vetettem magam, csak el ne menjen. Csak itt ne kelljen maradni nélküle.....Nem testvér, nem rokon, nem szülőm, "csak" barát. De a latban nálam ugyanazzal a súllyal bír.

Aztán megtette.
                            ....és elment.....

Igaz, csak egy röpke kis időre, és szerencséjére (meg az enyémre!) visszajött.  
De megértettem a fájdalmat, megtapasztaltam az űrt. 

Nincs vigasztaló szó - ezért én sem tudom kimondani azokat.

Csak a hála szavát ismerem, mert azt akkor én, mint jó tanuló, nagyon megtanultam. 

A tudatos énem azt mondja továbbra is : az ott tényleg egy kapu, csak innen nézve kijárat.

De a lelkem ordítva tiltakozik az elvesztés ellen! Nincs igazság a földön.....

Az igazság tényleg odaát van.

Energy...

A minap azt magyaráztam a fiúknak, valami iskolai dolog által vezérelve, hogy mi is az az energia. Miféle, hány fajtája van, hogyan működik. Az ő meglátásuk egészen más volt, mint amit egy ideje én gondolok. Szerintük villanyenergia van, szélenergia, vízenergia, stb. És pont.
És mi van a te energiáddal? ............ "Az más, az nem olyan!" Téma lezárva.

..."nem olyan"....
Nem bizony. Mert minden energia. A Nap, a Hold, a Föld, a víz, a szél és még sorolhatnám hosszan. És te is, meg én is. Az emberek, az állatok, a növények és bizony a tárgyak is. Ezt miért nem hiszik el? Miért nem értik, amit mondok nekik? Generációs különbség lenne? Nem; hanem sémák, amiket tanultak az iskolában, az életben........ tőlem.....
Akkor miért mondjuk: "teljesen kimerültem", vagy "leszívták az összes energiámat a suliban/munkahelyen"? "Fáradt vagyok", "nincs rá energiám"......
Azt kell, hogy mondjam: csőlátók. 
Mint általában a férfiak mind egy szálig (bocsika fiúk!). Mi nők jóval szélesebb perifériában látunk - ez biológiai tény. Nagy az arcom, mi??!
De én már látok, értek egy keveset, mint mondottam. Közel nem annyit, mint szeretnék, de megértettem, megtapasztaltam dolgokat. 

"AHOL A FIGYELEM - OTT AZ ENERGIA"

Próbáld ki! Ha valamit csinálsz nagy odafigyeléssel, koncentrálsz rá, akkor az alakul, halad. Energiát fektetsz belé. Energiát adsz neki. Adhatok neked is.......... ha majd egyszer azt is megtanulom :) 

Most legtöbben rálegyintenek, azt mondják science fiction, vigyorgóban lenne a helyem...
De, aki már tapasztalta, tudja miről beszélek. 

A fiaim is nagyon bután néztek rám ezek után, gondolták, majd lenyugszom és akkor megint a régi leszek.......

Remélem bírják a csalódást!