Egy gyermek rajza

A minap kaptam egy rajzot. Egy kicsi lánytól.
Csak egy kis tépett papírfecni volt, se egyenes oldala, se nem volt túl nagy sem, éppen egy tenyérnyi.
A szemembe nézett és édesen azt mondta: "nem neked rajzoltam, de neked adom". És úgy tett. 
Kezembe nyomta azt a darab papírt, rajta az ő kesze-kusza vonalaival. Elmosolyodtam és szépen megköszöntem, ahogy azt illik. Kezembe fogtam, hogy meg tudjam dicsérni a művet, de nem értettem igazán mit látok. Csak összevissza vonalak sokasága, a maguk szabad, rendezetlen módján.
Ám egy mosolygós szempár fürkészett, és várta a véleményt. Nagyon nagy bajban voltam, erősen koncentráltam, hogy észrevehessem mit is kaptam valójában. De semmi sem jutott eszembe, és minél jobban akartam látni a lényeget, annál jobban elvesztem.
De nem tehettem meg, hogy megmondom az igazat, hiszen ő tudta mi van a papíron, és várta, hogy örülök-e neki...
És ezt a korosztályt még nem lehet becsapni holmi szellemes jaj-de-cuki-amit-rajzoltál!-lal, hanem elemezni kell, részletekbe menni. Pfúúúúúú.. nagy meleg lett hirtelen.
És akkor ott lehuppantam a földre,  az árnyékba a járdára. Ez tetszett neki, azonnal mellém telepedett.
Hát.... mondtam neki fejvakargatva- egy ideje baj van a látásommal, kicsit megengeded, hogy nézegessem még? Sűrű bólogatással válaszolt, elégedettnek tűnt a válaszommal.

És akkor ott ücsörögtünk ketten, némán a járdaszélen a belvárosban. A szülei a padról kaján mosollyal figyelték, átmegyek-e a vizsgálaton.

Hát nagyon ügyelve vettem újra kezembe a hihetetlenül fontos papírdarabkát és csak nézegettem, forgattam. De nem volt rajta felnőtt szemmel értelmezhető ábra, de még csak valami sem, ami valamihez hasonlíthatna. Bukta volt kilátásban :(

A szempilláim mögül rápillantottam, de ő kitartóan figyelte minden szusszanásom és várta a véleményt könyörtelenül. Nincs mese, színt kell vallanom! És ahogy vettem egy nagy levegőt (amiben a bátorságot hittem) és lassan a szemecskékbe néztem, na akkor - akkor láttam meg, hogy mit is rajzolt a kicsi lány!

A rajzában benne volt a nyári meleg napsütés csiklandozása, a hűsítő eper ízű fagylalt, a szökőkút csobogása, a vizsla játéka. Benne voltak a szelíden beszélgető szülei, a hangoskodva pancsoló gyerekek is, a fák lágy susogása a meleg szélben, a madarak dala, a szellő színe, a levegő illata.... Ott volt feketén-fehéren a város zaja, a székesegyház harangjának mélyen ülő bimm-bammm-ja, a szúnyogok halk zümmögése.  Rajta volt az autók suhanása, egy biciklis csengetése és benne volt ő maga is. ...minden benne volt, csak nem éppen ábrázolva, hanem érzéseket pingálva a papírra.
Benne volt az ő kis lelkének rezdülése, a fény a szeméből, a hajának illata, a maszat az arcáról. Benne volt a szája sarkában ülő mosoly is.
Benne volt ő maga is teljes lényével.... és ezt nekem adta!

Így hát elmondtam neki mit látok a papíron, a szemecskéi izgatottan csillogtak a szavaimat hallgatva, és mire a mondandóm végére értem két kis kezét összefogta és a szívére szorította - ahogy én tettem a papírjával.  

Kicsit hallgattunk utána mindketten, majd felállt és indult... Kértem tőle egy ölelést, hogy viszonozhassam a rendkívüli ajándékot.
Szökdécselve ment vissza a szüleihez, akik kedvesen intettek, szemükben láttam, ismerik jól különleges tündérkéjüket.
Majd felpattantam sárkányomra és hangosan csilingelve köszöntem el tőlük.

Zsebemben ott lapult a rendkívül értékes rajzolmány, amit az irataim között fogok magammal hordani ezentúl, hogy emlékeztessen arra, mit kell tennem, ha nem látom a lényeget!

A barátságról...

Manapság sitty-sutty köttetnek barátságok. Többféle minőségben megtalálhatjuk őket magunk körül. Van érdekbarátság, munkahelyi barátság, gyerekbarátság, kutya-macska barátság,  futó barátság....stb. Rengeteg féle van belőle. Csak jönnek és egyszer csak elmúlnak, Azt mondják, ennyi fért bele, kiforrt, kiégett, mégsem az volt. A gyerekek között még jobban rétegeződik a fajtája szerint. Naponta hallom a fiaimtól, melyik nap ki lett a "barátjuk", és azt is amikor már nem is az....

Persze vannak árnyalatok, de azt nem barátságnak szoktam hívni. Ilyen például a haverság. A munkahelyi barátság is csak odabent szokott működni, legtöbbször nem is kerül ki a civil életbe, és van, hogy érdek húzódik mögötte, vagy a sok nem jó közül, a kevésbé rosszat választjuk.

Meg az ismeretség, ami talán nem is azt jelenti, hogy ismerem, csak láttam, tudom ki az illető, találkoztam már vele. De nem barátság!

Úgy vélem, a barátság az sokkalta mélyebb, tartósabb - tán örökké tartó dolog. Van, hogy az első pillanatban tudod, egy mosolyból, egy szempárból, egy szóból, hogy megtaláltad - ez nagyon ritka az életben.

A másik esetben,  lépésről-lépésre alakul ki.  Apránként és finoman.  A lelkünkben, a szívünkben érezzük azt a valamit, amitől egyre szebb érzést vált ki belőlünk a  másik közelsége. Azt mondják jóban-rosszban köttetnek az igaziak. Főleg a rosszban ismerszik meg ki-kicsoda mellettünk. És amikorra biztossá válik ez az érzés, már olyan közel is vagyunk a másikhoz, mint saját vérünkhöz! Azt mondják, az igazi barát egy lélek - két testben.

Nincs is jobb egy igaz barátnál ! .....talán csak egy igaz barát csokival ... :))

És ezzel rengeteg érzés jár! A legfontosabb a szereteté, amit akkor is érzel, amikor napok óta nem látod, de ha eszedbe jut, az ezzel az érzéssel párosul. Meg a hülyeségek, a vidámság, néha a szomorúság, az együttérzés... 

Aztán ott van még az aggódás! Az a második legerősebb . Ha nem tudod mi van vele, nem elérhető egy ideje, és elkezdesz aggódni, hogy mi is lehet vele, csak nem történt baj!!! És a megkönnyebbülésé.... na az a felszabadító érzés igazán! oké... minden rendben van!  A barátság egy csoda..... amikor repül az idő a társaságában, amikor azt érezzük, hogy már ezer éve ismerjük egymást....

A barátság arról ismerszik meg, hogy szavak nélkül is értjük egymást, hogy  külső szemlélő nem tudja min nevetünk hangosan, de idebent, mintha valami folyamatosan csiklandozna...

A barátság az, amikor nem teszünk semmi különöset, de később rájövünk, mennyire különös volt az az idő, amit együtt töltöttünk.

A barátság az, amikor elébe teszed a darabokra tört szívedet, amit akkor finom kezek összeraknak, kiválogatják, amit érdemes belőle megtartani, a maradékot pedig észrevétlenül a széllel elengedik.

A barátság az, amikor tudod a másikról, hogy közel sem tökéletes, de pont így szereted, a hiányosságaival és a csodáival együtt.

A barátság az, amikor tudod, hogyha valami baklövést követsz el, van melletted valaki, aki majd biztosan figyelmeztet, és segít a megoldani a problémát.

A barát megtalálása nem lehet véletlen. Az utadba sodorja valami végtelen erő, okkal kapod meg őt. A barátság okán...

A barát az, akivel a reggeli órákban kiülsz a téren egy padra, nézitek a semmit - és arról is tudtok beszélgetni.

A barátság a lélek legfontosabb gyógyszere. Mindig tudja, milyen bajra mit kell adnia, és mindig használ.

Amikor csupa rossz hírt hallasz, amikor az ég aggasztóan sötétlik, amikor a szél jegesen fúj rád, amikor gorombák az emberek veled, és a szekrényből az összes csoki is elfogyott már,  és akkor az egyetlen vigasztaló gondolat az marad, hogy van egy olyan barátom, mint ő.

A barátság az, amikor rád néz őszinte, szerető  mosolyt látsz a szemében.

....és hogy még mi minden jellemzi a barátságot? Mindenkinek más talán, de mégis ugyanaz! A  feltétel nélküli szeretet talán....

Valami bölcs ember azt mondta:

                                              "A barátok közötti legrövidebb út az ölelés."

...szerintem van rövidebb is!

                                                     (...megtaláltam....)

      :)

(A szövegben mástól vett idézetek is találhatóak!)

A látás "tudománya" :)

Vannak "rossz napok". Pontosabban: vannak az embernek rossz napjai. Van, akinek bal lábbal sikerül felkelnie reggel, az idő ilyenkor nem a hangulatunknak megfelelő, a reggeli kávé keserű, mint az epe, a fogkrém is éppen elfogyott, később kiderül ma nincs melegvíz karbantartás miatt, majd a reggeli zsömléről derül ki,hogy ehetetlen. És a többi.... 

És néha ez gyűrűzik tovább. A buszon, például.

Majd a munkahelyünkön túl sok lesz hirtelen a hülye kolléga, értetlenek, zaklatók, lusták, és ki tudja még milyenek. És ez így megy tovább, feltehetően estig, sőt néha ezzel fekszünk egy ágyba is!

Nekem ritkán "adatik" meg, hogy bal lábbal keljek. Sőt, az időjárás sem sokszor befolyásolja a kezdeti hangulatom. Szerencsémre a reggeli kávé a legtöbb hajnalon isten ajándéka - finom és forró. Aztán ott van még a reggelek mosolyvarázslója, a kutyuli, aki annyira, de annyira örül, hogy lát ebben a korai órában, hogy a kis kedvetlenséget ez azonnal elűzi, főleg az ő reggelijének kiosztása okozta örömét látva. Szóval szerencsés eset vagyok. De néha , nagyon ritkán nálam is becsúszik a baj, a rossz lábam éri először a talajt.  Borzalmas lehet azoknak, akik ezt rendszeresen művelik, mert kiveszi az embert a hitéből, az észből, meg még sok minden másból is...

Nekem szerencsém van, mert akadt egyszer egy jóember, aki látva ezt a reggeli "haggyálbékénb@meget", görbe tükröt dugott az orrom elé. Először, közelebb léptem, bele egyenesen az ő aurájába, hogy nekem itt ne okoskodjon! Aztán, mivel hatástalan volt a fellépésem rá, hátraléptem, hogy itt hagyom ezt a majmot, és kevés híján el is húztam volna éppen a csíkot, ám ahogy hátraléptem, leesett, hogy mi is van....

  Most is ugyanazt a képet látom, mint más, rendesebb, békésebb reggeleken, csak akkor meg is nézem becsülettel a dolgokat és meglátom a bennük lakozó szépet és jót, amitől az embernek a jó kedve kerekedik.   Szánok rá időt és ennyi. Hagyom magam elvarázsolni egy napsugártól, ami az ablak szélén éppen csak beszökött, egy illattól elbódulni, legyen az bár a kávé, vagy egy virág a kertemben, esetleg a kis büdös Bogi szaga.... Adok időt magamnak a jobb napon, hogy a reggeli olyan legyen, ami éppen a szám íze szerint való, friss kenyérke némi margarinnal és rá egy kevés meggylekvárral...nyami.... Egy jobb napon a kávémat a kertben iszogatom meg, madarak csiripelése és a virágok szépsége mellett, vagy télen a kemence melegénél. Némi kutyuli simogatás még rádob egy lapáttal, és kész a jókedv. Nem sok, ugye? 

Pedig ott van  mellette a kapkodás, mert elbámészkodtam a kertben, és kicsit sietnem kell a fiúk reggelijével, meg a friss teával. De ez nem vesz el belőle egy szemernyit sem, jókedvem töretlen tud ekkor is maradni.

De akkor mi történik a bal-lábas napon???? Azt hiszem a látással lehet a baj. Nem látni azt a jó csajt a fürdőszoba tükrében, helyette egy sárkányné asszony bámul vissza büdös szájjal, kócosan. Na, a tükör az első hiba. A keserű kávé pedig, még egy plusz kanál cukortól sem lesz édesebb, lehet, hogy ma teával kellene kezdeni a napot?!? Ennyi elég is, mert ezek után a tragédiák után ki a fenét érdekel a rózsa a kertben, amint éppen a hajnali harmat cseppjeit szárogatja magáról! A madárrikácsolástól is teljesen égnek állnak az idegdúcaim... És persze én még meg sem reggeliztem, de az az ádáz kis dög már itt csóválja a farkát nekem... mi a fenének tud ez már ilyen korán örülni???!!! Ha erre még a gyerekeket sem sikerül simán kikergetni az ágyukból, hogy időben elinduljanak suliba, máris kész a tragédia! Ennyi....

Mi  a hiba ebben a dologban? Mi a nyitja?

Na, erre kellett az a görbe tükör, amit ez a jó ember odatartott.

Elsőre nekiugrottam volna, hogy mit szivat még ő is egy ilyesfajta ócska nap elején! Majd inkább elszaladtam volna, csak mindenki hagyjon békén! De amikor hátraléptem, megláttam azt a valamit egyetlen pillanatra, ami a lényeg lett volna ebben a tükörben. Most is ugyanazt látom, mint máskor! Ugyanaz a kép, csak nem néztem meg rendesen. Látás nélkül elveszett a lényeg, ami adja a hangulatát az egésznek.

Ez lehet a titok nyitja.... nem csak nézni, LÁTNI KELL!

Ki kell próbálni, hátha valóban ennyi az egész. 

Most várhatnom a következő ballábas napot, mert akkor, ha sikerül, megfigyelhetem, ebben van-e az a titok.

...ja...meg egy jó nagy pohár tiszta víz a kávé után! :-)

NEKED IS LEGYEN SZÉP A NAPOD  -  MINDEN NAP!