Napi pitypang

Néhányan már tudják, hogy mit jelent nekem a pitypang.....

Szerintem ez a növény az egyik legcsodálatosabb teremtmény a földön.

Gondoljunk csak bele: gyógynövény, minden része ehető. A levele ásványi sókban, A és C vitaminban igen gazdag. Virágaiból bort és mézet készítenek, rügyeit savanyítják. A levelek erősen vízhajtók, de alkalmazásuk nem jár káliumvesztéssel. Teájukkal húgyúti panaszokat, ödémát kezelnek. Vértisztító hatásuk miatt ekcéma esetén is hatásosak. A hajtás fehér tejnedvével szemölcsöt, tyúkszemet irtanak. Az apróra vágott friss növényt dunsztkötésben mellrák gyógyítására alkalmazták. A pitypang gátolja a Candida albicans kifejlõdését.

A gyermekláncfűnek hasznosíthatjuk a gyökerét, a levelét, a virágát, tehát a teljes növényt.
A pitypang virága az egyik leggazdagabb lecitin forrás.
...és sorolhatnám.
Aztán ott van maga a virága, a csodálatos élénk sárga színével, amit úgy szeretnek a méhecskék is.
Majd, amikor elvirágzik szépen lassan átalakul egy lehelet könnyű gombóccá, amit a szél szerte-szét röpíthet, játszhatunk vele... A szaporodását is tökéletesen megoldotta valaki, így a gyógyhatását elviszi bárkihez, akinek szüksége van rá.

És kötődik még Dórikához, akinek mesét írtam a Pitypang tündérről... A mai napig kedves emlékek kapcsolnak össze ezzel a növénnyel. 

Hát innen ered a napi pitypang.  Nálam ez már jókívánság számba megy! :) Kívánom, hogy mindenkinek legyen egy "napi pitypangja"!

 

Amilyen az "Adjon Isten"....

Szeretem az embereket......

Sok panaszt hallani minden nap, hogy hová tart ez a világ, nincs már empátia, nem kedvesek egymással az emberek, érdektelenség és anyagiasság jellemzi a népet. Biztosan van ebben is igazság.....

Nem olyan rég beszélgettem a barátaimmal arról, hogy meg kell hagyni, a régi népi bölcsességek nem légből kapottak. Sőt! Igenis komoly alapokon, megfigyelésen, tapasztalaton alapulnak, és hozzátéve a bölcsességet, ami egy bizonyos kor után jellemezte a régmúlt emberét, aki még tudott figyelni befelé, kifelé egyaránt. Szóval megállapítottam, hogy a népi mondások, közmondások teljesen jól működnek.
Így azt kell mondjam az empátiahiányos népekre, hogy ez úgy működik: "Amilyen az adjon Isten, bizony olyan a fogadj Isten!" Ahogy én állok az emberekhez, úgy viszonyulnak ők is hozzám.
Ha kedvesen, nyitottan és mosolyogva fogadom a vásárlóimat, bizony kedvesen mosolygó arcok néznek vissza rám!

Vásárok alkalmával olyasmiket tapasztaltam meg, hogy néhány helyen még most is ott állok leesett állal, elcsodálkozva, meglepődve! Az örömtől!
Bármerre megyek, mindig kapok valami ajándékot. Hihetetlen, de így van. Nem feltétlenül tárgyi dologról beszélek, bár az sem ritka madár körülöttem. Vad idegenektől olyan kedvességet, szeretetet, őszinte szavakat (ami nagyon ritka manapság), mosolyt, emberséget.... amivel sokan nem is találkoznak heteken keresztül. Nem firtatom kiben mi a hiba. Csak magamból tudok kiindulni.

Az Ördögkatlanon egy győri nyugdíjas baráti társaság várakozott az asztalom előtt a színházi beengedésre. Nézegették a mézeseimet, majd rákérdeztek dolgokra, szépen elbeszélgettünk. Azután vásároltak is hazára, ajándékba, bár féltették a kalácskákat, nehogy összetörjenek, amíg az előadást nézik, jönnek-mennek. És egyszer csak a hölgy elővett egy aprócska csomagot a táskájából, abból kihalászott valamit és felém nyújtotta: egy gyöngy angyalka volt szárnyakkal, glóriával.... aprócska jószág, ám annál szebbet én még nem láttam! És azt mondta nem tudja miért, de ezt most nekem kell adnia. Meglepődésemben csak annyit tudtam kinyögni, hogy "De miért?" Azt nem tudta, csak, hogy ezt most nekem akarja adni. Megköszöntem, a férje jót mosolygott a megnyúlt képemen, az értetlenkedésemen, hogy miért??. Nagyon örült, hogy megismert, és remélik még összefutunk, azzal szépen elmentek az előadást megnézni. Kifelel jövet már nem találkoztunk, mert addigra mi már úton voltunk hazafelé. Hozzáteszem: nem tettem semmit, csak beszélgettünk.

Kaptam már rézkarcot a Szent Családról egy orfűi nagyon kedves grafikus művésztől, ott sem tudom megmondani a miértjét, csak nekem adta. Azzal indokolta, hogy mert "egy rugóra jár az agyunk", és mert nekem az tetszett leginkább  a munkái közül. Hát hogy is van ez?...

A kézműves kollégáktól isteni házi szappant, mézeskalácsos fülbevalót, eperke nyakbavalót, mézespuszedlit.... Nem tudom miért.... És mellé a barátságukat, az összetartást, szeretetet - ami a legfontosabb számomra.

Aztán ott van a pécsváradi vár csapata. Már a legelső alkalommal, amikor ott vásároztam, olyan szeretettel fogadtak, hogy elmondani nem lehet! Azt hittem tán összetévesztenek a vár királyának leszármazottjával, más magyarázatot hirtelen nem tudtam előteremteni.... Azóta is olyan szeretettel fogadnak, hogy otthon érzem magam, szinte családi körben vagyok... Nem értem itt sem, hiszen nem tettem semmit.

És akármerre megyek, ezzel találom szembe magamat. Próbálok figyelni, meglesni a pillanatot, amikor történik az a valami, ami miatt így történnek a dolgok, de még nem sikerült tetten érni.
Lehet nem is kell.
Tényleg a régi bölcsességben lehet a titok nyitja.
"Amilyen az adjon Isten - olyan a fogadj Isten!"

Hát én bizony úgy döntöttem, szeretem az embereket. Nincs veszve minden, higgyétek el nekem! A jóság ott van mindenkiben, csak elő kell csalogatni. És ennek van egy természetes módja, ami bennünk van (mindenkiben), és csak használni kell.
Ilona azt mondja, "elvarázstalanítják a világot". Igen. Megpróbálják. De megfogadtuk, hogy ezt nem engedjük, mert szükségünk van erre a varázslatra nekünk is, de főleg a gyerekeinknek...

És én nap, mint nap összefutok a varázzsal.
Nem nagy és látványos dolgokat kell keresni.
Elég hozzá egy mosoly, egy kedves szó, kis törődés és őszinteség, odafigyelés.

És ha beleolvasol a népi mondások és közmondások kézikönyvébe, feleleveníted őket, észre fogod venni a mindennapjaidban, hogy ezek működnek. Ott vannak.

...mert amilyen az Adjon Isten! - olyan lesz a Fogadj Isten!

:)

Egy gyermek rajza

A minap kaptam egy rajzot. Egy kicsi lánytól.
Csak egy kis tépett papírfecni volt, se egyenes oldala, se nem volt túl nagy sem, éppen egy tenyérnyi.
A szemembe nézett és édesen azt mondta: "nem neked rajzoltam, de neked adom". És úgy tett. 
Kezembe nyomta azt a darab papírt, rajta az ő kesze-kusza vonalaival. Elmosolyodtam és szépen megköszöntem, ahogy azt illik. Kezembe fogtam, hogy meg tudjam dicsérni a művet, de nem értettem igazán mit látok. Csak összevissza vonalak sokasága, a maguk szabad, rendezetlen módján.
Ám egy mosolygós szempár fürkészett, és várta a véleményt. Nagyon nagy bajban voltam, erősen koncentráltam, hogy észrevehessem mit is kaptam valójában. De semmi sem jutott eszembe, és minél jobban akartam látni a lényeget, annál jobban elvesztem.
De nem tehettem meg, hogy megmondom az igazat, hiszen ő tudta mi van a papíron, és várta, hogy örülök-e neki...
És ezt a korosztályt még nem lehet becsapni holmi szellemes jaj-de-cuki-amit-rajzoltál!-lal, hanem elemezni kell, részletekbe menni. Pfúúúúúú.. nagy meleg lett hirtelen.
És akkor ott lehuppantam a földre,  az árnyékba a járdára. Ez tetszett neki, azonnal mellém telepedett.
Hát.... mondtam neki fejvakargatva- egy ideje baj van a látásommal, kicsit megengeded, hogy nézegessem még? Sűrű bólogatással válaszolt, elégedettnek tűnt a válaszommal.

És akkor ott ücsörögtünk ketten, némán a járdaszélen a belvárosban. A szülei a padról kaján mosollyal figyelték, átmegyek-e a vizsgálaton.

Hát nagyon ügyelve vettem újra kezembe a hihetetlenül fontos papírdarabkát és csak nézegettem, forgattam. De nem volt rajta felnőtt szemmel értelmezhető ábra, de még csak valami sem, ami valamihez hasonlíthatna. Bukta volt kilátásban :(

A szempilláim mögül rápillantottam, de ő kitartóan figyelte minden szusszanásom és várta a véleményt könyörtelenül. Nincs mese, színt kell vallanom! És ahogy vettem egy nagy levegőt (amiben a bátorságot hittem) és lassan a szemecskékbe néztem, na akkor - akkor láttam meg, hogy mit is rajzolt a kicsi lány!

A rajzában benne volt a nyári meleg napsütés csiklandozása, a hűsítő eper ízű fagylalt, a szökőkút csobogása, a vizsla játéka. Benne voltak a szelíden beszélgető szülei, a hangoskodva pancsoló gyerekek is, a fák lágy susogása a meleg szélben, a madarak dala, a szellő színe, a levegő illata.... Ott volt feketén-fehéren a város zaja, a székesegyház harangjának mélyen ülő bimm-bammm-ja, a szúnyogok halk zümmögése.  Rajta volt az autók suhanása, egy biciklis csengetése és benne volt ő maga is. ...minden benne volt, csak nem éppen ábrázolva, hanem érzéseket pingálva a papírra.
Benne volt az ő kis lelkének rezdülése, a fény a szeméből, a hajának illata, a maszat az arcáról. Benne volt a szája sarkában ülő mosoly is.
Benne volt ő maga is teljes lényével.... és ezt nekem adta!

Így hát elmondtam neki mit látok a papíron, a szemecskéi izgatottan csillogtak a szavaimat hallgatva, és mire a mondandóm végére értem két kis kezét összefogta és a szívére szorította - ahogy én tettem a papírjával.  

Kicsit hallgattunk utána mindketten, majd felállt és indult... Kértem tőle egy ölelést, hogy viszonozhassam a rendkívüli ajándékot.
Szökdécselve ment vissza a szüleihez, akik kedvesen intettek, szemükben láttam, ismerik jól különleges tündérkéjüket.
Majd felpattantam sárkányomra és hangosan csilingelve köszöntem el tőlük.

Zsebemben ott lapult a rendkívül értékes rajzolmány, amit az irataim között fogok magammal hordani ezentúl, hogy emlékeztessen arra, mit kell tennem, ha nem látom a lényeget!

Vendéglátásból: ötös!

A  pécsváradi vár egyik rendezvényének "vendége" voltam a múlt vasárnap. Vendéget írok, bár vásározni mentem a portékámmal, de annyira kedves és szeretetteljes volt a fogadtatás mind a várbéliek, az ott dolgozók, mind az ott megismert helybéliek tekintetében. 

Otthon éreztem magam nagyon rövid idő alatt!

Csodaszép környezet, nagyon szépen helyreállított épületek, rendezett és tiszta várkert, fák, virágok, mosoly amerre néztem. Hát kell ennél több?

És rengeteg programmal várják az oda látogatót a szervezők, érdemes elmenni részt venni rajtuk. Pécstől nincs is messze, mindössze 19 km a városka.

Rengeteg a gyermekprogram, csak javasolni tudom mindenkinek!

A kezdeményezés remek, már csak a nézelődő, érdeklődő embert várják a nyitott kapuk. És azt hiszem, aki egyszer betér, rendszeres vendéggé válik ott. 

Az étterem konyháján remekül főznek, megkóstolhattam az ottani szakács úr főztjét is.

Gyertek el, kikapcsolódás, kis ismerkedés, és remek szórakozás vár mindenkit!

Az alkotás öröme

...láttál már gyermeket alkotni?
Na nem valami spéci szakiskolában történő vezetett alkotásra gondolok (bár az is nagyon jó), hanem amikor a maga örömére, saját magából eredő érzéseit kifejezi egy gyurmával, ecsettel, ollóval és papírral.... bármivel!
Láttad az arcát?
Emlékszel rá milyen?
Nekem leginkább a saját kisebbik fiam arcocskája jelenik meg ebben a képben, amikor rajzolt: a nyelvével is kanyarította az íveket teljes testét használva a motívum elkészítéséhez. Semmi sem tudta akkor érdekelni, vagy megzavarni, teljes átéléssel dolgozott. 
Később beszállt a sütésbe és amiket művelt a darab tésztából....! :)   Olyan 5 éves lehetett, vagy esetleg 6, térdelt a széken, úgy könnyebben felérte a nagy asztalomat, ruhaujjacskája feltűrve könyékig, hatalmasakat szuszogva alkotott. Én már ezerszer átgyúrtam a tésztámat, de el nem mentem volna onnan, hogy láthassam az alkotás okozta örömét. Volt, hogy kukázhattam a magam tésztáját, mert a végén együtt gyúrtuk-nyavartuk a kalács anyagát, hogy nyulacska, süni, vagy érdekes sokkarú polippá alakulhasson a  kezeink között. 
Én mindig kézimunkáztam, varrtam, kötöttem, horgoltam, rezet domborítottam, gyöngyöt fűztem, de semmi sem adott akkora megelégedettséget, mint a "művészkével" való alkotás.  

Megérettem, hogy miért olyan nehéz abbahagyni, holmi fürdetés, vagy altatás kedvéért ...
Az eltartható, maradandó alkotásaikkal tele van a lakás. És ahogy a kezembe veszek egy-egy darabot, tudom miket érezhetett akkor amikor azt készítette, milyen lelkivilágban leledzett éppen, benne van a művében minden. 
Ez az igazi művészet szerintem.
És nagyon sok szobrász, költő, festő megtartotta ezt szerencsére magában, nem veszítette el az évek során, nem nevelhették ki belőlük az iskolában hála Istennek! 
Így lettek a műveik érthetőek, szerethetőek, ezért tudunk gyönyörködni bennük...

Ismerek egy szobrászt... Amikor a fiúk még óvódások voltak elvittem egyszer megmutatni nekik a legújabb alkotását. És az volt az első dolga, hogy megkérdezte őket: mit látnak, mit gondolnak a kőről?  Majd megtapogattatta velük, megbeszélték milyen érzés a kő, és legvégül azt mondta nekik: ha van kedvük nyugodtan másszanak fel rá! Nagyon élvezték...

És amikor otthon a fürdés közben szóba került ámulattal hallgattam mit mesélt nekik a kő. Megértették a szobrot, amit a szobrász közölni akart vele - átjött nekik.
(Fűkő Béla: Jónás a cethal szájában- bár a címe nem biztos, hogy ez a szobrának)

És ezzel a tapasztalattal alkottak ők is tovább mindennel, amivel csak alkotni lehet :o)

Ezek az élmények nekem is hasznomra vannak, amikor a mézesekkel "dolgozom". Tudom, hogy sokan tartják giccsnek, de nekem önkifejezéssé lesz lassan, ahogy megtanulok bánni az alapanyagokkal.
És hogy gyógyító hatása van-e az alkotásnak? 
IGEN!
Határozottan merem állítani, hogy az önkifejezés az egyik legjobb és leghatásosabb gyógyír! 


Az alkotás örömöt okoz, jókedvre derít, lelket gyógyít, gyönyörködtet, felemel...
Nem csak ímmel-ámmal, hanem időt rászánva, kipróbálgatni mihez van kedvünk, fantáziánk, kézügyességünk. Mert minden emberben van valamihez affinitás! Csak rá kell lelni...
Aki beteg annak ezt meg kellene próbálnia!

Az alkotás örömöt okoz, és aki örvendezik valaminek az boldogabb lesz.

...és hát a végcél mégiscsak az az életben, hogy boldogok legyünk.

Hovatartozás alapján

Jelen vagyok én is egy nagy közösségi oldalon, időnként posztolgatok ezt-azt, többnyire, ami érdekel, ami tetszik, vagy ha segítség kell valakinek . Szóval élem a magam egyszerű kis életét, nem mellesleg nyomon követem a gyerekeimet ott is ;) Mert rájuk ott is figyelni kell, sok a csaló, a gazember arrafelé is!
Olvasgatom mások posztjait, a véleményeket. Észlelem, azt is amikor politikai nézeteikről tesznek tanúbizonyságot, azt többnyire el is tekerem, mert nem akarom tudni, ki melyik párt lobogója alatt vert tanyát. Én nem hagyom magam megosztani a politika által, széthúz a nemzetünk így is eléggé!
Nem érdekel, ki melyik pártnak a követője! Nekem ő továbbra is az a kedves ember, akit ismerek, politikai hovatartozás nélkül. Hogy ki mellett voksol, az az ő saját magán ügye, még ha ki is teszi azt a nyilvános oldalra, akkor is. Látom, megértettem, felfogtam - de nem érdekel, nem vagyok hajlandó foglalkozni ezzel!
Nekem ő csak az az ember marad, akit előtte ismertem. És pont.
Nem csinálok titkot politikai nézeteimből, de csak, ha valakinek sikerül rávennie, hogy a téma a politika legyen, akkor állok le erről beszélgetni és csakis elfogulatlan emberrel. Nem használok fellengzős szavakat, érzelmeket sem produkálok melléjük ez ügyben. És ha kibeszéltük - továbblépek, mintha mi sem történt volna!
Nem adom tovább senkinek az ott elhangzottakat, nem sztorizgatok arról senkivel, hogy ki-kicsoda, és mi a fene nagy véleménye erről, avagy arról.
Különösebben meg nem is érdekel a politika, megfelelően buta vagyok hozzá (hála a jó Istennek!).

Hanem a minap valahogy észrevettem, hogy egy kedves nőismerősöm törölt az ismerősei közül, pedig  -ha nem is napi szinten-, de akadt közös témánk elég! És mint kiderült, mert utánakérdeztem, kiderült, hogy én "ellenfél" vagyok....

Én             ember              vagyok!

Nem egy ellenfél.... nem egy párt funkcionárusa.... Nem egy jelkép a hovatartozásról.
Egy anya vagyok, egy családfenntartó és dolgozó nő vagyok. 
Vidám vagyok, mint eddig is!
Érdekelődő, mint eddig is!
Szeretettel gondolok rá - mint eddig is!

Ugyanaz az ember vagyok, mint eddig is voltam, akkor most mi változott?
Nem értem, pedig adott az Isten felfogóképességet, beleérző képességet,  szenzitivitást másokhoz.
És hirtelen ellenség lettem, úgy hogy nem tettem semmit sem.
Nem értem...

Valami itt nagyon nincsen rendben.
Hol történt ebben a törés?
Ismer annyira, hogy tudja rólam: szeretettel fordulok minden élőlény felé, és csak a tettei minősítik számomra az embert! Nem a vallási, politikai, faji hovatartozása!
Ezt néhányszor már szóvá tettem előtte is, és bőszen bólogatva egyetértett velem ebben a nézetemben. Ezt mindig is vállalom, bármikor, bárhol és bárki előtt. De politizálni akkor sem fogok és az alapján sem ítélkezem ezután sem. 
Remélem erre Ő is hamarosan ráeszmél és megmaradunk annak a két helyes kis locsi-fecsi nőcinek, akik eddig is voltunk egymásnak. Nem haragszom én, csak értetlenkedem. ..
Hiszen vannak sokkal fontosabb és kézzelfoghatóbb dolgok is a világon, amik előbbre visznek, amik felemelnek, és nem pedig lehúznak egy posványba, amit egyre többen taposnak már.

Észhez kellene már térni, és szeretni, nem gyűlölködni.
Látni kellene már, és nem csak nézni.

És szeretni egymást... mert ez visz előrébb!


szép napot mindenkinek:

egy Vacsuti, innen a szomszédból...

"Istencsapás...."

Adjon az Isten minden kint rekedtnek segítséget! 

Bízom benne, hogy mindenki hazaér - aki úton van, mindenki hazatér - aki segíteni ment!

Óvja őket minden, ami csak teheti......