...minden jel arra mutat.... - a Dóri sztori / 2. rész

Minden jel arra mutat, hogy tényleg megtesszük! 
Megyünk...
Még nem hiszi el Dóri sem, én sem, pedig de... megyünk.
Innen -onnan érkeznek a jelek: egy cikk az Eiffel toronnyal kapcsolatban, hogy hányszor unták meg a párizsiak és le akarták bontani. Érdekes...
Meg az személyes kedvencem, az Öreg Hölgy. A Notre Dame.  Számomra a látványa is hidegrázást okoz, annyira csodálatos. Dóri most kezdi felfedezni, ahogy nézegetjük ezzel kapcsolatban a képeket, hogy mennyi csoda van a világban, amiről hallott, olvasott már ugyan, de amíg az ember nem látja a saját szemével.... Ki tudja tényleg létezik-e?!

Ábrándozunk: merre menjünk, mit csináljunk? Mennyi csavargás mehet az alvás rovására, hogy nem fárasszuk túl őt?! Tudod, Dóri bagoly forma: éjjel bárkit lepipálna az ébrenléttel, ha engednénk.  Na itt majd határokat kell(ene) húzni.... Ügyesnek kell lennem, mert ha a varázsa engem is a csapdájába ejt a párizsi éjszakának, lehet engem is figyelmeztetni kell majd...

Azt tudjuk, hogy csodát fogunk megélni, az indulás előtti 1-2 órás bepakolástól kezdve, az utazáson át, Milánóba érkezéskor....stb... Ezt "tudjuk". 
Vagy mégsem. Csak beszélünk róla, hogy ez lesz, meg az lesz, de majd ott kell a pillanatoknak élni! Trenírozzuk egymást, hogy nincs aggodalmaskodás, nincs jajj mi lesz, ha későn érünk oda... jajj mi lesz ha... Nincs ha! Ott és akkor azt a pillanatot kell majd élvezni, tágra nyílt szemekkel, befogadó elmével és kitárt szívvel, hogy minden beáramolhasson és átjárhasson minket. Főleg őt!

Érkeznek hozzá a nyaralásokból megmaradt eurók, eurocentek. Számolgatja is őket becsülettel és gyűjtögeti.
És ahogy elnézem, tudom mi jár a kis fejében: hogy kinek mit szeretne hozni ajándékba...

Lassan elkezdem a saját feladatomat is megvalósítani: összeírni, hogy mit kell becsomagolni, hogy ne maradjon itthon semmi és mindenből legyen alternatív megoldás. Ez a legfontosabb része ennek az utazásnak. A lélegeztető gép hozzá a légzőkör és egy plusz, minden esetre. A szívó, amivel a tüdejét tisztítjuk meg a váladéktól. És hozzá sok-sok szívókatéter. Ja meg a biztonság kedvéért a kézi szívó is... Mert ha ne adj' Isten....  Tudod ott a világ másik végén, meg kell tudjunk oldani mindent. Szerencsénkre kaptunk magunk mellé egy intenzíves szakápolónőt, aki nagy tapasztalattal és rutinnal bír, elég régóta ismeri Dórit és az ő állapotát, így nagyon-nagy segítség számomra az ő jelenléte. Ő Flórián Rebeka.

Kaptunk hátitáskákat az útra, én tuti nagy örömmel viszem!

Az indulásig még van egy kis időnk....
Közben megkezdődik majd az iskola is, arra is kell koncentrálni. És ő azzal kezd szeptemberben. Hát nem lennék a helyében! A tanulásra figyelni, miközben a lelke és a vágyai a világ egy jóval távolabbi részére csalogatják. A bezártságot felcseréltük a szabadságra idén. Olyanokat tettünk meg, amit sokáig még csak elméletben sem mertem vele.
De úgy döntött, ő bírja. mennie kell, világot látni. És ehhez nagyon sokan hozzásegítettek minket. Akár egy út benzinköltségével, akár a szállással, akár egy ebédmeghívással, akár csak a szeretettel, hogy gondoltatok rá.... és azzal, hogy az imáitokba fogadtatok minden utunkat, hogy az Őrangyalok mellettünk legyenek és épségben, problémák nélkül érjünk célba, majd haza! 
Köszönöm nektek!
Mindent...

Melinda, Dóri és Niki...

Melindától egy nagyon vagány pénztárcát kapott és benne egy szép summa volt: 100 euróval lepte meg Dórit, hogy a párizsi út során ha talál valami igazán csajos dolgot, megvehesse magának. <3


A jövő héttől nagy erőkkel vetjük magunkat a tervezésbe, kitaláljuk a programokat, és örömmel vesszük a javaslatokat, hogy mit érdemes -és lehetséges- megnéznünk.
Bár a kerekes székkel sokfelé el lehet jutni, de Dóri különleges eset, mivel nem tud benne ülni az általunk ismert módon, így jelentősen óvatosabban kell közlekednünk, és az akadálymentesített helyek közül is csak korlátozottat tudunk emiatt használni majd. DE!!! mi nem a feladós fajzatok vagyunk...
Ami megoldható, abban biztosak lehettek, hogy meg fogjuk oldani. :o)))))

Ha szeretnél többet megtudni a gyermekhospice működéséről, vagy támogatni szeretnéd ezeket a csudálatos kis emberpalántákat, az alábbi link segít ebben:

https://szememfenye.hu/

Köszönöm Neked!

...még nem hiszem el! - a Dóri sztori

Tegnap  délután elhoztam kicsit Dórit a pécsi gyermekhospice házból magamhoz, mikor elállt a szél végre. Tudod ő nem bírja a szelet: ha nagyon fúj, egyszerűen nem tud levegőt venni, sem a száján, sem a kanüljén keresztül.

Most sokan vannak napközben, öt gyermek kap ellátást nappal a házban és mivel megszokta a csendet maga körül, pár nap alatt lefárasztotta a nyüzsgés...

Gondoltam kicsit kimozdítom... megvacsoráztatom, mert nem ment neki az evés...
Autózni vittem volna, mert azt nagyon szereti, de mindkét hátsó lengéscsillapító elhalálozott a szuzukin, így azt nem kockáztatom meg, hogy úton legyünk és bajba kerüljek vele.
Nálam meg csend van és nyugalom. Zajmentes övezet....

 Kiültünk a teraszomra, ette az enyhén csípősre sikeredett paprikás csirkét, és csak sziszegett időnként, mint egy kis kígyó, amikor csípte a száját, a nyelvét az étel.
Mondtam neki, ennyi csípős íz jót tesz... kell a vérkeringésnek :o))))
Becsülettel megette, mert szereti a főztömet.
Majd tejet kért inni, az csillapítja a csípést.... pszichésen :)
Kérdezte meddig maradunk? Mondtam, amíg fel nem jönnek a csillagok....
Mert feltettem a tető alá fény- füzéreket, és erről még nem tudott.

Közben kérdeztem Párizsról, Milánóról, hogy mit nézzünk majd meg, ha már ott vagyunk?
-Hát mindent! - válaszolta, majd hozzátette: - Nem tudom elhinni, hogy ott leszünk! Hogy a tejföl torony (Eiffel torony) lábainál állunk majd és csak nézzük-nézzük majd azt a  monumentális vasépítményt.... Most még elképzelhetetlen számára. Hogy külföldre megy!
Hogy eljut Párizsba és Milánóba.

Felfoghatatlan, hisz nemrég merészkedtünk csak el messzebbre Pécstől, mint a szomszéd falu.
Amikor a Balatonra úgy megyünk le, mintha a világ végét készülnénk meghódítani.

Persze, mert tudod vele az hatalmas készülődést jelent. Az egészségügyi kiszolgáló "személyzet" becuccolása nem kis feladat, és nem maradhat el semmi, mert akkor nincs ottalvás! Mostanra rutint szereztem, hogy mi - hogyan fér be a kis szuzukiba, hogy bent legyen a kerekes szék, a lélegeztető gép, annak tápkábele, a párásító és a tápkábele, a szívó és a tápkábele, az éjszakai kanülbetét ... kézfertőtlenítő. Leszívó katéterek. Fecskendő a cuffhoz. Szemüvegtok, hajgumik, fésű, tisztálkodó szerek és ízlésesen összeválogatott váltóruhák. Nedves törlőkendő nélkül egy lépsét sem...
De innivalónak is ott kell lenni, meg az észnek is, hogy megfelelő időközönként megfenyegessem, hogy igyon is, mert irgum és burgum. Néha nem megy az ivás. Ha nincs meg a minimum 600mili, akkor erőszakhoz kell folyamodni. Néha...

De még nem hisszük el, hogy hová is készülünk, egy kedves és határozott ember adta eséllyel.
A legeleje úgy indult, ha jól emlékszem, hogy Gyura Barbara annakidején, amikor Dóri borzalmas körülmények közepette megérkezett a hospice házba (3 évvel ezelőtt), hogy kicsit felderítse a kislányt, ígéretet tett neki, hogy valamilyen úton-módon, de eljuttatja a párizsi Disneylandbe. Nem tudja mikor, nem tudja miből, nem tudja hogyan, de megkeresi rá a megoldást és a szponzorokat...
És ezt nem felejtette el Barbara, rendszeresen felemlegette Dórinak, hogy készüljön lélekben, mert egyszer csak indulni kell majd.

És ez az év, Dóri szerint az utazások éve - már év elején megmondta... ha hallottad volna tőle, milyen határozottan jelentette ki még februárban, te is elhitted volna neki.
Én mondjuk nem, de beigazolódott, hogy neki van igaza.
Na azóta utazunk ...

De ezt a Párizs/Milánó dolgot fel nem tudjuk fogni!

Na, had kanyarodjak vissza a jóemberhez.... Egyszer csak jött. Az alapítványhoz. És adományt hozott.
Innentől nem egyértelmű számomra, hogy mi és hogyan történt egészen pontosan, de azt tudom, hogy a fiatalember úgy döntött, segít Barbarának eljuttatni ezt a kisleányt arra a híres Disneylandre.
Ő nem szeretné magát megnevezni, csak adott... csendben... KÖSZÖNÖM!


Már van utazási tervünk, időpontunk, hogy mikor és hol szállunk meg. Tudjuk, hogy az alapítványi betegszállító mentővel megyünk, és így lesz sofőrünk, valamint kapunk magunk mellé egy intenzíves szakápolót, hogy minden eshetőségre fel legyünk készülve!

De még ott tartunk, hogy nem hiszi el, hogy mire is készülünk. Nem tudja elhinni, hogy ott leszünk Párizsban. Vagy Milánóban. Hogy Párizs utcáit fogjuk róni, hallgatjuk a francia szavakat, francia emberek szájából. Hogy Disneyland az úti cél.... Hihetetlen! És fantasztikus, de még nem hiszi el....

Nem baj.
Majd hamarosan kezdi elhinni....

Ha szeretnél többet megtudni a gyermekhospice működéséről, vagy támogatni szeretnéd ezeket a csudálatos kis emberpalántákat, az alábbi link segít ebben:

https://szememfenye.hu/

Köszönöm Neked!

Adni és kapni....

“Hallgasson aki ad, és beszéljen aki kap”  

-- Böjte Csaba testvér --

Nagyon szeretem Csaba testvér  gondolatait, bölcsességeit. Az élet adta tapasztalatait fogalmazza meg mindenki számára érthetően, tanítóan, szeretettel - sosem bántóan, de mindig mély bölcsességgel.

A fenti gondolatát kerestem napok óta....

Úgy örülök, hogy megvan! Szükséges a történethez. Igazolás nekem.

 Tanítás nekem....

Megosztom hát, hátha eljut ahhoz is, akinek ezt szintén meg kell tanulnia.

Kinek az egyik felét..... kinek a másikat! 

Köszönöm a tanítást Böjte atya. Mindig jókor jön....

 

Dóri - egy kisleány léte...

Nem érdekel a politika...
Nem érdekelnek a stadionok.
Sem a pletyka, sem az irigység, sem a rosszindulat. Sem az egymással acsarkodó pártok, hogy megosszák ezt a vihar-verte országot MEGINT!!!
Nem akarom hallani a gonoszkodó fotelkommentátorokat, akik félinformációkból, vagy saját maguk által kreált elképzeléseik miatt kígyót és békát kiabálnak emberekre, helyzetekre, aminek a szenvedő alanyai gyerekek. 
Vagy betegek.
VAGY BETEG GYEREKEK!
Aki ismer, tisztában van vele, hogy mit jelent nekem Dóri, a Dóri ház kis lakója, aki körül most forog egy kicsit a világ. Nagy feladatot vállalt, hogy a "lakhatásáért", az ellátásáért , a létéért küzdő felnőtteknek segítsen. Elementáris tettrekészség van benne. Tenni akarás, hogy megmutassa és tudassa az emberekkel, hogy egy ismeretlen eredetű izomsorvadásban szenvedő beteg gyermek, miféle hatalmas tettekre képes! Ő most elhordaná a hegyeket is, ha hagynánk. Megfogalmazhatatlan erő keletkezett benne... 
Olvassa és nézi a híreket, látja a felnőttek hozzászólásait, a kedves, segíteni akarókét, az empátiával megáldottakét és sajnos a rosszindulatúakét is. Fáj neki minden szó, mert nem érti, hogy aki nincs tisztában a háttérrel, a valós tényekkel, aki nem ismeri az ő történetét, az miért ítélkezik azok felett, akik az ő életét teszik élhetővé, fedelet biztosítanak számára és meleg ételt adnak neki és segítik őt egyre nehezedő állapota miatt...

Hospice... Rajtam is futkos a hideg, mert tudom mi célból hozták létre.... Kiknek van szüksége rá... És itt ráadásul kicsinyke gyermekekről beszélünk. Akiken nem lehet a mai tudománnyal segíteni.
Sokan menekülnek azonnal a megnyugtató "tudatlanságba", ha erről esik szó - félrefordítják a fejüket, hogy ne kelljen látni.... hallani...

MEGÉRTEM!
Fájdalmas és nehéz szembesülni a beteg gyermek látványával, a tudattal, hogy nincs sok vissza esetleg.
És ezzel nincs semmi baj!
Aki olyan szerencsés helyzetben van, hogy nincs beteg gyermeke - és adja meg az Isten, hogy ne is kelljen senkinek ezt megélnie - annak nem is az a feladata, hogy naponta szembenézzen ezzel az elmondhatatlanul fájdalmas ténnyel. Nem kell ott lenni a közelünkben, nem kell megélni a fájdalmat, amit egy kisgyermek szenvedése okoz nekünk, hozzátartozóknak.
De segíthet anélkül, hogy szembesülnie kelljen látvánnyal, érzelmekkel, fájdalommal, szenvedéssel.

Kicsit csendesítsük el magunkban a haragot, a mindennapi bosszankodásokat, a sanyarú sorsunk miatti önsajnálatot. Ez mind teljesen normális emberi tulajdonság!
Most arra kérek mindenkit, hogy ne engedjétek megosztani ennek az országnak a népét!
A Dóri háznak igenis létjogosultsága van! Hogy ne csak Dórit tudja vállalni, hanem azt a többi kisgyermeket is, akinek feltétlenül szüksége van a hospice ellátásra, és ezen gyermekek szüleinek szintén!
Tegyük félre egy rövid időre a politikai nézetünket, ne hallgassunk a megosztó és hangzatos szónoklatokra, hanem néhány percig gondoljuk bele magunkat egy beteg gyermeket nevelő édesanya helyzetébe. Akinek sajnos a mai világban nincs sok segítsége, hacsak a társadalom nem fog össze, hogy támogassa a gyermekhospice intézményét!
Akik ebben a hivatásban dolgoznak, mindent megtesznek a gyerekekért, a szüleikért, a családtagjaikért emberileg.
Ám ehhez a megfelelő ellátáshoz pénz kell. Nem kevés pénz.
És most Dóri ottléte veszélybe került. Ő tenni akar, és naponta mérgelődik azon, hogy nem tud járni, mert akkor menne, és mondaná akinek csak lehet, hogy most fogjatok össze emberek ezekért a gyerekekért... Érte...

Én is erre kérlek.
Ha összefogunk, sok kicsi - sokra megy... Az ígéretekkel már tele van a padlás, abból köszönjük már nincs szükségünk többre :o)


Ha teheted - segíts . . .

Markolod a semmit....

Már nincs a kéz, ami visszahúz a süppedős nihilből.

Kéz, mely ujjaimat kulcsolta egykor, most csak hűlt helyét bámulom....

Kéz, mely ölelő két karhoz tartozott. Körém fonódva óvott és tüzelt.

Kéz, melyhez test is tartozott, mély nyomot hagyott...

És a szempár. Belém égett tekintet.

Szavak és ígéretek a szájból, mely csókolt s udvarolt.

Az a száj..... melyből elhangzott sok felelőtlen vallomás.

Tán hazug szó is...

Vagy csak hittelen...

-----------------------------------------------------------------------

Elnémult mára a félelemtől, betömte a rettegés sűrű zaja.

A megszokás nagy úr! Abba kapaszkodni lehet, még ha nevesített semmit is markol kezed.

Az új, az ismeretlen félelemmel tölt el. Hiába kínál boldogabb jövőt! Megszokásból (gyávaságból) kapaszkodunk a már üres semmibe: ad, amit ad... A múlt illúzióját, emlékek hegyét. S bár előbbre nem visz, nem épít tovább, de itt van - a tiéd!

Továbblépni egy omladozó, megcsalt, mérgezett idillből? Erre a maradék kis időre minek?!

A félelem elhitet sok mindent velünk. Nem olyan rossz a rossz. Okolhatod magad benne végtelen.

Tűrni, nem azonos a türelemmel, amely ahhoz kell, hogy építs új jövőt.

Bízni? ...kiben?? Az újban nem mered...

S bár a régi megcsalt, megalázott, próbálsz bízni benne mégis szüntelen.

És néha napján, amikor már nem megy, álmodod a boldogabb jövőt.

De "minden" ott van: autó, ház gyerek. Lépni nem mersz, szenvedsz hát tovább, és az illúzió, amit megteremtesz, megfizetteti veled mindig más sarát!

És nincs időd ----- mikor erre eszmélsz, már tényleg nincs tovább.

Megmérgezett, meggyötört lelked és tested sötét esten már hiába eseng.

Elmúlt már.

Veszve van.

S ekkor a félelem, mely bénította lépted, már nem számít tovább, ám elméd mélyebb sűrűjében hiába kutatsz ostobán - nem emlékszel arra mit szerettél.

Megtalálod, s majd elengeded az utolsó sóhajtással, melyben benne lesz minden kín, s pokol. Ám már mitsem számít.

Mert addigra az ördög a te hátadon lovagol!

És...

...most megállok kicsit ...

és megvárom a lelkem, amíg utolér...

 

Barátság..... reload

Mindvégig azt hittem: nekem is van. Örök. Teljes. Hites. Egész. Mély.
Erre jön a pofon. Szemből. Meg ezerféle felismerés...
Bennem van a hiba? Igen. Sok. Főleg, ha benned felém nincs elég szeretet.
Mindig azt mondtam: kevés barátom van, na de aztán azok...!!! Micsoda barátságok!
Nos, micsoda barátságok is azok?

Hát az egyik, amolyan "katasztrófa turista"...
Bajod van? Gyere fel beszélgessünk, de nem baj, ha közben a háttérben megy a meccs? :o)
...jó megyek, csak ne faggass kérlek.... Akkor inkább ne gyere. Marad a meccs.

nem mentem

A másik amolyan, majdharáérekakkorleszekabarátod....
Péntek:  -jössz? Nem, bocs, nem megyek. -Baj van? Először mondom ki: igen, baj van. - Jó, akkor jövő szerdán találkozzunk, beszéljünk...

jövő szerdán már nem lesz baj

És a hetek -óta -nincs -semmi- kapcsolat barátság. Se telefon. Se személyes. Semmi. A NAGY semmi. Neki legalább van mentsége: nem is tudott róla, hogy baj van...

nem is fog

És a konkurens ... Akinek próbálod elmondani, mert még benne van lehetőség. Empátia. Ám amikor odáig jutsz a mondandódban, hogy térdre rogytál .....  kézen fogja az empátiádat és elmondja, hogy ő hányszor volt már padlón, és mennyire nehéz volt felállni, de megtette.... És a szád már nem tud több szót kimondani onnan.

együttérzel

És akad egy. A kivétel. Aki csendesen figyel, ott van. Keveset szól - értékeset.
- Bélám, ha szükséged van bármire -BÁRMIRE- itt vagyok!
Nem kérdezi, hogy baj van-e. Látja. Érzi. 
És ekkor a baj hirtelen lecsökken keveset... Már nem is akkora. Még ott van, nem múlt el, de a tudata annak, hogy van teherhordó társad, jelentősen megkönnyíti a súlyt.

Mindig tanulok valamit. A nagy barátságok, csak azon múlnak, te mekkora szeretettel fordulsz a másik felé. Ettől is érzed barátságnak. Mert a benned lévő szeretet elég kettőnek is. Ám amikor ezt elnyomja a fájdalom,  a szeretet már önmagadra sem elég.... akkor kilátszik a lényeg.

Hát átértékelek - nem a legjobb időben. De legalább egy kalap alatt letudom.... tán mindkét "bajt".