Jön a tavasz?

Ülök az orvosi rendelőben (sajnos idén már másodszor) és megszólít a várakozás hosszú percei alatt egy idősebb nénike: Hol lehet a tavasz? Elfelejtette, hogy idő van!

Mosolyt csalt az arcomra, mert a szemében fiatalos, csibészes csillogás volt.Azt mondja ez a sok eső már a csontjait áztatja szét, kellene a napfény....
A víz elmosott mindent, szép zöld lett tőle az utca, de a virágok,a mik az első napsugarakra virágot bontottak, eltűntek a sok esőtől, a jégveréstől. Mondom neki, hogy nálam ott a tavasz a kertemben, majd átküldöm hozzá is, ha nálam végzett!
Azután kiderült: nagy internet guru a néni :) Így  megígértem, hogy elküldöm neki a fotókat a virágaimról a neten. Erősen mosolygott, azt mondta ismeri a Picasa használatát is :)  Mondtam van egy blogom, na akkor kéri a címét és majd megkeresi, mert ideje az van bőven :)

Hát ma fotóztam néhányat....
És itt a tavasz Erzsike néni nálam! Tessék csak megnézni!
Amint végzett itt, máris küldöm Önhöz!

És még csak most kezdik.....

 

Matya érdeklődött, hogy mit bogarászok én annyit a virágok körül..... Aztán leheveredett a nyírkos fűbe és megmosdott....

 

Hát nálam itt a tavasz... jöhet a Pitypangtündér!

Örökre barátok.......... ?

Azt hittem, magaménak tudhatom a sírig tartó barátságot....

Hiú ábránd volt.
Nem kétlem, hogy igenis létezik, de át kell alakítanom magamban a gondolatot, hogy mit takar ez a fogalom egészen pontosan. 
Nem kérdés számomra továbbra sem, hogy mindkét fél részéről működnie kell, hiszen ahogy a jó magyar nyelv megfogalmazza: mindkét fél..... két fél = egy egésszel.
Tehát úgy lesz egész és kerek az érzés, ha a két fél összetart, csakis úgy érhetik el az egységet, az egészet. Eddig sem volt kérdés ez számomra. 
Hanem történt egyszer csak valami.
Minőségváltozás. Hosszú vajúdás eredménye fogalmazódott meg bennem egy éjszaka. Nem a történet a lényeg, már nem is a szereplői, hanem a felismerés.

Igen, továbbra is hiszem, hogy van sírig tartó, örök barátság két ember közt. DE! 
Feltétele is van.
Ez a fogalom csakis két "szabad" lélek között szövődhet tartósan (ha sírig tart, akkor az tartós valóban)...

S z a b a d  lélek.... 
Aki maga dönt a saját sorsáról.
Aki teheti  a döntései során, amit szeretne.
Aki szabadon megválaszthatja, hogy kit tisztel meg a barátságával.
Aki mer döntést hozni, és vállalni érte a felelősséget is.
Aki lélekben szabadon létezhet....
... a barátság kapcsán.

... a barátság okán!

Aki őszintén meri vállalni a döntéseit, és azzal a  hibákat is
.
Aki nem mosolyog rád kivűl, pedig bent zokog.

És ha ez nem valósul meg, már nem lesz "örök", és egy idő után már barátság sem. 
A felismerés után a tanulságot is észre kell venni, megérteni, és okulni belőle.
Mert ha nem tesszük, kár volt a ráfordított időért....

Húsvétváróban.....

Aki ismer, tudja rólam, hogy nagyon szeretek alkotni, mindeféle kézimunka érdekel, a legtöbbjét meg is tanultam anyutól még kislány koromban, amit meg Ő nem tudott átadni, mert nem ismerte, azt ellestem másoktól.

De a mézeskalács mellett a másik  két nagy szerelem a varrás és a keresztszemes hímzés :)



A képen még látható, hogy nem  készek a művek: a két párnahuzat alapra és körbevarrásra vár.




A színek és a formák fogtak meg, amikor a kézműves magazinban megláttam őket.
Másnap már meg is vettem a fonalakat hozzájuk.....

 A tyúkocskák is mindig kedvencek voltak, ők is a szerelem-első-látásra kategóriába tartoztak. Még be kell szegjem őket, és szalagot kapnak. A konyhámat fogják dekorálni

 Így történt, hogy elkezdtem készíteni itthoni dekorációnak a nyuszikákat.
Aztán meglátták a kollégák, barátok, ismerősök, mindenkinek kellett belőle  -csak pár darab-  és máris a rengetegnél tartottam :) Szerencsére sosem unom meg ezeket a kis tapsifüles lényeket.

Igazi nyuszókánk is van, tavalyelőtt befogadtam Dórikához érkezett húsvéti segédnyúl-tanonckát, aki annyira megszerette itt nálunk a lakhatást, a Bogit, a Matyát, hogy bizony örökös lakótárssá vált.

És amikor tapsifüleseket készít az ember - azonnal megérkezik hozzá a tavasz! :)

 Hát ők azok!

 Csak néhány méternyi színes textília kell hozzájuk és jókedv... bár ez utóbbit meghozzák ők maguk, ahogy készülnek.




Szalagokból jó ha több méternyi van otthon, mert csinosak szeretnének majd lenni.

A tavasz színei előnyben ....

Némi napfény ... és itt a tavasz, a húsvét !

...föld színekben...

...rózsikák...

...kékségesen...

És a Főnyúl.... Belőle csupán kettő készült.

Mindenkinek kellemes tavaszt és boldogságos Húsvétvásárt kívánok a pitypangok közül!

Bennem maradt szó....

Jó társaság. Szálló idő, történetek.
Csak hallgatom őket, mert érdekel a mondandójuk, mert szeretem őket.
Néha, amikor egy már ismert sztori kerül elő, elkalandozik a gondolatom...

Régebben én is mennyit beszéltem! Mindent meg akartam osztani azokkal, akiket szeretek, a velem történt dolgokat, elmesélni az elmúlt napok történeteit, elmondani, hogy szeretem őket, hogy fontosak nekem, és ehhez nagyon sok szó kellett. Ma már kevés szóval is meg tudom oldani ugyanezt. Azt hiszem....
 És remélem meg is értik a kevésből is.

És csak hallgatok- hallgatom őket.

Közben szedegetem össze a mondandóm elejét, hogyan is kezdjem, és persze ne eresszem hosszú lére. Lényegretörő legyek. Pontos. Szabatos. És természetesen a humoros oldalammal.
De valahogy nem kerül rám ma a sor, mindenkivel rengeteg minden történt az elmúlt időszakban, sok mesélnivaló akad. Hát türelemre intem magam, majd eljön az én időm is. Hallgatom a történteket...

A gondolataim közben elszabadulnak, már nem is annyira hallom ki-mit mond, felidézem,az én múlt hetemet. Semmi különös - ami meg történt, az a munkahelyemen történt, azt nem mesélem itt el, mert nem idevaló.

Csak egyetlen dolog, az foglalkoztat. Felidézem a történteket, a hallottakat, még most is rácsodálkozom arra, amit valamikor régen tudtam, hallottam, de el is felejtettem, ahogy teltek az évek. Még így visszaidézve is megborzongok, hihetetlen, hogy velem történt meg. Pedig  emlékszem rá, csak nagyon régen történt, nehéz visszaidézni. Nálam amúgy sem a mondatok jönnek vissza a régmúlt eseményeiből, hanem egy-egy illat, egy érzés, amit keltett bennem a történet, néha fotószerű képek....A varázslatok idejéből sok mindent elfelejtettem már - és most jönnek az emlékek szépen sorban. Felelevenedik a gyermekkorom, az akkor értehetetlen "varázslat", a sok fura dolog, ami akkoriban velem történt. Akkor nem volt fura... onnan nézve, gyermek fejjel, teljesen normális volt minden. MOST mondom, hogy fura... Pedig nem az  :)
Csak eddig nem volt értelme!

És amint lett, összeáll a kép! És csak remélni tudom, hogy meg fogom érteni a miérteket, a hogyanokat, az okokat.
Közben még mesélnek.... folyamként szállnak a szavak. És én, mint egy kavics a folyam partján, amit néha megérint a víz, csak hallgatok...

Aztán egyszer csak  - idő van, menni kell, mind felállnak és indulunk, anélkül, hogy egy szót is elmondtam volna a mesémből....
Azt hiszem bánt... de átlépek rajta, majd később elmesélem!

És eltelik így az este, bent maradt a történet, bent maradt a szó... Tán így kellett lennie?? Hiszem, hogy minden okkal történik, és talán ma este nem nekem kellett elmondanom, amit szerettem volna. Nekem ma a kavics szerepe jutott, amit megérint az áramlás, néha arrébb-arrébb lök picit, de csak hallgat és megél.
Megéli a csendet, megéli a hallgatás erényét.

A történet megvan, nem vész el, de most már megtartom magamnak. Talán most ez a feladat, a csend, a hallgatás gyakolása.

Előbb - utóbb mindig megkapom a választ!

Napi pitypang

Néhányan már tudják, hogy mit jelent nekem a pitypang.....

Szerintem ez a növény az egyik legcsodálatosabb teremtmény a földön.

Gondoljunk csak bele: gyógynövény, minden része ehető. A levele ásványi sókban, A és C vitaminban igen gazdag. Virágaiból bort és mézet készítenek, rügyeit savanyítják. A levelek erősen vízhajtók, de alkalmazásuk nem jár káliumvesztéssel. Teájukkal húgyúti panaszokat, ödémát kezelnek. Vértisztító hatásuk miatt ekcéma esetén is hatásosak. A hajtás fehér tejnedvével szemölcsöt, tyúkszemet irtanak. Az apróra vágott friss növényt dunsztkötésben mellrák gyógyítására alkalmazták. A pitypang gátolja a Candida albicans kifejlõdését.

A gyermekláncfűnek hasznosíthatjuk a gyökerét, a levelét, a virágát, tehát a teljes növényt.
A pitypang virága az egyik leggazdagabb lecitin forrás.
...és sorolhatnám.
Aztán ott van maga a virága, a csodálatos élénk sárga színével, amit úgy szeretnek a méhecskék is.
Majd, amikor elvirágzik szépen lassan átalakul egy lehelet könnyű gombóccá, amit a szél szerte-szét röpíthet, játszhatunk vele... A szaporodását is tökéletesen megoldotta valaki, így a gyógyhatását elviszi bárkihez, akinek szüksége van rá.

És kötődik még Dórikához, akinek mesét írtam a Pitypang tündérről... A mai napig kedves emlékek kapcsolnak össze ezzel a növénnyel. 

Hát innen ered a napi pitypang.  Nálam ez már jókívánság számba megy! :) Kívánom, hogy mindenkinek legyen egy "napi pitypangja"!

 

Amilyen az "Adjon Isten"....

Szeretem az embereket......

Sok panaszt hallani minden nap, hogy hová tart ez a világ, nincs már empátia, nem kedvesek egymással az emberek, érdektelenség és anyagiasság jellemzi a népet. Biztosan van ebben is igazság.....

Nem olyan rég beszélgettem a barátaimmal arról, hogy meg kell hagyni, a régi népi bölcsességek nem légből kapottak. Sőt! Igenis komoly alapokon, megfigyelésen, tapasztalaton alapulnak, és hozzátéve a bölcsességet, ami egy bizonyos kor után jellemezte a régmúlt emberét, aki még tudott figyelni befelé, kifelé egyaránt. Szóval megállapítottam, hogy a népi mondások, közmondások teljesen jól működnek.
Így azt kell mondjam az empátiahiányos népekre, hogy ez úgy működik: "Amilyen az adjon Isten, bizony olyan a fogadj Isten!" Ahogy én állok az emberekhez, úgy viszonyulnak ők is hozzám.
Ha kedvesen, nyitottan és mosolyogva fogadom a vásárlóimat, bizony kedvesen mosolygó arcok néznek vissza rám!

Vásárok alkalmával olyasmiket tapasztaltam meg, hogy néhány helyen még most is ott állok leesett állal, elcsodálkozva, meglepődve! Az örömtől!
Bármerre megyek, mindig kapok valami ajándékot. Hihetetlen, de így van. Nem feltétlenül tárgyi dologról beszélek, bár az sem ritka madár körülöttem. Vad idegenektől olyan kedvességet, szeretetet, őszinte szavakat (ami nagyon ritka manapság), mosolyt, emberséget.... amivel sokan nem is találkoznak heteken keresztül. Nem firtatom kiben mi a hiba. Csak magamból tudok kiindulni.

Az Ördögkatlanon egy győri nyugdíjas baráti társaság várakozott az asztalom előtt a színházi beengedésre. Nézegették a mézeseimet, majd rákérdeztek dolgokra, szépen elbeszélgettünk. Azután vásároltak is hazára, ajándékba, bár féltették a kalácskákat, nehogy összetörjenek, amíg az előadást nézik, jönnek-mennek. És egyszer csak a hölgy elővett egy aprócska csomagot a táskájából, abból kihalászott valamit és felém nyújtotta: egy gyöngy angyalka volt szárnyakkal, glóriával.... aprócska jószág, ám annál szebbet én még nem láttam! És azt mondta nem tudja miért, de ezt most nekem kell adnia. Meglepődésemben csak annyit tudtam kinyögni, hogy "De miért?" Azt nem tudta, csak, hogy ezt most nekem akarja adni. Megköszöntem, a férje jót mosolygott a megnyúlt képemen, az értetlenkedésemen, hogy miért??. Nagyon örült, hogy megismert, és remélik még összefutunk, azzal szépen elmentek az előadást megnézni. Kifelel jövet már nem találkoztunk, mert addigra mi már úton voltunk hazafelé. Hozzáteszem: nem tettem semmit, csak beszélgettünk.

Kaptam már rézkarcot a Szent Családról egy orfűi nagyon kedves grafikus művésztől, ott sem tudom megmondani a miértjét, csak nekem adta. Azzal indokolta, hogy mert "egy rugóra jár az agyunk", és mert nekem az tetszett leginkább  a munkái közül. Hát hogy is van ez?...

A kézműves kollégáktól isteni házi szappant, mézeskalácsos fülbevalót, eperke nyakbavalót, mézespuszedlit.... Nem tudom miért.... És mellé a barátságukat, az összetartást, szeretetet - ami a legfontosabb számomra.

Aztán ott van a pécsváradi vár csapata. Már a legelső alkalommal, amikor ott vásároztam, olyan szeretettel fogadtak, hogy elmondani nem lehet! Azt hittem tán összetévesztenek a vár királyának leszármazottjával, más magyarázatot hirtelen nem tudtam előteremteni.... Azóta is olyan szeretettel fogadnak, hogy otthon érzem magam, szinte családi körben vagyok... Nem értem itt sem, hiszen nem tettem semmit.

És akármerre megyek, ezzel találom szembe magamat. Próbálok figyelni, meglesni a pillanatot, amikor történik az a valami, ami miatt így történnek a dolgok, de még nem sikerült tetten érni.
Lehet nem is kell.
Tényleg a régi bölcsességben lehet a titok nyitja.
"Amilyen az adjon Isten - olyan a fogadj Isten!"

Hát én bizony úgy döntöttem, szeretem az embereket. Nincs veszve minden, higgyétek el nekem! A jóság ott van mindenkiben, csak elő kell csalogatni. És ennek van egy természetes módja, ami bennünk van (mindenkiben), és csak használni kell.
Ilona azt mondja, "elvarázstalanítják a világot". Igen. Megpróbálják. De megfogadtuk, hogy ezt nem engedjük, mert szükségünk van erre a varázslatra nekünk is, de főleg a gyerekeinknek...

És én nap, mint nap összefutok a varázzsal.
Nem nagy és látványos dolgokat kell keresni.
Elég hozzá egy mosoly, egy kedves szó, kis törődés és őszinteség, odafigyelés.

És ha beleolvasol a népi mondások és közmondások kézikönyvébe, feleleveníted őket, észre fogod venni a mindennapjaidban, hogy ezek működnek. Ott vannak.

...mert amilyen az Adjon Isten! - olyan lesz a Fogadj Isten!

:)

Egy gyermek rajza

A minap kaptam egy rajzot. Egy kicsi lánytól.
Csak egy kis tépett papírfecni volt, se egyenes oldala, se nem volt túl nagy sem, éppen egy tenyérnyi.
A szemembe nézett és édesen azt mondta: "nem neked rajzoltam, de neked adom". És úgy tett. 
Kezembe nyomta azt a darab papírt, rajta az ő kesze-kusza vonalaival. Elmosolyodtam és szépen megköszöntem, ahogy azt illik. Kezembe fogtam, hogy meg tudjam dicsérni a művet, de nem értettem igazán mit látok. Csak összevissza vonalak sokasága, a maguk szabad, rendezetlen módján.
Ám egy mosolygós szempár fürkészett, és várta a véleményt. Nagyon nagy bajban voltam, erősen koncentráltam, hogy észrevehessem mit is kaptam valójában. De semmi sem jutott eszembe, és minél jobban akartam látni a lényeget, annál jobban elvesztem.
De nem tehettem meg, hogy megmondom az igazat, hiszen ő tudta mi van a papíron, és várta, hogy örülök-e neki...
És ezt a korosztályt még nem lehet becsapni holmi szellemes jaj-de-cuki-amit-rajzoltál!-lal, hanem elemezni kell, részletekbe menni. Pfúúúúúú.. nagy meleg lett hirtelen.
És akkor ott lehuppantam a földre,  az árnyékba a járdára. Ez tetszett neki, azonnal mellém telepedett.
Hát.... mondtam neki fejvakargatva- egy ideje baj van a látásommal, kicsit megengeded, hogy nézegessem még? Sűrű bólogatással válaszolt, elégedettnek tűnt a válaszommal.

És akkor ott ücsörögtünk ketten, némán a járdaszélen a belvárosban. A szülei a padról kaján mosollyal figyelték, átmegyek-e a vizsgálaton.

Hát nagyon ügyelve vettem újra kezembe a hihetetlenül fontos papírdarabkát és csak nézegettem, forgattam. De nem volt rajta felnőtt szemmel értelmezhető ábra, de még csak valami sem, ami valamihez hasonlíthatna. Bukta volt kilátásban :(

A szempilláim mögül rápillantottam, de ő kitartóan figyelte minden szusszanásom és várta a véleményt könyörtelenül. Nincs mese, színt kell vallanom! És ahogy vettem egy nagy levegőt (amiben a bátorságot hittem) és lassan a szemecskékbe néztem, na akkor - akkor láttam meg, hogy mit is rajzolt a kicsi lány!

A rajzában benne volt a nyári meleg napsütés csiklandozása, a hűsítő eper ízű fagylalt, a szökőkút csobogása, a vizsla játéka. Benne voltak a szelíden beszélgető szülei, a hangoskodva pancsoló gyerekek is, a fák lágy susogása a meleg szélben, a madarak dala, a szellő színe, a levegő illata.... Ott volt feketén-fehéren a város zaja, a székesegyház harangjának mélyen ülő bimm-bammm-ja, a szúnyogok halk zümmögése.  Rajta volt az autók suhanása, egy biciklis csengetése és benne volt ő maga is. ...minden benne volt, csak nem éppen ábrázolva, hanem érzéseket pingálva a papírra.
Benne volt az ő kis lelkének rezdülése, a fény a szeméből, a hajának illata, a maszat az arcáról. Benne volt a szája sarkában ülő mosoly is.
Benne volt ő maga is teljes lényével.... és ezt nekem adta!

Így hát elmondtam neki mit látok a papíron, a szemecskéi izgatottan csillogtak a szavaimat hallgatva, és mire a mondandóm végére értem két kis kezét összefogta és a szívére szorította - ahogy én tettem a papírjával.  

Kicsit hallgattunk utána mindketten, majd felállt és indult... Kértem tőle egy ölelést, hogy viszonozhassam a rendkívüli ajándékot.
Szökdécselve ment vissza a szüleihez, akik kedvesen intettek, szemükben láttam, ismerik jól különleges tündérkéjüket.
Majd felpattantam sárkányomra és hangosan csilingelve köszöntem el tőlük.

Zsebemben ott lapult a rendkívül értékes rajzolmány, amit az irataim között fogok magammal hordani ezentúl, hogy emlékeztessen arra, mit kell tennem, ha nem látom a lényeget!